Dolgozók Lapja, 1974. április (27. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-25 / 95. szám

Jó reggelt! 1974. április 25. csütörtök JHúok napja Várható időjárás csü­törtök estig: az ország északnyugati felén felhős idő, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Megélénkü­lő, helyenként megerősödő északnyugati, északi szél. Az ország többi részén ke­vesebb felhő, szórványos, kisebb esők. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyu­gati, nyugati szél. Legma­gasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön általában 12—16 fok között, délkele­ten kevéssel 16 fok felett. Háromszázhetvenöt évvel ez­előtt, 1599. április 25-én szüle­tett és 1658-ban halt meg Oliver Cromwell, az angol polgári forradalom vezéregyénisége. Vidéki tehetős földbirtokos­ként 1628-tól részt vett a par­lament munkájában. A polgár­­háború első éveiben hamar ki­tűnt katonai szervezőkészségé­vel. Első nagy győzelmét lo­vascsapatával 1644-ben Marston Moor melletti ütközet­­­ben aratta. Javaslatára szer­vezték át a parlementi hadse­reget, amely 1645-ben a nase­­byi csatában azután döntő győzelmet vívott ki a királyi hadsereg fölött. Lett independerus Az úgyneve­hadsereggel 1647-ben bevonult Londonba és meghátrálásra kényszerítette a parlament államcsínyt előké­szítő presbiteriánus elemeit. A hadsereg legénysége közt szer­vezkedő levellerek demokrati­kus mozgalmát letörte, de király szökése és újabb tám­­a­dása (1648) után összefogott velük a királyság felszámolá­sára. 1649-ben I. Károlyt elfog­va, keresztülvitte kivégezteté­sét és a köztársaság kikiáltá­sát. A hadsereg élén Írország­ban leverte az írek felkelését, majd Skóciában aratott fényes győzelmet, s megszilárdította a köztársaság hatalmát. Az egyik legkiválóbb angol államférfi és hadvezér volt; nevéhez fűződik a kapitalista fejlődés útjára lépett Anglia gazdasági és politikai hatalmá­nak megalapozása. Információ A Komárom megyei Műve­lődési Központ rendszeresen megjelenő havi információs füzetei sorában az áprilisi szám élén frissiben felhívják a figyelmet arra hogy a Köz­ponti Bizottságnak a közmű­velődés továbbfejlesztése ten­nivalóiról hozott határozatát, illetve Aczél György előadói beszédét hol olvashatják a tiszteletdíjas és főhivatású népművelők — tanulmányo­zás céljából. A határozat fel­dolgozására a későbbiekben, szervezetten is sor kerül. Pályázati felhívásokat is­mertetnek az Információban, beszámolnak az OIOT kedvez­ményeiről az ifjúsági klubok nyári programjához, s ezút­tal már valóban lépést tartva az idővel, friss híreket is ol­vashatunk az MMK kiadvá­nyában. öpimóném A közös gazdaság segít a családoknak Határozatot hozott a szendi Barátság Tsz vezetősége leg­utóbbi ülésén a tagok családi­­ház-építésének segítésére. Már eddig is többféle kedvezményt kaptak, most a családi házat építő tagok 50 óra ingyenes fuvart kapnak az anyagszállí­táshoz. Azok pedig, akik há­zukat bővítik, felújítják, har­minc ingyenes fuvarórával számolhatnak. Ez a segítség pénzben is jól jön, de ha nap­ra átszámítjuk is, azt jelenti­­ minden építkező tsz-tag (ha az építőanyag beszerzését jól előkészíti), az ingyenes fuvar­ral egyszerre hazaszállíthat. S mert sok fiatal építkezik a községben, így a közös gazda­ság méltányos határozata megkönnyíti a máskülönben elég sok utánjárást igénylő fuvar megszerzését is. OSAKAI VASAR A magyar—japán gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fej­lesztési lehetőségeinek fel­tárására nyújtanak lehetősé­get a következő hetek magyar rendezvényei ebben a távol­keleti országban. A HUNG­­EXPO szervezésében részt vesznek a magyar vállalatok az Osakai Vásáron és a tokiói fogyasztási cikk vásáron. VÖRÖSKERESZTES VILÁGNAP Már több éves hagyomány, hogy a Vöröskereszt-ligába tömörült mintegy 120 nemzeti Vöröskereszt-társaság 280 millió tagja és a népek száz­milliói május 8-án ünneplik a Vöröskeresztes Világnapot Ennek idei jelmondata: „Adj vért, életet mentesz!”