Dolgozók Lapja, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYKO LIFTEK! Ötvenéves a Márciusi Front A magyarországi demokratikus erőket egyesítő Márciusi Front létrejöttének 50. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendezett pénteken az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, az MTA Történettudományi Intézete és a Magyar Írók Szövetsége az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az eseményen részt vett Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetője és Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára. A Himnusz elhangzását követő megnyitójában Kállai Gyula, a HNF OT elnöke emlékeztetett arra : olyan politikai mozgalom születésére emlékeznek, amely nemcsak nevében, társadalmi és politikai hanem céljaiban is szervesen kapcsolódott történelmi múltunk haladóhoz, elsősorban hagyományai1848—49 nagy történelmi művéhez, s a korabeli feladatok mellett a történelmi örökséget is magára vállalva formálni kezdte egy új népi demokratikus, majd szocialista Magyarország megteremtését. A megnyitó után Pintér István történész, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének tudományos tanácsadója előadásában a Márciusi Frontnak a haladó erők tömörítésének, a fasizmus elleni küzdelemben betöltött szerepét méltatta. Az emlékülés Huszár Istvánnak, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete igazgatójának zárszavával ért véget. Az ünnepséget követően felavatták a Márciusi Front tiszteletére az egyetem Múzeum körúti oldalán elhelyezett emléktáblát. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Huszár István és Lakatos Ernő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Kállai Gyula képviseletében és Pozsgafi Imre, a Márciusi Front egykori tagjainak részéről Béki Ernő nyugalmazott tanár és Újhelyi Szilárd, a KISZ Központi Bizottsága nevében pedig Szilvásy György, és Szalai Sándor, az ELTE KISZ-bizottságának titkára koszorúzta meg az emléktáblát. „Küzdeni erőnk szerint” 1848. MÁRCIUS 15-RE EMLÉKEZNI mindig, minden helyzetben különös és fölemelő kötelesség. Hiszen a nemzet életében olyan történelmi sorsfordulók egyike ez az a nap, amelyek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szellemi erőt, amit Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vasvári, Táncsics, Jókai életműve jelent a magyarságnak. Akkor is haza és haladás legfontosabb kérdései dőltek el, s bár nem szerencsés a történelmet példatárnak, s lehetséges párhuzamok gyűjteményének tekinteni. 1848. maradandó sugárzása abból is adódik, hogy Petőfiék forradalmában és szabadságharcában a legjobbak fogtak össze, s adtak választ a lét vagy nemlét nagy kihívására. Cselekedetük történelmi érvényét még a szabadságharc legyőzésének tragédiája se vonhatja árnyékba. Lét és nemlét nagy kihívásával azóta többször kellett bátran szembenéznünk. Példára és párhuzamra tehát, a múlt erkölcsi támasztékaira gyakran volt szükségünk. Még akkor is, ha különben tudjuk, hogy a történelemben minden órának, minden helyzetnek más a parancsa. 