Dolgozók Lapja, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
KÉPZŐMŰVÉSZET, IRODALOM, A DOLGOZÓK LAPJA VASÁRNAPI MELLÉKLETE Közízlés és korszerűség Igaz létei: valamely <5 taly a politi--------- —r....■. kai és gazdasági hatalom birtokbavételével győzelmének legfontosabb feltételeit valóra váltotta, ugyan, uralmát azonban nem mondhatja teljesnek, amíg olyan kultúrát nem hoz létre, amely az egész nép sajátja, gondolatvilágának, ízlésének és közvetve — erkölcsi felfogásának is kifejezője, egyben alakítója. A kultúrát pedig akkor nevezhetjük valóban össznépinek, ha két alaptényezője, művet alkotó és az alkotást a inspiráló-befogadó közönség viszonya harmonikus. Vagyis: az alkotó mennél szorosabb kapcsolatra törekszik azokkal, akikhez szólni, akikre hatni akar, a közönség viszont igényli ezt a szolgálatot, figyelmes hallgatója, olvasója, nézője a neki szánt alkotásoknak. Érti, átéli és — ha kritikusan is — értékeli az író, művész munkáját, vagyis: aktív műértő. Ilyen közönség nélkül a legjobb szándék hatástalan marad, a kérdésesssé válik az alkotómunka tulajdonképpeni értelme. Hasonló felismerések, félelmek fakasztották Adyból a „Szeretném, ha szeretnének” megrázó strófáit. A szocialista kultúra, tartalma és célja szerint minden eddiginél szélesebb körű műértő közönséget igényel. Ennek alapfeltétele a közműveltség és közízlés mainál jóval magasabb színvonala. Közismert tény, hogy a „komoly”, „modern” irodalmi és művészeti alkotások értékét, sajátos szépségeit, gyakran jelképesen tolmácsolt mondanivalóját inkább csak a „beavatottak” szűk tábora ismeri és értékeli, az átlagos ízlésű „egyszerű ember” nem érti, következésképpen nem érzi magáénak, s nem is érdeklődik irántuk. A kultúrarisztokraták kényelmes és hamis válasza erre: ne törődjünk a „neveletlen” tömeggel, hadd éljen a giccsel, úgyis „az kell neki”, irodalomban, muzsikában, képben-szoborban egyaránt. hd az ilyen választ el is utasítjuk, nem ; ■ hunyhatunk szemet a tények előtt: a többség általános műveltsége — tisztelet a kivételnek — erősen hiányos, ízlése pedig különösen elmaradott. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben óriási energiákat és anyagi eszközöket áldoztunk a közműveltség színvonalának emelésére, a közízlés fejlesztésére, és silány ponyvaregények, a kispolgári ízlést kiszolgáló bulvárdarabok, limonádé-filmek, giccs-képek és szirupos muzsika helyett a szocialista és haladó polgári irodalom, zene és képzőművészet értékes alkotásait kínáltuk a tömegeknek. A széles közönség ízlésében ható szintkülönbségek tapasztalazonban nem szűntek meg, s a jó műveket értők, kedvelők tábora továbbra is szűkös, s alig nőtt, ha ugyan nem csökkent az elmúlt években. Mik ennek az okai? Kétségkívül: a múlt öröksége még érezteti a hatását. De az idő múlásával egyre kevésbé hivatkozhatunk erre, mint fő okra, mert a közízlés állapota a megváltozott szocialista viszonyok között sem javult lényegesen, sőt, esetenként romlott (például: a falusi életforma átalakulása során a népi művészetet nagy mértékben kiszorította a giccs.) A kispolgári ízlésnormák — részkultúrpolitikánk gyengeségei miatt másrészt a múlt nosztalgiájaként — további tért hódítottak a jobb körülmények közé került rétegekben, sőt, az ifjúság körében is, amelynek pedig minden lehetősége megvolt és megvan az önművelésre. Sokan az anyagi jólét általános emelkedésében látják az egyidejűleg tapasztalható kulturális igénytelenség és érdektelenség fő okát. Valóban: az életszínvonal emelkedése nem vonta maga után automatikusan a szellemi gazdagodást, mint azt régebben hittük és reméltük. De ez nyilván