Dolgozók Lapja - 24 óra, 1990. április (40. évfolyam, 77-81. szám - 1. évfolyam, 1-18. szám)

1990-04-18 / 9. szám

A bábolnai tanács a gyermekekért Étkezési díjkedvezmény a rászorulóknak • Nevelési segélyek Nagyközségi tanácsunk mindig szívén viselte az óvodás és iskolás korú gyer­mekek helyzetét. Napja­inkban, amikor a családok szociális helyzete egyre romlik, még nagyobb figyel­m­e­t, anyagi erőfeszítést követel tőlünk ez a munka. Nagy terhet ró a csalá­dokra a napközis étkezteté­si díjak emelése. Tudjuk, hogy egyre több családnál okoz nehézséget a maga­sabb díjak kifizetése. Nem szeretnénk, ha emi­att gyermekek maradnának ki az óvodából, vagy az is­kolai napköziből. Ennek megelőzése érdekében kér­tük fel a gyermekintézmé­nyek vezetőit, hogy az óvo­dapedagógusok, az osztály­­főnökök,­­a gyermek- és if­júságvédelmi felelősök be­vonásával mérjék fel, hogy kik azok, akiknek a díjak kifizetése gondot okozna. A gondos felmérés után — a rászorultságot figye­lembe véve — gyámhatósá­gunk 105 gyermek részére naponként 10 Ft-os­zetésidíj-kedvezményt étket­­biz­tosít március 1-jétől, mely 165 000 Ft összeget tesz ki. A­ nagycsaládosok, a gyer­meküket egyedül nevelő, sú­lyos anyagi gondokkal küz­dő családok esetén teljesen átvállaltuk a térítési díj ki­fizetését. Ezen kívül 22 gyermek részesül 1000 Ft/hó értékű segélyben, rendszeres nevelési tanszersegély­ben pedig 134 gyermek, melynek összege 17 891 Ft. Segítjük továbbá a gyer­mekek nyári táboroztatását is. A 110 gyermek étkezte­téséhez 30 000 Ft-tal járult hozzá a tanács. Szívünk szerint többet is adnánk, de sajnos, szűkös anyagi kö­rülményeink ezt nem te­szik lehetővé. A gyermeknevelésben fon­tos szerepe van a család­nak. Úgy látjuk, hogy a gyermekes családok élet­­színvonala — a gyermekek számától függően — egyre nagyobb százalékban csök­ken. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a gyermekne­velés költségeiben növel­jük a tanácsi részvétel ará­nyát, örülünk annak, hogy a megnevezett segítségnyúj­tással könnyíteni tudtunk a nagyon rászoruló családok helyzetén. Mátyás Kálmánná, tanácselnök mm Ügyelet A mindennapi ügyelet megszervezéséről tárgyaltak Dorogon, a városi tanács képviselői a városi főor­vossal és a körzeti orvosok­kal. A megbeszélésen dön­tés született arról, hogy a személyi feltételek tisztá­zása után várhatóan május elsejétől vezetik be a meg­nyugtató és városi színvona­lú ügyeletet. 1990. április 18., szerda A rák ellen, az emberért Adományok a KORÉ javára Mint arról hírt adtunk, Ácson barátságos focimeccseket játszottak a KORÉ javára. A rák elleni küzdelemhez az Osztrák—Magyar „AKROPOLISZ” Kft. 10 000, az Ácsi Cu­korgyár 10 000, a TRANSPRODUCT Kft. 10 000, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 20 000, a papok, az újságírók, színészek, és a körzeti orvosok labdarúgó-válogatottja 10 000­­ forinttal járult hozzá. A szurkolók több, mint harmincezer forintot adtak össze. A kisiparosok közül Kocsis Zoltán, Conda István, Zsol­nai Sándor, Szalai Bálint, Büki Gyula, Petró Tibor, Géza segítette a rákellenes akciót. Szponzor volt még Nagy az Ácsi egyetértés Mgtsz, a nagyközségi tanács és az Ácsi Ki­nizsi SE. BOP ART a PONTban A BOP ART 1982-ben alakult, Malecz Attila kompozí­cióit mutatja be combo-formációban. Mivel az elektronikus hangszerekre épül az előadás, hatása big-band-szerű, szim­f­fonikus hangzású. Legutóbb az 1989-es Montreux-i Dzsessz Fesztiválon léptek fel sikerrel, olyan egyéniségek társasá­gában mint Miles Davis, Steps Ahead. Koncertjüket a sváj­ci rádió is közvetítette