Dolgozók Lapja, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
1970. május 31. vasárnap dOLGOZÓ* KAPJA A Az öreg Nemoda Buda, képesített lóvezető már éppen tizedszer akart a gebék közé csördíteni, amikor újfent és újfent leszólították a bakról. A főépítésvezető, az alfőépítésvezető, a főalépítésvezető, a leépítésvezető (a személyzetis), a fuvarozási előadó, a főportás, az alportás, néhány ismeretlen rokon lépett hozzá ugyanazzal a szöveggel:csaknem — Idefigyeljen öreg! Megihat két fröccsöt a Sarkiban. Ja, hogy nem arra van a tanoda építése, ahova a meszet szállítjuk Egy kis kerülőt megér magának az a két fröccs. Sőt, minden fuvarnál megteszi ezt a kis kerülőt. Tudja, most épül a kis vityillóm. No, nem lesz olyan palota, mint a főmérnöké, de megteszi, és csak úgy eszi az anyagot. Persze, nem kell az egész kocsival ott letenni. Elég lesz a negyede is. Hogy jusson is, meg maradjon is. De minden fuvarnál... Szóval, értve vagyok!? Amikor az öreg Nemoda megérkezett a tanoda építéséhez, már nagyon várta ott mindenki. A főmunkavezető egy cédulát lobogtatott a kezében. — Remélem, tud olvasni Nemoda Buda! Ezeken a címeken le kell dobni néhány lapát meszet, pár darab téglát. Építkezünk, igaz fiúk? A szak- és segédmunkások kórusa lelkes igent zengett. Hát persze, hiszen építkezik az egész ország. Készségesen segítettek az öregnek felkurblizni a szekér billenő platóját, s közös erővel engedték le nagy semmit a tátongó meszesa gödör mélyébe. A segédmunkások kórusa meg nagyot cuppantott, mintha valóban mész érkezett volna le a gödör feneketlen fenekére. A központi irodaház ablakán éppen ebben a pillanatban nézett ki Vak Borján János, a beruházó főellenőre. — Aha — hegyezte a fülét, mert keveset látott de azt is rosszul, s kifinomult helyette a hallása — valami már van. Megyeget a munka. A mész után jött a homok, aztán jött a tégla, jött a sóder... Főként a sóder jött állandóan.Vak Botján János főellenőr pedig ablakáig hallotta el a munka szép muzsikáját, s aztán gondosan tanulmányozta a munkavezető precízen, gondosan írt (ezért külön dicséret illeti) jelentéseit: Leraktuk az alapokat. Zsaluzzuk a betonpilléreket. Készen állnak a főfalak. Jöhet a födém. A daru megfelelő, könnyen emel. Itt nagyon könnyű mindent megemelni... A helyi újság, a Közérdektelen Hírharang is naponként lelkes cikkekben tájékoztatta a lakosságot arról, minik a nádpalló függönnyel törtékörülölelt építkezés színhelyén. Amíg Nemoda Buda a fröccsöket iszogatta a Sarkiban, Leiter Jakab, a lap fürge lúdtollú és lúdtalpú vánszorgó riportere átcammogott a szerkesztőséggel szomszédos épületbe Vak Borján János főellenőrhöz. ha?— Mi zújs? Épülget a tanú— Tessék — tolta eléje a jelentéseket a főellenőr —, ha tud olvasni. — Majd megerőltetem magam — szerénykedett a riporter, s belelapozott az építési naplóba. — Hű, de szenzációs anyag! Sorozatban „Az építkezés, ahol nem hozzuk, panaszkodnak az anyaghiányra”. S mit szól ezekhez az alcímekhez: Döntsd a sódert, ne siránkozz! Kik falaznak a tanoda építésénél? Egyre nőnek a falak. Már oly magasak a falak, hogy a város nagyját a falhoz lehet aprajátállítani. Kicsit hosszú, de hatásos. S felvirradt a nagy nap. Elindult a tágas, hímes mezőre a város apraja-nagyja, s nagyja közt az apraja. A tűszaoltózenekar pattogó indulókat játszott, ünnepi kantátákat énekeltek. S amikor kiértek a mezőre, közel jutottak a tett színhelyéhez — alig akartak hinni a szemüknek. Pontosabban nem is hittek a szemüknek. Mindenki azt hitte, hogy valami szembetegséget kapott a nagy izgalomban, örömben... Mert a mezőn, amerre szem ellátott, réti perjét, somkórót, s egy szál magányos kukoricaszárat ringatott a lágy nyárvégi szél... De hát ki nyissa szólásra a száját? Kinek kell itt legelőször véleményt mondania!? Minden tekintet most a város rangidős elöljárójára ződött. Ő csak