természetes. Az „előbb a gyomor, azután a szellem” tétele nemcsak az éhség-jóllakottság viszonylatában igaz, hatótényező maradt a lakás— TV—fridzsider—autó” törekvések folyamatában is. Jelentős rétegek ma^első, _____________8i szintjének === stagnálásában biológiai és lélektani tényezők is közrejátszhatnak. Lehet, hogy az egzisztenciális emelkedés lehetősége annyira leköti az apák nemzedékének fizikai-szellemi energiáit, hogy idős kedv már csak a lazítást kínáló, olcsó szórakozásra jut, önművelésre fáradtak már, nem is igénylik, megelégszenek addigi szokásaikkal, régi beidegzettségeiket, ízlésük rabjai maradnak, s a közműveltség minőségi emelkedése majd a fiúk nemzedékében valósul meg. Figyelembe kell vennünk még egy igen fontos, általános törvényszerűséget: a közízlés természetszerű konzervativizmusát. Azt, hogy a nagyközönség mindig elmarad a legújabbtól, hogy aztán már túlhaladott tegnapi, késve elfogadott ízlésnormákhoz ragaszkodva, idegenkedéssel fogadja, illetve elutasítja, a mindenkori legújabbat. Ez az idegenkedés az újtól erőteljesen tapasztalható napjainkban, amikor a modern irodalom és művészet szakembereket is zavarbaejtő bőségben ontja újszeri témáit, szinte naponta új meg új formai kísérletekkel lepi meg a közönséget. Szocialista kultúránk korszerűsödése folyamán nálunk is tapasztalható ilyenfajta fáziseltolódás az alkotók törekvései és a nagyközönség lassabban változó ízlése között. Túl komor -------------------------helyzetkép? — Nézőpont kérdése. Ha számításba vesszük eddigi, további munkához jó alapokat a kínáló eredményeinket, és azt, hogy a problémák egészségesen fejlődő kulturális életünk egészén belül jelentkeznek, semmi okunk a kishitűségre. Ha népművelő munkánk eddig nem hozta meg a kívánt eredményt, vonjuk le a következtetéseket. A bátran célkitűzés jó, de valóraváltásában bizonyára nem voltunk eléggé következetesek, s hiányosak, elégtelenek voltak az esztétikai nevelés alkalmazott formái és módszerei. Hosszantartó, szívós, az eddiginél szélesebb körű és hatékonyabb munkára van szükség a dolgozó tömegek ízlésének olyfokú kiműveléséhez, hogy modern szocialista irodalmunk és művészetünk értő hívei, és a kívánt mértékben alakítói is legyenek. A feladat kettős: egyszerre szolgálja az alkotói munkát és tömegnevelést, egyiknek lemaradása a másik átmeneti elbizonytalanodását, stagnálását is magával vonhatja. Igen bonyolult, türelmet és leleményt igénylő munka, sok de vállalnunk kell, mert az ízlésfejlesztés része a szocialista világnézet, életforma és erkölcs kialakításának. Artner Tivadar Kulturális érdekességek ÁLARCOS ÍRÓK Az író, ha nem eredeti nevén bocsátja közre a művét, írói álnevet használ Ez lehet a családnévtől eltérő név, lehet foglalkozás megjelölése, de álnévnek számít a betűjegy, a betűcsoport is, amely rendszerint az író valódi nevéből készül.. A XVI. és XVII. században divatos volt a családnév görög, így latin fordítása — Juhász Péterből így lett Melius, Szántó Istvánból Arator- Divatos volt az író eredeti nevének betűiből kialakított anagramma is (Lontai Ábel — Zolnai Béla). Az eredeti név fordításából lett Gerő Mórból Öreg Rom, Kelemenből Nem Elek. Márki Sándor nem egy írását Marquis Jean d'Or névvel jelezte (fracia név, ejtése: Márki Zsándor)A nemesi előnév, vagy a családnév megcsonkításából is sokan alakítottak írói álnevet, például: Gábor Andor — Bor, Heltai Jenő — Elza. A szülőhely, vagy a lakóhely is sok írói álnévnek lett a forrása. Irodalmi eredetű álnevek: Punyin (Turgenyevtől) — Kosztolányi Dezső, Nana (Zolától) — Nadányi Zoltán, Puck (Shakespearetől) — Szép Ernő Az írói álnév nagyobb számban