24 óra, 1996. augusztus (7. évfolyam, 181-205. szám)

1996-08-15 / 193. szám

10. oldal 33. HÉT A NAP MONDÁSA „A nagy emberek meteo­rok: felemésztik önmagu­kat, hogy fénnyel árasszák el a világot.” (Napóleon) 1996. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK A Nap kel: 5 óra 40 perckor, nyugszik: 19 óra 56 perckor. A Hold kel: 6 óra 48 perckor, nyugszik: 20 óra 10 perckor. MÁRIA (MARINA) napja Bibliai név, jel.: Istent szerető (?). Virága: rózsa. ÉVFORDULÓ • A napon született 1840- ben Zsutai János költő, a „népnemzeti” iskola kép­viselője. Megyei arcképcsarnok Száz éve, ezen a napon halt meg Ghyczy Géza (1838-1896) műegyetemi tanár, mérnök. A neves Komárom me­gyei nemesi család sarja Tatán született. Iskoláit itt és Budapesten végezte. Bécsben mérnöki oklevelet szerzett. 1876-tól jószág­­igazgató József főherceg­nél, egy évvel később tanár a budapesti műegyetemen. Közreműködésével készült a középfokú kereskedelmi oktatás megreformált ter­vezete. A volt pénzügymi­niszter, Ghyczy Kálmán unokaöccsének neve köz­­gazdasági szakíróként maradt fenn. Iskolai hasz­nálatra kamatszámítási táblázatokat publikált 1888-ban és 1890-ben. (A megyei könyvtár év­fordulónaptárából - H. G.). KOMTURIST Valutaárfolyamok Érv.: aug. 15. Pénznem Vételi Eladás egys. Angol font 223 236 Ausztrál dollár 111 116 Belga frank (100) 460 490 Dán korona 24,50 27 Finn márka 31 34 Francia frank 28 30 Holland forint 86 92 Kanadai dollár 105 111 Német márka 98 102 Norvég korona 22 24 Olasz líra (1000) 96 100 Osztrák schilling 13,80 14,50 Sp. pezeta (100) 115 122 Svájci frank 120 126 Svéd korona 21 23 USA-dollár 144 151 4 24 Óra — Krónika Több órás napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az elmúlt napokhoz hasonlóan ma is változékonyan alakul az időjárás. Időnként erősen megnövekszik a go­­molyfelhőzet és egy-két helyen zápor­eső, zivatar is kialakulhat. Mindemel­lett hosszabb-rövidebb napos idő­szakokra is lehet számítani. A Du­nántúl nyugati részén élénk, olykor erős lökések kísérhetik az északnyu­gatira forduló szelet. Másutt gyenge marad a légmozgás. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérséklet a kora délutáni órákban 23 és 28 fok között alakul. Néhány órás napsütésre mindenütt lehet számítani. Emellett időnként megnövekednek a gomolyfelhők és egy-egy zápor, zivatar is lehet. Álta­lában gyenge lesz a légmozgás, a szél csak zivatarok környezetében élén­külhet meg. A csúcshőmérséklet 25, 26 fok között alakul. Vízhőmérsékletek (­C) ELŐREJELZÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYÉRE KÖZLEKEDÉSMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Futó záporok, zivatarok bárhol kialakulhatnak. Zivatarok idején átmenetileg megélénkülhet a szél és a látástávolság is lecsökken. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az E.-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-622 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Balaton: Tisza-tó, Tisza: 21 Velencei-tó: 22 Fertő-tó: 20-22 Duna: 21 21 18-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (° C) Komárom: 25 Dorog: Esztergom: 26 Tata: Tatabánya: 26 Oroszlány: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: Tisza-tó: Komárom: Esztergom: Tatabánya: 30­ 40 20-30 35-45 2545 30-40 Velencei-tó: Fertő-tó: Dorog: Tata: Oroszlány: 25 26 26 30 40 40-50 25-35 30-40 25-35 „Két Lotti”: 75 és fél millió A 33. heti „Két Lotti (33-ból 3- at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 75 493 197 fo­rint tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nyere­ménye: 14 527 forint. A 2 találatosoké: 256 forint. Tájékoztatásul: az egyik hármas találatot Tatabányán váltott szelvénnyel érték el. A „Két Lotti” nyerőszámai: 7, 29, 37 és 8,14, 46. A szelvényeket péntekig ve­szik át, fizetnek nyereményt az IBUSZ- és Express-irodákban, a kijelölt postákon, takarékszö­vetkezetekben. Nyerőszámok: keddenként 10 óra 8 perckor a Kossuth adón. Bajor kézilabdások Komáromban