Dolgozók Lapja, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-07 / 4. szám
Irodalmár — orvos — helytörténész hozta, hogy a beszélgetés a rendelőben zajlott le, néhány perccel „műszak” előtt. Az már magától jött, hogy a bemutatkozásnak-ismerkedésnek szánt szavak lassan renddé álltak össze és kirajzolták dr. Ferenczy Miklós almásnészmnélyi körzeti szakorvos, helytörténész, irodalmár tevékeny életének kontúrjait. — Mi irányította mét a helytörténetre?figyel— írtam egy szakmai értekezést az 1831. évi dunaalmási kolerajárványról. Az anyakönyvek zásakor vettem tanulmányvízre egy bejegyzést: 1844. április 17- én házasságot kötött Végh Mihály református esperes és Lévainé, utána zárójelben, Csokonai Vitéz Mihály Lillája. Meglepő volt, hogy közel fél évszázaddal a beteljesületlen szerelem után is élt a helyiek tudatában, hogy ki volt Lilla. Ahogy jobban utánanéztem a levéltári anyagnak, kitűnt, elég hamis kép élt Lilláról, akit hűtlennek bélyegeztek. Ezek lett az 1968-ban eredménye megjelent Csokonai Lillája, majd kibővítve 1973-ban a Csokonai- és Lilla-emlékek Komárom megyében című könyvecske. — Sikerült felkelteni az érdeklődést a művek iránt? — A fogadtatás engem meglepett. Juhász Géza, a debreceni egyetem professzora köszönetét fejezte ki a munkáért mert nem ismert adatok is eddig felszínre kerültek. A British Museum a könyvtár útján kért a művekből. 1980-ban Londonban jártamkor nem kis büszkeséggel tapasztaltam, milyen féltő gonddal őrzik Csokonai műveinek első kiadásait. A helybeliek is örömmel fogadták. Rádöbbentem, hogy az emberekben erős vágy és megismerni szőkébb hazájuk A véletlen múltját. Nemrégiben régi tulipános ládákat vertek szét a faluban, Kossuthbankók hullottak ki belőlük. Azt sose lehet mondani, hogy nincs mit gyűjteni. Keresni kell! — Szerencsés is volt: kevés trilu helyzetben kedhet ilyen gazdag dicsőhagyományokkal. — Igen, és a kutatás más érdekes adatokat is felszínre hozott. Dunaalmás és Neszmély történetéből — ahogy az 1976-os egyesítés előtt a két falut hívták. Ekkor született •"'>«» a Dunaalmás ’48/49-ben című kötet 1977-ben, melyet egy év múlva az Emlékek a szabadságharcról című követett, amelynek „fülszövegét” Káldi János költő írta. A szabadságharchoz családi szálak is fűznek: dédnagyapám, Ferenczy Károly és egy másik Ferenczy Sándor is rokon, Bem katonája volt. A helytörténeti munka nem csak „papíron” folyt. Lilla lakóházában, melyet 1933-ban újjáépítettek, 1971-ben helyet kapott a Lilla-emlékszoba, mellette a könyvtár és kultúrterem, amely már számtalan rendezvény színhelye volt. — A falu legújabb kori története is tartogatott számomra meglepetéseket. Egy újságcikk nyomán kerestem a kapcsolatot egy szovjet orvosprofesszorral, aki felcserként részt vett hazánk — és a község felszabadításában. A falu határában vívott egyik csata során — 1945. március 20-án itt vesztette el a legjobb barátját, Tyimosenko főhadnagyot. A Lenin-renddel kitüntetett Kuzmin professzor, orvostörténész 1983-ban, magyarországi tartózkodása alatt, felkereste a régi csaták színhelyeit is. Megrendítő volt az idős emlékezése a harcokra orvos és barátjára, aki sohasem térhetett vissza a hazájába. — Hogy tud időt szakítani a fe különmunkákra”? — Időbeosztással. Helyzetemet megkönnyíti, bár nagy a körzetem, hogy két fiam és feleségem is sokat segít. A praxison túl gyakran van alkalmam bes szélgetni az emberekkel, a népfront községi bizottságának elnökeként. Így munka közben is tudok adatokat gyűjteni a település múltjából, hagyományaiból. 