Dolgozók Lapja, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
A pártról mindenkinek IV. Alapszervezetek párt legkisebb szervezeti egységei az alapszervezetek. Az MSZMP-nek mintegy 25 ezer alapszervezete van. országosan Alapszervezet bármely lakóterületi, gazdálkodó, vagy intézményi egységben alakítható, ahol legalább három párttag van. Az optimális létszám ennél magasabb: a tapasztalatok szerint, általában a 30—50 tagból álló alapszervezetek tudnak a legeredményesebben működni. Merev séma azonban nincs erre. Többnyire az a célszerű, ha az alapszervezet működési területe valamely meghatározott termelési, hivatali vagy területi egységre terjed ki, de ez sem valósítható meg minden esetben. Az alapszervezeteknek a tömegpolitikai munkában, a párthatározatok megvalósításában kulcsszerepük van. A párttagok elsősorban itt élnek szervezeti életet, s a pártonkívüliek előtt is közvetlenül az alapszervezet személyesíti meg a pártot. Most, amikor a társadalmi, gazdasági élet több területén decentralizáció megy végbe, és a helyi egységek önállósága megnő, még fontosabb, hogy az alapszervezetek kezdeményező, és hatékony politikai ellenőrző szerepet töltsenek be. Az MSZMP arra törekszik, hogy az alapszervezetek, a pártonkívüliek véleményét folyamatosan kikérve és hasznosítva, önállóan képesek legyenek megjelölni a helyi politikai, gazdasági, kulturális teendőket. Fontos szerepet töltenek be a párttagok és a párttal egyetértő pártonkívüliek politikai képzésében, szemléletük és magatartásuk formálásában, a párt utánpótlásának biztosításában. Négy évtized tapasztalata igazolja, hogy az az alapszervezet képes eredményesen betölteni rendeltetését, amely a kommunisták igazi közösségévé tud válni. Az alapszervezet legfőbb szerve a taggyűlés, amely legalább kéthavonként összeül. A taggyűlésen minden párttag egyenjogú. A kommunisták itt döntenek a helyi politikai kérdésekről, a párt politikájának alkalmazásáról, a kommunisták feladatairól az adott egység munkájának előbbrevitelében. Megvitatják a működési terület felelős vezetőinek beszámolóit. Döntenek az alapszervezet belső szervezeti életének különféle kérdéseiben, a párt soraiba történő felvételről, továbbá a párttagok fegyelmi ügyeiben. Mint látható, az alapszervezeti taggyűlések napirendjeiben nincs semmiféle ,,titokzatos’ dolog. A kifejezetten a párt belső életét érintő néhány kérdésen kívül nincs semmi olyan, amiről a pártonkívüliek ne szerezhetnének tudomást. Ezt felismerve, számos alapszervezet tudatosan fáradozik azon, hogy a pártonkívülieket rendszeresen megismertesse taggyűlési állásfoglalásaival, az ott születő helyzetértékelések lényegével. A taggyűlésen választják meg — ötéves időtartamra — az alapszervezet vezetőségét. Ez a testület — amely 3—9 tagból állhat, az alapszervezet taglétszámától függően — szervezi a gyakorlati pártmunkát, a taggyűlés és a felsőbb szervek határozatai alapján. A vezetőség kollektíven végzi munkáját, tagjai együttesen (vezetőségi ülésen) döntéseiket, de a munka megosztása céljából, hozzák minden vezetőségi tag valamely meghatározott reszortot is ellát (szervező titkár, agitációs- és propagandafelelős, termelési felelős, várospolitikai felelős, pártszervezet gazdasági ügyeivel foglalkozó felelős).a Különösen fontos a taggyűlés által közvetlenül választott — titkár szerepe. A titkár a vezetőség élén áll, de nem felette. Tevékenységéről számadással tartozik a taggyűlés és a vezetőség előtt. Az alapszervezetek a legtöbb helyen, pártcsoportokból állnak. Az 5—10 kommunistát tömörítő pártcsoportot a csoport tagjai által megválasztott bizalmi vezeti. A pártcsoport nem rendelkezik a pártszervezetet megillető jogokkal: nem hozhat a tagjait kötelező határozatot, nem vehet fel párttagot —, de véleményezheti, kezdeményezheti felvételüket — és így tovább. Ennek ellenére, nagyon nagy a szerepe az adott területet érintő problémák sóban, a párttagok véleményének megvitatáés teendőinek összehangolásában. A pártcsoportok többnyire kötetlen megbeszéléseket tartanak — munkájuk akkor hatékony, ha elevenen reagálnak az időszerű kérdésekre, ha eleven jó kapcsolatuk van a pártonkívüliekkel. Gyenes László (Következik: Jogok és kötelezettségek) A Népszokás Évszázados hagyományos farsangi népszokás a dél-somogyi Berzence községben DOLGOZÓK LAPJA U.