Az NB II-es komáromi női kézilabdacsapatnak látogatá­sát viszonozza a héten a bajor I. osztályban szereplő Im­menstadt együttese. A vendégeskedésen kívül természetesen megmérkőzik egymással a két gárda. A ta­lálkozó augusztus 16-án, este 6 órakor kezdődik a Komá­romi Városi Sportcsarnok­ban. Az érdeklődőknek cse­megében lehet részük, hiszen a köztudottan precíz német iskola és a könnyedségre ala­puló magyar kézilabda min­den szépségét láthatják a szurkolók. Jótékony célú futás Grétiért Kovács István maratoni futó az olimpiai centenárium jegyé­ben jótékonysági futást szer­vezett. Az ország minden ré­szében megfordul, Tatabá­nyára augusztus 16-án (pén­teken) 12 órakor érkezik az Oázis strandra. Futásának célja figyelemfelhívás, hogy adakozzanak az emberek az egyéves Karpf Gréti javára, akire szívműtét (súlyos szív­ fejlődési rendellenességben szenved) vár Németország­ban. A derék sportember ez­úton kéri a cégek, magánsze­mélyek segítségét. A kislány műtétje 50 ezer márkába ke­rül. Aki teheti, az Adomá­nyért Alapítvány 11736068 - 20002224 számú bankszám­laszámra fizethet be, ezzel is hozzájárulva Gréti elkerülhe­tetlen műtétjéhez. A 24 Óra konyhája Rakott burgonya Hozzávalók 1 főre: tisztított burgonya 200 g, sovány sertés­hús 50 g, napraforgóolaj 10 g, tejföl 40 g, energiaszegény tej 40 g, vöröshagyma, só, őrölt bors, piros arany. Elkészítés módja: A burgo­nyát héjában megfőzzük. A so­vány rövidkaraj-szeletet besóz­zuk, s teflonedényben mindkét oldalát megsütjük. A főtt burgo­nyát karikára vágjuk, olajjal ki­kent tálba rakjuk a felét. Rátes­­­szük a sült húst, a fűszereket, a hagymát. A tejfölt tejjel összeke­verjük, a burgonyára locsoljuk, sózzuk, rátesszük a burgonya másik felét. Sütőben sütjük. Szuperexpressz A HOLDEX KFT Kőfaragó Üzeme fel­vesz női és férfi gépkezelőt kiemelt ke­reseti lehetőséggel. "Alkoholisták és no­tórius munkakerülők ne jelentkezzenek!" Érdeklődni személyesen vagy telefo­non: 33/361-300. Az Aknamélyítő­k HE. telepítés utáni nyílt horgászversenyt rendez a Kacsás taván 08.19-én, 8 órai kezdettel. Veze­tőség: ELADÓ ABC TATÁN Frekventál helyen 160 nm-es ABC be­rendezéssel, áruval eladó. Érdeklődni: Tata, Pf.: 85. Felszolgálónőt, konyhalányt felveszek. Tel.: 06-30/381-062. Gépkezelőt felveszünk Fiat Hitachi áro­kásóra. Tatabánya-Kertváros, Szegfű u. 43-45. HÚSVÁSÁR S.lapocka 489, dagadó 479, zsírsza­lonna 69 stb. Erőműi­ ltp. JOGOSÍTVÁNY B 26300-ért, gyorsan­ 06-20/412-470. MICRA ATI. Piros színű kis Polski Fiat (12 éves) el­adó. Irányár: 90000 Ft. Érdeklődni: Kis­bér, Kossuth u. 45., 352-214. TIR alap, továbbképző, kiegészítő tanfo­lyam Tatabányán! 06-20/412-470, MICRA ATI. Vasbetonszerelőket, zsaluzó ácsokat felveszünk. Tatabánya VI., Petőfi 70. 336-186, este. Tihanyi ünnep A tihanyi polgármesteri hi­vatal és a Szent István Ki­rály Zenei Alapítvány első alkalommal rendezi meg a Tihanyi Ünnepi Játékokat. Kókai Rezső­: István ki­rály című opera-oratóriumát augusztus 15-én és 16-án (eső esetén 19-én), 20.30- kor láthatják az érdeklődők a tihanyi apátság előtti sza­badtéri színpadon. Az előadáson közremű­ködik a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és a Szent István Oratórium­­kórus, Záborszky Kálmán vezényletével. 1996. augusztus 15., csütörtök Napi Lap él A Benzintolvajok benzin árának sorozatos emelésével húztak és húztak és húz­tak az átlagemberek már amúgy is szoros nadrágszíján. Em­lékezzünk: 1990-ben a taxisok a 60 forintos benzin ellen tiltakoz­tak háromnapos sztrájkkal. Az akkori ígéretek ellenére az üzem­anyag ára most már több mint a duplája literenként a ’90-es, sztrájkkiváltó összegnek. A gépkocsiknak pedig menniük kell, hiszen a tulajdonosoknak általában szükségük van négykerekűjeikre. Mivel a fenntartás egyre drágább, mindenki úgy tankol, ahogy tud, így tett az az ismeretlen is, aki több mint 20 éves Ladám minimá­lis benzinkészletét szippantotta le egy éjszakán. Pechjére, alig 5-6 liter üzemanyaghoz