a középkortól jelentkezett, és elterjedése a könyvnyomtatáshoz fűződik. Az álnév felvételének egyik fő oka az egyházi és világi hatalomtól való félelem, amely üldözte az uralkodó rendszerrel ellentétes haladó vallási, politikai, társadalmi eszméket. A forradalmi vitairatok, pamfletek legnagyobb része ezért vagy névtelenül, vagy álnév alatt jelent meg. A reneszánsz nem egy írója polgári nevét azért váltotta fel görög, vagy latin névvel, mert előkelőbben hangzott, s egyben a klasszikus irodalmak megbecsülését is jelezte. Mások azért választottak írói álnevet, hogy sikerüket ne társadalmi rangjukkal, hanem tehetségükkel vívják ki, mint például Erzsébet román királyné, aki Carmen Sylva néven írt. Nőírók gyakran használtak férfinevet: George Eliot eredeti neve Mary Ann Evans, George Sand-ot pedig Armandice-Lucile-Aurore Dupin-nek hívták. Jó néhány író álnéven vált híressé. Elég, ha Stendhal (Henry Boyle), Mark Twain (Samuel Langhorne), Moliére (Jean-Baptiste Poquelin) nevét említjük, a magyar irodalomból pedig Vas Gerebent (Radákovics József) és Ignotust (Wei^elsberger Hugó). A legtöbb írói álnevet egyébként újságírók használták. A rekordot mindmáig Vörös Vidor, az aradi Alföld szerkesztője tartja, aki közel kilencven különböző álnevet használt. A magyar írói álnevek gyűjteménye vaskos kötetet tesz ki- Vörösmarty Mihály álnevei (Ábrándfy, Csaba, Kalóz, Virág Alajos) a romantikában gyökereznek. Petőfi Sándor álnevei (Pönögei Kiss Pál, Örömfi, Vidor, Sólyom Sándor, Lator György) a költőre és korra egyaránt jellemzők- Tompa Mihály, aki egy falucskában élte le egész életét, nem véletlenül választotta a Remete Pál álnevet. Arany János Arianus, Hajnal Péter, Vadonfy Bertalan s az Akakievics Akaki álneveket használta- Eötvös József szívesen használta az Agricola, és az Egy magyar államférfi álneveket. Jókai Mór Sajó, Aggteleki, Csalóközi, Kakas Márton stb- álnevek alatt írt. Kisfaludy Sándor álnevei közül a Himfy mindmáig ismert. Tömörkény István förgeteg álneve kedvenc novellahősének, Halból Förgeteg Jánosnak állít emléket- Ady Endre sok álneve közül az Adieu, Andi, Diósadi neveket használta a legszívesebben. Móra Ferenc, aki gúnyos-bölcs írásokban figurázta ki a Horthyrendszer krajcáros kultúrpolitikáját, igen sok álnevet használt (Dalos Rigó, Szegedi Lőrinc, Tanyai Tamás stb)- Babits Mihály pár versét Tass József néven tette közzé a Nyugat-ban- Bányai Elemér mint Zuboly lett közismert. Krúdy Gyula álnevei közül a Rezeda Kázmér egyik regényhősére, a Szigeti remete pedig margitszigeti lakhelyére utal. Gábor Andornak a bécsi emigrációban sok harcos, Horthyellenes írása jelent meg Robogó Máté névvel- LILLA SÍRJÁRÓL az írások, melyek Csokonai Lillájával kapcsolatban jelentek meg a Nők Lapjában, kétszeres örömmel töltöttek el. Egyrészt, mert — ha csak adalékokat közöltek is Vajda Juliannáról — felkeltették az érdeklődést Dunaalmás irodalmi emlékei iránt; másrészt minden irodalomtörténeti vita csak előbbre viheti a probléma megoldását. Ebben az esetben a Lilla sír feltárásáról van szó. Szombathy Viktor Tompára utalva ellenzi a sír feltárását azzal az indokkal, hogy Tompa sírjában sem találtak semmit, így tehát a Lilla sír feltárása is teljesen fölösleges. Ez nem lehet mérvadó egy sír exhumálásához. De nézzük a példákat: Csokonai sírját az 1950-es években exhumálták néhai Juhász Géza professzor irányításával. A költő verseit keresték, melyet állítólag vele temettek el. A verseket sajnos nem találták, mert már jóval hamarabb megbolygatták sírt, akkor, amikor a síremléket felállították. A kutatók költő csontjain súlyos reumantikus csontelváltozásokat