és a digitális felvétel rövidesen CD-n is megjelenik. Tehát április 20-án az újvárosi PONT klub­ban Malecz Attila (billentyűs), Kormos János (gitáros), Rudnai Péter (basszusgitáros) és Faludi Tamás (dobos) ját­szik. A tatabányai PONT klub vendége lesz április 20-án, a Malecz Attila vezette BOP ART. 7f»7 ^ |)|ilfffll1 TPI Tjsc­ M?Ifoil' | jBRingEstong J&‘gW»g»sea aWBHÍ if f I L2* !.4m *J9 f i lit ’JRNpi Városon és falun a régi népi hagyomány újjáéled a húsvéti locsolkodással, csupán annyi a változás, a korábbi év­tizedekhez képest, hogy ide is betört a motorizáció. Az apukák szívesen fuvarozzák csemetéiket egyik rokontól a másikig, hogy a szebbik nem mihamarabb „víz alá” kerül­jön. Igaz, rég eltűnt a szappanos víz, helyébe finomabbnál finomabb kölnivizek és parfümök kerültek. S a jutalom a hímes tojások mellett a csokoládéfigura, no és persze a bankó. Hogy mekkora, azt kinek-kinek pénztárcája és jó­ízlése határozza meg. Képünkön a tatabányai Lévai Sanyi­­ka és Zolika boldogan nézegetik az új zsákmányt. Fotó: @ tin A 24 ÓRÁ­ban a 24 ÓRÁ­ ról Olvasóink írják, olvasóinknak írjuk Kiss Csaba. Megkaptuk levelét, Esztergom­­ben azt írja, helyes amely­lépés volt a megyei lap megmen­tése és az olvasók jobb, frissebb informálása kében új lap alapítása. érde­k lényeg, ön szerint is, hogy az eddigi szerzőgárda egy­ségesen lépett és megma­radt. Reményét fejezte ki, hogy ebben a megyében nem lesz olyan párt, amely emiatt támadná az új füg­getlen néplap szerkesztősé­gét Kisházi Vince, Tatabá­nya: Jólesett az a megértés és bizalom, amelyet a szer­kesztőség és a 24 ÓRA iránt kinyilvánított örü­lünk, hogy lapunk hűséges olvasója. Vajna György: Halál a Regőczy-villában I. A Bunsen-égő nyugtala­nul imbolygó lángja meg újra megtáncoltatta újra a laboratórium­kohó árnyaikat falain lustál­Odakünn a sötétség ásítozott A tör­vényszéki kórbonctan épü­lettömege ebben az órában komorabbnak,­nem tűnt, mint fenyegetőbb­nappal látszott, amilyennek A város peremére szorult Szent Lá­zár-templom toronyórája elkongatta az éjfélt, s ezzel miszlikre szaggatta az ép­pen hogy letelepedett csön­dességet. A labor fővegyésze csak úgy, megszokásból ellen­őrizte karóráján az időt, aztán ismét munkájába te­metkezett. Amikor azon­ban újra szemügyre vette a kémcsövekben vegyi folyamatokat, lejátszódó és le­olvasta a gázkromatográf adatait, izgatottan felpat­tant ültéből. — Hát ez fan­tasztikus! — mormogta ma­ga elé — szinte hihetetlen! Nem láttam még ilyet! — Felkapta a telefonkagylót, idegesen tárcsázott — Elné­zést főorvos úr, de megbe­széltük, hogy bármi későn is, de hívom — hadarta, amikor a túlvégen is felvet­ték a kagylót. — Szóval, ez fantasztikus, szóval az a helyzet... — Nyugodjon meg kérem, — állította meg hívóját főorvos — de kicsit lassab­­­ban, ha lehet, nagyon rossz a vonal. — Óh, igen, persze, val az a helyzet, hogy Szó­az elhunyt vérében és tüdejé­ben elképesztő a higany­­koncentráció. Praxisomban még nem tapasztaltam eh­hez hasonlót. Hogy került a szervezetébe? miképp erre így kapásból, hogy Hát is mondjam... szóval, vegyi­üzemben előfordulhat ilyen baleset, de magánszemély­nél, a saját lakásán ... . Nem. Nem tudom, mit mondjak, ezt talán csak az áldozat tudhatná ... Az áldozat már semmit sem tudhatott. A proszek­túra alagsorában, a fagyasz­tókamrában feküdt, nyakától az ágyékáig Azt a húzó­dó feltáró vágást a mester szép cikcakkos bonc­­öl­tésekkel összevarrta már. A tetem bokáján szenvtelenül fityegett az azonosító cédu­la. André Regőczynek hív­ták a néhait... Rejtélyes halál a