24 óra, 1996. május (7. évfolyam, 104-128. szám)

1996-05-20 / 119. szám

14. oldal 21. HÉT A NAP MONDÁSA „Nagy lelkek tehetsége felismerni a nagyságot másban. (Karamzin) 1996. MÁJUS 20., HÉTFŐ A Nap kel: 5 óra 1 perckor, nyugszik: 20 óra 21 perckor. A Hold kel: 7 óra 29 perckor, nyugszik: 22 óra 47 perckor. FELÍCIA napja A Félix latin férfinév nőiesítése. Virága az angol muskátli. A név jelentése: boldog. Sokfelé zivatar ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A korábbi napok kánikulára emlé­keztető időjárása ma már a múlté lesz. A hazánkat északnyugat felől elérő hidegfront hatására ismét hűvösebb, változékonyabb idő várható. Keleten eleinte még napos idő lesz, majd az ország más részeihez hasonlóan itt is megnövekszik a gomolyfelhőzet, s záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugatira forduló szél többfelé gyakran megerősödik majd. Hűvösebb lesz az idő, észak­nyugaton 20 fok körüli, másutt 25, 30 fok közötti csúcshőmérséklet várható. Vízhőmérsékletek (­C) 50-60 55-65 45-65 45-65 45-65 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország nagy részén megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél, ennek megfelelően erős oldalszélre számíthatunk, mely főként szélárnyékból kilépve okozhat problémákat. Erős hidegfronti hatás várható. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az É.-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás 06-90-304-622 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc ELŐREJELZÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYÉRE A hazánkat északnyugat felől elérő hidegfront hatására ma hűvösebbre, ismét csapadékosabbra fordul időjárá­sunk. Gyakran lesz erősen felhős az ég, sokfelé számíthatunk, záporokra, zivatarokra. Az északnyugati szél gyakran megerősödik. A csúcshőmér­­­séklet 19, 23 fok között lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet (° C) Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 50-65 Velencei-tó: 35-45 Fertő-tó: 45-60 Dorog: 45-60 Tata: 45-60 Oroszlány: 2123 20 Balaton: 19 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 20 Fertő-tó: 20 Tisza: 16-20 Duna: 15-16 Komárom: 19 Dorog: Esztergom: 23 Tata: Tatabánya: 20 Oroszlány: Balaton: Tisza-tó: Komárom: Esztergom: Tatabánya: * * * Eltűnt Gyermekek És Ellopott Autók * * * A tatabányai rendőrkapitány­ság az olvasók segítségét kéri eltűnt gyerekek és ellopott au­tók ügyében. • 1996. április 27-én tűnt el a Tatabánya, Puskin út 7/B. szám alatti nevelőotthonból Beznyánszki Renáta, aki 1979. február 9-én született Eszter­gomban. A kislány anyjának neve: Viski Mária. • 1996. április 4-én, a tatabá­nyai, Puskin úti nevelőotthon­ból engedély nélkül távozott, s magával vitte gyermekét is az 1979. november 9-én, Tatabá­nyán született Bíró Mónika. (Anyja neve: Ratuszii Etelka). Kisfia, akit Bíró Róbertnak hívnak, 1996. március 10-én született Tatabányán. • 1996. május 4-én Tatabá­nya, Körösi Csom­a tér 6. IV/ 13. szám alatti lakásából eltá­vozott, s azóta ismeretlen he­lyen tartózkodik, az 1981. jú­nius 14-én, Tatabányán szüle­tett Bajnok Angéla. (Anyja neve: Marosi Ilona). • 1996. február 21-én, Tata­bányáról, a Puskin úti nevelő­­otthonból