1848-ban a nemzeti függetlenség és polgári haladás volt a tét. Az ország sorsa, a jelene és jövője a cselekvés és nem cselekvés kettősségében fogalmazódott meg. S aki a tétlenséget, a maradást választotta, eleve kirekesztette fejlődés lehetőségéből. ezt a népet az európai Ha a legjobbakban, s magában a népben nincs bátorság a cselekvésre, Magyarország politikai, társadalmi, gazdasági értelemben hosszú időre a perifériára szorul. Ez az, ami ma is tanulságos: a helyzet józan felismerése és a cselekvés bátorsága. Most más kérdéseket vet fel a történelem, elsősorban azt, hogy képesek vagyunk-e a kor követelményéhez igazítani a szocializmus hazai gyakorlatát. De a cselekvés és nem cselekvés kettőssége éppolyan sorsmeghatározó dilemma, mint volt 1848. históriai napjaiban. Mert, mit jelent a tétlenség? A perc, a pillanat esetleges és látszólagos nyugalmát, s ugyanakkor a teljes távlatvesztést, a jövő bizonytalanságát. A cselekvés vállalása, persze, fájdalmakkal, átmeneti egyéni és közösségi veszteségekkel is járhat, de a jelen kényelmes nyugalmával nem lehet megváltani a jövőt. Csak a cselekvés bátorságával. Ilyen értelemben történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk újra. A vagy-vagy állapotába. Perifériára szorulni a huszadik században is lehet. Hiába hivatkozunk arra a sok áldozattal is járó történelmi útra, amelyet 1945. óta megtettünk, a világban elfoglalt, lényegében kedvező helyünket a mában is meg kell erősítenünk. Mert ez a hely nem örökös vívmány. Vitathatatlan eredményeink ellenére kihullhatunk az időből, ha nem fejlesztjük magunkban a változás és változtatás képességét, ha nem tudjuk követni a szükségszerűségek hívását. Előttünk — a címben is idézett Vörösmarty szavaival — ma is „egy nemzetnek sorsa áll”. S ez a sors a fölzárkózás vagy lemaradás ellentétében villantja fel önmaga távlatait. A világ nélkülünk is halad, de nekünk, egyáltalán nem mindegy, hogy a történelemben hátrébb csúszott nemzetek sorában vagyunk-e vagy sem. Különösen nem mindegy a fiataloknak, hiszen a mai döntéseink — a jók, s a rosszak is — az ő életüket fogják meghatározni. Ezért van felelőssége és helye az induló nemzedékeknek, is a cselekvésben, az idők szavának megfelelő változások minél gyorsabbak, s a társadalom egészére kiterjedők legyenek. Ezért tette közzé tettekre sarkalló felhívását január végén a KISZ Központi Bizottsága: ,,Jövőnk a tét!” Ma már nincs értelme annak a kérdésnek, hogy adott körülmények között lehet-e tenni valamit. A kor más megfogalmazást követel. Fordított kérdésfeltevést: Szabad-e tétlenkedni? Lehet-e fiatal tömegeknek sikeres egyéni életben reménykedni, miközben az ország, a közösség súlyos gondokkal néz szembe? Egyénnek és közösségnek ilyen kettéválása csak ideig-óráig képzelhető, reformok korában élünk, s ezeket, a korszakokat nemcsak a magánérdekű, a személyes érvényű gondolatok kormányozzák, hanem azok, amelyek a köz ügyét és boldogulását viszik előbbre. Akár bátor egyéni vállalással is. Meglehet, hogy a közelmúlt történelmi tapasztalatai nem mindenben kedveznek az új szemlélet, az új társadalmi magatartás elfogadásának. Hiszen nem mindig fogadta egyöntetű elismerés azoknak a törekvéseit, akik vállalkozni, s változtatni akartak. Ez igaz. De tudni kell, hogy aki meg akarja haladni a jelent, annak törvényszerűen vitája van a meglévő állapotokkal, a tétovasággal, s konfliktusa a visszahúzó erőkkel. E nélkül ez nem megy, s mindig is így volt a történelemben. 1848. nagy példája ebben is megnyilatkozik. Ma persze az idő nem végletes önfeláldozást kér tőlünk. Cselekedeteink távlata nem a segesvári csatamező. Mégis kérdés, hogy a mostani ifjú nemzedék fölkészült-e arra, amire a mai kor szólítja, egyre erőteljesebben. Végzetes volna azt válaszolni: nem. Könnyű kibúvó ugyanis, hogy ez a nemzedék nem volt jelen a nagy ügyek eldöntésekor, nem kérdezték meg, hogy milyennek képzeli a szocialista gazdaság és társadalom útját. Következésképpen vállalják a felelősséget és a szükséges