1973-ban a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta, 1979-ben a népfront Ortutay Emlékérmét. Kedves emlék a szovjet—magyar barátság ápolásáért min professzor által huzátnyújtott szovjet katonai érem is. — Mit takar a kifejezés: orvosíró? — Az irodalomban tevékenykedő orvosnak ma már nálunk is elfogadott megtisztelő neve, az orvosíróknak egyesületük, rendezvényeik, hagyományaik vannak. Magam is tagja vagyok a Magyar Orvosírók Körének, amely kiváló alkalmat nyújt a hasonló érdeklődésű kollégák között tapasztalatcserére vitára, akár kongresszusokon, akár egyéb összejöveteleken. Így megismerkedhetünk földi orvosírókkal is. Külöz mindenképpen nagyon hasznos. De a vélemények tarkasága ellenére, egyben egyezik a szemléletünk, egy jó orvosnak nem a betegséget, hanem a beteg embert kell gyógyítania, és ez egyet jelent a törekvéssel az ember minél sokoldalúbb ’ atmosziú beszélgetés mottója sérálehetne az a mondat, mely egy orvosi szakkönyv előszavában olvasható: az evés legyen egy kicsit művész is. Veizer Tamás mogjgmorógáre.____ A kellemes TI a it ■ [UNK] 1 rv r rí Festő a szülővárosában Ráfael Viktor komáromi emlékkiállításáról Komáromban ezekben a hetekben a már csaknem elfeledett festő képeit fogadja Csokonai Művelődési Központ. Nagy és megapróbáló feladat ott mutatni meg egy pálya, eredményeit, ahonnan az alkotó ahol fölnevelkedett. Ráfael Viktor elindult, (Győző) ezt a komáromi próbát már nem érte meg, városa azonban a pápai és a budapesti emlékkiállítás sikerén fölbuzdulva elérkezettnek látta az időt az egykor Komáromból indult művész alkotásainak bemutatására. A kíváncsiság és a megbecsülés egyaránt szerepet játszott az esemény létrejöttében. A húszas évek közepétől a hetvenes években keletkezettekig terjed a kiállított művek sora: festmények, rajzok és különlegességként egy kis márványszobor. Gazdag és sokrétű a kiállítás, mivel olyan művész életművéből válogatódott, aki a tárgyias formálástól az elvont ábrázolásig minden szakaszát végigjárta a huszadik századi képzőművészet nagy kalandjának. Világlátott és tájékozott művész volt, akinek alkotásai Párizstól Bagdadig a világ sok köz- és magángyűjteményében szerepelnek. Évtizednél hosszabb ideig működött Közel- Keleten, Egyiptomban, Libanonban, Szíriában Irakban. A Francia Köztársaság Művészeti Akadémiája levelező tagjául választotta. A komáromi kiállítást elsősorban a stílusegység jellemzi. Akár emberalak, vagy táj tűnik fel a műveken, akár az elvonatkoztatás különböző fokéig haladt a művész az ábrázolás során, a képek átgondoltságról és a kifejezés egyéni erejéről vallanak. A kompozíció a mértani rendezettség a fő jellemzőjük. Aki előítéletek nélkül áll eléjük, előbb-utóbb megérzi sajátos erejüket. Egry József, Ráfael egyik nagy barátja írja följegyzéseiben: „Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” Ráfael Viktor művészi termése értékekben gazdag. Ezt az értéket becsüli meg most Komárom azzal, hogy érdeklődéssel tanulmányozza. Heitler László Női figura Csendélet 40 éve történt Krónika megyénk felszabadulásának történetéről 4. A német ellentámadás első hete Azon a szilveszter éjszakán történt még valami. Nevezetes eregben az, hogy a 4. gárdahadbalszárnyán a 21 gárdalövészhadtest arcvonalán — öskü körzetében — a fasiszta csapatok harckocsikkal, gyalogsággal támadást indítottak. 