24 óra, 1996. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1996-10-14 / 242. szám

6. oldal 24 Óra — Olvasószolgálat A forradalom kohójában M Váci-vers az Új Forrásban egyes irodalmi folyóiratunk októberi számának - bizon­­nyal a közelgő nemzeti ünnep tiszteletére is - szenzációja egy idáig ismeretlen Váci Mihály-vers, pontosabban egy ver­sekkel tűzdelt ’56-os naplótöredék, melyre Tasi József buk­kant rá az irodalmi múzeumban, s tár az olvasók elé. A költőnek, tudhatjuk, ’56 előtt is megjelent egy verseskö­tete, de igazi és közismert költői kiteljesedése a hatvanas, het­venes évekre esett. Ő ekkor akár szerencsésnek is érezhette magát, többször úgy tetszett, a hatalom is elfogadta a „haza baloldaláról érkezett” költőt, akire valóban nehezen lehetett volna ráfogni, hogy újgazdag, imperialista bérenc, betegesen dekadens lett volna, netán gyakori szakmai közérthetetlenség­­gel bosszantotta volna olvasóit vagy az elhárítást... Kitüntet­ték, Vietnamba, Moszkvába, Kubába is elmehetett, halála után iskolákat, utcákat, tereket neveztek el róla. S ezzel a legtöbben egyetértettünk, közkedvelt volt, népszerű. Versei megjelentek kötetekben, Új írásban, Kortársban, szavaltuk az iskolai ünne­pélyeken. Ezeket a pb-ről jöttek is megtapsolták, ugyanakkor érezhette versmondó és értő hallgatóság egyaránt, hogy amiket Váci Mihály kimond, határán van az akkortájt kimondhatónak, s ettől a varázsuk, szépségük. Később akadtak szigorú kritiku­sai is, akik vitatták olykor versei mélységét, esztétikai korsze­rűségét, de hát ő „használni akart, nem tündökölni”. Akiknek igazi figyelmünk s antennánk is volt hozzá, tudhat­tuk, hogy érzékeny, talpig becsületes kortársunk is mennyit szenved attól - csak úgy szolgálhatja népét, hogy közben, fél kézzel legalább, a farizeus hatalmat is szolgálnia kell. Amely­nek kirakatához szükségeltettek a megtűrt s vállon veregethető költők is. Talán akkor lehetett leginkább önmaga, amikor nyírségi dü­­lőútjaihoz, krizantémlelkű vietnami szenvedőkhöz, Che Gue­vara mártíriumához menekülhetett... Illetve, most tudjuk, a titkos, mindeddig ismeretlen napló­ból, milyen is volt ő valójában. A csiszolatlan, nyomdára so­sem remélt verssorokból, a drámai napokat, órákat megörökítő feljegyzésekből. Eufóriája a Bem-szobornál. Veres Péter be­szél, Sinkovits mondja a Nemzeti dalt... S a tömeggel együtt, a következő napokban is, sodródik az ágyúcsövek, gépfegyver­­torkolattüzek elé, ahol a félelmet csak a Himnusz éneklésével lehet leküzdeni... Ódát ír a védőpajzs-Himnuszhoz, izzó soro­kat a szabadságra gyűlt népről, s máshogyan izzókat áruló ve­­zetőiről... El kell olvasni!­gyancsak érdekes a folyóiratszámban Prakfalvi Endre ta­nulmánya budapesti Nemzeti Színházunk 1955-ös évadjáról. Tanulságos kordokumentum, még Andics Erzsébet is szól. A többi - ezúttal - irodalom, irodalmi élet... Sulyok Kálmán Magyar Államkötvény 2003/F INDULÓ KAMAT 25,9% 1998/K­N M­indig voltak nagy pillanatok AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: Magyar Hitel Bank Rt. 2600 Tatabánya, Szent Borbála tér 2., Esztergom • OTP Bank Rt. 2801 Tata­bánya Fő tér 32., Komárom, Tata, Esztergom, Oroszlány, Kisbér, Nyergesújfalu, Tatabánya-Óváros AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 2800 Tatabánya, Komáromi u. 16. VALAMINT: MNB Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága Tatabánya, Fő tér 32. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG A JELEN NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. október 17-én kibocsátjuk a 2003/F államkötvényt, továbbá az 1996. októ­ber 3-án kibocsátott 1998/K államköt­vényt újból értékesítjük. Az államkötvények kibocsátása auk­ció útján történik. Az aukciót követő­en az államkötvények újabb mennyi­ségét jegyzés útján értékesíti a kibo­csátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 2003/F 7 éves futamidejű, változó kamatozású, a kamatfizetés évente történik. A ka­matmegállapításra minden év március 20-án és szeptember 20-án kerül sor a következő kamatperiódusra vonatko­zóan, alapja a KSH által számított fo­gyasztói árindex. Aukció időpontja: 1996. október 10. Jegyzési időszak: 1996. október 14-18. Jegyzési árfolyam: 102,92% MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/K 2 éves futamidejű, kamata évi fix 21,50%. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. október 10. Jegyzési időszak: 1996. október 14-18. Jegyzési árfolyam: 100,79% MÁSODPIACI FORGALMAZÁS Az állampapírok elsődleges forgalma­zói hálózatán keresztül a befektetők bármikor hozzájuthatnak az éppen ki­bocsátott vagy a forgalomban lévő ál­lampapírokhoz és az ország egész terü­letén lehetővé válik az állampapírok le­járat előtti értékesítése. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. 1996. október 14., hétfő Mai rádió- és televízióműsorok 8.30 KOSSUTH Szonda 9.00 Napközben 11.05 A tegnap slágereiből 11.35 Az élet komédi­ásai 12.00 Déli Kró­nika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvény­­könyv 12.50 Külpoli­tikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 A keleti egyház liturgikus énekeiből 13.30 A görög katoli­kus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Közönségszol­gálat 14.55 Versek 15.05 Tudósfórum­­ élőben 15.55 Bizton­sági öv 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudni­valók 16.25 Emlékek szárnyain 17.05 Kas­­­sza 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Megjelenés előtt 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Részletek Ki­táró Ég és Föld című filmzenéjéből 21.25 Világstúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 K-vonal 23.00 Kenósorsolás 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság... 11.20 Show-hajó 12.00 Nótakavalkád 12.50 Korkérdés 13.03 Manapság... 13.15 Hogy tetszik lenni? 14.00 A Rádió kívánságműsora 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.03 Kölyökóra Dzsesszmagazin 20.00 21.03 Más­világ 21.50 Zeneközelben a hall­gató 23.03 Sporthír­adó 23.10 Ennyi... RADÍR RÁDIÓ TATABÁNYA Tatabányán, Tatán, Oroszlányban, Komá­romban és a vételkör­zet községeiben az FM 97,8 MHz-es frekvencián, naponta 6-tól 18 óráig. Játékte­lefon: 310-021.­6.00 Hoppi föl! 8.00 Csili­csali - Pándiné Ku­­rilla Mária horgászoknak műsora 9.00 ÉGAZ-óra 10.00 Ott­hon, édes otthon... a Forma Kisáruház tá­mogatásával 11.00 Kulturális aktuális - Tóth Zsókával 11.45 Radír News 12.00 SONY-újdonságok 13.00 Csülök bácsi lemezesládája támogató: QUITT Bi­zományi és Videotéka 14.00 Popsárkány Top 21 15.00 Radír-saláta - Pákai Ernő műsora 17.50 3 perc a 24 Órá­ból GYŐRI KÖRZETI RÁDIÓ URH: 72,86 és 72,98 MHz. KH: 1116 kHz, 6.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás-jelen­tés 7.00 Krónika (Kossuth) 7.20 Ügye­leti hírek, lapszemle 7.30 Nyugat-magyar­országi krónika 7.45 Beszélünk róla - nap riporttémája 8.00 a Hírösszefoglaló Szavazatszámlálás 8.05 8.30 Esti programaján­lat 8.40 Hét végi sportösszefoglaló 8.55 Műsorzárás 17 és 19 óra között információs magazin, benne min­den csütörtökön Ag­rárvilág. Fogható az 1116 kHz-es moson­magyaróvári, az 1188 kHz-es szombathelyi és az 1350 kHz-es győri középhullámú frekvencián. MAGYAR TV 1­5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Heidi és Emi 9.35 Tízórai 11.00 Walt Disney bemutatja 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.10 Patrin - Üzenet - Vorba 14.35 Nasa obrazovka 15.10 Repeta 15.20 Webmesterek 15.40 Kölcsönkapott Föld 15.45 Matek 16.05 Divat 16.10 Matek 16.30 Vidéki Anglia 17.00 Múlt-kor 17.30 Segítőtárs 17.50 Pos(z)itív 18.00 hozzám!”„Engedjétek 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Jurcsik 19.15 Naprakész 19.30 Híradó 20.05 MC -Magya­rok cselekedetei 20.15 Szeszélyes év­szakok 21.10 Vers mindenki­nek 21.15 Panoráma 21.50 Balkezes bank­rabló. NSZK bűnügyi film 23.15 Szó van róla 0.05 Híradó 0.15 BBC-híradó 2. MŰSOR 13.55 Műsorajánlat 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.05 Légi fuvarosok. 13/6. 