tudja, ő szegecsak látja... S az elöljáró elöljáró fel is találta magát a nehéz helyzetben. formált. Tenyeréből napellenzőt a fülére illesztette, felnézett eltűnődve, a magasba hosszan. Valami mélyértelmű, idegen kifejezésen töprengett: — A teringettét! Micsoda impozáns látvány! Megkönnyebbült sóhajtás hullámzott végig a tömegen. — Az öreg azt mondta: impozáns látvány. Nagyon tetszik neki. Minden nagyon szép, mindennel elégedett... — Tényleg. Valóban csodaszép... S voltak már, akik részletezték a dolgokat: — A homlokzat is impozáns. No, és belülről, a nagy előcsarnok, az előadótermek! Milyen tágasak, milyen kényelmesek! S a modern konyha Hogy mi mindent meg lehet itt etetni... S most már valóban nem volt más hátra, mint ünnepelni, s az építők dicsőségét zengedezni... Több mint tíz pohárköszöntő hangzott el, és minden szónok megerősítette: Büszkék lehetünk arra, amit csináltunk. Valóságos csodatanodát avatunk itt...A csodatanodát máig is mutogatják a bel-és külföldi szakembereknek.Mindenki elragadtatással nyilatkozik az oktatás korszerűségéről, az iskola felszereléséről, az impozáns látványról. Valóban, a szőlőhegy felől, ahonnan a vendégeknek a leányka és az olaszrizling közt a tanodát megmutatják, impozáns a látvány. Kis villácskák, tornyos paloták, víkendházak, nyaralók papagájtarka gyűrűjében, ott, a puszta mező közepén, mintha azért valóban volna valami... Az ezerjó után előfordult, hogy többen tanodát is láttak már itt...két Gombkötő Gábor Országjáráson A ráckevei görög katolikus templom Aki nyitott szemmel járja közben a hazai műemléaz országot, lépten-nyomon keket, értékes nemzeti kinolyan temérdek látnivalóval őseinket sok esetben csak kültulálja szemben magát, ame földiek tekintik meg. így vagyunk többek között a templomokkal is. Majd minden falu templomában találunk valami érdekeset és valami művészeti ritkaságot. Ráckevére kellett elutaznom ahhoz, hogy megcsodálhassam azt a páratlan szépségű, 1487 körül épült lyet talán egy-egy idegen országban sem kapna meg. Csak hát divatos dolog ma, hogy Olaszországba, francia földre, sőt a távoli Skandináv államokba utazunk nivalót keresni. (Még jó, látha ezért és nem kardigánért!) görögkeleti szerb templomot amelyhez hasonlót csak Bulgáriában, Rilában láttam. A rilai kolostor „idősebb” mint a ráckevei templom, és ikonjai is értékesebbek, de oda már betört az idegenforgalom, és elvesztette igazi báját a mintegy 1000 méter magasan fekvő hegyi kolostor. Szobáiból turistaszálló lett, az udvarán turisták ebédelnek, a boltozatos kapufeljárón modern gépkocsik gördülnek át. A késő gótikus stílusú, hálóboltos ráckevei templom, amelyet 1771-ben restauráltak utoljára, történelmi levegőt áraszt. A templom belsejét igen szép, bizáncias faliképek díszítik. A két stílusú gótikus stílusú déli kápolnát a XVI. század elején csatolták a templomhoz épült a különálló Ugyanakkor korongtorony gótikus stílusú földszintje is, amelyet 1758-ban copf stílusban építettek tovább. A templomban már csak hetente egy alkalommal rendeznek misét, a pap a szomszéd községből jár át. A gondnoki tisztet egy — a templom udvarán lakó — öreg néni látja el, aki a fényképezőgéptől úgy fél, mint a tűztől. — Jusztin — A főoltár Mária-képén — mint ahogy görögkeleti templomokban mindenütt — a kis rézet tartó kéz kimelkedik a kép síkjából. Rendszerint nemesfémből alkotott művészi ötvösmunka. Itt ezüstből készült a kéz. Az apostolokat ábrázoló csodálatos szépségű képet sajnos nem tudjuk gazdag színeiben bemutatni Elizabeth Hull Froman: Amit az amerikai kórházakról tudni kell Látjátok azt a szép nagy épületet, gyerekek? Az a nagy épület a kórház. Nagyon régi épület. A tűzoltóság lebontásra ítélte. Az egészségügyi minisztérium is. Még a Súly- és Mértékhivatal is. A kórházban sok ember van. A betegek kórházba mennek és meggyógyulnak. Az egészségesek