24 óra, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
16. OLDAL Napi Lap és Galambunk volt Ötödik emeleti lakásunk erkélyén kor este egy széptollú galamb landolt. Mimikét lábán gyűrű jelezte, hogy valahol nagyon hiányozhat a széptollú madár. Nagyon fáradt lehetett, mert békésen tűrte közeledésünket a virágtartóláda szélén egyensúlyozva. Kisebbik lányunk vizet hozott neki, a tálkát a csőréhez érintette. A galamb lelkesen ivott, aztán nyakát behúzva hosszú ideig mozdulatlan maradt. Lefekvésig még többször megnéztük, megitattuk. Késő estére - úgy tűnt - már érdeklődve nézelődött. Hajnalban már sétálgatott az erkély linóleumán. Reggel felröppent az asztalra, onnan figyelte a parkolóban árkot ásó munkásokat. - Milyen értelmesen néz! - csodálkozott rá váratlanul előbotorkáló lányunk. Ilyen korán még egyszer sem kell a szünidőben. Délelőtt edzőtáborba indult a nejemmel. Amikor autónk kigurult a parkolóból, a galamb tett két kört az erkély előtt és eltűnt. Remélem, hazaért, efká A nap mondása „A jóság olyan egyszerű: mindig másokért élni, sose a magunk hasznát keresni”. ______(Pag Hammarskjöld) m Egri csillagok Nyergesújfalu Hétfőtől augusztus 9-ig az Ady Endre Művelődési Ház gyermekkönyvtárában Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyvét kezdik el közösen olvasni az ehhez kedvet érző vakációzó diákok. Délelőtt fél tíztől két és fél órán át Katonáné Bergmann Violetta könyvtáros közreműködésével megbeszélik a történéseket, megismerkednek a nagy ívű történet társadalmi hátterével, érdekességeket halhatnak az íróról. ■ BÚVÁROKTATÁS A tatabányai MARLIN BÚVÁR SECMAS nemzetközi könnyűbúvár minősítést nyújtó tanfolyamokat tart. Tel.: 06-20/9358-311, 20/414-6280. divertibor@axelero.hu. •68306* CSEMPÉZÉS, járólapozás! 06-70/272-7086. •68861* Rántani való csirke (kukoricás) 26-ától kapható. Szent István u. 33.324-369 312-535. *68913* SZOMBATON 22 h-tól a FLASH-BÁRBAN JIM BEAM PARTY. Egyet fizet, kettőt kap. *68926* HŰSÍTŐ koktélok 50% engedménnyel a BOLS-tól szombaton a LOVASBAN! Mindig LOVAS DISCO. *68939* DUGULÁSELHÁRÍTÁS 06-20/337-50-93, NONSTOP. •68965* A Kalóz Fregatt kerthelyiségében 27-én szabadtéri buli a Mr. Acousticcal! 382-382. *69020* KRÓNIKA JAMAIKAI HANGULAT SZŐNYBEN Szerdán kezdődött, vasárnap hajnalban ér véget a közkedvelt Ladánybene 27 együttes tábora, melyet a szőnyi WF. Szabadidőparkban rendeznek. A jamaikai zene kedvelői a műfaj jeles hazai képviselői mellett számos külföldi csapat muzsikáját élvezhetik. A táborlakók a zenészekkel vízilabdában és fociban is összemérhették tudásukat. Felvételünk a tatabányai CsizmáSKAndor együttes csütörtök esti koncertjén készült.___________________________fotói Kovács László SMS-üzenetek (30/399-2424) Össze kellene fogni a nagyobb juttatásokért ^Köszönet az 5-ös busz sofőrjének (csütörtök 17 óra 40), aki szólt a rendőröknek, amikor egy kisgyereket találtunk a szénosztályzónál. A rendőrök perceken belül megérkeztek, s megtalálták a kisgyerek hozzátartozóját, aki a kicsi gyereket vagdosta pofon. Nem lehetne ezeket a szülőket valamilyen módon felelősségre vonni? (30/259-8441) Dr: Bojtos István! Sajnos, rengeteg rosszindulatú ember él közöttünk. Ők azok, akik csak tengetik életüket céltalanul. De Ön jól tudja, félúton nem szabad megállni! Sok sikert kívánok nemes célja eléréséhez! E. (t) :Vagy 40 éve tekerem a bicómat megyénk útjain. Hol vannak azok a kerékpárutak? Az a párszáz méter nem véd meg minket a nem partner autósoktól. (70/312-7550) Amíg 2 ember lesz a Földön, az egyik biztos akarja, hogy jobban éljen a másiknál. Olyat miért nem mond senki, hogy „ennyi pénzre volna szükségem, több