24 óra, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
2001. FEBRUÁR 3., SZOMBAT Marosi a tv szakkommentátora Tatabánya/Párizs Alig egy hónapja jelentette be a Tatabányán élő Marosi László, a Dunaferr SE világklasszis kézilabdázója, hogy befejezi fényes sikerekben gazdag profi kézilabdázó pályafutását. Persze, a visszavonulás nem jelenti azt, hogy teljesen elszakad szeretett sportágától, amit a többi között az is igazol, hogy tegnap Párizsba utazott, hogy szakkomentátorként bekapcsolódjon a férfi kézilabdavilágbajnokság elődöntőjének és döntőjének közvetítésébe. Marosi sok más szállal is kötődik a sportághoz, hiszen a Dunaferr SE bajnok férfi kézilabdacsapatának menedzsere, és emellett ma már aktívan bekapcsolódott a TTCSKC csapatának vezetésébe is. Marosi László az év elejétől szakkomentátora a Sport1 kézilabdaközvetítéseinek. Korábban - úgy is mint egykori ellenfél - a németországi Bundesliga-mérkőzések nézőit igyekezett megismertetni a különböző csapatokban szereplő játékosokkal és a világ legerősebbnek tartott bajnoksága meccseinek hangulatával, két hete pedig a franciaországi, 17. férfi kézilabdavilágbajnokság mérkőzésein segít (eddig a budapesti stúdióban, mától Párizsban) eligazodni a nézőknek az erőviszonyokban, az esélyekben. Marosi László Gulyás László riporterrel a tv-stúdióban fotó: antalóczy alfréd A régi ismerősök ellen Príma Debrecen - Tatabányai KC Női kosárlabda NB I. B Az NB I. B rájátszásának harmadik fordulójában, vasárnap 16 órakor, Debrecenben már ismerős ellenféllel (eddig olyan csapatokkal találkozott, amelyekkel még soha nem volt bajnoki meccse) mérkőzik a Tatabányai KC együttese. A Prímával ugyanis évek óta nagy harcot vívnak, ám a 2000-2001-es évadban az alapszakaszban más csoportban szerepeltek. Az alsóházban most nyolc hónap után ismét találkoznak, és megküzdhetnek egymással. Mindkét együttesnek nagy szüksége van a győzelemre, különösen a vendégeknek. A Tatabányai KC kerete: Görgényi Rita, Patonai Andrea, Cságola Klára, Joó Beatrix, Krisztián Tünde, Katona Tímea, Kormány Móni, Nagy Eta, Kulcsár Nóra. ■ Újabb rangadó előtt Röplabda NB I: LRI-Malév - Dági SE Vasárnap 16 órakor a jelenleg második helyen álló LRI-Malév vendége lesz a fővárosban a Dági SE legénysége, amely az élről várhatja a folytatást. Egyébként az NB I. élén a DSE-nek, a Malévnek és a Szolnoknak azonos a pontszáma, és csak a jobb szettkülönbség dönt Oszuskáék javára. A hazaiaknál egy sor volt válogatott röplabdás játszik, a dágiak mellett szól viszont a csapategység. A remek liberóra, Bagicsra szalagszakadás miatt nem számíthat Bognár Ellák edző. Zirigh Balázs elmondta, hogy mindenképpen győzni szeretnének, mert akkor nagy lépést tennének céljaik teljesülése felé. A Dági SE kerete: Oszuska I. Zoltán, Zirighi Balázs, Oszuska II. Zoltán, Geier Lajos, SzauterlI. Ferenc, Szauter E. Péter, Torda Tamás, Haltrich Ákos, Soós Sándor, Bencsik József, Skoflek Csaba, Berták Csaba, Szauter I. Ferenc. m Hét végi sportműsor SZOMBAT Labdarúgás: teremlabdarúgóbajnokság, Tatabánya, Dózsakerti sportcsarnok, 13.30: ÉDÁSZ - Artesin, 14.05: Darazsak - Kedvencek, 14.40: Platin - Mány- Nebuló 15.15: Contaker - Road Masters, 15.50: Trivex - Fácánkert Söröző, 16.25: Lignum - Alsógalla, 17.00: Viktória - ÉFSZ, 17.35: Old Euro - Stop Cukrászda, 18.10: Lovagok - Titán, 18.45: BS Targo - Bellária, 19.15: Vértes Volán - Forel Computer. Tatai teremlabdarúgó-bajnokság, A-csoport, 10. forduló, 13.00: Naszályi Építők - Kutyaütők, 14.00: 1. FC Weiszar - Zsigmond Borozó, 15.00: Gold Filter - FTK Logisztika, 16.00: Vasért - KF Fémszer, 17.00: Pocak SE - ART- 6,18.00: Angyalok - Günther. Sakk: megyei gyereksakkbajnokság, 7. forduló: Ácsi Kinizsi - Révkomárom IL, Ács, Szalai Bálint Cukrászda, Feszty általános iskola I. Komárom - Fekete I. Általános Iskola Almásfüzitő-felső, Komárom, Közösségi Ház. Sárberki Általános Iskola Tatabánya - Színes Iskola Tata, Tatabánya, Sárberek, általános iskola. Naszály SE - Móra-iskola-Turul, Naszály, művelődési otthon. Petőfi általános iskola Komárom - Kisbér-Ászár, Komárom, Közösségi Ház. Feszty általános iskola II. Komárom - Zrínyi általános iskola Dorog, Komárom, Közösségi Ház. A mérkőzések kezdési ideje 9.00 óra. Szabadnapos: Révkomárom I. VASÁRNAP Kosárlabda: női NB I, 16.00: Prima SE - Tatabányai Kosárlabda Klub. Labdarúgás: Tata városi teremlabdarúgó-bajnokság, B-csoport, 10. forduló: 12.00: Angyalok - ARTG, 13.00: Váli Kereskedőház - Família, 14.00: Barcelona Team - Naszály, 15.00: Agrokémia - KÉM Közútkezelő, 16.00: Tatai Sólymok - Csemege Spájz, 17.00: Helkama - Hasszán SC, 18.00: Latex Sandwich Grill - Fepaco, 19.00: Barcelona Team - Fepaco. b SPORT Ma: THAC - Oroszlány Ma 11 órakor Tatán, a katonai kollégiumi pályán játssza előkészületi labdarúgómeccsét az NB II-es THAC a megyei bajnokság éllovasával, az Oroszlánnyal. Nagy Győző, a tataiak vezetőedzője keményen megdolgoztatja fiait, akik szorgalmasan végzik a napi penzumot. A sérültek közül Inczédy lassan javul, Valakovicsról nem sokat tudnak a vezetők, legutolsó információk szerint műteni kell. Pankotai a héten szintén könnyített munkát végzett. A fiatal, nagyon tehetséges Schmidtmayer már teljes intenzitással edz. Kisebb sérüléssel bajlódik Németh és Bombiez is. a Boldog szülinapot! Ferling Gyula bácsi szombaton ünnepli 76. születésnapját. Neve majd ötven éven át összefonódott a tatabányai labdarúgással. 1945-1957 között a kapusa volt a bányászcsapatnak. Azt követően, 1958-től 1990-ig edzőként a fiatalok nevelésével foglalkozott. Fia, Ferling Béla a Lombard FC edzője. A csapat Olaszországban túrázik, de mégsem feledkeztek el az idős mesterről. A tatabányaiak egész csapata ezúton kíván sok boldogságot Gyula bácsinak. ■ Ötvenmillió forint a MOB-nak A 2004-es athéni olimpia előtt 1288 nappal megkötötte az új ötkarikás ciklus első szponzori szerződését a Magyar Olimpiai Bizottság. A Westel Mobil Távközlési Rt. évi 50 millió forintos összeggel gyémántfokozatú főtámogató lett. b Tatabányai teke A Tatabánya és környéke városi tekebajnokság 5. fordulójának párosítása, február 5., 17 óra: Vértesszőlős - Mány „B”, 18 óra: M. U. T.-Hungária - Nagy-Suzuki, 19 óra: Mány „A” - Water Kft., 20 óra: Bűvös Hatos - Kovács Bt. Február 6., 16 óra: AGISZ Kft. - Szt. Borbála Kórház, 17 óra: UPC Tatabánya - Thermotechnika, 18 óra: Golyó Bár - Dózsa, 19 óra: ÉDÁSZ - Fröccs. Február 8., 16 óra: Öregfiúk - ASG Vámudvar, 17 óra: Vértes Volán - Tűzoltók, 18 óra: ASG - Vértesalja ÁFÉSZ, 19 óra: MISZ - Cimborák. b Rajtolnak a nyergesiek Férfi teke Szuper Liga Zoltek NYSE - Bélapátfalva A férfi Szuper Liga tavaszi első fordulójában a Zoltek Nyergesújfalu SE ma 11 órakor Sárisápon fogadja a harmadik helyezett Bélapátfalvát. Id. Hergéth János edző úgy érzi, a csapat felkészülése jól sikerült, bár Sárisápon nem tartottak edzést az utóbbi időkben. Változás a csapatnál, hogy Dombóvári Csaba távozott, sérült nincs a Zolteknél, és a játékosok nagyon akarják a sikert. A jó rajt lökést adhat az együttesnek, amelynek tavaszi sorsolása jónak mondható. A Zoltek NYSE kerete: Kinka Gábor, ifj. Hergéth János, Szövérfi István, Végh Jácint, Torda Elemér, Fegyveres