Dolgozók Lapja, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
A Magyar Sajtó Napján rendhagyó oldallal jelentkezünk. Levelezőink közül mutatunk be néhányat, azokat a külső munkatársainkat, akik szívesen és rendszeresen beszámolnak szűkebb környezetük életének eseményeiről, élénken figyelnek a világ dolgaira, akik nélkül szegényebb lenne együtt! rovatunk. S közreadjuk a Szerkesszünk a Dolgozók Lapja újságíró-stúdiója három hallgatójának egy-egy kis írását is. „...Sok a sérült tükröcske" Gosztencsik Rudolfné tatabányai olvasónk leveleit mindig örömmel bontogatjuk. Gondosan formába öntött, gyermekszeretetről tanúskodó gondolatai felüdülést jelentenek a panaszt, kérést soroló, megkeseredett hangulatot tükröző levelek között. — Ha a nevemen túl bővebb bemutatkozást kérnek tőlem, mindig gondban vagyok — állította határozottan, kérésünkre. — A puszta tények mögött vajon látható-e az ember? Lehet, hogy amit leírok, mondok, az nekem nem fontos és amit nem írok le, nem mondok el, az az igazán érdekes. Szóval, férjem és két lányom van. Tizenkét éve gyermekgondozónő vagyok a Tatabányai Módszertani Bölcsődében. Érettségiztem, aztán néhány tanfolyam és továbbképzés jött. Amit igazán szeretek, az a munkám. A bölcsődében a gyermekek testi-lelki gondozása, nevelése a munkánk. Ez érdekes, egész embert kívánó feladat. Munkám során sokféle emberrel találkozom. A gyermekeken keresztül családok, életek, konfliktusok, örömök tárulnak fel naponta. Szeretek a kicsikkel foglalkozni, beszélgetni. Őszinték, naivak. Hiszik, hogy a világ jó, még nem tudják, hogy mi, felnőttek rontjuk el. A gyermek csillogó tükörképe környezetének. Sajnos, sok a sérült tükröcske. Van mit tennünk. A napi politika valamikor nagyon érdekelt, de most már nem lehet követni. Olyan, mint egy háló. Hiába kapálódzik benne az ember, nem találja a kijáratot. Hogy miért osztom meg gondolataimat a közösséggel? Talán, mert üzenni akartam annak, akire tartozik, mert izgalmas, nem mindennapi közlési mód. Nem hízelgés, de lapjuk az utóbbi időben népszerű, színes, érdekes. „Emberközelben élek..." Huszti Levente Tatáról küldi rendszeresen — gyakran fotót is mellékelve — leveleit. Hatvanhét éves, 1977-ben a megyei rendőrfőkapitányságról rendőr őrnagyként vonult nyugdíjba. — Feleségemmel, aki negyvenegy éve , hűséges társam, tanácsi bérlakásban élünk. Fiúnk üzemmérnök, nős, két leánygyermek édesapja és a Tatabányai Bányák Vállalatnál dolgozik. A Tatai Horgász Egyesületnél és a Hazafias Népfrontnál kisebb-nagyobb sikerrel környezetvédelmi feladatokat végzek. A Tatai Takarékszövetkezet intézőbizottsági tagja vagyok, a propagandamunkát segítem és részt veszek a részközgyűlések előkészítésében. Szeretek festegetni, verseket is írogatok olykor. Legkedvesebb hobbijaim közé sorolom a bélyeggyűjtést és a ballagásiszalag-festést. Olykor-olykor közérdekű írásaimmal megkeresem a megyei sajtót. Emberközelben élek, odafigyelek a gondokra, és ha kell, vállalom a segítségnyújtást. Megnyugtató, hogy a sajtó, a rádió és a televízió nyilvánosságával az emberek megoldást találhatnak gondjaikra. Ez mai zaklatott életünkben nagyon fontos. r „És én meg is teszem" Ondó József Oroszlányból küldi leveleit. Legtöbbször a Vöröskereszt híreit továbbítja, de környezete más eseményeinek is rendszeres tolmácsolója. — Hatvanhárom éves vagyok — kezdi a bemutatkozást. — Mindig fizikai munkát végeztem. Az Oroszlányi Szénbányák XVIII-as, majd XXI-es aknáján dolgoztam. A szállításnál voltam Nyugdíjba teherakna-csatlós, vonulásomig vezetője voltam a szakunkban, 1970-ben brigádnak alakult szocialista— Család? — özvegy vagyok 1986- tól. Két fiam van. A nagyobbik ugyancsak a bányánál volt, de a múlt év januárjában a XXII-es aknán a bányamozdony levágta a jobb lábát. A kisebbik MÁV-mál dolgozik, Tatabánya alsón vonatvezető. 