engedély nélkül tá­vozott el az 1979. október 9- én, Tatabányán született Mar­ton Angéla. (Anyja neve: Mál­nai Edit). □ 1996. május 15-én Tatabá­­­nyán, a Vadász utca 23. szám előtti parkolóból ismeretlen módon eltulajdonították az EBM-151-es forgalmi rend­számú Audi 100-as típusú személygépkocsit. Motor­száma: DR 038141. Az AUDI 100-as alvázszáma: WA­­UZZZ447 EN 021992. A gép­kocsi sajátosságai: az első aj­­tajain fehér alapon Korona Taxi felirat és rajz látható. Te­tején 3 db különböző hosszú­ságú antenna található. □ 1996. május 4-én Tatabá­nyán, a Cseri (volt Neder­­mann) út 1. szám elől ismeret­len tettes eltulajdonította a BGV-138-as forgalmi rend­számú Lada 2105-ös típusú személygépkocsit. Motor­száma: 2105-9893958. A Lada 2105-ös alvázszáma: XTA 21050010927758. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy amennyiben az el­tűnt gyerekekkel, illetve az el­lopott autókkal kapcsolatban bármilyen információval ren­delkeznek, jellezzék a Tatabá­nyai Rendőrkapitányság Bűn­ügyi Osztályán személyesen, vagy pedig a 34/310-777-es telefonszámon, illetve bárme­lyik rendőrnél. MOZI TATABÁNYA, TURUL: 12 majom. Amerikai akció-thil­­ler (17.30 és 19.30-kor). Megje­lenik az OKTOGON CD Szalon (a Konzum emeletén) támoga­tásával. TATA, PÁNEURÓPA (te­lefon: 380-392): Koltai Róbert filmje: Szamba (18-kor), Ralph Fiennes - Angela Bassett: A halál napja (20-kor). Megjele­nik az ELIT Molett Divatáru (Tata, Egység u. 9.) támogatá­sával. SZÍNHÁZ JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ (telefon: 323-655, 323-018): Május 22. (szerda) 16 óra Légy jó mindhalálig - musical két részben. Május 24. 25-én: Ifjúságé a ház- Gyermeknapi rendezvény. Május 31. (péntek) 15 óra Tom Sawyer kalandjai - a Tüske Színpad bemutatója. Mai fogadóórák Tatabánya. Papp Károly alpolgármester délután egy­től négy óráig a polgármes­teri hivatal 222. számú szo­bájában, Szűcs Imréné kép­viselő fél öttől a Körösi Csom­a Sándor Általános Is­kolában, Ádám Róbert Já­nos, az önkormányzat nép­jóléti bizottságának elnöke délután négytől a polgár­­mesteri hivatal képviselői szobájában tart fogadóórát. Komárom: Dr. Krajczár Gyula polgármester hétfőn délután egy órától öt óráig tartja fogadónapját hivatali helyiségében. Szőny: Kerekes Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő hétfőn délután há­rom órától öt óráig tartja fo­gadónapját a részönkor­mányzat kistanácstermében. 24 Óra — Krónika Jogsegély Az SZDSZ ingyenes jogsegély­­szolgálata keretében május 21- én délután kettőtől háromig dr. Kántor András ügyvéd várja a rászorulókat Esztergomban, a Széchenyi tér 21. sz. épület első emeleti SZDSZ irodájában. Mocsára várják A mocsai általános iskolába két kollégát várnak ősztől. Egy magyar szakos tanárnak főál­lású, egy német szakos tanár­nak félállású szerződést kínál­nak a következő tanévre. Hagymát osztanak A megyei Vöröskereszt szerve­zésében május 20-21-én, 8-13 óráig ingyenesen osztanak hagymát Tatabányán, a Mártí­rok útján, a KRESZ-park mel­letti garázssoron. A szervezők várják a rászorulókat. 3 ®, KEDVES OLVASÓ! Hetente megajándékozunk egy Előfizetőt, akinek előfizetői kódja az alábbiakban megjelenik. Érdemes előfizetni, hiszen egy informatív lap és egy értékes ajándék­­ tulajdonosa lehet. Figyeljék lapunkat és ne halasszák el a lehetőséget. ^Vt 24 Óra 24 Orv . 