Dolgozók Lapja, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
Az esztergomi várhegyen Az idei tél kegyes volt a műemlékfelügyelőség visegrádi építésvezetőségének szakembereihez, akik az esztergomi Várhegyen dolgoznak. A Budai-bástya feltárását, valamint a tetőszerkezetet készítő ácsok munkáját nem gátolta a hideg. Elkészült a várárkot átívelő híd, s a kőművesek is dolgozhatnak. Mire kitavaszodik, a hatalmas gerendák a bástya tetejére kerülnek, ismét gazdagodik a Várhegy, szebb lesz a műemlékegyüttes. (Fotó: — tin) 1990. március 3., szombat MMNHM1 A tiszta istenszeretetért Hare Krisna Az imát, amelynek első két szava írásunk címe, Milos Forman Hairjéből ismerjük, s most Tatabányán, a Centrum Áruház előtt szinte belebotlottunk. — Ne haragudjon, nézze meg ezt a könyvet! — Két fiatal lány vaskos, mutatós kötetet nyom a kezembe. A címe: Sri Caitanya tanítása. Benne latin és szanszkrit írásjelek. Könnyű velük beszédbe elegyedni. A szót Rádharáni devidási viszi, akit, míg az avatási tűzceremónián át nem esett, Szigetvári Rékának hívtak. — A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagjai vagyunk. Adományokat gyűjtünk új kiadványok megjelentetésére, egészséges életmóddal kapcsolatos akciók szervezésére, vegetáriánus étterem, büfé megnyitására, előadások, fesztiválok rendezésére. Vallásunk nem igazi vallás, életforma inkább. Korán kelünk, mert a Védák, a a mi szent könyveink szerint jóság minősége a kora reggeli órákban a legerősebb. Felkelés után közös istentiszteleten részt, énekelünk és veszünk táncolunk. Mindannyiunknak van egy — a rózsafüzérhez hasonló — dzsapa-lánca, 108 golyó van rá felfűzve. Legalább ennyiszer mondjuk el naponta az imánkat: „Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Ha re Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare” Nagyon fontos Isten nevének ismétlése, sokszor mondani és hallani a „Krisna”! — Mit csináltál, mielőtt beléptél a Krisna-hívők közé? — Gyógypedagógiai főiskolára jártam. Abbahagytam a tanulást, most csak a vallás terjesztésével, könyve árusítással foglalkozom. n — A szüleid is vallásosak? n — A nagyszüleim még azok voltak. Édesapám és édesanyám katolikusok, engem is megkereszteltek. Néha elmennek a templomba, de mindennapi életüket nem szövi át a hitük. Az én célom a tiszta istenszeretet megvalósítása, ennek érdekében mindent megteszek. Hogy mit? Isten által felszentelt ételt eszem, nem ölök meg állatot, nem tépek le virágot, mert hiszem, hogy minden tettünk visszahat ránk. Nem az a baj, közénk hogy az emberek nem tartoznak, hanem az, hogy sokan semmiben sem hisznek. A mi közösségünk egyelőre nagyon kicsi, mindössze húszan vagyunk. Én is csak egy évvel ezelőtt ismertem meg ezeket a tanokat. Nyugaton is, Keleten is sok a Krisna-hívő. Fiatal férfi lép hozzánk. — Várunk benneteket a keresztény ifjúsági találkozóra, Nagymarosra! Az áruház kirakata mellett két nagy banánosdobozban. könyvek. Vajon mennyi talál gazdára belőlük? Az emberek többsége nem vesz (nem csoda, elég borsos az áruk), de néhány forintnyi adományt juttat a szervezetnek, amelynek tagjai nem törődnek politikai változásokkal, nem gyűjtenek ajánlási szelvényeket, saját belső békéjüket keresik, és úgy érzik, meg is találták. Ez is egy út__ Alberti Ágnes Újjáéled a híd (?) Már rövid tudósításban tájékoztatót adtunk arról, hogy Esztergomban februárban a várost Párkánnyal (Sturovóval), a háború előtt és alatt összekötő közúti híd újjáépítéséről (esetleg egy másik híd megépítéséről) tárgyaltak. A megbeszélésen Sturovó város képviselői is részt vettek, és jelen volt Pozsgay Imre államminiszter is. Sokféle érv hangzott el mind eszmei, mind pedig gazdasági-műszaki indokoltság oldaláról a híd újjáépítése mellett. Ez a szándék már 10 éve is a Dunakanyar Intéző Bizottság napirendjén szerepelt, a gondolatot azonban elaltatták. Érdekes dokumentumként a „Dunakanyar” című folyóirat tíz évvel ezelőtti számából Zsalus-Zajovits Ferenc írását elevenítjük fel... Már többször is találkoztam a híddal, így nyomorékom, ahogyan a háború, a nagy nyomorcsináló itthagyta nekünk. Mi meg magunk is meghagytuk így a háborúnak a csonkot, hogy ő is, mármint a háború folyton lássa önmagát, hátha megundorodik maga" magától. A szemetet