változtatások gondját azok, akik eddig is a folyamatok középpontjában álltak. A fiatalság pedig vagy beilleszkedik abba, ami van, vagy elegánsan kívül marad. Nem. Ma nem lehet ilyen munkamegosztás. Vannak ugyan a kívülmaradást ösztönző megfontolások, de minél hosszabb távon gondolkodunk, ezek annál inkább elveszítik az érvényüket. Be kell látni: ma már a beilleszkedés, a meglévő gazdasági és politikai mechanizmusokba való közömbös belesimulás se elegendő. A nemzet érdekeit tekintve sohase volt az, most még kevésbé. A mai ifjú nemzedék tanultabb, mint eddig bármelyik volt a magyar történelemben. Közéletisége azonban sokszor messze alatta marad annak, amit egy művelt emberfők számában igencsak megnövekedett nemzedéktől joggal várhat az ország. Olyan helyzetben vagyunk, amikor egy generációnak a gyakorlat mezején kell megmérnie önmagát: képes-e vállalni a történelem által rámért küldetést. Előttünk valóban egy nemzetnek sorsa áll. A MÁRCIUSI IFJAK PÉLDÁJA — 1987- ben — leginkább erről beszél. Domonkos László a KISZ KB titkára Komárom megye legjobb ifjúsági sportolói Takács János újra első Tizenharmadik alkalommal ítélték szervek — az oda a társSZMT, a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács ifjúsági- és sportosztálya és a Dolgozók Lapja Szerkesztősége — a megye legjobb ifjúsági sportolóinak járó díjat. Pénteken délután Tatabányán ünnepélyes keretek között vették át fiatal sportolóink az 1986. évi teljesítményükért kiérdemelt díjakat. Az ünnepségen részt vett Bátor Zoltán, a megyei tanács elnökhelyettese, Oswald Gyula, az SZMT titkára, Gombkötő Gábor, Dolgozók Lapja főszerkesztője, Holló Károly, a megyei KISZ-bizottság titkára. Partali László, a megyei ifjúsági- és sportosztály vezetője megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Tatabányai Bányász, mint a megye legnagyobb sportegyesülete, évek óta meghatározó szerepet játszik megszerzésénél. a helyezések Külön öröm, hogy a kis egyesületek versenyzői 1986-ban „betörtek” a legjobb ifjúsági sportolók közé, de az sem lebecsülendő, hogy új sportágak képviselői — íjász, sportlövő — részesültek elismerésben. Ezután a társszervek képviselői átadták a díjakat a megye legjobb ifjúsági sportolóinak. Érdekesség, hogy Takács János megvédte tavalyi elsőségét, rajta kívül Zantleitner, Tóth és Csernoviczki is helyezett volt 1985-ben. A megye legjobb egyéni ifjúsági sportolója: Takács János (TBSC), birkózó, edző: Góth Ede, 2. Csernoviczki Csaba (TBSC), cselgáncs, edző: Kunyik József, 3. Szabó Ferenc (TBSC), ökölvívó, edző: Horváth László. 4. holtversenyben Czug Zsolt (TBSC), birkózó, edző: Góth Ede és Both Xénia (Nyergesújfalu), íjász, edző: Hack Antal, 5. Pető László (MHSZ tatabányai lövészklub), sportlövő, edző: Szabó Sándor. A csapatjátékokban megye legjobb ifjúsági versenyzői: 1. Zantleitner Tamás (TBSC), vízilabdázó, edző: Kapcsándi László, 2. Tóth László (TBSC) vízilabdázó, edző : Kapcsándi László, 3. Onódi Éva (Hungalu-ATSC) röplabdázó, edző: Kerekes László. Pillanatképek az ünnepségről Ifjúsági díjátadási ünnepség a Parlamentben Kiváló nevelőmunka Március 15. alkalmából pénteken a Parlament Vadásztermében ünnepélyesen átadták az ifjúsági díjakat. Az ünnepségen részt vett Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Sólyom Ferenc, a SZGT titkára. Varga-Sabján László, az ÁISH elnökhelyettese megnyitószavát követően az ifjúsági díjakat Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke, államtitkár adta át. Az elismerést olyan személyek és kollektívák