1945. január 1-én reggel, itt megyénk tájain tulajdonképpen csend Annyi történt csak, honolt, hogy Tata és Dunaalmás között a 80. egységes lövészhadosztály alhelyzetük megjavítására kisebb harcokat vívtak. A hőmérséklet —3 fok volt. Ez önmagában talán semmi különösebbet nem jelentene, ha nem tudnánk, hogy napok óta ilyen hideg az idő, következésképp keményre fagyott a talaj. Ebbe a sziklakemény földbe próbálja beásni magát — az előző vatkozott közleményben hiparancsnak megfelelően — a 31. gárdalövészhadtest. Ennek a hadtestnek az állományába 80. és a 34. lövész, valamint a a 4. gárdalövész-hadosztályok tartoztak, külön-külön nem létszámuk haladta meg az öt és fél ezer embert. Grigorij Filippovics Pancsenko gárda-vezérőrnagy, a 80. hadosztály parancsnoka a Dunaalmás—Vértesszőlős közötti terepszakaszon egy arcvonal-kilométerre 13 löveget és aknavetőt tudott csak biztosítani. A hadosztály , mint ahogy az egész, a 31. hadtest, egylépcsős harcrendben kezdte meg állásai kiépítését. Másfél napig dolgozhattak csak ..A nap délelőttjén Wöhler tábornok a „Dél”-hadseregcsoport parancsnoka Ácson, Gille SS Obergruppenführer harcálláspontján megtartotta a „Konrád I.” támadási terv utolsó egyeztető megbeszélését. Aztán 19 óra 30 perckor rövid tüzérségi előkészítés után megindult a 3. és az 5. SS páncéloshadosztály ellentámadása „ ... méghozzá nem a balszárnyon, a 21. gárdalövészhadtest sávjában, ahol az harctevékenység előző napi hadseregparancsnok alapján a várta, hanem meglepetésszerűen a jobbszárnyon, a 31. gárdalövészhadtest sávjában.” (14-198) A német ellentámadás iránya „... a Gerecse tömege volt. Kétségtelen, hogy ez meglepő megoldásnak bizonyult. A szovjet parancsnokok nem számítottak ezen a szakaszon ilyen nagy támadásra. Agostyán községet még aznap éjjel visszafoglalták a német csapatok. Ezután nekivágtak a hegyvidéknek, hogy az Agostyán-hágón ( a Bocsájtó völgyön) keresztül átverekedték magukat a Nyugati-Gerecse sziklás, erdős vonulatán.” (II. 37. —227) A németek élőerőben és tüzérségben harckocsikban háromszoros, és rohamlövegekben pedig tizenötszörös túlerővel rendelkeztek. Ez lehetővé tette számukra, hogy „ ... az áttörési szakaszon ( a Dunaalmás— Vértesszőlős közötti 12 arcvonal-kilométeren) kilométerenként 145 löveget és aknavetőt, valamint 50 harckocsit és rohamlöveget...” összpontosítsanak. (14-5198) Ezzel a hatalmas erőfölénnyel Dunaalmástól nyugatra áttörték a szovjet védelmet, megszállták Neszmélyt, és tovább támadtak Süttő irányába. 20 óra 30 perckor pedig Bánhidától északra és északnyugatra a bányavidék falvainak elfoglalása és Bicske elérése céljával megkezdődött a német erők jobbszárnyának támadása is. Ez azonban Felsőgallától északnyugatra csak mintegy fél kilométernyi előnyt hozott számukra. Itt ugyanis a támadás a szovjet csapatok szívós ellenállásán — a további napok minden elkekeseredett kísérlete ellenére — végképp elakadt. Pedig a német főerői csak másnap, csapatok január 2-án, kedden, hajnali 2.30 órakor indították meg — rövid, de igen erős tűzcsapás után — általános támadásukat a 80. hadosztály egész védelmi sávjában. Egyidejűleg Süttőnél a zajló Dunán átkelt egy német gyalogos hadosztály, elfoglalta Piszkét és Nyergesújfalut is. A Neszmély körzetében ez irányba indított német páncélos támadás áttörte a 80. hadosztály védelmét, egyesült a partraszállt seredett alakulattal és elkeharcokkal tovább nyomult előre Esztergom felé. Reggelre elállt a hóesés, az ég kitisztult. A szél fújt ugyan, a hőmérséklet is mínusz 4—6 fokos volt, de a napsütéses idő lehetővé tette a szovjet