kell”? BORISZ (20/439-0469) nem ^Maszatosnak üzenem, én jobb szeretnék nyugdíjas lenni, várni a postást, mint havi 280 órát dolgozni 65 ezerért, amit 4 részre kell osztani. Mennyi? Kevesebb jut egy főre, mint neki. Ki jár jobban? Aki egyedül van, és a nyugdíjából él, vagy aki dolgozik, és 4- en vannak. (30/441-2056) . Kár vitatkozni a nyugdíjon, a szomorú az, hogy az is ugyanannyit kapott, akinek 100 ezer felett van a nyugdíja. A differenciált kiegészítés lett volna fair. (!) fT: Mindenki! Nem a nyugdíjasokat kell piszkálni a kiegészítés miatt, hanem összefogni és gyorsítani a gyes és az ápolási díj rendezését! Könnyebb elviselni a „falakat” együtt! (70/316-3616) $ Kedves elégedettek és elégedetlenkedők! Elhihetik, nem sok a nyugdíjasoknak az egyszeri (!!!) 19 ezer forint, de valóban sokan vagyunk, akik kevés pénzből élünk. Nem veszekednünk kéne, hanem összefogni, és elérni, hogy minden juttatás elérje legalább a havi nettó 50 ezret. Ne hagyjuk, hogy a politikai fogások megosszanak bennünket! Üdv: egy 28 000 Ft-os rokkantnyugdíjas (30/256-9277) ^Arra kérek mindenkit, hogy ne itt sírjon, mert nincs pénze, hanem menjen el végre dolgozni! Ugyanis én elég sokat adózom! Nyugdíjasoknak meg 30 ezret! (!) £ Én is nyugdíjas vagyok és a férjem is. Nincsenek már kisgyerekeink, akiket el kell tartani! (30/209-2253) 0 Kertész-Farkas Lászlónak 48. szülinapod alkalmából gratulál: Feleséged Gyöngyi, fiad és lányod. (30/347-8280) 0 Mondjon valaki egy tuti tippet, hogy lehet szép fényesre tisztítani az aveszta mosogatót? (20/984-1782) 0 Nagyon boldog második születésnapot kívánunk Lencz Norbinak! Mama, papa, Vanda, Petra, Dávid, Kata, dédimama (30/259-8441) (!)-nek! Nem azért kell szülni a gyerekeket, hogy az állam eltartsa, ez főképp a szülők feladata. Sajnos vannak szülők, akik mindent az államtól várnak el, de a munka az büdös. Ezt nem célzásnak szántam. A nyugdíjasok pedig megérdemlik a pénzt, hisz ezért dolgoztak egész életükben. (20/360-7227) Múlt héten összetörtem egy autót az Interspar előtt. Kifizettem. Minap nekimentek az ugyanott parkoló autónknak, és távoztak. Más valaki ennyire sem becsületes? (t) : Özv. Czifra Józsefnének Dunaalmásra! 60. születésnapodon szeretettel köszöntünk, akik nagyon szeretünk. A szeretet soha el nem fogy. Tatáról Lenke és családja (30/463-3008) 0 Édesanyánknak, Czunyiné Dafka Annának boldog névnapot kívánunk! Gyermekei és Férje! (30/500-6529) 0 A világ legjobb és legtürelmesebb mamájának és dédijének kívánunk névnapja alkalmából sok boldogságot! Gyöngyi és Klarissza (30/491-9385) 1§ Özv. Lengyel Lajosnénak boldog születésnapot és hosszú életet kívánunk! Fia, menye és unokái (30/972-4349)_____________■ Kommunikációs partnerünk: Egyhavi előfizetés 555 Ft árengedményt foglal magában. Árushelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 1650 Ft, ha előfizet, csak 1095 Ft! Megrendelem a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapot Megrendelő neve: ...................................................................................... Címe: DDDD ............................................. Kelt: 2002....................................................... aláírás Címünk: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80/514-030 A megye kedvenc napilapja J példányban [UNK] □ hó hónapra. Moziműsor TATABÁNYA, TURUL: 27-28- án: A szilaj - amerikai rajzfilm (17.30 óra). Megszólít az éjszaka - amerikai film (19.30 óra). TATA, PÁNEURÓPA: 27-én: Harry Potter és a bölcsek köve (19 óra) Denzel Washington-Robert Duvall: Végszükség John q. (21 óra). 