Dolgozók Lapja, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-12 / 9. szám

JÓ REGGELT ! 1985. jan. II., szombat ERNŐ napja 1985. jan. 13., vásárnál VERONIKA napja Várható időjárás ma estig: eleinte tovább csökken, majd ismét megnövekszik a felhő­zet. Gyenge havazás, hószállingózás valószí­nű. Napközben meg­élénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton, —5 és —10 fok között várható. Százöt évvel ezelőtt, 1880. január 12-én szü­letett Balmazújváros­ban, és 94 éves korá­ban, 1974-ben halt meg Budapesten Lengyel Menyhért író és újság­író, sikeres színműíró, a Nyugat munkatársa. Miskolcon felsőkereskedelmi végezte ta­nulmányait, majd Bu­dapesten újságírósko­­dott. Első drámáját, A nagy fejedelmet 1907- ben adta elő nagy si­kerrel a Thália Társa­ság. Második darabját — Hálás utókor címmel — a Nemzeti Színház 1908-ban mutatta be, s e művével elnyerte az Akadémia Vojnits-dí­ját. Legnagyobb sikerét a kitűnő színpadtechni­kával megírt japán tárgyú Tájfun hozta (1909-ben mutatta be a Vígszínház), amelyet majd minden jelentő­sebb európai nyelvre lefordítottak; sikerrel szerepelt külföldi szín­padokon is, s 1914-ben az amerikai Th. H. In­ce rendező meg is fil­­mesítette. 1917-ben megírta Bartók Béla számára A csodálatos mandarin című balett szövegkönyvét. A hideg miatt A tatai Kuny Domokos Mú­zeum és a Görög-római Szobor­másolatok Múzeuma a nagy hi­degre való tekintettel, fűtési problémák miatt, előrelátható­lag január 22-ig zárva tart. Pedagógusfórum Pályakezdők és fiatalok Pénteken délelőtt többek között az ifjú­­­­­­p­sági parlamentek tapasztala­tairól tárgyalt a Pedagógusok Szakszerveze­­zete megyebizottsága. A legfontosabb kérdé­seket tartalmazó gondolatokból emelünk ki néhányat. • A parlamenteken a fiatal pedagógusok el­sődlegesen a közérdekű, a munkahelyi-iskolai kollektíva egészét érintő problémákkal fog­lalkoztak, természetesen felvetődtek a fiata­lokat speciálisan érintő kérdések is. Például a továbbképzésekről megjegyezték, a többségük elméleti és nem gyakorlati jel­legű, s az előadások sok esetben nem gya­rapítják szaktudásukat. A lakáshelyzettel kapcsolatos nehézségek szinte mindegyik fó­rumon felvetődtek. A pedagóguskölcsön el­törlése csak tovább növelte a gondokat. A pályakezdés, a munkahely és a társadal­mi életbe való beilleszkedés is foglalkoztatja a fiatalokat. Felvetették, hogy a képző in­tézmények az eddigieknél jobban törekedje­nek a pedagóguspálya valósághű bemutatá­sára. A­ fiatalok anyagi-erkölcsi elismerésüket ............ tekintve némi elégedettséggel szóltak, azonban a hozott intézkedések elle­nére alacsonynak tartják kezdőbérüket a más megyében pályakezdő kollégákhoz ké­pest. A parlamenteken számos probléma felme­rült még. Egyes rétegek helyzete különösen hangsúlyt kapott, így az óvónők belső he­lyettesítése, az alacsony túlmunkadíjak vagy a délutános műszakpótlék megoldása. KAZÁNFŰTŐI él­jesítményű kazánfűtői histel­tan­folyamot hirdet a TIT Ko­márom megyei Szervezete. Jelentkezés, felvilágosítás a TIT megyei székházában, Tatabánya II., Semmelweis u. 3., illetve a 11-251-es te­lefonon. 245 TISZTELT FOGYASZTÓ­INK! A tartós hideg időjárás a vízmérők és szerelvények elfagyását okozhatja. Kér­jük T. Fogyasztóinkat, hogy vízmérőaknáik fedlapját megfelelően szigeteljék le, az elfagyás megakadályozá­sára. Észak-dunántúli Víz- és Csatornaművek. 240 AZ „ÉPÍTŐIPARI Szövet­kezeti Közös Válalat” 2027 Dömös 945-ös számú anyag­átvételi bélyegzője elve­szett, 1984. december 19-től érvénytelen. 