kórházba mennek és megbetegszenek. A kórházi tartózkodásért mindenkinek fizetnie kell. Méghozzá sokat. No, gyerekek, ki tudná megmondani, mi ez a szoba? Nem, nem faliszekrények a takarítószerek Ez a kórházi különszoba. Nem, a beteg nincs az ágyában. A beteg lement az előcsarnokba. A beteg most épp nővért keres. A nővérek borzasztóan el vannak foglalva. Nem szabad őket zavarni. Látjátok azokat a szép kis lámpácskákat, melyek ott égnek minden szoba ajtaja fölött? Mindegyik szobában van egy beteg, aki megnyomta a csengőt, s lámpácska kigyulladt. Azok a a betegek mind nővérre várnak. De hol a nővér? Talán ő is beteg, és befeküdt egy másik kórházba. Itt egy másik különszoba, gyerekek. Szép óvatosan nyissátok ki az ajtót, s most meglátogatjuk a beteget. Miért ül a beteg egy széken a szoba sarkában? Azért, mert a friss ágyhuzatra vár. Úgy látszik, a mosoda dolgozói is szörnyen el vannak foglalva. No lám, megérkeznek a látogatók, most jönnek felfelé a lépcsőn. A lift megint elromlott. Most, hogy már itt vannak a látogatók, s ők szórakoztatják a betegeket, mi elmehetünk. Vigyázzatok gyerekek! Láttátok, hogy az egyik látogató elcsúszott a viaszos padlón? A látogató eltörte a lábát. Szegény látogató! Most már ő is beteg. (Fordította: Zilahi Judit) Egymásután vette a földeket, sőt pár év múlva egy egész, kész tanyát, gyümölcsöst, füzest, más szóval mindent ami az emelkedéshez szükséges volt. Suttogták is, hogy a csizma szárából gazdagodott Nem alap nélkül, mert még abban az időben rabolták ki a szomszéd járásban a gyapjú árával hazafelé tartó kasznárt, és a tettesnek úgy nyoma veszett, mintha elfújta volna a szél. Korponay Áronnak viszont — szólt a másik történet — nem volt ilyen szerencséje soha. Nem is lehetett volna» mert lovai csak álmukban» ha ettek zabot. Aztán a kettőnek volt egy pár szeme, csípőjükre tarisznyát aggatni, és csak azért lehetett nem bicegtek, mert minden lábuk egyformán fájt. Bár a legmindennapibb lábhibára, a katára kádenciát tudott. — Kapták azok, és lopták — mondta volt, nem ha felhozódott. Az egyik reggel kereskedők állítottak be hozzá. Megfizetik, bármennyit kér, és előre ajánlották egymás szavába vágva, mert olyan sár volt, hogy az szombaton a négylovas elmúlt szekerek mellett gyalog mentek a menyasszonyért a szomszéd faluba. Mégis vállalta. Sohse úgy, hogy valahogy ne volt legyen, gondolta, és keményen biztatta a pejkókat. Meg arra is számolt, hogy a nehezebb szakaszon, majd leszállanak utasai, hisz csak szokás ez, mióta világ ez így a világ. De a kereskedők meg sem mozdultak. Csak folytatták, és mondták a magukét, néha idegen nyelven, mert soha nem lehet tudni» kiben mi ragad meg» ügyet sem vetve' »a bajusza alatt káromkodó Korponayra. Feleúton lehettek, amikor felcsillant Korponay szeme. Azok a szürke, semmitmondónak tűnő érzékszervek, amelyekből még rosszakarattal sem lehetett kiolvasni az alattomosságot vagy az önmagát védő humor szikráját. Előbb a vállához kapott szájával. Aztán a keze fejét kapta be. Morgott, ráncigálta a kabátja ujját, elvonította magát, mint a veszedelmet érző eb. — Nincsen talán valami baj? — kérdezték kisvártatva hátulról. — Nincsen. Hogy lenne. Vagyis nem tudom — hebegte. — Bár a múlt héten megharapott valami kutya. Igen, valami rossz kutya — folytatta, és újra bekapta a keze fejét. A két ember elsápadt. És miután szót váltottak, más nyelven» hogy ez ne értse» megérintették az öreg vállát. — Álljon meg, kérem! Beszéljünk egy kicsit, kérem. Úgyis nehéz a lovaknak, kérem — készségeskedtek, olvadoztak. Korponay Áron csak azt várta meg, míg elhaladnak egy kicsit. Megfordult, és felemelt fuvardíjjal a zsebében, boldogan indult vissza. LelkiismeretfuriSalás nélkül, mert az íratlan törvény értelmében úgyis gyalog kellett volna megtenniük a fele útját. Utódjait természetesen ma is veszett fuvarosnak