légierőknek, hogy igen érzékeny csapást mérjenek a fasisztákra. Pjotr Sztyepanovics Redcsenkov őrnagy csatarepülő százada például Tát körzetében 3 páncélost, mintegy 30 gépkocsit, 100 ellenséges katonát és tisztet tett harcképtelenné. Az őrnagy ekkor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést és a Lenin-rendet. A szovjet hadseregparancsnokság a déli órákban tisztázta a helyzetet. Megállapították, hogy a németek a főcsapást Bicske irányába indították, hogy milyen erőkkel rendelkeznek támadók, s hogy az ellena csapás célja a Budapesten körülzárt német és magyar alakulatok felmentése. (Ezek az egységek közben kitörésbe kezdtek, hogy Bajna- Szomor környékén egyesülni tudjanak a támadásban lévő német alakulatokkal.) A szükséges ellenlépéseket ennek megfelelően tették meg. A nem veszélyeztetett frontszakaszokról hadosztályokat csoportosítottak át, előrevonták a tartalékokat, újra csatasorba állították a 18. páncélos hadtest egységeit. A Tát—Sárisáp—Gyermely terepszakaszon, a hadsereg védelmének peremvonalát 16 —20 kilométerre új, tüzérségi és gyalogos egységekkel megerősített, védelmi vonal kiépítését kezdték meg. A hét hátralévő napjaiban (szerdától szombatig) éjjel-nappal folyt az elkeseredett küzdelem Felsőgallától, Tarjánon Bajnán keresztül, Flsztergamig. Ezen a hosszú támadási szakaszon a német hadvezetés szinte naponta kényszerült erőinek és támadásának főirányát áthelyezni, megváltoztatni. Hol megyeszékhelyünk, hol Bajót—Bajna, hol Máriahalom—Nagysáp körzetében vetik be koncentrált erőiket. Csak január 3-án például 300 harckocsival indítottak támadást az újonnan kiépülő védelmi vonal előterében úgy, hogy Rajna a nap folyamán többször is gazdát cserélt. Igaz, szombaton, január 6-án, a Hollandiából áthozott 711- es német gyalogos hadosztály elfoglalja még Esztergomot, de az már világossá vált, hogy ,, . . .az erők kiegyenlítődtek, sőt a szovjet csapatok fölénybe jutottak.” (10—26) Annál is inkább, mert egyrészt a hét elején Székesfehérvár körzetében a német erők lekötése céljából a szovjet csapatok „korlátozott célú támadást” indítottak; másrészt a hét végén a Duna északi partján a 2. Ukrán Front egységei is támadásba lendültek, s csaknem Komáromig (Komarno) nyomultak előre. A Vörös Hadsereg hadászati alapelve — az ellenség főerőinek bekerítésére irányuló átkaroló hadművelet — a megyénk területén dúló harcok sikere érdekében is érlelte gyümölcsét. A német véderő-főparancsnokság hadinaplójába ugyanis pénteken, január 5-én, a következő bejegyzés került: „ . . . Egy támadásunk északnál az ipari települések ellen megakadt, mégis sikerült ismét 5—10 kilométer teret nyerni, az Újfaarok—Mány—Szomor vonalat elérni és ezzel Budapestet 27 km-re megközelíteni. Ez az áthidalandó távolság (II. 41—175)felét jelenti. . .” És a helyzet így is maradt ! Nagyobb bizonyíték erre nem kell, mint a tény közlése. Annak tudniillik, hogy január 6-án, szombaton Wöhler hadseregparancsnok kíséretében Tatára érkezett Guderian vezérkari főnök. Gille tábornok időközben ide áthelyezett harcálláspontján megbeszélést folytattak. Megállapították, hogy a nagy véráldozatokat követelő támadást az eredeti tervek szerint lehetetlenség tovább folytatni, ezért új támadási irányt jelöltek ki. Nem más ez, mint annak elismerése, hogy a Budapesten körülzárt fasiszta csapatok mentésére indított „Konrád I.” elnevezésű német ellentámadás itt a megyénkben végképp kudarcba fulladt. Kovács Emil DOLGOZÓK ALAPJA 1985. január 7., hétfő fe