kapták, akik kimagasló tevékenységet fejtettek ki a gyermekek és a fiatalok társadalmi beilleszkedésének elősegítésében, közéleti aktivitásuk kibontakoztatásában és egészséges életmódjuk kialakításában. E tevékenységéért egyéni ifjúsági díjban részesült: BÁNHIDY LÁSZLÓ, az az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanára; Borics Lászlóné nevelőszülő, Jászberény; dr. Czeizel Endre orvos-genetikus. Budapest; Göndöcz István, a Fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium tanára; Janicsák István zenész, a Z’ZI Labor együttes vezetője; Keleti István, az Arany János Színház igazgatója, Budapest; Makovecz Imre építész, Budapest; Novák Ferenc a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének koreográfusa; dr. Parti János, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya és Szabó Éva, Magyar Rádió ifjúsági oszatályának szerkesztő-riportere. Kollektív ifjúsági díjat kaptak: Zsombó község tanácsának dolgozói; a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Lenin ifjúsági szocialista brigádjának tagjai; a Gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ munkatársai; a Műegyetemi Atlétikai és Football Club szakosztályának szabadidővezetősége és az újszászi „ötpróbás klub” tagjai. Magyar—nyugatnémet gazdasági kapcsolatok Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Martin Bangemann, az NSZK gazdasági minisztere pénteken Bonnban aláírta a magyar—nyugatnémet gazdasági, ipari, műszaki együttműködési vegyes bizottság 9. ülésének jegyezőkönyvét. Veress Péter nyugatnémet partnerével megvitatta a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseit, a kooperációk elmélyítésének és magyarországi vegyes vállalatok alapításának lehetőségeit. A nyugatnémet—magyar gazdasági vegyes bizottság Münchenben megtartott kétnapos ülésén a felek érdeklődésének középpontjában az a kérdés állt, miként lehet növelni az NSZK és Magyarország már eddig is jelentős volumenű kétoldalú kereskedelmi forgalmát, illetőleg erősíteni a már több mint 300 kooperációs szereződésre támaszkodó gazdasági együttműködését. nyugatnémet gazdasági minisztérium által a tanácskozás alkalmából nyilvánosságra hozott adatok szerint az NSZK-nak a KGST-országokkal folytatott kereskedelmében Magyarország a Szovjetunió után második legfontosabb partaner. A kétoldalú árucsere-forgalom értéke 1986- ban 5,1 milliárd márka volt, az NSZK 2,1 milliárd értékben importált Magyarországról, ahová 3 milliárd értékű árut szállított. Mint a felek kölcsönösen megállapították, a gazdasági együttműködés területén való továbblépés feltétele az, hogy jobban támaszkodjanak az olyan új formákra, mint amilyenek a magyarországi termelő vegyes vállalatok. Ezek közül mintegy húszban nyugatnémet cég a külföldi partner. Abban is egyetértés nyilvánult meg, hogy a jövőben is építeni lehet a gazdasági kapcsolatok eddigi eredményeire, s a magyarországi szabályozás kedvező feltételeket biztosít a vegyes vállalatok alapításához. E vállalatok létesítésére vonatkozóan a nyugatnémet partnerek azt tartják a legfontosabb szempontnak, hogy mennyiben nyitnak számukra új piacot Magyarországon és a KGST-országokban. Az NSZK küldöttsége megerősítette: Bonn változatlanul támogatja a Magyarország és a nyugat-európai közösség közötti megállapodás létrejöttét. Továbbra is kiállnak amellett, hogy a brüsszeli bizottság a tagországoktól olyan meghatalmazást kapjon, amely érdemben tükrözi a Magyarország által képviselt megalapozott igényeket, és így megnyitja az utat a megállapodás előtt.