Sándor, Tállai Lajos. Az ifjúságiaknál Németh Gábor, Horváth Csaba és Komoróczki Viktor lép pályára._____________________■ 21 Év •Online* Természetesen a www.24ora.hu címen található internetes honlapunkon is felkínáltuk a lehetőséget, hogy a szurkolók, sporttársak szavazzanak a 2000-es esztendő legjobb megyei sportolójáról. A harmincnégy jelölt neve itt ábécé-sorrendben szerepel majd, s megfelelő regisztráció után - a névsort futtatva kereshetik meg olvasóink a szerintük a címre legérdemesebb személyt, hogy egy klikkeléssel leadják voksukat.______________■ 24 ÓRA - 11. OLDAL Grosics Gyula, a Fekete párduc holnap lesz 75 éves Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa, a Fekete párduc holnap ünnepli 75. születésnapját. A kivételes képességű sportember, akit méltán tartanak sokan az évszázad világ legjobb kapuvédőjének, 1926-ban született Dorogon, de szorosan kötődött Tatabányához is, hiszen nagyszülei itt éltek. Tegnap az MTV1 műsorában együtt szerepelt régi barátjával és társával, Buzánszky Jenővel, és kapott egy plüss fekete párducot. Mint mondta, ez volt életében az első ilyen ajándék, pedig már lassan ötven éve ragadt rá ez a név. Grosics Gyula tréfásan mondogatja Buzánszkynak, hogy ő született Dorogon, mégis őt mondják doroginak. Élete meghatározó mozzanatai a bányászvároshoz kötődnek, itt kezdett futballozni, akkor még csatárt játszott, aztán később váltott kapus posztra. Itt védett először az NB I-ben, innen igazolt a fővárosba, aztán lett több mint nyolcvanszoros válogatott. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Grosics Gyula a véletlen folytán került 1956-ban Tatabányára, és ahogy mondta, felejthetetlen hét évet töltött a TBSC-nél. 1962. július 1-jén búcsúzott a labdarúgó pályafutásától. Még védett volna néhány évig, ám a sors közbeszólt. Nagyon izgalmas és érdekes írást közlünk a 24 Óra Vasárnap reggelben, amelyben olvasóink megtudhatják, hogyan került Gyula bácsi Tatabányára, miért hagyta abba aránylag korán pályafutását. PÉNTEK SÁNDOR üjzu/tïszzion _op 3is3 2000 legjobb megyei sportolójára A Komárom-Esztergom Megyei Sportigazgatóság, a KÉM Szövetségek Szövetsége és az ASM Kft. 24 Óra szerkesztősége (főszponzor még a Cserépipari Rt. Tata, a VÉRT Rt., az Alpla Kft., a Forest Papír Kft., a Szempont Reklám Kft.) rendezi a megye legjobb sportolóinak díjátadó ünnepségét, amely február 17-én lesz a Sportgála - sportbál keretében. A sportbál szórakoztató részét a K&KKT G&G Reklámiroda szervezi Csóka Csaba vezetésével. Fellép az estén a budapesti Madison együttes, először szerepel Magyarországon a Münchenben élő Kristóf Mária énekesnő, nos, neki is tapsolhat a tatabányai közönség. Fellép még a Jászai Mari Színház Népház Formációs Tánccsoportja Boros Ica vezetésével, az est sztárvendége a TNT együttes lesz. A belépők ára 2500 forint, amelyek megrendelhetők a megyei sportigazgatóság központjában: Tatabánya, Népház út 3. Telefon: 34/510-502,510-503. A 24 Órában is szavazhatnak olvasóink, hogy szerintük ki a megye legjobb sportolója. Február elsejétől naponta három versenyző fotóját és 2000-es eredményeit közöljük. Kedves Olvasóinknak csak annyi a dolguk, hogy kivágják az újságból annak a sportolónak a fotóját, aki szerintük a megye legjobb sportolója címre érdemes. Azokat postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni szerkesztőségünkbe. Egy személy több fotót is beküldhet, és természetesen több személyre is voksolhat. A szavazással párhuzamosan szellemi játékon is részt vehetnek kedves olvasóink. A sportolók fotói fölött lesz majd minden