24 óra, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-30 / 202. szám

2. OLDAL Hírek Esőzés, áradás Négy ember lelte halálát, két gyermek pedig eltűnt a hét végén Románia keleti és déli részén a heves esőzések, áradá­sok és viharok következtében. Összesen mintegy ezer ház vált lakhatatlanná, mat Válságülés A francia kormány vasárnap válságtanácskozást tartott két Irakban elrabolt francia újságíró ügyében. Az Iraki Iszlám Had­sereg nevű terroristacsoport azt követeli, hogy Franciaország­ban 48 órán belül vonják vissza azt a törvényt, amelynek alap­ján a muszlim lányok nem viselhetik a vallásuk által előírt fejkendőt az iskolákban, mit Haza Irakból Az ellenzéki Lengyel Paraszt­párt (PSL) követeli, hogy a kor­mány azonnal hozza haza az ország katonáit Irakból, s en­nek érdekében országos petíciót és aláírásgyűjtést indított. Egy közelmúltban készült lengyel­­országi felmérés szerint a lakos­ság 70 százaléka ellenzi, hogy az ország részt vegyen az iraki misszióban, mit Szabotázs Vasárnap szabotőrök felrobban­tottak egy dél-iraki exportveze­téket. A mentési munkálatokat haladéktalanul megkezdték, de iraki illetékesek szerint az olaj­­kivitel átmenetileg akár napi fél­millió hordó alá is eshet. A hét végén már ezt megelőzően is támadások értek iraki olajveze­tékeket: szombaton egy a bel­földi ellátáshoz használt veze­téket gyújtottak fel Bagdad közelében, mtt Merénylet Egyes források szerint tizenöt halottja volt vasárnap délután Kabulban annak a robbantás­nak, amelyet egy külföldiek által használt épületnél hajtottak vég­re gépkocsiba rejtett pokolgép­pel. A halálos áldozatok között kilenc gyermek és egy serdülő volt, rajtuk kívül életét vesztette az afgán rendőrök kiképzésében résztvevő három amerikai és két afgán rendőr is. mtt Róma a célpont A Vatikán nem célpontja annak a terrorszervezetnek, amely korábban azzal fenyegetőzött, hogy lángba borítja Rómát, és amely kötődik az al-Kaidához. A szervezet augusztus 1-jén 15 napos határidőt szabott Olasz­­országnak arra, hogy kivonja 3000 katonáját Irakból. Ennek lejárta óta ez már a harmadik alkalom, hogy azzal fenyegetik az országot: „pokollá változtat­ják Rómát”, ha Silvio Berlusconi kormánya nem hajtja végre a csapatkivonást, mit Magyar szó A kommunista rezsim alatt, majd azt követően is lehetett magyarul beszélni a szlovák törvényhozásban, de 1996-ban a házszabály módosításával a nem szlovák nemzetiségű kép­viselőktől megvonták ezt a jo­got. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ezen változtatni kíván, ezért a parlament szeptemberi ülésén kísérletet tesz a korábbi állapot visszaállítására, mtt Szuperbiztonság George Bush amerikai elnök államférfiúi képességeit, a terro­rizmus elleni háborúban tanúsí­tott vezető szerepét állítja reflek­torfénybe a Republikánus Párt a ma New Yorkban kezdődő négynapos jelöltállító kongres­­­szusán. 37 ezer rendőr hó­napokon át készült arra, hogy a konvenciót és a nagyvárost megvédje a terrortámadásoktól, és megfékezze a már vasárnap elkezdődött nagyszabású tilta­kozó megmozdulásokat, mti VILÁG TÜKÖR 2004. Augusztus 30., hétfő Népvándorlás a 21. században Berlin A menekülők többsége a fejlődő országokból érkezik, a menedé­ket adó államok viszont nem min­den esetben tartoznak a fejlettek közé. Afrikában mintegy 15 mil­lióan élnek olyanok, akiket vagy elűztek szülőföldjükről, vagy ön­szántukból kértek menedéket. Szomáliából például csaknem fél­millióan menekültek el a polgár­­háború idején, főleg szintén afri­kai országokba, s „csak” alig 37 ezren telepedtek le Hollandiában és Nagy-Britanniában. Az Afrikából Európába tartó jövevények jó része Líbiában vár a megfelelő alkalomra, hogy be­tehesse lábát az „ígéret földjére”­­ a világ gazdag országaiba. A hír­adásokban naponta olvasni ka­landos utakról: afrikaiak lélek­­vesztőn vágnak neki a Földközi­tengernek, hogy partot érjenek Olaszországban vagy Spanyol­­országban. A hatóságok a mene­dékesek alig nyolc százalékának adnak tartózkodási engedélyt, a többséget visszafordítják, átzsup­­polják a határon. Tény, hogy a legtöbben gazda­sági menekültként érkeznek Afri­kából, sok százezren, sőt mil­lióan viszont, akiknek a háborúk és üldöztetések miatt jó okuk lenne felkerekedni, nem az euró­pai jólétről álmodoznak, hanem inkább arról, hogy