Dolgozók Lapja, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
1969. augusztus 10. vasárnap Történetek híres emberekről Nagy Frigyes meghívta egyszer Voltaire-t csónak kirándulásra. A csónak örvénybe került, a hullámok átcsaptak az oldalán. Voltaire erre rémülten felállt. — Ennyire félti az életét? — kérdezte nevetve a király. — Nézze, én egyáltalán nem félek. — Ez érthető, felség — válaszolta Voltaire. — A világon ugyanis sok király van, de Voltaire csak egy! ★ Mark Twaint egy milliomos vendégségbe hívta. Másnap táviratot kapott tőle az alábbi szöveggel: „Sajnálom, nem mehetek. A hazugságot levélben közlöm.” * Morini, a neves olasz ideggyógyász egy este baráti körben az alábbi esetet mesélte el prakszisából: — Benyitott hozzám a rendelőbe egy fiatalember, és arra panaszkodott, hogy állandóan nyomott a hangulata. Felírtam az adatait, s feltettem neki a megszokott kérdést: van-e a családban lelki beteg. A fiatalember elgondolkodott majd így szólt: „Azt hiszem, igen. A nővérem ugyanis kikosarazott egy milliomost.” ★ Bernard Shaw estélyen volt. Amikor megkérdezték tőle, mi a szórakozottság és a megszokás, rövid gondolkodás után ezt a meghatározást adta: —Szórakozottság, ha a férj a nászéjszaka után tot ad a feleségének, egy fonMegszokás, ha az asszony elfogadja. ★ Charlton Heston amerikai filmszínész Tokióban tett látogatása során az egyik üzletben zippzárat akart vásárolni. Miután tudott japánul egy szót sem mutogatással próbált boldogulni. Az eladónő először nem értette, de aztán hirtelen úgy látszott, mintha sikerült volna valamit kihámozni a jelbeszédből. Balos mosollyal tért vissza, majd sajnálkozó arckifejezéssel átnyújtotta a vélt rendelést: egy ősi szamuráj kardot, a harakiri elvégzéséhez. DOLGOZOK LAPJA Kenthrandt-tól a postabélyegig Utazás Budapest múzeumai körül A múzeum a kultúra különböző területeiről származó tárgyak és emlékek szervezett gyűjtésével, megőrzésével és feldolgozásával foglalkozik. A mai múzeumok őseit a középkor főurainak, egyházainak, egyetemeinek gyűjteményeiben kereshetjük, amelyekben még igen sok volt a kétes értékű kuriózum. A legelső nyilvános múzeumokat a Medicicsalád alapította Firenzében. A XVII. században a Habsburgok sem akartak lemaradni, II. Rudolf gyűjteménye alapján létrehozták a Kunsthistorisches Museumot, ahova rengeteg magyar műkincs is került. A párizsi Louvre (1750), a londoni British Múzeum (1759) és a leningrádi Ermitázs (1799) ma a világ leggazdagabb múzeumai. A kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Hopp Ferencnek köszönheti a létezését. Hopp Ferenc (1833—1919), a gazdag optikus, öt világkörüli útjának kelet-ázsiai művészeti tárgyait 1919-ben az államnak ajándékozta. Gyűjteménye később Zichy Jenő és Vay Péter hasonló jellegű gyűjteményével, valamint vásárlásokkal bővült, s keleteurópai vizsonylatban igen jelentős. A Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben hozták létre. A magyar képzőművészet 1800 utáni alkotásait őrzi és dolgozza fel. Törzsállományát a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Képtár modern magyar anyaga alkotja, de ajándékozások és vásárlások révén állandóan gazdagodik. Festészeti, szobrászati és éremművészeti, valamint grafikai osztályokból áll. Az általa őrzött műkincsek leíró jegyzékeit folyamatosan teszi közzé (a szoborgyűjtemény és az éremtár egy része már megjelent), amelynek nemcsak a modern magyar művészet kutatóinak, de a műbarátoknak is nélkülözhetetlenek. Állandó kiállításai mellett a nagy magyar művészek életművét, egy-egy