alkalommal két kérdés, amelyeknek megfejtését szintén szerkesztőségünkbe kell eljuttatni. Azok között, akik bármelyik kérdésre helyesen válaszolnak, és a szelvényt beküldik szerkesztőségünkbe, 3 darab ASM Kft. - 24 Óra ajándékcsomagot sorsolunk ki február 15-én. Sőt, a szelvényt beküldők között a KEMO Sportigazgatóság a február 17-ei Sportgála - sportbálon értékes ajándékokat sorsol ki. Hogy olvasóink is készülhessenek, legalább két nappal a fotók megjelenése előtt közöljük a soron következő sportolók nevét. Hétfőn Tóth Beatrixra (oroszlányi karatés), Fekete Gáborra (tatabányai birkózó), Krakóné Ficsor Évára (tatabányai tekés), kedden pedig Gelei Károlyra (tatabányai labdarúgó), Körmöczi Beátára (esztergomi kézilabdás), Nicolae Georgium „Nieu” (tatabányai body bouldinges) tippelhetnek az olvasók. A ma közölt fotók és a rejtvény beküldési határideje: február 7., 13.00. Cím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. ___■ SZAVAZZON !S NY € RJ € N! 1. A sydneyi olimpián az úszó Farina Fathimath volt a legfiatalabb versenyző. Hány évesen? 1.: 13 X.: 12 2.: 11 2. Hány éves volt a sydneyi olimpiai játékok legidősebb résztvevője, az íjász Francois Latil? 1.: 62 X.: 72 2.: 82 Név:............................................................................................................ Cím:........................................................................................................... .............................................tel:................................................................. Nagy Ákos Tatabányai SC, súlyemelés, felnőttbajnokságon első hely, BorsodChem Kupa ezüstérem, San Marino nagydíj 1. hely, Totalos Világ Kupa Athénban, aranyérem, Radics Ágnes Tempó Karate Komárom, karate: Világ Kupán 1. hely, Európa-kupa 3. hely, ifjúsági és junior magyar bajnok, felnőtt ob bronzérem, felnőtt csapatbajnokság 1. hely. Tóth Anett Tatabányai SC, ökölvívás, a felnőtt magyar bajnokságon aranyérmes. Az Európa Kupán az előkelő harmadik helyen végzett. Magyar válogatott lett 2000-ben.__________■ 1524 ÓRA A A y^TESZ tagja Az újság a panda szerkesztőségi rendszerrel készült. Komárom-Esztergom megyei közéleti napilap. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Felelős vezető, az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. Felelős szerkesztők: MISKEI FERENC, MÓROCZ KÁROLY. Kiadja: az AS-M. Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS. Szerkesztőség és kiadó: 2801 Tatabánya V., Fő tér 4. III. emelet. Postacím: 2801 Tatabánya, Pf.: 141. Szerkesztőségi telefon: (34)514-010, fax: 514-011, e-mail: szerk.kom@axels.hu — Ügyeleti telefon: (34)514-013. Esztergomi szerkesztőség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Tel.: (33)414-068, Fax.: 414-168. Kiadói telefon: (34)514-000, fax: 514-001. Hirdetési iroda: Tatabánya V., Főtér 4. földszint. Hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS. Telefon: 34/514-020, fax: 514-021. Terjeszti: a kiadó. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS. Terjesztési telefon: 514-031, fax: 514-033. Árusítja a RÁBAHÍR RT. Előfizethető a kiadó terjesztési részlegénél (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Tatabánya 10400913-09117330-70070000 ASM Tatabánya pénzforgalmi jelzőszámra. 2001. évi előfizetési díj egy hónapra 945 Ft, negyedévre 2835 Ft, fél évre 5670 Ft, egy évre 11 340 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft. - Kecskemét, Mindszenty krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. ISSN 1416-8650. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.