íTTft; i; i: i i já-j-'t I t-v-iii j.l g i-U.Í|ÚI i ii i rA Tj ljTTj yOT TOÖTfjl O Barabás Miklósnak, nemzeti festészetünk klasszikusának 175. születésnapját ünnepeltük február Történelmünknek félig 10-én, feledésbe került alakjai közé tartozik, bár valamelyik munkáját bizonyosan ismert népünk apraja-nagyja, mert hiszen az ő ecsetje, karcolótűje nyomán alkotunk képet magunknak a reformkor nagyjairól, Széchenyiről, Kossuthról, Deák Ferencről, Wesselényi Miklósról, Eötvös Józsefről, Petőfiről, Arany Jánosról, Jókai Mórról, hogy csak a legnagyobbakat említsem. A ,,nemzet festője” volt, mint Reviczky írta róla: ,,És, hogy csodálják késő unokák, megfested korod arcképcsarnokát. Életműve kor képeskönyve a reform— egy európai rangú művész szemével nézve. Erdélyben, Háromszékben, Márkusfalván született, elszegényedett székely nemesi családból. A nagyenyedi kollégiumban tanult. Itt nyert alapvető műveltsége, melyet egész életén át fejlesztett, kiváló nyelvtudása, elhivatottságot sugalló magatartása tette alkalmassá arra, hogy a magyar művészeti élet későbbi vezetői közé emelkedjék, s hogy rangos feladatát, a magyar nemzeti festészet megalapozását betöltse. Már a kollégiumban elkezdett festegetni, majd Neuhauser Ferenctől elsajátította a festészet alapelemeit. Bécsben rövid ideig J. Ender tanítványa volt, mégis főként autodidaktaként tartjuk számon. Jószerencséje és szakmai kíváncsisága mindig összehozta olyan festőkkel, akiktől művészeti felfogásban és technikában is sokat tanulhatott. Itáliai tanulmányútján W. L. Leitch angol akvarellfestőtől, későbbi jóbarátjától a vízfestés fejlett technikáját és az új, nagyvonalúan kezelt természetábrázolást sajátította el, Kolozsvárt pedig Barna Gábor a divatos titkaiba avatta be.lithográfia A fővárosba utazott Ráday gróf meghívására, ahol a világlátott, beszélő nemesi hat nyelven értelmiségi hamar kapcsolatot talált a pesti szellemi élet vezérkarához, Bajzához, Vörösmartyhoz, Toldy Ferenchez, Tasner Antalhoz, Széchenyi István gróf titkárához. Hírnevének kibontakozásához Széchenyi is hathatóan hozzájárult, aki naplójának tanúsága szerint műtermének gyakori látogatói közé tartozott. Portréját is megfestette. A Magyar Tudományos Akadémia megrendelésére is több portrét festett. Ő volt az első magyar festő, aki hivatásából nálunk meg tudott élni. A különféle sokszorosító technikákat is magas színvonalon alkalmazta. Az almanachok számára kedvvel rajzolt, a sajtóportrét például ő honosította meg Magyarországon. Fő műfaja a portré. Kiváló jellemábrázoló pessége volt. Általában kőmegnyerő vonásokat emeltek ki képein az akkor divatos finom naturalizmussal, az arc részleteinél sokat időzve. Koloritján virágkorában az erős színek, a párizsi kék, a bordó és a mélybarna uralkodtak. Képeivel nagy sikert aratott, huszonhat éves korában a Tudományos Akadémia levelező tagja lett. A kor kedvelt műfaját, életképet keveset festett, bár ezekkel is nagy sikere volt, mint a többször megfestett Galambpostával, vagy Vásárra ballagó erdélyi béra és oláhokkal , amely Vásárra induló oláh család címen vált ismertté. A reformkor minden jelentős eseményében részt vett, megörökítette például Lánchíd alapkőletételét. Ki emelkedő jelentőségűek apró tájképvázlatai, melyekben hegyi ember létére az alföldi