24 óra, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

12. OLDAL Napi Lap és Ami ép... Eltűntek a falakról a választási plakátok, már csak itt-ott látható­ak tépett maradványok a nemrég még hatásosnak tűnt jelszavak­ból. Közhasznú munkások, párt­­aktivisták vakarták hosszú ideig. Ám ha a lába elé néz a járóke­lő, felfedezi, hogy a legmaka­csabb aktivisták bizony kifogtak a szabályokon, levakarhatatlann festékkel rajzolták fel pártjuk jel­vényét az aszfaltútokra. A parlamentből épp most ki­szorult párt emblémáját kerülge­tem. Rálépjek? Taposta már ele­get a sors. Majd talán elmossa az eső azt a részét, ami ép. Elmossa? A következő választásig minden bizonnyal. Aztán lehet újrafeste­­ni. Netán átfesteni? __-őr- A nap mondása „Aki jobban szeret, az alulma­rad, és szenvedni kénytelen” ____ _____(Thomas Mann) a Új szavazás honlapunkon Javul-e a foci? Az NB I. B-s focibajnokság már július utolsó hétvégéjén elkez­dődött, az NB II-ben pedig au­gusztus első szombatján és va­sárnapján idul útjára a labda. E heti internetes és telefonos kér­désünk: Ön mit vár a két osz­tályban érdekelt három, megyei élcsapattól, a Tatabányától, a Tatától és a Dorogtól? A www.24ora.hu címen elér­hető internetes honlapunkon tegnap indított szavazásnál lap­zártakor az első válaszlehetőség („Mindhárom csapattól előrelé­pést, egy osztállyal feljebb jutást remélek. Ideje lenne már, hogy megyénkben is fejlődésnek in­duljon a labdarúgás”.) vezetett, telefonon majd pénteken lehet véleményt mondani. r.z. K­R­Ó­N­I­K­A KÜLÖNLEGES WALKÜR - Bayreuthban, a hagyományos, 91. Richard Wagner-fesztiválon (ismét) han­gos sikert aratott a Walkür - merész, modern felfogású - előadása. Képünkön a Siegrunét alakító Daniela Sindram (balra) és az Ortlindét megszemélyesítő Yvonne Wiedstruck a bemutató után._________fotó. epa Rabszolga Azt mondja bosszúsan Retekné az urának: - Ej, hát te azt szeretnéd, ha mindig körülötted ugrálnék, és folyton kiszolgálnálak. Mi va­gyok én, a rabszolgád? - Sajnos, nem - feleli Retek mert akkor már rég eladtalak volna. Kétes hírű - Miért akarsz elválni a felesé­gedtől? - Túl sokat jár kétes hírű loká­lokba. - Iszik? - Dehogy! Sokkal rosszabb, engem keres. Váróban két fiatalasszony beszélget a nő­­gyógyászati váróban: - Mindent meg kell tennem - mondja az egyik -, nehogy teher­be essem... - Mit izgatod magad? Hiszen az orvos megmondta, hogy a fér­jednek nem is lehet gyereke... - Na látod! Hát éppen ezért! Lárma - Végre sikerült a feleségemet rá­beszélnem, hogy adja el a zongo­rát, és tanuljon inkább fuvolázni. - De hiszen azzal is lármát csap. - Az igaz, de legalább nem tud közben énekelni. ■ Nevessünk együtt!Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 30. heti lottó- és Jo­ker-nyeremények a következők: Ötöslottó: 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szel­vény 34 darab volt, nyeremé­nyük egyenként 889 399 forint, a 3 találatos szelvényekre 13 742 forintot, a 2 találatos szelvé­nyekre 913 forintot fizetnek. Hatoslottó: 6 találatos szel­vény nem volt, 5+1 találatos szel­vény 1 darab volt, nyereménye 9 524 310 forint, az 5 találatos szel­vényekre 396 846 forintot, a 4 ta­lálatos szelvényekre 5029 forin­tot, a 3 találatos szelvényekre 941 forintot fizetnek. A Joker játék­ban az első nyerőosztályban 1 darab nyertes szelvény volt, nyereménye 35 192 802 forint. ■ ^ Vivendi Telecom Hungary JO HÍR... 2002. augusztus 1-től elérhetőek a támogatott internet-távbeszélő csomagok, melyeket a Vivendi Telecom Hungary az Infor­matikai és Hírközlési Minisztériummal kötött megállapodás alapján