művészeti csoportosulást, vidéki művészeti központok alkotásait bemutató időszaki kiállításai országos jelentőségűek. Bár magyar műgyűjtőkről már a XV. századtól kezdve vannak feljegyzéseink (Mátyás király, Bakócz Tamás, Bethlen Gábor, az Eszterházy-család stb.), az első magyar nyilvános múzeum ,a Magyar Nemzeti Múzeum 1802-ben jött létre gróf Széchenyi Ferenc adományából. Alapításához királyi engedély is kellett. Létesítését csak az 1808. évi VIII. törvénycikk szentesítette. Ma a Pollack Mihály által 1836—1846 között épített klasszicista palota ad neki otthont. Kezdeti állaga kisebb-nagyobb gyűjtemények vásárlása (ezek közül az országgyűlés által megvásárolt Jankovics Miklós gyűjteménye a legnevezetesebb), adományozása (Pyrkergyűjtemény stb.) és az ásatások révén hatalmasra duzzadt, több millió tárgyat őriz. Nemcsak a magyar múlt felbecsülhetetlen emlékeit őrzi, de egyes tárgyai és gyűjteménycsoportjai világviszonylatban is felülmúlhatatlanok. A Szépművészeti Múzeumot az 1894. évi VIII. törvénycikk alapján hozták létre. Alapját az Országos Képtár, a Magyar Nemzeti Múzeum szépművészeti gyűjteménye képezte. 1906-ban nyílt meg a Schickedanz és Herczog által tervezett mai épületében. Európai rangra csak a későbbi vásárlások emelték — elsősorban az Eszterházy képtér anyaga, de a Majovszky-gyűjtemény (békebeli 400 000 aranykoronát költött rá), a Pálffy-gyűjtemény is nagyban hozzájárultak gazdagításához. Régi képtárának nemzetközi viszonylatban is jelentős olasz (Raffaello, Giorgione stb.), németalföldi (Breughel, Rembrandt) és spanyol (Greco, Goya, Zurbarán stb.) gyűjteménye szinte felbecsülhetetlen értékű. A felszabadulás után több jelentős gyűjtemény anyagával gazdagodott (Ráth György Múzeum, a Fővárosi Képtár külföldi és régi magyar anyaga, az MTA könyvtárának rajzgyűjteménye.) A régi magyar művészet leggazdagabb és legteljesebb tárháza. Osztályai: régi képtár és szoborgyűjtemény, grafikai osztály (több, mint 100 000 lappal!), egyiptomi és görög-római gyűjtemény nemcsak a hazai, de a nemzetközi művészettörténeti kutatás szempontjából is nélkülözhetetlenek. Az Iparművészeti Múzeum, amelynek létrehozását Rómer Flóris kezdeményezte, 1878-ban alakult önálló múzeummá; mai, Lechner Ödön által épített palotájába 1896-ban költözött. Az ötvösség, bútor, kerámia, textil mellett gyűjti az iparművészeti termékek minden táját, az üvegművességtől fajkönyvkötészetig, az alkalmazott grafikáig. Bútorgyűjteményét (kitűnő kályhagyűjteményével együtt) a nagytétényi Kastély-múzeumban helyezték el. Újabban a mai magyar iparművészetet bemutató kiállításaival nemcsak a múlt, de a jelen iparművészetének népszerűsítésével is fontos munkát végez. A Néprajzi Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából vált ki, és 1872-ben lett önálló. Alapját Xantus János távol-keleti útjának (1868—1871) gyűjtése képezte, de a közben megindult magyar anyag gyűjtése olyan páratlan népi kincstömeget eredményezett, amely nélkül sem a magyar népi élet múltja, sem a magyar népművészet fel nem tárható. Csupán a magyar népi kerámia anyaga több mint 20 000 darabot számlál. Az Aquincumi Múzeum római kor, a Vár-Múzeum a a középkor, a Kiscelli Múzeum az újkor emlékeit őrzi. A Természettudományi Múzeumban található Kossuth Lajos növénygyűjteménye is. A Mezőgazdasági Múzeum a Vajdahunyad várban a magyar mezőgazdaság fejlődését mutatja be a honfoglalástól napjainkig. A Hadtörténeti Múzeum a magyar hadi dicsőség emlékeit tárolja. A Közlekedési Múzeum a magyar közlekedés emlékeinek ad otthont. A Posta