. MIRELIT SZÉNA A friss fű tartósítására ere­deti eljárást dolgoztak ki szov­jet szakemberek. A hagyományos modern ké­szített szénában 20-40 szá­zalékkal kevesebb a tápanyag, mint a friss fűben, ezért a lekaszált füvet nem szárítják, hanem megfagyasztják. Az el­járás lehetővé teszi, hogy a szarvasmarhák egész évben friss, magas tápértékű zöld fűhöz jussanak. A lekaszált fű egyenesen a különleges felépítésű hűtő­kamrákba kerül, ahol mínusz 17 Celsius-fokon tárolják. A tapasztalat azt mutatja, hogy a frissen fagyasztott fű karo­­tintartalma egy fél év múlva is kétszer annyi, mint a hagyományos módon tárolt szénának. INDUL A TURUL-JÁRAT Április 28-án megindul közkedvelt Turul-járat. Me­a­netrendje az alábbi: Újváros­ból indul: 9.00—19.00-ig min­den órakor. Turultól indul: 9.30—19.30-ig minden óra 30. percében. Nem közlekedik: 12 órakor Újvárosból és 12.30-kor a Turultól. „SPORTOLJ VELÜNK!” Vasárnap rendezik meg a tatabányai sporttelepen a „Sportolj velünk!” vetélkedő első középdöntőjét. A vetélke­dőn — amelyet Gyulai István, a tv riportere vezet — négy általános iskola tanulói vesz­nek részt Zenei esték Komáromban 27-én, szombaton este órakor az esztergomi Monte­18­verdi Kamarakórus ad koncer­tet Komáromban, a Csokonai Művelődési Központban. Mű­sorukon egyebek mellett Las­sus, Brahms és Purcell-művek, valamin­t XX. századi nők alkotásai szerepelnek.szer­Ugyancsak a Csokonai Mű­velődési Központban rendezik meg Bácher Mihály zongora­­művész hangversenyét. 30-án, 19 órakor. A művész Beetho­­ven-műveket játszik ezen az estén, többek közt hallhatja a zeneszerető közönség az A pas­sióimba és a Mondschein-szo­­nátát A nemrégiben vásárolt új zongora avató ünnepsége is lesz ez a koncert Kutyarablás - váltságdíjjal Négynapi kényszerű „különélés” ” után kedden este ismét egymásra talált a Wahki névre hallgató fiatal, fehér foxterrier és gazdája, a 23 éves Bruno Zanin, aki Frederico Fellini legújabb filmjében is játszott. Az ebet a múlt héten pénteken rabolta el két fiatal nő, aki a kutya visszaadása ellenében 500 000 líra váltság­díjat követelt, mondván, ha gazdájának „módja van luxuskutyát tartani, akkor a váltságdíjat is meg tudja fizetni”. Azzal fenyegetőztek, ha a pénzt nem kapják meg, „kivégzik” a foxit. Bruno Zanin rendőrökkel je­lent meg a váltságdíj átadására kijelölt színhelyen. A két nőt zsarolás miatt őrizetbe vették. „SZÁRNY­ASGYÁR” A MÉM támogatásával rö­videsen megkezdődik az or­szág egyik legnagyobb, leg­korszerűbb baromfifeldolgozó üzemének építése Pécsett. A legmodernebb technológiával ellátott üzemben évente 1200 vagon kisállatot dolgoznak fel. RUHAEXPORT A Szegedi Ruhagyár az idén mintegy 800 000 forint értékű különféle felsőruházati cik­ket, öltönyt, munkaruhát szál­lít a Szovjetunióba, megtízsze­rezve ezzel a két évvel ez­előtti szovjet exportját Elhunyt Pitroff Gyula újságíró Rövid szenvedés után, 76 éves korában elhunyt Pitroff Gyula újságíró, az MTI nyu­galmazott munkatársa. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása május 10-én, 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. MTIOSZ — MTI A Szovjetunióban tartózkodó Edward Kennedy szenátor Grúziában. A képen: város­nézés Tbilisziben (Telefotó—AP—MTI—KS) 400 FILM Egy francia pedagógus a filmek erkölcsi színvonalát tanulmányozta. Négyszáz fil­met választott ki — minden különösebb előzetes dokumen­táció nélkül. A négyszáz film­ben összesen 2000, különféle bűncselekményt követtek el, köztük 310 gyilkosságot, 74 zsarolást, 43 szándékos gyúj­togatást, 182 hamis esküt Ezenkívül 505 tragikus kime­netelű válóper is szerepelt a filmvásznon. Milyen hatással lehet mindez az ifjúságra? — kutatja tovább a pedagógus tanítványai körében. MOTOROS RIKSA Indiában bemutattak egy riksára szerelhető, kis, ötven köbcentiméteres motort Az 580 millió lakosú Indiában ugyanis még alig egymillió gépjármű közlekedik, értve a terepjárókat, a bele­sze­mélygépkocsikat, sőt a motor­­kerékpárokat is. A motoros riksa sorozatgyártása rövide­sen megkezdődik. ORSZÁGOS VERSENY ESZTERGOMBAN Esztergomban rendezik meg április 28-án az országos mo­­tocross-versenyt. A sportver­senyre néhány külföldi részt­vevő is benevezett Az ügyészség felhívása 1973. december 21-én 12 óra 30 perc körüli időben a 70. számú főútvonalon Szabadbattyán köz­ség belterületén egy Székesfehér­vár felől Polgárdi irányába tartó személygépkocsi elgázolt egy ke­rékpáros postást. A rendelkezésre álló adatok szerint abban az idő­ben a személygépkocsival azonos irányban egy nagyméretű ponyvás pótkocsis tehergépkocsi közleke­dett, mely a helyszínen állt, majd rövid várakozás meg is után továbbhaladt. Az ügyészség felkéri az említett tehergépkocsi vezetőjét és esetle­ges utasait, akik a helyszínen a balesetet látták, vagy azokat személyeket, akik a tehergépkocsi­k­ra és ennek vezetőjére adatokat tudnak szolgáltatni, tanúként je­lentkezzenek a Fejér megyei Fő­ügyészségen (Székesfehérvár, Dó­zsa György tér 14.) személyesen, vagy a következő telefonszámon: 12-480. Megyénkben a „Füles” főnyereménye A Füles tavaszi rendkívüli kiadásában a sok érdekes és izgalmas rejtvény között volt a KISZ-védnökségről szóló rejtvény is, amelyet 28 780 pályázó fejtett meg helyesen. A Füles szerkesztőségében megrendezett húzáson a For­tuna jóvoltából került a fő­díj, a megyénkbe 4300 forint értékű Baoetta kismotor, ame­lyet tegnap adott át a lap fő­­szerkesztője, Tiszai László, a boldog nyertesnek, Molnár András tatabányai fiatalem­bernek. Molnár András már évek óta fejti a rejtvényeket, de ez­­idáig csupán kisebb könyvju­talmakat kapott. A mostani nyereményét annak köszönhe­ti, hogy ismeri tékségvállalásait, a KISZ véd­­így a rejt­vény kockáiba elrejtett meg­fejtést nem csak a vízszintes és függőleges sorok kitöltésé­­vel oldhatta meg. Munkahelyére , Vértessző­lősre a KOMÉP-hez vonattal jár mindennap, de mint el­mondotta, a KRESZ-vizsga le­tétele után a nyeremény Bar­­bettán fog utazgatni. Fortuna, és a rejtvényfejtés szeretete egy kismotor boldog tulajdonosává tette Molnár Andrást A MINIMATA­­BETEGSÉG újabb áldozatot követelt Mi­­nimata város kórházában meg­halt egy 59 éves halász. A Minimata-betegség elnevezés­sel néhány évvel ezelőtt is­merkedett meg az emberiség. A betegség lefolyása során súlyosan károsodik az ideg­­rendszer, a beteg elveszti lá­tását hallását, s végül el­pusztul. Olyan halak, vagy más tengeri állatok fogyasz­tása okozza, amelyek hi­ganyt tartalmazó ipari szen­­­nyeződés hatásának voltak ki­téve. A MAGYAR AUTÓKLUB szombathelyi szervezete mű­szaki bázisállomást létesít a megyeszékhelyen. Építésére mintegy hárommillió forintot fordítanak. „Flandria