28-án: Denzel Washington- Robert Duvall: Végszükség John q. (19 óra) Csajok a csúcson (21 óra). KOMÁROM, JÓKAI: 27-28-án: Pán Péter - Visszatérés Sohaországba - amerikai animációs film (18 óra). Showtime - Végtelen & képtelen - amerikai filmvígj. (20 óra). OROSZLÁNY, MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: 27-én: Pán Péter - Visszatérés Sohaországba (18.45 óra). TATABÁNYAI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON: 28- án: Banditák (18 óra). T-BOY AUTÓSMOZI: 27-28-án: Valami Amerika - magyar filmvígjáték (21.30 óra).______________■ 2002. július 27., szombat w T1 Uni'LRt.i'i VASÁRNAPI I 24 ÓRA A TARTALOMBÓL: Pánik a tőzsdén? (Túlhajtott sztárok A nyári szex az igazi Szomor-Zsámbék - Dorogi FC MK megyei döntő / Játék/Rejtvény ISSK) A megszokott árusítóhelyeken kívül a Family Frost rn j..lY iTCnASLl[fi I autójánál is megvásárolhatja kedvelt hetilapját, a 24 Óra Vasárnap Reggelt. Figyelje a szignált, érdemes! Keresse az árusítóhelyeken Várható időjárás: Komárom-Esztergom megye #£ 5 ) derült napos felhős V*.....* párás ködös borult c0f cpb zápor zivatar esős (ß>0 )p- bans eső hózápor havazás Igazi júliusvégi igőre számíthatunk ma. Sok lesz a napsütés, csak néha jelennek meg kisebb gomolyfelhők az égen. Erősödik a nappali fölmelegedés, a hőmérséklet megfelel az ilyenkor megszokottnak. A néha megerősödő északkeleti szél enyhíti a meleget. Készítette:Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A száraz időben csupán az északkeleti szél érdemel figyelmet. Az északkelet felől visszatérő meleg sokakat megrlékennyé tehet. : Vállalkozás Két veréb beszélget a búzatábla mellett. - Miből él maga? - kérdezi a szürkébb. - Tudja, itt van egy szemfelszedő vállalkozásom. Páholyban A színházi páholyba elegáns hölgy és úr lép be. - Ki az? - kérdi valaki. - A Reggeli Újság kiadója. - Azt ismerem, de a nő? - Az esti melléklet. Vonaton két üzletkötő a vonaton beszélget. - A feleségét sosem szokta magával vinni? - kérdi az egyik. - Soha. A főnököm arra tanított, hogy semmi olyant ne cipeljek magammal, amit útközben is megkaphatok. Kép Művész úr, én egy olyan képet szeretnék rendelni, amelyen az első emberpár, Ádám és Éva látható. - Bűnbeesés előtt vagy után? - Ha lehetne, akkor közben. Tükör - Anyu, az apu már megint tökrészeg! - Honnan tudod? - Borotválja a tükröt a fürdőszobában. Bolhák A gyerekek az iskolában a vízibolháról tanulnak. - Rémes lehet a halaknak - mondja Peti. - Miért? - Azért, mert ők nem tudnak vakarózni. Nevessünk együtt! ffiDSáfpCDGQtiSú Szerzünk önnek egy jó napot. fl Naponta megajándékozunk ? egy előfizetőt, akinek előfizetői kódszámát kisorsoltuk. Ajándékunk. pénztárcai Mai nyertesünk: fVígh Zoltán, Almásfüzitő Elfi'fizetfis **'***,"°**lCf*1fei [H [7] Hét végi KÉSZENLÉTI állatorvosi ügyelet Megyei kisállatokat ellátó: Dr. Radzwon András, Ács, Gyártelep 12, tel.: 30/9563-407. Tatabánya és környéke/: Dobi Ákos, Tatabánya, Ifjúmunkás út 51, tel.: 34/311-562 vagy 30/959-6821. Tata és környéke: Dr. Muzslai Tibor, Tata, Gesztenyefasor 15., tel.: 34/382-643. Oroszlány és környéke: Dr. Sári András Bököd, Sport út 23., tel.: 20/366-7284. Dorog, Esztergom és környékük: Dr Bogdán László, Kesztölc, Malom út 9, tel.: 33/484- 045 vagy 30/317-0299. Kisbér és környéke: Dr. Ihász János Kisbér, Ritter F. út 33., tel.: 34/354405,30/939-1276. Komárom és környéke: Dr. Bende József, Bana, József A. út 51, tel.: 30/901-5798. Hatósági feladatokat ellátó ÁLLATORVOSOK Tatabánya, Tata, Oroszlány, Szárliget és környékük: Dr Vancsal József, tel.: 34/382-164. Dorog, Esztergom és környékük: Dr. Fazekas István, tel.: 30/949-0518. Kisbér, Komárom és környékük: Dr. Ihász János, tel.: 34/354405 vagy 30/939-1276. ■