252 Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Győző G­yörgy István és Tóth Ibolya leánya, Ibolya (Bakonyszombathely); Ma­­latinszki Pál és Marosvölgyi Teréz leánya, Zsanett (Do­rog) ; Molnár Imre Ferenc és Utasi Éva leánya, Alexand­ra Zsanett; Tatai György és Benedek Rozália leánya, Tímea (Epöl); Kiss György és Kulcsár Sarolta Éva leá­nya. Eszter; Mocsnik András és Németh Márta leánya, Márta (Esztergom); Sági István és Csema Ildikó leá­nya, Anita (Kerékteleki); Perje Tibor Károly és Szé­les Ilona fia, Dániel márom); Bauer József (Ko­és Rácz Erzsébet leánya, Zsuzsanna; Zsuzsanna Zsankó Gyula és Sulyok Margit leá­nya, Annamária (Komlód); Lekop András és Bürger­meister Dóra leánya, Ildi­kó; Porcsint Ferenc és Ló­­czi Erzsébet fia, Péter (Nyergesújfalu); Béber End­re és Károlyi Margit leá­nya, Gabriella; Gálos Ist­ván és Akkermann Mária fia, István; Horváth Zoltán és Kovács Ágnes fia, Jeromos; Hrubi Katalin Ferenc és Láng Márta leánya, Zsó­fia; Kuris Barnabás és Má­tyás Zsuzsanna leánya, Zsu­zsanna; Molnár Zoltán és Viczena Katalin fia, Zsolt; Palakovics László Péter és Ujfalusi Lívia Magdolna leánya, Anita Németh Sándor (Oroszlány); József és Nagy Anna leánya, Gabriel­la (Szomor); Győri János és Adorján Ildikó fiai, Ta­más és Roland (Tát); Juhász Ferenc és Csontos Zsuzsanna fia, Ferenc (Tokod); Kubik Zoltán és Raduka Ilona Má­ria leánya, Éva (Úny). HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Jalsovszki János és Já­róka Julianna (Oroszlány). Nyílt nap az egyetemen Nyílt napot tartanak január 25-én, a Keszthelyi Agrártudomá­nyi Egyetem mezőgazdaságtudományi karán. Az egyetem szívesen látja az agrármérnöki pálya iránt érdeklődő fiatalokat és szüleiket. Az egyetem és tudományos intézeteinek vezetői tájékoztatják őket az intézményben folyó oktató- és kutatómunkáról és az egyetemi életről. A téli ünnepeket felidéző kedves kis műsorral köszöntötték a sárberki általá­nos iskola 4. b osztályosai Tatabányán, a szociális otthon nyugdíjasait. Az ün­nepség végén a megszokottól eltérően a gyermekek ajándékokat adtak át az ott­hon idős lakóinak, melyeket a papírgyűjtésért kapott pénzen vásároltak. Fotó: Fenyvesi Az erdő titkai címmel kisdobos természet­­védelmi körök, klubok, kö­zösségek részére országos vetélkedőt hirdet az OKTH a Népművelési Intézet, budapesti TIT-stúdió, a Sz­­­a­bolcs-Szatmár megyei Úttö­rőelnökség és a Nyíregyházi Művelődési Központ. A vetélkedőt a kisdobosok környezeti ismereteinek gya­rapításáért a természet meg­szerettetéséért és megóvásá­ért rendezik, két forduló­ban. Az elsőben feladatlapo­kat kell kitölteni, a máso­dik forduló nyári táborozás Nyíregyháza-Sóstón — ide már csak a legjobb csapa­tok jutnak el. Az első helyezett csapat 10 000, a második nyolc-, il­letve ötezer forintban ré­szesül. A nevezéseket febru­ár 1-ig kell beküldeni a Nyíregyházi megyei és vá­rosi Művelődési Központ cí­mére (Szabadság tér 9.). Indiáról Tatán, a megyei művelődési központban India ősi kultúrájá­ról és mai arculatáról tart elő­adást Vasváry Artúr, a Föld és ég című folyóirat főszerkesztő­je. A fiatal értelmiségiek klub­ja minden érdeklődőt szeretet­tel vár január 15-én, 18 órai kezdettel. Dénes Zsófia százéves A huszadik századi magyar irodalom egyik érde­kes alakja, Dénes Zsófia január 14-én lesz száz­éves. Nem regényeket, de regényes életrajzokat, visszaemlékezéseket írt, vissza-visszatérően elsősorban Ady Endréről, régi kortársairól, és természtesen saját életéről. December végén, századik születénapja előtt az Élet és Irodalomban így üzent olvasóinak: „Szeret­ném, ha századik születésnapomra kialudna minde­nütt, minden népben és emberben a félelem és gyű­lölet lángja. És az elkövetkező századokra a béke és szeretet szivárványa ülne ki az égre.” Képünkön Dénes Zsófia Ferenczy Károly festménye előtt. SÜNI Magazin címmel új természettudomá­nyos kiadvány jelenik meg januárban, s azután rend­szeresen minden hónapban. A főként fiataloknak szóló, harminchat oldalas, színes folyóirat első számában — melynek ára 12 Ft — álla­tok téli álmáról olvasha­tunk, arról, hogyan tornáz­nak hidegben a méhek, fáz­nak-e a csillagok, miért nem fagy meg a növények­ben lévő víz 0 fok alatt. De számítógépről, mikroszkopi­­zálásról és még sok más érdekes kérdésről lesznek cikkek a januári SÜN­ Ma­gazinban. Aki a rövidesen megjelenő új kiadvány iránt érdeklődik, írjon a szerkesz­tőség címére: SÜMI Maga­zin, 1363 Budapest, postafi­ók 48. JAZZ-BUFÉ A Tatabányán, a József Attila Művelődési Házban már egy éve működő Jazz-büfé ez év januárjától klubke­retek között szerveződik. A büfé programjában a jazz­­muzsikán kívül, a jövőben is helyet kap az irodalom, a képzőművészet, a zene, a film és még a művészetkritika is. Rendszeresen fellép majd Moldvai László új együttese, így nemcsak lemezről szólhat a jazz. A minden pénteken öt órától nyitva tartó büfé negy­venforintos havi tagdíjjal látogatható, ennek ellenében a klub­tagok kedvezményesen válthatnak jegyet a művelődési központ más rendezvényeire. Hétvégi programajánlat gyerekeknek, fiataloknak SZOMBAT A rádióban a 3. műsorban 14.05 órakor a Lemezbörze helyett sorozatban Joe Jack­­son 1982-es Éjszaka és nap­pal című albuma szól. Délután 13.25 órakor kez­dődik a televízióban Pályán maradni címmel kézilabda­vetélkedő lányoknak. Utána az Öt­rar­dióban megtudhat­juk, hogyan oldjuk meg a váratlan helyzeteket? VASÁRNAP 8.35 órakor kezdődik az Óvodások filmműsora a te­levízióban. Az „Én táncol­nék veled .”sorozat fő­szereplője a diszkó. 10.35 órától zenés mesejátékot lát­hatunk Hagymácska címmel. A rádióban 14.43 órakor a Kalevala finn népi eposzt ajánljuk a középiskolások­nak. A 3. műsorban 21.01 órától a Steppenwolf együt­tes énekel. A tatabányai Turul mozi­ban a Robinson Crusoe, a Bányászban a Vak című filmeket vetítik a matinén. Közlemény A tatai városi tanács ille­tékes osztálya tájékoztatja Tata város lakosságát, hogy a Vértesszőlősi úton, az Áfész autószerviz felőli balán lévő benzinkútnál al­háztartási tüzelőolaj kiszol­a­gálása biztosított. LAPJA Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja . Főszerkesztő: GOMBKUTŐ GÁBOR. Főszerkesztő-helyettes: MADARÁSZ ANNA. Telefon: 11-991. Szerkesztőség: Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet, 2801. Postacím: Tatabánya, Pf.: 141. Telefon: 10-053, 10-811. Ügyeletes szerkesz­tő: 19-es és 24-es mellék, belpolitikai rovat: 10-es és 27-es mellék, gazdaságpolitikai rovat: 15-ös, 17-es és 18-as mellék, kulturális rovat: 28-as mellék, sport­­rovat: 26-os mellék, fotórovat: 29-es mellék, levelezési rovat: 13-as mellék, hirdetésfelvétel: 14-es mellék. — Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat, Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet. Postacím: Pf.: 141. 2801. Felelős kiadó: VASS MIHÁLY igazgató. Telefon: 11-010, 10-053, 10-811. Telexszám: 27-243. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, negyedévre 129 Ft, fél évre 258 Ft, egy évre 516 Ft.­­ Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai lap­nyomdájában. Felelős vezető: TUNYOGI JÓZSEF igazgató.— ISSN 0133—140 x.

Next