farkasa” Az antwerpeni bíróság kedden kezdte meg „Flandria farkasa", egy három nő meggyilkolásával vádolt 23 éves belga fiatalember ügyének tárgyalását. A fiatalember a gyilkosságok elkövetésének körülményeivel és színhelyével szolgált rá a nem túlzottan megtisztelő „becenévre”. Gustav van Eyken ugyanis éj­­szakánkint késsel és ollóval fel­fegyverezve kószált a flandriai Malines és Muizen közötti terü­leten, magányos nőkre lesve. Ál­dozatait megkínozta, megerősza­kolta, majd meggyilkolta. Van Eyken a három gyilkossá­gon kívül több erőszakos nemi közösülést és szemérem elleni vétséget is elkövetett. HATVANMILLIÓ értékben DOLLÁR öt és tízdolláros olimpiai emlékérmeket bo­­csájtottak ki, amelyet 130 or­szágban árusítanak majd. kanadai olimpiai bizottság eb­­­ből „az üzletből” 13,5 millió dollár bevételre számít, amely jelentős hozzájárulás az 1976. évi nyári olimpiai játékok megrendezésének költségeihez. ELSŐBBSÉG Tatabányán Horváth Ferenc 26 éves villanyszerelő, motor­­kerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget egy teherautó­nak és összeütköztek. Horváth a helyszínen meghalt. Lincselés! A felbőszült tömeg ked­den Limában, Peru, fővá­rosában agyonszúrt egy mo­torost, aki az egyik utcán sétálgató emberek tömegé­be belehajtva halálra gá­zolt egy fiatal édesanyát a karján ülő csecsemőjével együtt. KIVÁLÓ VÁLLALATOK A KOMÉP és az Almásfüzi­tői Timföldgyár dolgozói ün­nepséget rendeznek április 27-én abból az alkalomból, hogy 1973. évi munkájukkal elnyerték a Kiváló Vállalat címet Baktériumfaló szőnyegpadló Bármennyire furcsának tűnik, de a legutóbbi kí­sérletek azt mutatják, hogy a szőnyegpadlók higiéniku­­sabbak mint más — pél­dául fa — padlók. Tudomá­nyos pontossággal végzett vizsgálatsorozat alapján a erre az eredményre jutott düsseldorfi egyetem egészségügyi intézete. Az intézet szakemberei megál­lapították, hogy por, bak­tériumok és betegségokozó csirák éppúgy hullnak a szőnyegpadlóra is, mint minden más padlóra, csak­hogy a szőnyegpadló szin­te befogja a ráhullot bak­tériumokat, s az állandóan áramló levegő így nem so­dorhatja őket tovább. A kemény, sima felületű padlóburkolaton a kóroko­zók nem tapadnak meg, ha­nem ismét a levegőbe ke­rülnek, s vele együtt az ember légzőszerveibe jut­nak. Ugyanerre az ered­ményre jutott dr. Reploh, a münsteri egyetem taná­ra is, aki ezenkívül azt is megállapította, hogy a mo­dern, főleg szintetikus szá­­lakból készülő szőnyegpad­lók alig vesznek fel ned­vességet a levegőből, az esetleg rájuk jutott víz gyorsan elpárolog róluk, s a kórokozók — baktériu­mok és vírusok — száraz környezetben gyorsan és tömegesen pusztulnak. DOLGOZÓK LAPJA — az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: KAPPEL EMIL. Telefon: 81-91. — Szerkesztőség: 2805 Tatabánya V- Pf. 541. megyei tanács székháza. Telefon: 21-67, 81-31. Belpolitikai rovat: 28-as mellék közgazdasági rovat, 15-ös mellék, mezőgazdasági rovat: 27-es mellék, kulturális rovat: 18-as mellék, sportrovat: 14-es mellék, levelezési rovat: 13-as mellék. Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat 2805 Tatabánya. Pf. 541. megyei tanács. Felelős kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Telefon: 22-10, 21-67, 81-31. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap irodájánál (Budapest V. József nádor tér 1.) Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizetési díj 1 bóra 20 Ft. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai Lapnyomdájában. Felelős: Mach­er Zoltán. — INDEX: 2505«.

Next