21 Orvm asBss^: í 24 ÓRA AZ ÖN 1 fQhA NYERŐSZÁMA:------------jl1 ¥ 1^ íJ i w|p­nxi pi __;___J­i!Uf —1 . -zN fő Lottószámok A Szerencsejáték Részvény­­társaságtól kapott informá­ció szerint a 20. játékhéten megtartott 5/90 lottó szám­sorsoláson a következő nye­rőszámokat sorsolták ki: 22, 50, 54, 57, 89. Joker-szám: 991 786. Szintén a Szerencsejáték Rt. közölte, hogy a 6/45-ös lottó számsorsoláson a kö­vetkezők a nyerőszámok: 6, 23, 25,37, 39, 41. A pótszám 32. Hahota - Melyik a világ legsárgább ragadozómadara ? - ?? - A citromhéjja. V­éradásra várják a kisbé­­riket ma 10-17 óráig a a polgármesteri hivatalba. Hirdetés Képesítést adó 3 hóna­pos kereskedő (boltvezető) és vendéglátó (üzlevezető) tanfolyamokat indítunk. KISOSZ, Tatabánya, Komáromi út 42. Tel.: 34/311-916. Gyászközlemény Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy PAPP MIHÁLY volt kocsi lakos életének 55. évében várat­lanul elhunyt. Temetése 1996. május 21-én, 15 óra­kor lesz a kocsi reformá­tus temetőben. A gyászoló család Szuperexpressz Alsógallán kis ház nagy telekkel csen­des helyen (vállalkozásra is) eladó. 34/325-048. Május 25-én agykontroll tanfolyam in­dul. Előadó: Dr. Dómján László. Részvé­teli jegyek vásárolhatók és érdeklődni lehet Tatabányán, A Közművelődés Há­zában. Tel.: 34/316-644/284. 1996. május 20., hétfő Napi Lap és AA francia előnyt jelentene... napilapok álláshirdetéseit böngészve bukkantam rá egy kül­földi tulajdonú hazai gyár ajánlatára. Szövegszerkesztői alapismeretekkel, jó írásbeli fordítási készséggel, legalább közép­fokú angol- és németnyelv tudással keresnek titkárnőt. Egyessel kezdődő- kihalófélben lévő - személyi számomra és erősen meg­kopott orosz nyelvtudásomra gondolva egy kicsit sem dobott fel, hogy a francia nyelvtudás előnyt jelentene a felvételnél. Kicsit elbambuló tekintetemet látva, kisebbik lányom rákérde­zett, hogy mit olvastam. Elmondtam. - Apu! Ennél a gyárnál nagyon okos lehet a főnök, ha a tit­kárnőnek ennyit kell tudnia - kommentálta a hallottakat. Hm... lehet benne valami. Az biztos, hogy okosan választ mun­katársakat. -efká- Ha végre itt a nyár... Főként diákok érdeklődtek arról, hogy hol tudnának ol­csón táborozni a nyáron. Kedvükért érdeklődtünk a lehetőségek iránt. Információink szerint a Balol­dali Ifjúsági Társulás (BIT) több olcsó tábort is nyit az idei nyáron is, íme egy kis váloga­tás. Középiskolások tábora I. (június 20-27., Balatonlelle). Téma: diákjogok, diákönkormányzatok, diákérdekképvise­let. 18-an túliak tábora (július 1-7., Balatonlelle). Téma: a millecentenárium. Középisko­lások tábora II. (július 8-14., Balatonlelle). Téma: egészsé­ges életmód, mentálhigiénés, prevenciós egészségmegőrzés. Jelentkezni június 2-áig lehet Tatabányán, a Gál István lakó­telepen a 536­ A számú iroda­házban hétköznap 8-16 óráig, vasárnap 16-20 óráig. Telefon: 311-515. Idén 7., 8. osztályosok je­lentkezését is elfogadják. A BIT-tagság nem feltétel. Városi közösségi televíziók hétfői műsoraiból ajánljuk TATABÁNYA 20 órától magazinműsor: Képes hírek (benne: új mentőállomást