Dolgozók Lapja, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-14 / 62. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYKO LIFTEK! Ötvenéves a Márciusi Front A magyarországi demokratikus erőket egyesítő Márciusi Front létrejöttének 50. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendezett pénteken az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, az MTA Történettudományi Intézete és a Magyar Írók Szövetsége az Eöt­vös Loránd Tudományegyetemen. Az eseményen részt vett Laka­tos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának ve­zetője és Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára. A Himnusz elhangzását követő megnyitójában Kál­lai Gyula, a HNF OT elnö­ke emlékeztetett arra : olyan politikai mozgalom születé­sére emlékeznek, amely nemcsak nevében, társadalmi és politikai hanem cél­jaiban is szervesen kap­csolódott történelmi múl­tunk haladó­hoz, elsősorban hagyományai­1848—49 nagy történelmi művéhez, s a korabeli feladatok mel­lett a történelmi örökséget is magára vállalva formál­ni kezdte egy új népi de­mokratikus, majd szocialista Magyarország megteremté­sét. A megnyitó után Pintér István történész, az MSZMP KB Párttörténeti Intézeté­nek tudományos tanácsadó­ja előadásában a Márciusi Frontnak a haladó erők tö­mörítésének, a fasizmus el­leni küzdelemben betöltött szerepét méltatta. Az emlékülés Huszár Ist­vánnak, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete igaz­gatójának zárszavával ért véget. Az ünnepséget követően felavatták a Márciusi Front tiszteletére az egyetem Mú­zeum körúti oldalán elhe­lyezett emléktáblát. Az MSZMP Központi Bizott­sága nevében Huszár István és Lakatos Ernő, a Hazafi­as Népfront Országos Ta­nácsának Kállai Gyula képviseletében és Pozsgafi Imre, a Márciusi Front egykori tagjainak részéről Béki Ernő nyugalmazott ta­nár és Újhelyi Szilárd, a KISZ Központi Bizottsága nevében pedig Szilvásy­ György, és Szalai Sándor, az ELTE KISZ-bizottságának titkára koszorúzta meg az emléktáblát. „Küzdeni erőnk szerint” 1848. MÁRCIUS 15-RE EMLÉKEZNI min­dig, minden helyzetben különös és fölemelő kötelesség. Hiszen a nemzet életében olyan történelmi sorsfordulók egyike ez az a nap, amelyek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szell­emi erőt, amit Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vasvári, Táncsics, Jókai életműve jelent a magyar­ságnak. Akkor is haza és haladás legfonto­sabb kérdései dőltek el, s bár nem szerencsés a történelmet példatárnak, s lehetséges pár­huzamok gyűjteményének tekinteni. 1848. maradandó sugárzása abból is adódik, hogy Petőfiék forradalmában és szabadságharcá­ban a legjobbak fogtak össze, s adtak vá­laszt a lét vagy nemlét nagy kihívására. Cselekedetük történelmi érvényét még a sza­­badságharc legyőzésének tragédiája se von­hatja árnyékba. Lét és nemlét nagy kihívásával azóta több­ször kellett bátran szembenéznünk. Példára és párhuzamra tehát, a múlt erkölcsi tá­masztékaira gyakran volt szükségünk. Még akkor is, ha különben tudjuk, hogy a tör­ténelemben minden órának, minden helyzet­nek más a parancsa. 