táj megkapó szépségét is felfedezte (Alföldi táj gémeskúttal). Naplójegyzetei szerint az 1848-as forradalom és a szabadságharc bukása igen megrendítette. Az unéabszolutizmus éveiben lelki válságon esett át, képeinek színvilága megsötétült.. Művei fáradtabbak, de egy-egy gyöngyszem azért akad köztük, mint Bittó Istvánné leheletfinom arcképe. Bár továbbra is övé a „Nemzet festőjének” büszke címe, megrendelői megfogyatkoztak.. Talán nehézségei ösztönözték anyagi arra, hogy 1863-ban, az akkor új fényképezés területére is kiránduljon. Haláláig a haladás tántoríthatatlan képviselője volt. 1859-ben, az elnyomás idején ő harcolta ki a Képzőművészeti Társulat megalapítását, melynek 1862-ben első igazgatója lett. Gazdag munkásságában szinte minden jelentős kortársát megörökítette, megteremtve képein a reformkori magyar hazafi típusát, amelyben a kor magára eszmélt. Képeinek zöme európai rangú. Emberi példaadása kora nagy kérdéseinek felvállalásában, a magyar művészeti élet kialakításában, a fiatal tehetségek támogatásában máig követendő. 1898. februárjában hunyt el, a nemzet gyászától kísérve. Galambposta Hegyven éve történt... 9. Kifosztják a megyét Részletek megyénk felszabadulásának krónikájából 1945. február 5-én, ez akkor hétfő volt, este 6 órakor. az esztergomi járás katonai parancsnoka, főhadnagy (aláírása ti. egy olvashatatlan), megkapta a nyilas kormány „totális mozgósítás és harcbaállítás m. kir. miniszterének” az összes vármegye, város, járás és község közigazgatási vezetőjéhez intézett felhívását, a 650 1945. sz. rendeletet, továbbítás és végrehajtás céljából. A főhadnagy óvatos volt, (kitetszik majd, miért) és még a másolati példányokra is rágépeltette a kézhezvétel fenti időpontját. (Azon már fenn se akadjunk, hogy nemcsak Horthy kormányzósága, hanem még ez a Szálasi-féle bábszülemény is magyar királyinak — „m. kir.” — nevezte magát.) A hivatkozott számú rendelet azt írja elő 1. pontjában: „1945. évi február hó hogy 6-án és 7-én össze kell írni helyiségben (sic!) tartózkodó minden tartózkodó minden személyt, a tényleges katonai szolgálatot, (közérdekű munkaszolgálatot, és kisegítő munkaszolgálatot — jaj, de finomak — a szerk.) teljesítő személyek kivételével.” Tudjuk a kiadó beosztását: a totális mozgósítás és harcbaállítás minisztere volt. Így hát tudhatjuk azt is, ahogy alább majd tételesen ki is derül, milyen célt szolgált ez a rendelet. Tudniillik, magának a rendeletnek a szövegében ez egyáltalán nincsen benne! Az csak az összeírásról intézkedik. Mégpedig úgy, hogy azt, mármint az összeírást részletekbe menő tételes pontossággal teszi kötelezővé. Előírja, hogy „Azokat a polgári személyeket, akik az összeírás időpontjában nem tartózkodnak állandó lakhelyükön, de közeli visszatérésükre számítani lehet, állandó lakhelyükön kell felvenni. Adataikat legközelebbi hozzátartozójuk, esetleg szállásadójuk bemondása alapján kell feljegyezni. — Azok a polgári személyek, akik az összeírás időpontjában nem rendelkeznek állandó lakhellyel és úton vannak, abban a községben kerülnek összeírásra, ahol az összeírás időpontjában tartózkodnak. Ezeket is mint menekülteket kell számbavenni." Aztán 17 pontban felsorolja az összeírandókról begyűjtendő adatokat. Természetesen nem hiányoznak a rendeletből a büntető szankciók sem, amelyek egyrészt az adatszolgáltatókra, másrészt az összeírókra vonatkoznak. De hát február 5-e van már. Emlékezzünk: a dunai flottila és a tengerészgyalogosok támadásra készülve gyülekeznek! A nyilas ,"m. kir." kormány, illetékes minisztere is, valahol a nyugati „gyepűn" — ők használták ezt a kifejezést —, tartózkodik. A rendelkező tehát nem tehet mást, mint hogy előírja: „Az összeírás 30—42 cm nagyságú papírlapra felfektetett lajstromon foganatosítandó... lajstromot házilag kell elő