1987- ban találtam egy élettársat, akivel harmonikusan élünk. — Honnan a nagy levélírási kedv? — Nem azért írok, hogy a nevem szerepeljen az újságban. Különböző megbízatásaim voltak a Vöröskereszt üzemi és vállalati szervezetében. A véradásról és a Vöröskereszt más rendezvényeiről, eredményeiről szóltak első leveleim. Aztán már más, úgy érzem, közérdekű témákról is írtam. Egyre többen kerestek és keresnek meg azzal, hogy írjam meg a Dolgozók Lapjának ezt meg azt. És én meg is teszem. Egyrészt azért, hogy az olvasók értesüljenek néhány olyan eseményről, ahova a lap munkatársai nem tudnak eljutni. Másrészt a megjelent sorok elismerést és örömet jelentenek egy-egy — sok embernek örömet szerző — rendezvény szervezőinek. Remélem, még sok jó dologról írhatok levelet! F. K. a/stP- DL-stúdió AKKOR Nem 14-én, nem 16-án, nem előbb, nem később, hanem akkor. Addig ők tűrtek, néha sokat, vagy még többet, de tűrtek. Rossz volt, aztán még rosszabb. De AKKOR minden megfordult. Mindenki egyet akart. Föltámadt a Tenger! Az elnyomás miatti kétségbeesés, az elmúlt idők keserűségei mind együtt csapott a felszínre! A szabadság iránti vágy mindennél erősebb volt. Nem ő, és nem is ő volt kint az utcán, hanem ők. Akik együtt, széthúzás nélkül akarták azt, hogy változzon minden. El a régivel — újat, modernet, emberit, szabadot! Ami minden nemzetnek jár, mert személyes joga. Senki sem teheti meg — gondolták —, hogy ezt megtagadja! Sem akkor, sem azelőtt, sem azután! De megtették. Előtte, utána, de 1848. március 15-én nem. Mert nem tudták. Akkor a Nemzet volt az erősebb. A nap a nagy nap elmúlt, a forradalom elbukott. A hősök közül sokan meghaltak, eltűntek, kiégtek, de rengetegen, millióan maradtak, csak nem együtt. Nem volt, aki összefogta volna őket. Világos után teljesen besötétedett. Mintha eltűnt volna a vágy, az akarás. Talán meghalt volna az eszme? Nem, az nem lehet, hiszen sokan maradtak. Élt bennük, élnie kellett bennük. Hiszen enélkül a sokaknak nem lett volna érdemes élni. Egy nemzet szabadsága, függetlensége mindennél fontosabb. Nem szabad fölé rendelni semmit. Nem lehet. Aki nem így tesz, az nem érzi át a tétet, hogy mit veszíthet ők, átérezték, tudták, mit kell tenni, és tették! AKKOR! Horváth Gábor 1990. március 15., csütörtök „Az írás letelem!" ről, Makovics János Kesztölca falu szép nevű cseresznyésháti részéről küldi papírt lyuggasztó „o”-betűs, géppel írt leveleit. Íme bemutatkozó monológja: 26 éves vagyok, nőtlen, születésemtől kicsit beszédhibás. Eddig 25 műtétem volt, szüleimmel élek, van egy bátyám is. Két éve, hogy a helyi fában dolgozom tsz központKissé zárkózott, portásként, nehezen oldódó, és elég „izgága” voltam és vagyok. Eddig sok mindent kipróbáltam és átéltem. Voltam már mosogató, szakács, kocsikísérő, plakátragasztó, raktáros, újságkihordó, csöves, körözött személy, politikai fogoly és négy hónapos munkanélküli 1987-ben. Mivel kissé kitaszított vagyok, — én legalábbis annak érzem magam, — erősen pesszimista a természetem, de nem nihilista. Nem szeretem a predesztinált embereket, a kerítésen belül politizálókat, az egyenes életutakat, ahol nincs semmi változatosság, csak a beszürkülés fizikailag és szellemileg. Politizálok, de mindig igyekszem semlegességi alapon, az arany középút szerint eljárni. Az írás lételem. Én már sok mindent összeírtam. Jelenleg egyik kiadónkban van lektorálás végett egy 300 oldalas novelláskötetem, de az se lesz baj, ha elutasítanak. Mint sajtólevelező, három éve írok különböző lapoknak. Az írás életem nehéz korszakaiban ugyanazzal a vigasszal ítélt el, mint egy hívő embert az ima. A nyelv segítségével túllépek a magam egyedi esetén, és az egész emberiséggel kerülök kapcsolatba. Csodálatos és remek barátaim vannak, akiket meg kell említenem; Sarkadi N. László, Koppány Zsolt és Wutka Tamás. Ők nagyon sokat jelentenek számomra. Ha valaki írni kezd, kiteszi magát környezetének és ennek utóhatásai nem mindig kellemesek. De nem szegi kedvem semmi, mert önmagam csapnám be, ha nem írnék. Koppány Zsolt írja egyik versében: „az vesse rám az első követ, / aki a legjobb — amíg céldobó közületek” el nem találnak engem is, addig íróik. Mert porszemnyi vagyok, de ha egy porszem az ember szemébe kerül, mégis csak csinál valamit... „...szeretek dolgozni..." Seffer Gábor harminchét éves, nagyobbik lánya Győrben, egy vendéglátóipari szakközépiskolában tanul, a kisebbik hatodikos és remekül lovagol. gos levelezőnk Bábolnai száztíz éve naponta ingázik Tatára. A KOMTURIST osztályvezetője.kereskedelmi — A Soproni Vendéglátóipari Szakközépiskola, befejezése után a Szamárlétra alján kezdtem — mondja beosztásáról. — Közben elvégeztem a Vendéglátóipari Főiskolát, értek németül, és angolul „sem vesznek el”. Lehet, hogy sokan megmosolyognak érte, de én nagyon szeretek dolgozni, legyen az szellemi, vagy fizikai munka. A munka becsületét és szeretetét Kisbéren élő szüleimtől tanultam, a szülői háznál — a szőlőben mindig van munka. A tudománytól a diszkózenéig, a sporttól a különleges fűszerekig minden érdekel. Imádok teniszezni és főzni, szeretek olvasni és tévét nézni. Munkám során — de egyébként is — sokat utazom, így alkalmam van megismerni más vidékek, országok népeinek szokásait, természeti, kulturális kincseit. Vallom, tudás, az információ hogy a hatalom. Saját tudásom, információim • szívesen megosztom másokkal. Ez inspirál arra, hogy sek” egy-egy néha „elkövesújságcikket. Persze tollat ragadok akkor is, ha közérdekű témában szeretném nyilvánosságra hozni gondolataimat DL-stúdió Rájöttem... A reggeli kapkodásban egy mondatfoszlány ütötte meg fülemet a rádióból. — Legújabb szolgáltatásaink közé tartozik a GYORS, PONTOS UDVARIAS kiszolgálás, a házhoz szállítást... Ezt eddig természetesnek hitte az ember, vagy legalábbis természetesnek kellett volna lennie. Arra kell gondolnom, hogy eddig bizony lassúak, pontatlanok és udvariatlanok voltak. Eddig egy fél óra alatt löktek oda elém tíz deka helyett (persze 10 deka áráért) nyolc deka párizsit. No, de holnaptól! Ugyanott pillanatok alatt, pontosan és udvariasan. Fölöttébb gyanús ez nekem. Ingyen nem adnak semmit. Arról ugyan nem volt szó, hogy ez a szolgáltatás plusz szolgáltatás lesz-e, de az az érzésem, hogy bizony annak készül. Akkor pedig nagyon sokba fog ez nekünk kerülni. Ugyanazt a tíz deka párizsit sokkal drágábban kapom meg, mint tegnap, mert felszámítják a gyorsaságot, a pontosságot és alkalmanként egy-két mosolyt is. Végül rájöttem a dolog logikájára. GYORS: A párizsi viszonylag gyorsan elfogyasztható, mert az árához képest igen kicsi adag. PONTOS:A mérleg nyelve, mert ha ráállok, mindig pontosan ugyanazon a helyen áll meg, mert ettől elhízni nem lehet. az adagtól UDVARIAS: ettől a kis adagtól nem terhelem meg a gyomrom, könnyen emésztek, egészségesnek érzem magam, jó a közérzetem, így egész nap nyugodt és nagyon udvarias vagyok. Horváthné Gábor Erzsébet DL-stúdió Virág helyett Nemzetközi nőnap volt. Üres vázám kérdően nézett rám: — Hogy lehetsz ilyen nagy marha? • Sötétsége máris sorolja a vádakat: — Miért nem akartál aranyos kisfeleség lenni? Ha a közös ágy már elviselhetetlen, lehettél volna szerető. A bűntudat mérhetetlen kedvességet fakaszt! Így legalább hárman jól járnátok, és két szál szegfűt kapnék. Elküldöm a francba. Teleöntöm vízzel, hogy ne dumáljon. Gurgulázó hangon megszólal: — Ökör (rrr)! Bár (rrr) hagytad volna, hogy a bar(rrr)átnőd fél(rrr)je kikezdjen veled! Akár(rrr)melyik, hiszen akadt több is. Most nekem vir(rrr)ágom, neked pedig tár(rrr)saságod. — lenne Pofa be! — a falhoz vágom. Ázik a tapétám. A vázám röhög. Gyerekektől kaptam, bronzból van. Tisztán folytatja: — Te, Tinó! Tanuld már meg, a férfi a teremtés koronája! Vetkőzd le azt a fene nagy önérzetedet! Nem vagy Einstein, sem Loren! S mint mondtam, úgyis a férfi a lényeg! — BRRR! — csörren az ablaküvegem. Magas a nyolcadik. Még mindig hallom. — Legfeljebb a diliházba juthatsz így. Te, becsületes Oldalborda! — Mohácsi Éva. DOLGOZÓK LAPJA7