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 TH - Tudomá­nyos híradó 18.45 Telesport 19.00 UTE-Haladás VFC. Bajnoki labda­rúgó-mérkőzés 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 21.15 Telemázli 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás, Kenő 22.35 Lapzárta 22.40 Kézirat 23.10 Kis esti zene 23.50 MC -Magya­rok cselekedetei DUNA 8.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.20 Heti Hírmondó 13.20 Emlékképek - Régi híradók 13.35 Postabontás - Levélváltás 13.55 Kicsoda a mi­csoda? 14.25 Cimbora - Tal­lózó 15.10 A mocsaras rét élővilága 15.25 Az arabok - Élő történelem 16.20 Harmónia 16.50 Út a jövőnkbe 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Szibériai nép­mesék 18.00 Híradó 18.15 Állatklinika a város szélén. 13/10. 19.05 Helikon - Iro­dalmi figyelő 19.35 Isztambul ma­gyar emlékei 20.05 Police 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Elektra Kft., avagy bevezetés a ka­pitalizmus gazdaságtanába politikai 22.55 Cousteau kapi­tány újra felfedezi a világot 23.40 Hervay Gizella: Illúziók nélkül HBO 16.30 Lois és Clark 17.30 Mozimánia: Romantikus komédia 18.35 Zenemánia: Tina Turner Amszter­damban 20.40 Zöld szója: Amerikai sci-fi 22.15 Sztracsatella: Magyar film 23.55 Hosszú lé: Ame­rikai film SPEKTRUM 18.00 Emberállat? 19.00 Az I. világhá­ború története 19.30 Érintetlen Af­rika 20.00 A harcművészet titkai 21.00 Az ezredfordu­lón túl SZÍV TV 16.30 Torna 17.00 Fiatalok voltak. Olasz film 18.30 Pozitív csatorna 19.00 Az új Lassie 19.30 Az élő test 20.00 Más 20.30 Autósport-maga­zin 21.00 Egy rakás hulla 2/1. Francia film 23.00 Hétpróbás BÉCS 1 12.05 Vickie és az erős férfiak 12.40 Mila, a szupersztár 13.05 An­tan­ténusz 13.20 őrületes gyerek 13.45 Rejtvényvár 13.55 Tom és Jerry 14.20 Artefix 14.30 Rózsaszín Párduc 14.55 A mi kis far­munk 15.45 Űrszeke­­rek 16.35 Knight Ri­der 17.20 Egy fedél alatt 17.45 Ki itt a fő­nök? 18.10 Bír-lak 18.35 Egyről a kettőre 19.00 A Hold mögé, aztán balra 19.30 Hír­adó 20.00 Sporthírek 20.15 A vő 21.50 Tit­kok háza 23.25 A ko­­mancsok DISCOVERY 17.00 Rex Hunt hor­gászkalandjai 17.30 Bozótember 18.00 Időutazók 18.30 Ju­­rassica II. 19.00 Vad dolgok: Vad Afrika 20.00 A következő lé­pés 21.00 A gyilkos időjárás 21.30 Veszé­lyes játékok 22.00 Út­törők 23.00 Szárnyak EUROSPORT 8.30 Vitorlásmagazin 9.00 Labdarúgó vb-se­­lejtezők 11.00 Nem­zetközi motorsport 12.00 Traktorhúzó ver­seny 13.00 Forma-1 Japán Nagydíj Eurofun-magazin 14.30 15.00 Országúti ke­rékpárverseny Luga­­nóból 17.00 Európa legerősebb embere 18.00 Labdarúgó vb­legendák 19.00 Forma-1 Japán Nagy­díj 20.00 A sebesség világa 22.00 Teherau­tóverseny Franciaor­szágból 23.00 Európai gólok 24.00 Eurogolf­­magazin POZSONY STV 2 15.45 Labdarúgás 16.40 Angol nyelv­lecke 17.10 Rendőrm­agazin 17.45 Helyi hí­rek 18.25 Szlovákia ma 18.40 Manuela 19.30 Híradó 20.05 Labdarúgás Dokumentumfilm 20.50 21.15 Zenés összeállí­tás 21.30 Híradó 22.10 A cselszövések forga­tagában 23.00 Az idő kereke 23.25 Esemé­nyek RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Arany lányok 13.00 Rockford 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Agytémna 17.30 Egy­más közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robba­nékony­­ magazin 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Columbo: Aki utoljára nevet 22.05 Extra - magazin 23.00 Kulturális ma­gazin 23.30 Mozi­magazin 24.00 Hírek SUPER RTL 12.25 Harry és Hen­­dersonék 13.00 Gye­rekeknek 16.00 Ked­ves hadom 16.25 Harry fészke 17.00 Gyerekeknek 19.45 Harry és Hendersonék 20.15 Hardy Boys 20.40 Nancy Drew 21.00 Owen Marsahll 21.55 Vetélkedő 22.40 Ismétlések ZDF 13.05 Déli magazin 13.45 Egészségére! 14.10 Bob Morrison 14.30 Theo születés­­napi kuckója 14.32 Bent a közepében 14.55 Hírek gyerme­keknek 15.05 Panda­­macibanda 15.30 Dalli Dalli 16.05 Két mün­cheni Hamburgban 17.15 Esti magazin 17.50 Az Öreg 18.50 Jó estét! 19.15 Közle­kedési bíróság 21.00 Világújság 21.45 Napló. 22.15 Zűrös manus 23.50 Ma éj­szaka

Next