avattak; kistelepülések gondjai; új sebességmérő az utakon; közgyűlési összefoglaló; tűzol­tóverseny). Sport: labdarúgás; testépítő OB. Hétfő Esti Maga­zin; támad az allergia; beszél­getés a tatabányai liberális klubban; nemzetiségi kórusok találkozója; a Vöröskereszt vi­lágnapja; a Purparlé vendége Vitár Róbert lesz. Ismétlés: kedden 9-től. TATA 19.00 MOZAIK - benne: kiál­lítási körkép az újdonságokról és a múzeumi világnap alkal­mából Tata állandó tárlatairól; a telefonos játék 18.45-től hív­ható, azon nézők telefonjait várják, akik tájékozódtak a vá­rosban látható állandó és idő­szaki kiállításokról. 19.30 MTV 1 Híradó, 20.00 MAGA­ZIN -benne: TTV esemény­összefoglaló. Boldog születés­napot Kenderke! Külföldi munkavállalás - garanciával. Stúdióbeszélgetés Tata legna­gyobb városi fesztiváljának, a Víz-zene-virág programsoroza­tának előkészületeiről. 20.45 Sportösszefoglaló: Ismétlés 21- én 9 és 17 órakor. KOMÁROM 18.00 Műsorkezdés. Adásunk tartalmából: Ajándék a kórház gyermekosztályának; Vöröske­resztes ünnepség; Filmforgatás az erődben; A Szeretet Gyüle­kezetben jártunk; Sikerek a szakmunkásképzésben; Sport, kézilabda, horgászat, lövészet. A Híradó után stúdióbeszélge­tést láthatnak Tóth Bertalanná magyar tanárral és kimagasló eredményt elért tanítványaival. Ismétlés május 22-én 10 és 18 órától. OROSZLÁNY 19.30 JÁTSZÓTÉR GYERE­KEKNEK. Műsorvezető: Bu­­kowski Zsuzsanna. Esti mese gyerekeknek; telefonos játék (amőba); Képeslap mindenki­nek; Zene, zene, zene... A já­tékra 18-19 óra között lehet je­lentkezni a 360-766-os telefon­számon. 20.00 HÉTFŐTŐL - HÉTFŐIG: OTV HÍRADÓ. Műsorvezető: Pénzes Hajnalka. Közmeghallgatás volt.. Ülése­zett a Szlovák Kisebbségi Ön­­kormányzat; Vöröskeresztes Világnap; Majkon ülésezett a kuratórium; Millecentenáriumi beszélgetések... Mai Népművé­szet; Tájház avató Kecskéden, 100 éves óvoda; Sport: OTSC - THAC labdarúgás; Autóver­seny után. kb. 20.30-tól KÖZ­ÉLETI ÉS KULTURÁLIS MAGAZIN. Műsorvezető: Hű­vös Bécsy Lídia. Diák Önkor­mányzat alakult; Nagycsaládo­sok napja; 7-re való; Sport arc­­képcsarnok: Jugovics József; Bemutatkozik az­ ART OF MERCY; Jazz balett magas fo­kon; Depeche Mode Club; „Erotikus technológia”. Jön a karaván Komáromban is megáll az az országos bemutató körúton lévő karaván, amely a cseh járműipar legújabb modelljeit mutatja be. Aki kíváncsi a ma­sinákra, ma reggel kilenctől né­gyig alaposan megnézheti a járműveket a Báthory utcában. Holnap... • Komárom Nemzetközi tűzoltóversenyt és bemutatót rendeztek ha­tárvárosunkban. A helybe­liek észak-komáromi, kis­béri és naumburgi vendé­gekkel vetélkedtek. Milyen sikerrel? Erről is olvshatnak keddi lapszámunkban. Lakossági fórum a Móra iskolában Tatabánya Megyei Jogú Vá­ros 10-es számú választó­­körzetének önkormányzati képviselője, dr. Petrássy Miklós május 22-én délután öt órától lakossági fórumot tart Tatabányán, a Móra Fe­renc Általános Iskolában. A fórumon a Győri út 15/A. épület előtti buszmegálló áthelyezésének tervéről és a Komáromi út-Töhötöm ve­zér út forgalmi rendjéről be­szélgetnek majd. Meghívott vendég Sza­­bóné Csernai Éva, közleke­dési főelőadó. Az önkor­mányzati képviselő minden érdeklődőt szeretettel vár.

Next