jutott, szerencsémre ennyi volt csak a tankban. Az eset nem egyedülálló, több embertől is hallottam, hogy ben­­zinkútnak nézték járművét. Felháborító, amikor a „megszorító in­tézkedések” a bűnözés emelkedéséhez vezetnek. Arra már gondolni sem merek, hogy a benzintolvaj azért szívta le a benzinemet, hogy azt befőttesüvegben megőrizze az utókor számára. - eszel - Oázis strandjátéknapok Kicsik és nagyok sportolhatnak Augusztus 17-18-án (szom­baton és vasárnap) ezúttal is megrendezik a már hagyo­mányos Oázis strandjátékna­pokat. Ismét sok program kö­zül választhatnak az érdeklő­dők, és remélhetőleg az időjá­rás is kegyeibe fogadja a ren­dező házigazdákat. Vala­mennyi sportágban amatőrök szerepelhetnek. Szombaton 10 óráig lehet nevezni a versenyszámokra. Strandröplabda, tenisz és pör­­getős foci közül választhatnak a vendégek. Reggel 10 órakor kezdődnek a küzdelmek. A vasárnapi sportszámokra szintén délelőtt 10 óráig lehet nevezni. Ezek a következők: strandfoci, pétanque és len­gőteke. Délután már a gyerekek is bekapcsolódhatnak a strand­játéknapba. 13 órától a kis- és nagy medencében vidám vízi játékokon vehetnek részt. Hogy izgalmasabbak legyenek a vetélkedések, ve­gyes csapatok jelentkezését is várják. Felnőtt hölgyek és férfiak, fiúk és lányok együtt „lubickolhatnak” majd a me­dencékben. MOZI TATABÁNYA, T-BOY AUTÓSMOZI (telefon 323- 616): Madárfészek. Szinkroni­zált amerikai vígjáték. (21.30- kor). Megjelenik az Aladdin szőnyegtisztító (Kertváros, Akácfa u. 31.) támogatásával. TATA, PÁNEURÓPA (te­lefon 380-392): Egy indián Pá­rizsban. (PEUMO 19-kor). Még zöldebb a szomszéd nője. (PE­UMO). (Kertmoziban 21-kor). TATABÁNYA, TURUL: Majomparádé. Am. vígjáték (17.30-kor). Holtidő. Am. thril­ler (19.3­0-kor). Hírek Jótékonysági diszkó Az oroszlányi Vöröskereszt augusztus 16-án, 21 órától a művelődési központban jóté­konysági diszkót rendez. A be­vételt a szervezők jótékony cé­lokra fordítják. Véradás Ma délután 2 órától este 6 óráig Kömlődön, a Foglalkoztató Is­kolában véradás lesz. Elveszett levél Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Ille­tékhivatala közli, hogy a hivatal által Kristóf Tibor névre kiállí­tott fényképes megbízólevél - melynek száma 023., érvényes 1995. december 31-ig - elve­szett 1996. augusztus 8-án. A megbízólevél használata ér­vénytelen. Kiolvasta Hálószoba, diszkrét fény. Az asszonyon látszik, hogy na­gyon készült az éjszakára: csábos hálóingbe bújt, sóhaj­tozik. A férj oldalra fordulva fekszik, mogorván. Egyszer csak az asszony megszólal: - Drágám, nem ismerek rád! Azelőtt minden kíván­ságomat kiolvastad a sze­memből... A férfi unottan hátrafor­dul, ránéz az asszonyra, és így szól: - Tegnap voltam a szem­orvosnál. Minden olvasniva­lótól eltiltott. Gyászközlemény Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a szeretett gyermek és test­vér, RAFFAI ZOLTÁN PÉTER 29 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1996. augusztus 16-án, 17 órakor lesz az almásfüzitői temetőben. A gyászoló család Hirdetés Az ÉDÁSZ RT lábatlani kirendeltsége értesíti Tisz­telt Fogyasztóit, hogy áramszünetet tart az alábbi területeken: 1996. augusztus 21-én, 8.30-15 óráig Bajna területén, az alábbi utcákban: Nyer­­gesi, Kossuth, Rózsa F., Jókai, Alkotmány, Pető­fi, Nagytabán, Klapka, Bem, Táncsics, Dózsa, Szabad­ság, Arany J„ Új út. 1996. augusztus 23-án, 8.30-15 óráig Bajnán, az alábbi utcákat érinti: Gagarin, Óvoda, Rákóczi, Hősök tere, Vörösmarty, Ságvári, Őrhegy, Ady, Vértes, Jó­zsef A., valamint Epöl község teljes őrülete. A há­lózat élet- és vagyonbiz­tonsági szempontból fo­lyamatosan feszültség alatt állónak tekintendő. Kérjük az érintettek meg­értését! HOLNAP 9 Dorog. Árvai Ferenc do­rogi szobrászművész érde­kes megbízást kapott a vá­ros önkormányzatától. stációk tűzzománc plaszti­­­káinak megtervezésére és kivitelezésére. Árvai Ferenc tűzzománc technikája világ­hírű, ezt alkalmazzák majd, de más tanácsokat is ad a munkálatok során. í

Next