vettek észre. A fasizmus áldozatává vált Radnóti Miklós sírját is exhumálták, eredménnyel.Ezúttal az időfaktor rövidsége volt számottevő. „Petőfi Sándor tetemének feltárása érdekében a legpontosabban verificálni kell az adatokat és azok alapján kell rendszeres kutatást kezdeni” — írta dr. Nemeskéri János kandidátus, aki a román-magyar vegyesbizottságban antropológusként működött közre, állandóan zavarta kutatásukat a feltörő víz, de egyéb okok miatt is ideiglenesen fel kellett függeszteni a munkát. Az előbbi példák nyomán a Lilla sír felbontásáról lemondani csupán a tagadó álláspont és humánus érzelmek miatt, nem lehet (Különben is, az elfogadható exhumálás még távoli terv, közeli megvalósításáról nincs szó.) Ha nem is találnánk a sírban Csokonai búcsúlevelét (?), antropológus szakértők bevonásával választ tudnánk adni arra a kérdésre, mi volt az a súlyos betegség, melyről Lilla egyik levelében említést tett. A csontokon talált elváltozások évszázadokig megőrzik a súlyos betegségek nyomait (a költő esetében is nyilvánvalóvá vált ízületi és csontbetegsége). Szombathy Viktor nem ellenezné az exhumálást, ha Lilla emléktárgyai valamiféle „süttői márványkazettában” lennének elhelyezve. Mint cikkében írja, ezt ő sem hiszi el, ezért szerinte nincs értelme a sírbontásnak. A cikkíró Csokonai komáromi tartózkodásának Weinmüller Franciska emlékeit nyomdájával hozza összefüggésbe. Kétségkívül a költő sokat tárgyalhatott Weinmüller Bálint könyvnyomtatóval, valószínű azonban, hogy még többet tartózkodott Bédiné, Fábián Júlianna és társasága körében, ahol az akkor még „rózsaszájú és tűzszemű’s leáp” . is gyakran megfordult. Fábián Júlianna ekkor már tagja volt az országban első irodalmi körnek, melyet „Komáromi Tudós Társaságnak” neveztek. A ma fellelhető Lilla emléktárgyak részben különböző múzeumokban, részben magántulajdonban találhatók. Néhány tárgy felleléséhez a szerencsés véletlen is hozzásegített. Egy alkalommal orvosi ügyeletben lévén, olyan beteghez hívtak, aki a századforduló előtt Dunaalmáson megvásárolta a Lilla házban maradt ingóságokat. Ezek között volt egy almáriumnak nevezett bútordarab, valamint egy pohárkészlet. Lilla halála után három papkisasszony költözött a házba, akik az ott talált bútordarabokat halálukig megőrizték. Ekkor vásárolta meg azokat jelenlegi tulajdonosa, aki átadja azokat a létesítendő Csokonai Lilla emlékszoba számára. Emlékszoborról nincs szó, csupán emlékszobát rendezünk be mindazon tárgyakból, melyek tulajdonomban vannak. 1968-ban megjelent „Csokonai Lillája” című könyvecskében részlete_____________ sen írtam a költő által megénekelt Múzsáról. Azóta újabb adatokkal bővítve második kiadásra is kész munka. Ezzel, valamint a dunnaalmási Csokonai—Lilla emlékszoba megnyitásával készülünk a költő születésének kétszázadik évfordulójára. Dr. Ferenczy Miklós SZÉP ALKOTÁSOK Tíz éve halt meg a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb mestere, Szőnyi István Kossuth-díjas festő és grafikus. Műveit Európa és Amerika számos múzeumában és magángyűjteményében őrzik Kiváló művészpedagógus volt, a Képzőművészeti Főiskola tanáraként tehetséges fiatalok sokaságát indította el pályáján. Utolsó éveit a Duna-kanyar festői táján Zebegényben élte le, fáradhatatlanul alkotva. Műterme ma kis múzeum, ahová nemcsak tisztelői zarándokolnak: a zebegéinyi Szőnyi házba nyaranta művésztelep működik. Képünkön: Szőnyi István női aktot ábrázoló rézkarca. Váradi Sándor: Sebzett Szarvas. A budapesti Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett, Mezőgazdaság a képzőművészetben című kiállítás díjnyertes alkotása.