visszatérnek szülőföldjükre, és megművelik földjeiket. Az is általános tapasz­talat, hogy nem a legszegényeb­bek és legképzettlenebbek vándo­rolnak ki Afrikából, hanem az is­kolázottabbak, mert otthon nem látnak maguk előtt perspektívát. Számuk körülbelül hetvenezerre tehető. Az afrikai értelmiség elvándor­lása súlyosan érinti a válság súj­totta kontinenst. Ám ha egy sze­gény család sarjának sikerül meg­vetnie a lábát Európában, a fel­menők biztos megélhetésre szá­míthatnak, hiszen a gazdag ro­kon hazaküldi a pénzt. (A haza­utalt pénz összege a fejlődő or­szágokban évente meghaladja a 72 milliárd dollárt.) Az ENSZ adatai szerint 2002 végére világszerte 10,4 millió em­ber rendelkezett menekült­státusszal. TORONYI ATTILA NAGATAI impedusa Casablani Afrikai menekültek útvonala Kanári-szigetek I SIERRA LEOAji Í ..♦**M§ ' if mk' A LIBERUm-ra Mf­t 'M Folyamatosan nőtt az elmúlt másfél évtizedben azok száma, akik jobb életet remélve külföldre költöztek. A 21. század ele­jén minden 35. emberből lett menekült. A migráció a föld­kerekség valamennyi országát érinti - vagy onnan jönnek, vagy azon keresztül utaznak, vagy oda igyekeznek. Választás egy robbantással A csecsen választók nyilvánvalóan zömmel a Kreml stabilitást ígérő jelöltjére szavaztak a vasárnapi előrehozott elnökválasz­táson, amely egy incidenstől eltekintve nyugalomban zajlott le. Moszkva - Groznij Bár az utcákat 17 ezer rendőr és katona vigyázta, egy grozniji sza­vazóhelyiségnél felrobbantotta magát egy férfi. Mindamellett a csecsen választási bizottság hangsúlyozta: a voksolás rend­ben zajlott, s a részvétel már dél tájban meghaladta az érvényes­ségéhez szükséges arányt, jelesül a­­ 25 ezer orosz egyenruhást is magába foglaló) majd 600 ezer választásra jogosult 30 százalé­kát. Megfigyelők szerint az igazi választás június közepén történt, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatásáról biztosította Alá Alhanov csecsen belügy­miniszter jelöltségét. A 47 éves Alhanov egész pályáját a csecsen rendőrségben futotta be, s mind­két háborúban a Kreml oldalán állt. Egyetlen valódi vetélytársát, Malik Szajdullajev üzletembert, a moszkvai csecsen közösség nép­szerű vezetőjét a választási bi­zottság kizárta egy formai ki­fogással. Az elnökválasztás meg­nyerése azonban nem legitimál­hatja Alhanov hatalmát. Nyuga­ton senki sem ámítja magát az­zal, hogy Csecsenföldön demok­ratikus voksolást lehet rendezni. Az EBESZ és az Európa Tanács nem küldött hivatalos megfigye­lőket a választásra, hanem csak közvetlen minősítő megbízás nélküli képviselőket, jelentés­tevőket. A választás előestéjén az orosz hatóságok megerősítették azt a gyanút, hogy egy-egy cse­csen öngyilkos merénylőnő rob­bantotta fel a levegőben a két Tupoljev gépet, amelyek egy idő­ben zuhantak le e hét elején, 90 ember életét oltva ki. Mivel egy ilyen terrorakciót aligha szervez­hettek meg a csecsen hegyvidé­ken rejtőző gerillacsoportok, ez alátámasztja a Kremlnek azt az állítását, hogy a csecsenek kap­csolatban állnak arab terrorháló­zatokkal. A szakadár felkelők mindenesetre fokozták rajta­ütéseiket a választás küszöbén, a legsúlyosabb túlkapásokat a megölt elnök fia, Ramzan Kadirov vezette milícia számlájá­ra írják, így az elnöki székben Alhanovnak nemcsak a felkelők­kel kell megküzdenie, hanem érvényesítenie kell akaratát szö­vetségesével, a Kadirov-klán erős emberével, Ramzan Kadiroval szemben is. álláspont CSÁK ELEMÉR A pénz beszél.­ Világhírű tudós mesél egy rádióműsorban arról, hogy fele­ségével együtt évtizedeken át vizsgálta (dollármilliókból), van-e káros hatása a növényi gének módosításának. A jeles kutató magyar származású; azért emigrált Nagy-Britanniába, mert az országot a demokrácia hazájának tartotta. Az akadémikus elmondta: meghurcolták, elhallgattatták, mert nem bizonyította be egyértelműen, hogy a hatalmas üzlettel kecsegtető génmanipuláció ártalmatlan az emberre. Sőt: arra a következtetésre jutott, hogy noha a génkezelt burgonya bátran fogyasztható, az öröklési folyamatokba való beavatkozás kiszámíthatatlan és visszavonhatatlan következ­ményekkel járhat az emberiségre. Csalódott második hazájában a jeles tudós? Igen. Azt feleli: ez a Nagy-Britannia már nem az, ami fél év­százada volt. Kicsi vigasz, hogy - a műsorban hallottak szerint - az angol trónörökös is úgy gondolja, országa bocsánatkérés­sel tartozik az igazságot kimondó és védő biokémikusnak. A történet egyébként arról tanúskodik, hogy nem is a sziget­­ország kárhoztatható meghurcolásáért. Valójában a kikosara­zott tőke fordult szembe a tudóssal, amely bármiről is van szó, a hasznot lesi, s önös érdekeit követve nem törődik a hol­nappal, nem érdekli a jövő nemzedékek sorsa. „Az a tudomány, amelybe belép a pénz, már nem igaz tudo­mány” - fogalmaz keserűen a tudós. A hallgató pedig magában folytatja a sort. Csak egy szót kell cserélgetni a mondatban. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft ♦ áfa/perc + kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja MAGYAR FRENCSÁJZ - AUGUSZTUS 24. Férfi: - Kétségtelen tény, hogy az időjárás nem kedvezett az idegenforgalomnak, a vendéglősök az idén minden bizonnyal kevesebb haszonnal zártak - akár a Balatonnál, akár a Tisza­iénál nyitottak boltot. A vendég számára épp ezért talány, hogy a büfék, éttermek üzemeltetői vagy tulajdonosai - tisz­telet a kivételnek - még mindig gátlástalanul szabálytalankod­nak. Az APEH által felderített visszásságok közvetlenül a fo­gyasztót nem érintik, a tisztasági előírások megszegése azon­ban annál inkább. Szerencsére ma már lehet választani, s a vendég nem megy vissza oda, ahol pecsétes az abrosz vagy rúzsfoltos a pohár. Nő:­­ Kiszolgáltatott helyzetben vannak a vásárlók azokon a Ba­­laton-parti településeken, ahol az alapellátás szezonon kívül takarékon működik. Amíg sok a külföldi, valahogy minden kulturáltabban megy, de amint elromlik az idő, és eltávoznak a turisták, az ellátás falusi színvonalra süllyed vissza. Hiába fogja meg az eladó ugyanazzal a kézzel pénzt és a kenyeret, hiába lapogatja tenyérrel a felszeletelt szalámit, a vevő kény­telen mosolyogni hozzá, mert nincs más. TE(L)JES ERŐNKBŐL - AUGUSZTUS 27. Nő:­­ Az iskolatej-akció elvben nagyszerű ötlet. Sok száz­ezer gyermek van az országban, akinek szüksége lenne egy pohár tejre vagy egy kocka sajtra, mert szülei nem en­gedhetik meg maguknak ezt a „luxust”. Elszomorító, hogy ez a kezdeményezés olyan körülményesen valósul meg, pályáztatják az önkormányzatokat, fölösleges adminiszt­rációval terhelik, sőt egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni belőle. Az idő pedig telik, és mindjárt kezdő­dik az iskola. Férfi:­­ Az a baj, hogy iskolatejügyben is sok a gazda. Nincs, aki megtalálja a megfelelő érdekeltségi rendszert, amiben a tej­termelők és forgalmazók is jól járnak, meg a gyerekek is. Persze tudjuk, hogy a gondoskodó állam bácsi korszakának vége, de ezt nem kellene minden téren engedni. Igenis, van­nak olyan társadalmi ügyek, amelyek esetében nem a meg­térülés és a haszon az elsődleges szempont. Napirenden az újjáépítés Brüsszel - Bagdad Az új iraki ideiglenes kor­mány hivatalba lépése óta el­ső ízben látogatott vasárnap magas rangú EU-küldöttség a közép-keleti országba. Az egynapos „puhatolózó meg­beszéléseken” Ben Bot holland külügyminiszter vezette az EU- delegációt, mivel jelenleg Hollan­dia a szervezet soros elnöke. A küldöttség arról tárgyalt, hogy az Európai Unió milyen segítséget tudna nyújtani Irak újjáépítésé­hez, méghozzá nem pusztán gaz­dasági értelemben, legalábbis a Brüsszelben kiadott közlemény a lehetséges támogatási területek között a demokratizálódást, a ci­vil társadalom fejlődését, a jog­­államiság és az emberi jogok érvényesülését emeli ki. Bot in­tenzív tárgyalásokat folytatott, hiszen alig néhány óra alatt talál­kozott Gázi Masai Adzsíl al-Jáver ideiglenes államfővel, Ijád Allávi miniszterelnökkel és Hosjar Zebari külügyminiszterrel is. Zebari egyébként már júliusban Brüsszelbe látogatott, ahol az EU-külügyminiszterek tanácsko­zásán vett részt, sürgetve a szer­vezet tagállamait a nagyobb ira­ki szerepvállalásra, azaz a két fél között már megvolt az első kap­csolatfelvétel. Az Európai Unió többször is jelezte, hogy kész bekapcsolódni Irak újjáépítésé­be, de csak akkor, ha ott javul a biztonsági helyzet. Addig is erre az évre 305 millió euró humani­tárius segélyt ígért Iraknak, s a jövő évre is nagyjából ekkora összeg várható Brüsszelből. Az EU-támogatás egyik lehetséges formája az iraki rendőrök és közigazgatási alkalmazottak képzése._________________■

Next