biztosít. Alacsony telefonköltséggel megvalósított internethívások? * Internet-célú hívásra (06 51 3xx­xxx) munkanapokon 16-24 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 7-24 óra között. Kedvezményes internet-hozzáférés? * Felhasználható munkanapokon 16-24 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 7-24 óra között. További információért, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálati irodánkat, vagy hívja 1288-as zöld számunkat! Tájékoztatást talál még honlapunkon a www.vfan.hu címen. Csaxaköt minket a szó­twww.vfan.hu 2002. július 30., kedd | H Várható Komárom-Esztergom megye Meleg, a magas páratar­talom miatt fülledt és meglehetősen változékony időjárásra van kilátás. A na­pos időt többször szakítja meg erős gomolyfelhő kép­ződés, többfelé lehet zápor, zivatar. A szél csak ziva­tarok környezetében erő­södik meg. Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A többfelé előforduló záporok, zivatarok miatt vizes útszakaszokra, vízátfolyásokra kell számítani. Erős széllökések is lehetnek. a ö derült napos felhős ** (fb párás ködös borult )£$ c<£ c zápor zivatar 8sős cfb c £ b havas eső hózápor havazás Késztette: Országos előrejelzés Időjárásunkat a fölöttünk lévő meleg, nedves leve­gő, illetve helyi hatások alakítják, így a gyorsan változó, fejlődő gomoly­­felhőkből bárhol kialakul­hat zápor, zivatar. A hő­mérséklet délután 27 és 31 fok között várható. Duna 21 ° C Tisza 24 ° C Balaton 22 ° C Velencei-tó 23 'C Tisza-tó 24 ° C Fekete-tenger 26 "C Adriai-tenger 25 "C Égei-tenger 26 ° C Földközi-tenger 26 ° C Csütörtök M­inimaraton és Porcinkula Tata Augusztus első hétvégéjén az idén is egymást követi a vizek vá­rosának két nagyszabású rendez­vénye. Szombaton 16 órakor a művelődési központ elől rajtol a Minimaraton mezőnye, s a futók ugyanide érnek vissza. Másnap délelőtt 9 órakor zenés ébresztővel kezdődik a tóvárosi búcsú, a Porcinkula. Ennek hely­színe ugyancsak a művelődési ház környéke lesz, így az autósok­nak számítaniuk kell arra, hogy a területet szombaton és vasárnap egyaránt lezárják a Cifra malom­tól az autóbusz pályaudvarig. A Porcinkulán egyébként nem lesz belépődíj, bár ezúttal is gaz­dag programot állítottak össze a szervezők. 11 órakor kezdődik a Bóbita Együttes gyerekműsora, most a Facipők táncát mutatják be. Délután kettőkor bűvésztrük­köket láthatnak az érdeklődők, egy órá­val később pedig bábműsort. Fél négykor különleges menet indul a városba, majd két órával később a Szélkiáltó Együttes lép színpadra, este héttől pedig a Transzfolk Együttes ad koncertet.__________■ 8 Villanyszerelőket jogosítvánnyal felveszünk Tatabányán. Tel.: 06-30/9374-069. *68680* DUGULÁSELHÁRÍTÁS 06-20/337-50-93, NONSTOP. •68965’ BODZAÁTVÉTEL! Tatabánya felső, Szent I. út 103. Induló ár: 23 Ft/kg. 30/259-8441. *69084* IDŐSEK jelentkezését várjuk azonnali költö­zéssel, teljes ellátással, állandó nővéri fel­ügyelettel Tatára­ 06-30/254-8657. *69158* Moziműsor TATABÁNYA, TURUL: A szilaj - amerikai rajzfilm (17.30 óra). Hart háborúja - amerikai film (19.30 óra). TATA, PÁNEURÓPA: Harry Potter és a Bölcsek köve (19 óra). Csajok a csúcson (21 óra). KOMÁROM, JÓKAI: Pán Péter - Visszatérés Sohaor­szágba - ameri­­kai animációs film (18 óra) Showtime Végtelen­ & Képtelen - amerikai filmvíg­játék (20 óra). OROSZLÁNY, MŰVELŐ­DÉSI KÖZPONT: Pánikszoba (18.45 óra). Naponta nyerhet! Szerzünk önnek egy jó napot. ! Naponta megajándékozunk­­ egy előfizetőt, akinek előfizetői­­ kódszámát kisorsoltuk. Ajándékunk.­­ Mai nyertesünk: I Varga Sándor, Tatabá A nyereményeket postázzuk.

Next