Múzeum, a Bélyegmúzeum, a Tűzoltó Múzeum stb. különleges gyűjteményeikkel ugyancsak nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Galambos Ferenc — Konyak, fekete nélkül.. A szívre is vigyázni kell, szerkesztő úr! — s oldalt visszapillantva látom, mintás, monogramos kendő díszeleg Jóska karján. (Ez tízesnél alább nem akarja adni!) — Hogy Elvirára visszatérjünk. .. Nem szeretem, ha a pincérek bizalmaskodnak és hallgatóznak... Ó! Szóval, az én kis Elvirám! Nem ment férjhez. Nem Még nem. Minek azt elsietni? Manapság, ha komoly ember komoly nőt akar választani magának, feleségnek, élettársnak... Aki nem jár a nyomában a férjnek, hogy mond-e valahol bókokat vagy... ó! Érted te ezt, fiam! Művész emberek ne tudnák? Óóó-ő! Nos, az én Elvirámról most már kiderült, hogy moly nő, komoly ember, koÉs szép! Ezt elfogultság nélkül hangsúlyozom. — De hiszen én ezt nem vonom kétségbe... — No, gondolom. Csak úgy, az illemnek megfelelően... illik. De komolyan mondom. Kellene neki egy komoly férfi. Akivel kiegészítenék egymást. A városba szeretném hozni. Elég volt a porból, a sárból, a pletykából. Proszit! Juj, hogy örülök ennek a találkozásnak. Nem hiszed el! 01 Csattanás, egy kar elém nyúl, rajta fehér, mintás, monogramos kendő. ■— Igenis, szerkesztő úr. Még két konyak. Megjegyzem, ez egy különleges konyak. Bolgár. Pliszka! Nemde, hallott már róla a szerkesztő úr? — Igen, Jóska! Várnában tej helyett is Pliszka konyakot ittam. — Ó! Te sokat jársz külföldön is! Olvasok rólad. Mi mindent számon tartunk, ami veled történik. Elvira különösen! Jóska fiam, még egyszer. Jeget is mellé. — Igenis, jéggel a két konyak. Valóban, jéggel a legjobb, méltóságos asszonyom... — Kedves fiú ez a Jóska. És hogy magát mennyire ismerik. No, persze a hírnév. Ó! Óóó-ó! Hogy hívják ezt a konyakot? Ú! Pö-pö-pi! Pliszka! Alig forog a nyelvem. Szóval, Elvira... Vennék neki itt szép lakást. Van rá pénz. És pénzért minden van, én ezt tudom, fiam, nem csak ti. írók, akik ostorozzátok. .. így is kell. Ez az erkölcsös. De ha van, az nem árt. Elvirának eltettük, ami jár neki. És az hiánytalanul megvan... De egy férfi kellene neki. Mondd, fiam, te nem akarsz nősülni? — s olyan komolyan, mint Függ tiszteletes, amikor a gyóntatószék túloldaláról azt kérdezte tőlem: „Paráználkodtál?”, a szemem közepébe nézett. — Nem! Azt hiszem, most nem... — No, igaz! Ó! Elkapkodni semmit nem szabad. Elvira szép nő. Szép! És szabad. És neki nem sürgős. Kis púderkompaktot vett elő táskájából. A kompakt finom ezüstmunka. Elrendezte arcán a ráncokat. — Bobó merre él? — Bobó? Mi keveset tudunk róla. Nem tanult. És méltatlan lett a családhoz... Jóska! A számlámat! Jóska számolt. — Elment már? — kérdeztem kis idő után. Akkor már nem tudtam, mi történik körülöttem, különösen nem, hogy mi fog majd történni... — A számlám! — olyan határozottan jelentettem ki, mintha életemben a már megírtakért és a még megírandókért egyszerre vettem volna fel a honoráriumot. — Jóska! A számlát! — Tíz! Kereken tíz forint! — a boka nem csattogott, a frissen vasalt, mintázott és monogramozott asztalkendőt is felváltotta egy régi és használt kendő. — Ne játsszon velem! — Nézze! — így, bizalmasan, mint akik egy futballcsapatnak szurkolnak. — A hölgynek, azt észrevettem, sok pénze volt... Ez egy. Kettő. Magának nincs pénze, azt tudtam. Három: fizessenek a pénzesek — határoztam el, esetben pedig a hölgy volt Ez gazdag, tehát neki számoltam a össze a konyakokat. Tíz forintot viszont megérdemlek, hiszen a pincérek gyerektartásába is beszámolnak