se söpörjük le a hídfő elől, a följáróról: dudva, bogáncs, büdösbükköny, meg csenevész partizánfű előtti óriás teng-leng a vasív betonlap repedései között. A bevezető szakasz, a híd egyetlen rozsdás íve előtt, a fagytól szétfeszegetett bazaltkőből épült. És amikor rálépnél a hídra, egy girbegurba drótkerítés feszül eléd; nem mehetsz tovább; a híd csonk vagy százméternyire a vízbe hull, ezért is a drót, a rozsdás drót, imiitt-amatt szögek: egy drótakadály a lövészárok előtt és ott a drót mögött megmaradt egyetlen ív, mint egy előredőlő, rummal felajzott katona, amikor éppen kiugrik az árokból — szuronyt szegezz! — rohamra lódul, s e pillanatban éri a halálos lövés: odadermed végleg a mozdulatba. A drótakadály megcsikordul a szélben. Fölül a szöges szálon egy kopott pléhtábla: „A hídra lépni tilos!” Nem kőből, bádogból van és festett, mint az olcsó utcanő... Fölocsúdsz... Nem,... a drót csak véd, nem akadályoz, a hídcsomó nem rohamra tóduló katona; az egyetlen hídív inkább versenyfutó megmaradt egy lába, amint át akar lendülni a túlsó partra, ahonnan ugyancsak na a másik errefelé indulfutó, szembe, hogy útközben, ott középen egy pillanatra összeölelkezzenek, és te, és én, és ők, és mi roboghatnak, suhanhatnak a hátukon, az összeölelkezett futók láttán, a folyó fölött. Ám mindez csak képzelet: a híd ölelés két csonka ív között lehetetlen; a dróton át idelátszik a folyó közepén két minek-vagy ott hídláb, mint az a Duna protézisre váró sorvadt ínyében megmaradt odvas fog. A Látvány lehangoló. Felüdülésért vissza akarok indulni a város felé, ahol a szikrázó fényben, a bazilika gombakupoláján a háborútól lemiart, most újrafényezett kereszt csillogása vár. Igen, ott mögöttem a béke... Itt, ezen a hídon tovább folyik a háború, a néma öldöklés, de a Esztergom falai között, város, utcáin, a parkokban emberek jönnek-mennek, vagy éppen nézik dolgoznak, a világhíres Látnivalóit. És amint vissza akarok fordulni a hídfő jobb oldali hatalmas tömbjébe épített nagyméretű táblán áll meg a tekintetem. Kőtábla: vésett betűk, kopott arannyal, de az esőtől-széltől a mélyükre ragasztott por olvashatóvá teszi őket. Tudom, a táblák beszédesek, hisz kőből vannak, véstek rájuk valamit, elmondják, amit rájuk bíztunk. Hűségesen. Nem a tábla lehet megközelíteni, már a demarkációs vonal drótja mögött áll, a hídfő tömbjébe falazva fogoly. Odalopódzom, hogy őrei ne vegyék észre. Néha apró törmeléken megbicsaklik a bokám, félrerúgom őket, ujjaimat a rozsdás drótba akasztom, s azon keresztül beszélgetünk. A tábla bemutatja a hidat: „Mária Valéria-híd”. Meglepődöm: — Tehát nőnemű ez a híd. Vagyis nő. Nem gondoltam volna, hogy bármennyire is rokkant egy nő, ennyire elhanyagolt legyen: ápolatlan, sminkeletlen ... Mária Terézia! Íme, egy lelkes ország nemesei: csak fölmutatnak neki egy kisdedet, mondjuk egy kicsinyke csecsemő Nérót, és az anyaasszony minden megejtő arra hárítja érvét kérése érdekében. És a szív megesik: a nemességének nemes ország szíve odaígéri „életét és vérét”. Az utódok sem szabadulhatnak a varázslat alól. A kép varázslata: egy magasra emelt csecsemő és felmutatója az anyaasszony, a királynő: Mária Terézia, vagy Mária Valéria, aki éppen csak rokon, de hidat „kapott”. A tábla tovább beszél: — „ ... épült az ország költségén...” Visszamagyarázok: — Ez világos, az ország költségén ... Akkor az országot jelentette a császár és a király, a főrendek, a nemesek és a nép ... Ez az illendő sorrend... És a költségviselés sorrendje? Talán éppen fordított: persze nem úgy, hogy ki adományozta, hanem aki megdolgozta ___ Ismét a tábla: — „ ... a létesítése érdekében Vaszary Kolos bíbornok, Magyarország herceprímása, esztergomi érsek, az érsekség rév- és vámszedési jogáról lemondott ...” Bólintok: — Bizonyos, hogy eszébe jutott, kik fizetnék a rév- és vámdíjat. Talán éppen azok, akik építették. A tábla még rám szól: — „ ... Fölszentelvén hercegprímás által 1895. évi a szeptember hó 28-án a közforgalomnak átadatott”. Eszmélni sem tudok, tábla még váratlanul felkinált: — „Isten oltalmazza!” Fanyar gondolat: Nem oltalmazta! Ö tudja, miért__ Ám nem lenne baj — jut eszembe —, ha ennyi idő, után mi is tudnánk, akarunk kezdeni vele ...mit Zsalus-Zajovits Ferenc