állítani." A rendelet azért valahogy kijutott a községekbe, és az összeírás 6-án megkezdődött. Ugyanezen a napon Balek tábornok utasítást adott, hogy Tatabányán a bányászokat mentesítsék az erődítési munkálatok alól és fokozzák a széntermelést. Február 7-én egy német katonai alakulat még betör a tokodi moziba, és annak minden berendezését, a vetítőgépeket, hangosítókat, az összes tartozékokat elhurcolja. „Magunknak már csak a telepünkről elhaladó tehergépkocsi rendszámát sikerült feljegyeznünk, amely W. H. 1443371 volt.” — írták jelentésükben az alkalmazottak. (22). Csütörtökön, 8-án, Grollmann tábornok a „Dél” hadseregcsoport vezérkari főnöke részletesebb parancsban fejti ki mindazt, amit a bányavidékre vonatkozóan kedden, Balek szűkszavúan elrendelt. Eszerint, elengedhetetlenül szükséges Tatabánya és Felsőgalla védel■mének műszaki megerősítése és a termelés biztosítása. Erre a parancs szerint azért van szükség, „ . .. mert szovjet csapatok 3 kilométerre vannak Felsőgallától. Magyarország utolsó szénmedencéjének megtartásáért, működtetéséért és szén elszállításáért a 6. német hadsereg parancsnokát tették felelőssé.” (10—32). Február 10-én, szombaton, az esztergomi vármegyeházán Vajna Gábor, a Szálasi-kormány igazságügyminisztere (?!) nyilas gyűlést tartott. Ez volt, ez lett az utolsó alkalom, hogy a nemzetvesztő „kormányzat” felelős tisztségviselője megyénkben egyáltalán megjelent, megjelenhetett. (Vajnán népbíróság előtt felelt tetteiért.) Voltak, sajnos, akik buzgólkodtak, még vasárnap, 11-én is dolgoztak. A mogyorósbányai közjegyző például — a levéltári okiraton az ő aláírása is olvashatatlan —, ezen a napon keltezi jelentését a lakosság összeírásáról. Azt írta az esztergomi főszolgabírónak: „Mogyorósbánya község lakosságának összeírását az alábbiakban jelentem. 549 személy összesen: 1010 személy Lepecsételte, aláírta és elküldte a jelentést. (II. 59.) Pontos, precíz, a rendeletnek teljesen megfelelő ügyintézés. A rendelet az rendelet. Hogy mögötte emberek vannak, emberi sorsok függenek tőle, az a látókörű hivatalnokot szűkúgy látszik, nem zavarta különösebben. Pedig gondoljunk csak vissza magára a rendeletre! Mondjuk, abban csak az összeírásról van szó, annak céljáról nem. És február 11—12—13-án Esztergomban, „...tízes csoportok szerint bevonulásra kötelezték a férfiakat. Olvadt a hó, a város tele volt rohanó emberekkel, mindenki felmentés után szaladgált, kinek, hogy sikerült: ilyen címen, olyan címen, vagy sehogy. Közülük azoknak, akiknek nem voltak idegei, hogy itthon elbújjanak. Első nap hétfőn a elindultak. gyerekek, kedden az 1920—1910- ben születettek, szerdán az idősebb korosztály. Gyalog. Hóban, puskatűzben. — A város utcái kihaltak, egyre kevesebben olvassák az újabb nyomdai terméket: „A Te bevetésed dönti el a háborút!” — mondta a sok közül egy ...” (33). Közben Budapesten, bekerített fasiszta csapatok a parancsnoksága szintén ezen a napon jutott döntő elhatározásra: Guderian ígérete, Hitler parancsa ellenére a kitörést választották. Úgy tervezték, hogy a jelenlegi Szilágyi Erzsébet fasoron és a budai hegyeken keresztül vágnak ki a gyűrűből. „A terv két iránnyal számolt: Budakeszi — Budajenő — Perbál — Tinnye, vagy Pesthidegkút — Solymár — Pilisvörösvár — Pilisszántó — Pilisszentlélek felé. Pfeffer-Wildenbruch és törzse azt remélte, hogy a szovjet csapatok harcrendjét sikerül áttörni, és Szomor—Máriahalom, illetve a Pilisszentlélektől északnyugatra eső terepszakaszon egyesülhetnek a gyűrűn harcoló erőkkel.” (58).kívül Ez a kétségbeesett utolsó kísérlet és az elhárítása érdekében itt a megyénkben folytatott harc már a következő hét eseményeinek sorába tartozik. Kovács Emil Férfiak 16 évtől — 60 évig 242 személy Férfiak 16 éven alul és 60 éven felül 220 személy Nők 1985. február 11., hétfő