1848-ban a nemzeti függetlenség és polgári haladás volt a tét. Az ország sorsa, a jelene és jövője a cselekvés és nem cselek­vés kettősségében fogalmazódott meg. S aki a tétlenséget, a maradást választotta, eleve kirekesztette fejlődés lehetőségéből. ezt a népet az európai Ha a legjobbakban, s magában a népben nincs bátorság a cse­lekvésre, Magyarország politikai, társadalmi, gazdasági értelemben hosszú időre a peri­fériára szorul. Ez az, ami ma is tanulságos: a helyzet józan felismerése és a cselekvés bátorsága. Most más kérdéseket vet fel a történelem, elsősorban azt, hogy képesek vagyunk-e a kor követelményéhez igazítani a szocializ­mus hazai gyakorlatát. De a cselekvés és nem cselekvés kettőssége éppolyan sorsmeg­határozó dilemma, mint volt 1848. históriai napjaiban. Mert, mit jelent a tétlenség? A perc, a pillanat esetleges és látszólagos nyugalmát, s ugyanakkor a teljes távlat­vesztést, a jövő bizonytalanságát. A cselek­vés vállalása, persze, fájdalmakkal, átmeneti egyéni és közösségi veszteségekkel is járhat, de a jelen kényelmes nyugalmával nem lehet megváltani a jövőt. Csak a cse­lekvés bátorságával. Ilyen értelemben történelmi sorsforduló­hoz érkeztünk újra. A vagy-vagy állapotába. Perifériára szorulni a huszadik században is lehet. Hiába hivatkozunk arra a sok áldo­zattal is járó történelmi útra, amelyet 1945. óta megtettünk, a világban elfoglalt, lénye­gében kedvező helyünket a mában is meg kell erősítenünk. Mert ez a hely nem örökös vívmány. Vitathatatlan eredményeink elle­nére kihullhatunk az időből, ha nem fej­lesztjük magunkban a változás és változta­tás képességét, ha nem tudjuk követni a szükségszerűségek hívását. Előttünk — a címben is idézett Vörös­marty szavaival — ma is „egy nemzetnek sorsa áll”. S ez a sors a fölzárkózás vagy lemaradás ellentétében villantja fel önma­ga távlatait. A világ nélkülünk is halad, de nekünk, egyáltalán nem mindegy, hogy a történelemben hátrébb csúszott nemzetek sorában vagyunk-e vagy sem. Különösen nem mindegy a fiataloknak, hiszen a mai döntéseink — a jók, s a rosszak is — az ő életüket fogják meghatározni. Ezért van felelőssége és helye az induló nemzedékek­nek, is a cselekvésben, az idők szavának megfelelő változások minél gyorsabbak, s a társadalom egészére kiterjedők legyenek. Ezért tette közzé tettekre sarkalló felhívását január végén a KISZ Központi Bizottsága: ,,Jövőnk a tét!” Ma már nincs értelme annak a kérdésnek, hogy adott körülmények között lehet-e ten­ni valamit. A kor más megfogalmazást kö­vetel. Fordított kérdésfeltevést: Szabad-e tétlenkedni? Lehet-e fiatal tömegeknek si­keres egyéni életben reménykedni, miköz­ben az ország, a közösség súlyos gondokkal néz szembe? Egyénnek és közösségnek ilyen kettéválása csak ideig-óráig képzelhető, reformok korában élünk, s ezeket, a korsza­­­kokat nemcsak a magánérdekű, a személyes érvényű gondolatok kormányozzák, hanem azok, amelyek a köz ügyét és boldogulását viszik előbbre. Akár bátor egyéni válla­lással is. Meglehet, hogy a közelmúlt történelmi tapasztalatai nem mindenben kedveznek az új szemlélet, az­­ új társadalmi magatartás elfogadásának. Hiszen nem mindig fogadta egyöntetű elismerés azoknak a törekvéseit, akik vállalkozni, s változtatni akartak. Ez igaz. De tudni kell, hogy aki meg akarja haladni a jelent, annak törvényszerűen vitá­ja van a meglévő állapotokkal, a tétova­­sággal, s konfliktusa a visszahúzó erőkkel. E nélkül ez nem megy, s mindig is így volt a történelemben. 1848. nagy példája ebben is megnyilatkozik. Ma persze az idő nem végletes önfeláldo­zást kér tőlünk. Cselekedeteink távlata nem a segesvári csatamező. Mégis kérdés, hogy a mostani ifjú nemzedék fölkészült-e arra, amire a mai kor szólítja, egyre erőteljeseb­ben. Végzetes volna azt válaszolni: nem. Könnyű kibúvó ugyanis, hogy ez a nemze­dék nem volt jelen a nagy ügyek eldöntésekor, nem kérdezték meg, hogy milyennek képze­li a szocialista gazdaság és társadalom útját. Következésképpen vállalják a felelősséget és a szükséges változtatások gondját azok, akik eddig is a folyamatok