nevezik. Hogy a mesélő sem volt különb a Deákné vásznánál, arra az alábbi történet vet mindenkor megszépítő világosságot. Mint minden gyermek és siheder, nagyapám is nagyon szeretett volt szekerezni. Mindegy volt neki, ha a lőcsön ült is, ahogy emlegette, csak vigyék, és a lába ne érje a földet. Ám ez nem mindenkor sikerült. Az egyik alkalommal például, akárhogy sírt, nem akarták magukkal vinni. Csakhogy nem addig volt az. Már benne is élt a csakg^értis szikrája, meg parányi bosszú az oktalannak a vélt mellőzésért. Ezért gyorsan hajtottak ki az udvarról és tovább, hogy minden lehetőséget kizárják az utána rohanásnak. Porfelhőben, amitől majd megfulladtak egész úton. Csak hazafelé észre, hogy a küllőkre vették egy óvatlan pillanatban úgy kötözött rongyot nagyapám, hogy az minden kerékfordulásnál belevert, belemerült az út porába. Sohse hagyták többet odahaza. 7 Lengyel egyetemeken A lengyel egyetemek kulturális élete igen sokszínű. Sok diák tartozik a színházbarátok klubjaiba és a zenekedvelők Pro Musica klubjaiba. A képzőművészetek népszerűsítésével a 48 egyetemi kiállítási szalon foglalkozik, a legjavát világ filmtermésének pedig 41 egyetemi film-vitaklub mutatja be. Az egyetemisták társasági életének és szórakozásának központja a 16 szakjellegű és a 122 egyetemi diákklub. A lengyelországi egyetemi élet egyik jellemző vonása a rendkívül aktív műkedvelő mozgalom. A lengyel egyetemeken összesen 211 beat- és dzsessz-zenekar, 128 egyetemi színház, 36 énekkar, 17 táncegyüttes, 12 társasági klub és 8 nagyobb ének- táncés táncegyüttes működik. A fényképezés hívei 54 fotóklubba, a filmamatőrök pedig 11 filmklubba tartoznak. Tegyük hozzá, hogy a próza vagy líra terén „szárnyaikat próbálgató” egyetemistáknak 26 irodalmi klubja van. Külön figyelmet érdemel az egyetemisták rádiós tevékenysége. Az egyetemi gyedekben és a nagyobb nediák-szállókban helyi rádióhálózat működik, a szerkesztési és lektori munkákat az egyetemisták végzik. Lilla-múzeum Gyűlik az anyag a közeljövőben létesítendő Lilla-múzeumhoz Dunaalmáson. Legutóbb az 1900-as években Kecskeméthy Jenő református lelkész rendezett be Lilla emlékmúzeumot Vajdáék egykori pincéjében. Azóta a háború eltüntette a pincét az ereklyékkel együtt. Most legutóbb Ferenczy Miklós körzeti orvos értékes tárgyakat gyűjtött össze, melyet az újjáépített Csokonai Művelődési Otthonban fognak kiállítani. Ezek között szerepel Domby Márton könyve Csokonai Vitéz Mihályról, melyet 1817-ben adtak ki először. Látható lesz Csokonai barátjának Édes Gergelynek a könyve Ifjúi Enyelgések címen 1813 ból, s Kazinczy Ferenc minden munkái az 1830-as évekből. Számtalan fotókópia a költő műveiből, majd az eredeti anyakönyvből egy részlet, ahol Vajda Júliát Csokonai Lillájának jegyezték be. Látható lesz még egy tányér Lilla hagyatékából, majd fotókópián evőeszközök Lilla hagyatékából. Lilla leveléről eredeti fotókópia melyet V. Ferdinánd királyhoz írt 1844-ben, a levélen a királyi kancellária elutasító válasza, melyben közlik, hogy kérelmét nem teljesítik. .. Látható lesz az 1905-ben rendezett Lilla-ünnepély egy megmaradt eredeti meghívója, melyben közük, hogy díszkapuval várják az akkor Dunaalmásra érkezőket... Értékes darabja a múzeumnak egy eredeti Csokonai verseskötet, melyet Toldi (Schédel) adott ki először Budapesten 1844-ben. Ezenkívül néhány festmény a költőről és Lilláról (Richter Gyula alkotása), az első Lilla festményről színes fotókópia, valamint az egykori „ház”, melyben múzsa lakott közel 42 évig, teszik érdekessé a kiállítást. A múzeumot helytörténeti kiállítással kapcsolják egybe: a régi Dunaalmást mutatják be képeken és tárgyakban. Ezek között szerepelnek római kori edények, régi pénzérmék, Lévai István ezüstgombjai, rokkák, különböző edények, könyvek, az 1700-as évekből, és a legutóbb talált kutyabőrös nemesi oklevél.