Regőczy­­villában... Harsogták a reggeli lapok szalagcímei... Gyilkosság, vagy öngyil­kosság áldozata-e a magyar származású, dúsgazdag ka­nadai bankár, aki nemrég hazatelepült ? ... Fatális baleset? Politikai gyilkos­ság? Kinek származik hasz­na a milliomos halálából? — kérdezgették írásaikban a riporterek. Bölöny Péter őrnagy, a m­egyei rendőrkapitányság speciális gyilkossági portjának főnöke nem cso­ép­pen kacsónak számító te­nyerével eldózerolta maga elől az újságokat. Az elspó­rolt méretű helyiségben a kelleténél többen szorong­tak. Kékedi főhadnagy vára­kozásteli izgalommal fészke­­lődött, Baltás főtörzsnek már nem jutott szék, a civil nyomozók pedig már na­gyon szerettek volna rá­gyújtani. — Hogy Regőczyt megöl­ték-e, vagy sem — kezdte az eligazítást az őrnagy — egyértelműen még máig sem tisztáztuk. Nem lehet kizárni a balesetet és az öngyilkosságot sem, noha én inkább az első feltevés mel­lett voksolnék. Kínos­­ a dologban az, — folytatta Bölöny — hogy az elhunyt amerikai állampolgár, de Kanadában élt. A követ­ségnek ezért mihamarább át, vagy bét kell monda­nunk. Kérdése, v­­agy javas­lata van valakinek? — Nekem lenne — buz­­gólkodott Kékedi nagy. — A laborosok főhad­nem tudták kibogozni, hogy pasas megette-e a higanyt, a­vagy titokban megetették vele? Baltás főtörzs jelentőség­­teljesen megköszörülte tor­kát és laposat pislantott a főhadnagyra. — Mondja csak főtörzs, ha van mit — biztatta az őrnagy. — A higanyt — jelentem, «— fémes állapotában nem lehet megenni. Az átszalad az emberen, majdhogynem kipottyan alul A szulfidja­­it, vegyületeit viszont be lehet venni, s ezek végzete­sen mérgezők is. A mi ese­tünkben halálbiztos, hogy higanygőz végzett a kana­daival. — Persze, hisz maga ci­vilben vegyésztechnikus, il­letve volt — bólogatott az őrnagy. Volt, hogy közben arra gon­első olvasásra milyen könnyen elsikkad az ember lényeges dolgokon. A laborjelentésben szere­pelt a higanygőz. Az óváros zöldövezeté­ben az egykor most azonban már gyönyörű, gondo­zatlan park közepén ma­gasodott a millenniumi ízlés jegyében épült Regőczy-vil­­la. Valaha a hazatelepült bankember nagyszüleinek rezidenciája volt. André Regőczy nem rég vásárolta vissza. A villa belső tereit most ellepték a technikusok. Munkájuk első pillantásra ködszúrkálósnak tűnt, ami­kor a gyilkos higanygőz forrását keresték. A nyomozók egy csoport­ja nyalkába verte a várost, többek között az elhúnyt is­meretségi köreire voltak kíváncsiak, s arra, hogy a gazdag örökséget hátraha­gyó Regőczynek vannak-e itt élő rokonai, netán köz­vetlen, egyenesági örököse. Telefonok, telexek, hasas dossziék. Néhány nap múltán a nagyfőnök ismét összeterelte „nyáját”. — A magam részéről az újabb összefüggések tükrében biz­tosra veszem, hogy a ka­nadai gyilkosság áldozata lett — közölte az őrnagy. — Az öngyilkosságnak tudniil­lik, nincs s­iértje, a baleset­nek pedig technikai feltéte­le. Miután azonban — folytatta Bölöny — tovább­ra sem tudjuk, hogy a Re­gőczy-villában hol és mi­képp szabadult fel a hi­ganygőz, a munkába rövi­desen bekapcsolódik a Veszprémi Vegyipari Egye­tem szakgárdája is ... A belvárosi Harangvirág presszó bárpultja előtt ma­gas, olaszos frizurájú fiatal­ember csücsült a hosszú lá­bú széken. — Hűtsön be egy félszáraz pezsgőt, Zsuzsika! Maga is a vendégem! — szólt oda a pincérlánynak. — Lottó, totó, bongó? — érdeklődött a kis szöszi. — Csak egy sokat érő öt­let, szivi. Végre beütött egy buM — nevetett a másik, s­ fehéren villantak meg az­ átlagosnál némileg hegye­­sebb szemfogai.­ — Folytatjuk — 24 <RA1

Next