középpontjában álltak. A fiatalság pedig vagy beilleszkedik abba, ami van, vagy elegánsan kívül marad. Nem. Ma nem lehet ilyen munkamegosz­tás. Vannak ugyan a kívülmaradást ösztön­ző megfontolások, de minél hosszabb távon gondolkodunk, ezek annál inkább elveszítik az érvényüket. Be kell látni: ma már a be­illeszkedés, a meglévő gazdasági és politikai mechanizmusokba való közömbös belesimu­­lás se elegendő. A nemzet érdekeit tekintve sohase volt az, most még kevésbé. A mai ifjú nemzedék tanultabb, mint eddig bár­melyik volt a magyar történelemben. Kö­­zéletisége azonban sokszor messze alatta ma­rad annak, amit egy művelt­­ emberfők számában igencsak megnövekedett nemze­déktől joggal várhat az ország. Olyan hely­zetben vagyunk, amikor egy generációnak a gyakorlat mezején kell megmérnie önmagát: képes-e vállalni a történelem által rámért küldetést. Előttünk valóban egy nemzetnek sorsa áll. A MÁRCIUSI IFJAK PÉLDÁJA — 1987- ben — leginkább erről beszél. Domonkos László a KISZ KB titkára Komárom megye legjobb ifjúsági sportolói Takács János újra első Tizenharmadik alkalom­mal ítélték szervek — az oda a társ­SZMT, a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács ifjúsági- és sportosztálya és a Dolgozók Lapja Szerkesztősége — a megye legjobb ifjúsági sportolóinak járó díjat. Pénteken délután Tata­bányán ünnepélyes kere­tek között vették át fiatal sportolóink az 1986. évi tel­jesítményükért kiérdemelt díjakat. Az ünnepségen részt vett Bátor Zoltán, a megyei tanács elnökhelyettese, Os­wald Gyula, az SZMT titká­ra, Gombkötő Gábor, Dolgozók Lapja főszerkesz­­­tője, Holló Károly, a me­gyei KISZ-bizottság titkára. Partali László, a megyei ifjúsági- és sportosztály ve­zetője megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Tatabányai Bányász, mint a megye leg­nagyobb sportegyesülete, évek óta meghatározó sze­repet játszik megszerzésénél. a helyezések Külön öröm, hogy a kis egyesüle­tek versenyzői 1986-ban „betörtek” a legjobb ifjúsá­gi sportolók közé, de az sem lebecsülendő, hogy új sportágak képviselői — íjász, sportlövő — részesül­tek elismerésben. Ezután a társszervek kép­viselői átadták a díjakat a megye legjobb ifjúsági sportolóinak. Érdekesség, hogy Takács János megvédte tavalyi el­sőségét, rajta kívül Zantleit­­ner, Tóth és Csernoviczki is helyezett volt 1985-ben. A megye legjobb egyéni ifjúsági sportolója: Takács János (TBSC), birkózó, ed­ző: Góth Ede, 2. Cserno­­viczki Csaba (TBSC), csel­gáncs, edző: Kunyik József, 3. Szabó Ferenc (TBSC), ökölvívó, edző: Horváth László. 4. holtversenyben Czug Zsolt (TBSC), birkózó, edző: Góth Ede és Both Xénia (Nyergesújfalu), íjász, edző: Hack Antal, 5. Pető László (MHSZ tatabányai­­ lövészklub), sportlövő, ed­ző: Szabó Sándor. A csapatjátékokban megye legjobb ifjúsági ver­­­senyzői: 1. Zantleitner Ta­más (TBSC), vízilabdázó, edző: Kapcsándi László, 2. Tóth László (TBSC) vízi­labdázó, edző : Kapcsándi László, 3. Onódi Éva (Hun­­galu-ATSC) röplabdázó, ed­ző: Kerekes László. Pillanatképek az ünnepségről Ifjúsági díjátadási ünnepség a Parlamentben Kiváló nevelőmunka Március 15. alkalmából pénteken a Parlament Vadász­termében ünnepélyesen átadták az ifjúsági díjakat. Az ün­nepségen részt vett Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhe­­lyettese és Sólyom Ferenc, a SZGT titkára. Varga-Sabján László, az ÁISH elnökhelyettese meg­nyitószavát követően az if­júsági díjakat Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjú­sági és Sporthivatal elnöke, államtitkár adta át. Az el­ismerést olyan személyek és kollektívák kapták, akik