egy átlagborravalót. .. És borravalót nem adott a nagyságos asszony. l ipilBET ß MANIPULÁCIÓ Hans Magnus Enzensberger, az önkéntes emigrációba távozott nyugatnémet író találó kifejezést gyártott az emberek tudatának megdolgozására fordított szervezett hadjáratra. Tudatiparnak nevezte el a tőkés állam manipulációs szerveinek összességét. S valóban, a legfejlettebb tőkés országokban ma a tömegkommunikációs eszközök összességét, a szociológiát, az ideológiát és a különböző tudományokat mind-mind az emberek agymosására, a konformista gondolkodás kialakításának szolgálatába állították. A manipuláció ma már természetes velejárója a tőkés kormányok politikai tevékenységének, a monopóliumok állam feletti uralmának, a „népi” kapitalizmus világának. A fenyegetést, a terrort csak végső esetben alkalmazzák, mert sokkal célravezetőbbnek tartják az emberek gondolkodásának oly nagymérvű befolyásolását, hogy azok már észre sem veszik megcsalattatásukat. Így válik az ember a hatalom puszta és engedelmes eszközévé, az atomizált társadalom közönyös és jelentéktelen alkotórészévé. Nagyjából a manipuláció két fő irányáról beszélhetünk. Az egyik a szocializmus és a kommunizmus vezett tömegméretű ellenszerpropagandahadjárat, a másik a nyugati világ dicsőítése, a fennálló társadalmi állapotok konzerválására való törekvés. Természetesen az agymosás mindkét vonatkozásban egyszerre folyik, de vannak speciális szervezetek, amelyek csak vagy az egyik, vagy a másik területre koncentrálják erőiket. A milliók kormányzásának új technikája a rendkívül nagy létszámú államapparátus bonyolult manővereivel történik. Az NSZK-ban például ma minden ötvenedik ember a államapparátusban dolgozik. Ez az óriásira duzzadt vízfej gleichschaltolta sajtót, szellemi kasztrációnak a vetette alá a tudomány embereit és az antagonisztikus ellentmondásokkal terhelt társadalmat megpróbálja egységesnek feltüntetni. A monopoltőke e célból még attól sem riad vissza, hogy népszerűtlenné vált politikusokat, mint például Erhardot, a kellő lélektani pillanatban leváltson az állam éléről. A manipuláció lényeges jegye, hogy tizedrangú dolgokat a legfontosabbként tüntet fel, s ugyanakkor fontos társadalmi kérdésekről teljesen eltereli a figyelmet. Jellemző példája ennek, hogy Kennedy szenátornak a közelmúltban történt autószerencsétlenségét az amerikai sajtó óriási szenzációvá fújta fel, olyannyira, hogy még az Apollo—11 visszatérését és Nixon ázsiai körútját is háttérbe szorította. A vezetők és a sztár magánélete, a szexualitás, bűnözés, a jó és dolgos tőkés a szervező alakja — nagyjából ezek azok a dolgok, amikkel az embermilliókat naponta etetik. Kár lenne tagadni, hogy az évtizedeken át gondosan adagolt mákonyhat, s még munkásosztály egyes rétegei* a nők gondolkodását is átformálja. A tudatipar rendkívül költséges, de a lehető leghasznosabb tényező az államrend megtartása szolgálatában. Manipuláció címen jelent meg a közelmúltban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában az a kötet, amely rendkívül érdekes májban, tudományos feldolgoszinten, és sokkal szélesebb körben tárgyalja a tőkés világnak ezt a sajátos jelenségét. S hogy végül is mi a manipuláció? Egy lebilincselően érdekes könyv adja meg erre a kérdésre a választ az ohmoknak. (dkl) Grigorij Gorin: Az étterem meglehetősen kihalt volt. Leültem az egyik ablak melletti asztalhoz és vártam a pincérre. Jó öt perc múlva méregető tekintettel közeledett, és odaérve hozzám, udvariaskodva kérdezte: — Étkezni fogunk? Étkezni? — Igen — feleltem. — Igen. Emlékszem — mondta. — Mindent megcsinálunk, amit csak óhajt. — Köszönöm — szóltam. — Legyen kedves legelőször egy sört hozni... — Értettem — szakított félbe. — Hideget? — Hideget. — Pohárba? — Pohárba. — Meglesz — mondta határozottan, és jobb szemével rámkacsintott. Kacsintása pajkos és titokzatos volt. Ezzel tudtomra adta, hogy sör dolgában most rosszul állnak. Nagyjavítást végeznek sörgyárakban. Az egész városában össze lehetne számolni, hány pohár sört szolgálnak ki a szomjazóknak. De nekem azért egyet hoz... — Egy borsoslevest is kérek — mondtam. Emberem elsápadt. — Támogatom — mondta, és most a bal szemével kacsintott rám. — Tehát borsos? — Igen. — Meleget? — Lehetőleg... — Tányérban ? — Feltétlenül. — Tejfölösen? — Úgy szeretném. — Teljesítjük — suttogta. — Legyen türelemmel! Ez alkalommal még szabbul kacsintott rám, tavaly módon pedig azt adta értésemre, hogy a borscsleves itt már a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Az itteni szakácsok már nagyon régóta nem főzik. Egyetlen ember, aki ma még főzi a borscsot, az a titokzatos specialista, egy öreg nénike Poltava környékén. Az én rendelésemre külön repülőgépet küldenek, hogy meghozzák eme különleges ételt — Második fogásként bélszínt szeretnék, hagymával —• mondtam bátortalanul. A pincér erre fogcsikorgatva kérdezte: — Bélszín értelemben? — Pontosan abban az értelemben. — Húsból? — Igazi húsból! A hagymát meg igazi hagymából. Barátunk szeme meredezett, elegáns módon teleszívta magát levegővel és azt mondta: — önnek megcsináljuk! Ünnepélyesen csettintett nyelvével. Ezzel pedig azt jelentette, hogy vegyem tudomásul, ami ezután értem történik, az nem mindennapi. Bélszínt már réges-régen nem sütnek. Speciális archeológus bizottságot kell szervezni, hogy ásatások segítségével feltárják őseink kultúráját, megfejtsék a régi írásokat, és azok alapján összeállítsák a bélszínt. De énértem természetesen nem sajnálják a fáradtságot — Kér még valamit? — Köszönöm, nem — mondtam félénken. — Már így hihetetlenül sok feladatot rátszam önre. — öt perc múlva itt is leszek az egésszel — mondotta határozottan. Az emberek itt éveket is várnak a rendelésre, mondta tekintetével Van, aki még itt is alszik, mégis eleped az éhségtől, meg a szomjúságtól. A várakozás közepette az emberek itt szerelmeskednek, összeházasodnak, van akinek közben már a gyereke is megszületik. A gyerekek is megnőnek, és az étlapról tanulják meg az abc-t. Azután ők maguk rendelik ebédjüket, és ismétlődik az egész elölről. Az irántam tanúsított bizalom jegyében ettem. Aztán felálltam az asztaltól. — Nem tudom, hogyan köszönjem meg messzemenő fiigyelmességét — mondtam a pincérnek. — Óh, semmiség — mondta látható zavarral. — Nem úgy van az — tiltakoztam én. — Ön nagyon nagy szolgálatot tett nekem ... Ilyet nem lehet elfelejteni halálunk órájáig végösszeget sem... A számlám — Egy rubel, huszonegy kopejka — felelte. — Értem — kacsintottam rá. Leszurkoltam az egy rubel huszonegy kopejkát, és kezet nyújtottam neki. Ezzel a kézfogással nyomatékosan tudomására hoztam, hogy ez is egy hihetetlenül rendkívüli dolog. A pénzzel egyébként is szűkében vagyok. Köztudomású a sajtóból, hogy az Állami Bankjegykibocsátó Hivatal nyom elég pénzt. Az is nem előfordul velem, hogy fizetés nélkül távozok. Ilyenkor a rendőrség keres. De ÉRTE én minden áldozatra kész vagyok. Ezért fizetek pontosan. Számla szerint! A kijáratig követett lángoló tekintettel. Több mint valószínű, nagyon sokáig fogunk emlékezni egymásra. — Fordította: Sígér Imre DCiüHelesen Önnek !