kimagasló tevékenységet fejtettek ki a gyermekek és a fiatalok társadalmi beil­leszkedésének elősegítésé­ben, közéleti aktivitásuk ki­bontakoztatásában és egész­séges életmódjuk kialakítá­sában. E tevékenységéért egyéni ifjúsági díjban részesült: BÁNHIDY LÁSZLÓ, az az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanára; Borics Lászlóné nevelőszülő, Jász­berény; dr. Czeizel Endre orvos-genetikus. Budapest; Göndöcz István, a Fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium tanára; Janicsák István ze­nész, a Z’ZI Labor együttes vezetője; Keleti István, az Arany János Színház igaz­gatója, Budapest; Makovecz Imre építész, Budapest; No­­vák Ferenc a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesé­nek koreográfusa; dr. Parti János, a magyar kajak-ke­nu válogatott szövetségi ka­pitánya és Szabó Éva, Magyar Rádió ifjúsági osz­a­tályának szerkesztő-ripor­tere. Kollektív ifjúsági díjat kaptak: Zsombó község ta­nácsának dolgozói; a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Lenin ifjúsági szocialista brigádjának tagjai; a Gö­döllői Petőfi Sándor Műve­lődési Központ munkatársai; a Műegyetemi Atlétikai és Football Club szakosztályának szabadidő­vezetősége és az újszászi „ötpróbás klub” tagjai. Magyar—nyugatnémet gazdasági kapcsolatok Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Martin Bangemann, az NSZK gazdasági minisztere pénteken Bonn­ban aláírta a magyar—nyugatnémet gazdasági, ipari, műszaki együttműködési vegyes bizottság 9. ülésének jegy­e­­zőkönyvét. Veress Péter nyugatnémet partnerével megvi­tatta a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdé­seit, a kooperációk elmélyítésének és magyarországi vegyes vállalatok alapításának lehetőségeit. A nyugatnémet—magyar gazdasági vegyes bizottság Münchenben megtartott két­napos ülésén a felek érdek­lődésének középpontjában az a kérdés állt, miként le­het növelni az NSZK és Magyarország már eddig is jelentős volumenű kétoldalú kereskedelmi forgalmát, illetőleg erősíteni a már több mint 300 kooperációs szereződésre támaszkodó gaz­dasági együttműködését. nyugatnémet gazdasági mi­­­nisztérium által a tanácsko­zás alkalmából nyilvános­ságra hozott adatok szerint az NSZK-nak a KGST-or­­szágokkal folytatott keres­kedelmében Magyarország a Szovjetunió után második legfontosabb part­a­ner. A kétoldalú árucse­re-forgalom értéke 1986- ban 5,1 milliárd márka volt, az NSZK 2,1 milliárd értékben importált Magyar­­országról, ahová 3 milliárd értékű árut szállított. Mint a felek kölcsönösen megállapították, a gazdasági együttműködés területén va­ló továbblépés feltétele az, hogy jobban támaszkodja­nak az olyan új formákra, mint amilyenek a magyar­­országi termelő vegyes válla­latok. Ezek közül mintegy húszban nyugatnémet cég a külföldi partner. Abban is egyetértés nyil­vánult meg, hogy a jövőben is építeni lehet a gazdasági kapcsolatok eddigi eredmé­nyeire, s a magyarországi szabályozás kedvező feltéte­leket biztosít a vegyes vál­lalatok alapításához. E vál­lalatok létesítésére vonatko­zóan a nyugatnémet part­­­­nerek azt tartják a legfon­tosabb szempontnak, hogy mennyiben nyitnak számuk­ra új piacot Magyarorszá­gon és a KGST-országok­­ban. Az NSZK küldöttsége megerősítette: Bonn válto­zatlanul támogatja a Ma­gyarország és a nyugat-eu­rópai közösség közötti meg­állapodás létrejöttét. To­vábbra is kiállnak amellett, hogy a brüsszeli bizottság a tagországoktól olyan megha­talmazást kapjon, amely ér­demben tükrözi a Magyar­­ország által képviselt meg­alapozott igényeket, és így megnyitja az utat a megál­lapodás előtt.

Next