24 óra, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-07 / 31. szám
16 Napkelte 7.01 - Nyugta 16.56 Holdkelte 6.35 - Nyugta 14.40 TÓDOR, RÓMEÓ napja Tódor (Tivadar). Görög eredetű név, jelentése: Isten ajándéka. Védőszentje: Szent Theodórosz katonatiszt, akit 318-ban fejeztek le hitéért. Rómeó: Olasz név, jelentése: a férfi, aki Rómába zarándokolt. Egyéb névnapok: Richárd, Romuald. A nap mondása Richard Wagner „Csak az erős szeretete az erős iránt igazi szeretet, mert szabadon adja oda magát annak, ki legyőzni nem tudja”. Tízezrek a karneválon nap a karnevál végéig. Az idén is több tízezer ember gyűlt össze a csodák fővárosában, Velencében. A hagyományoknak megfelelően maskarások járják a szűk sikátorokat és a Szent Márk teret. Az érdeklődőket színházi és szabadtéri előadások várják Naplemente után féktelen, vidám mulatozás veszi kezdetét, s ez így megy minden A maradi Álmosan üldögél egy tyúk a tojásokon. Odamegy hozzá egy másik: - Hogy te milyen maradi vagy! - ?! - Én már évek óta géppel keltetek! ítélet Kovácsné sírva panaszkodik Szabónénak, hogy kétévi börtönre ítélték a vejét. - Aztán megérdemelte a büntetést? - Jaj, dehogyis, hiszen a világ legjobb veje volt! Amit lopott, azt mind hazahozta. Két hete Egy férfi eltéved a vadászatom Találkozik egy másik vadásszal - Fiam, de boldog vagyok, hogy látlak! - kiált fel. - Már két napja itt ázom-fázom! ' - Ne izgasd magad, pajtás - szól a másik. - Én már két hete. SZUPERÉ’ EXPRESSZ CÉGALAPÍTÁS Bt. 45 E Ft. Kft. 55 E Ft. Novex Bt. Tatabánya, 20/355-0191. -------------------------------------------------------------------- *28063-DUGULÁSELHÁRÍTÁS Gyors, olcsó. 20/337-5093. —— ---------------------------------------------------------- •28473’ KISBÉREN, a főútvonal mellett a központban forgalmas helyen üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 06-20/973-6161. - —...........— -------- ------— *28407’ LELKIGONDOZÁS, életvezetési tanácsadás. Bejelentkezés: 06-20/973-4678. --------------------------------------------------------------------’27917’ Oscar-előrejelzés Los Angeles Hilary Swank és Jamie Foxx kapta a legjobb színésznőnek, illetve a legjobb színésznek járó díjat az amerikai film- és televíziós színészek egyesületének (Screen Actors Guild/SAG) Los Angelesben, helyi idő szerint szombaton rendezett díjkiosztóján. A két sztár ezzel egy lépéssel közelebb került az Oscar-díjhoz, melyre mindkettőjüket jelölték a Million Dollar Baby, illetve a Ray című filmben nyújtott alakításukért. Bonts formát! SEAT Alten félautomata klímaberendezéssel 3 899 000 Ft-től V2 forradalmian új szemléletet hozott iiba. Egyedi formavilág, gazdag felszereltségykínálat, és mindez ötcsillagos biztonsággal. Ronts formát! Motor Kft. 2800 Tatabánya, Táncsics M. u. 1. Tel.: 34/317-422 • Fax: 34/316-999 E-mail: seatmotor.tatabanya@axelero.hu MOZAIK 24 ÓRA - 2005. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ SZOMBATTÓL ENYHÜLÉS, CSAPADÉK Az előrejelzés bizonytalansága:szombatig KICSI További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). reggeli . hőmérséklet + déli felhőzet Nyergesújfalu Esztergom Komárom Bábolna 1 -4 X -11 X Kisbér L - J •Tata -4 *C -12 X » Tatabánya Oroszlány Dorog 5 ° C -12 X ! EMS EWS' Komárom-Esztergom megyében ma a vasárnapihoz hasonlóan kisebb foltokra zsugorodik a köd, és még mindig előfordulnak tartósan napos tájak is. Számottevő csapadék, említést érdemlő szél kizárt. A fagy délutánra -5 fok köré szelídül. Kedd reggelre pedig -11 fok köré süllyed a jellemző hőmérséklet. A legvalószínűbb folytatás: szombatig - jelentős havazás nélkül - fagyos idő valószínű. A légmozgás is gyenge lesz. Egyre tartósabb ködfelhőzet borul fölénk. A városokban erősen nő a légszennyezettség! Szombattól ónos esővel, esővel átmeneti enyhülésre van kilátás. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a következő napokban a közlekedésben a köd marad a legfontosabb időjárási tényező, de napközben még mindig csak foltokban marad meg. (Ez a legveszélyesebb!) Vízhőmérséklet Duna 0-1X Tisza 0 ° c Balaton 0 c Velencei-tó o ° c Fertő 0 c Tisza-tó 0-10 Hójelentés Kékes 30-50 cm Semmering 170-180 cm Zakopane 90-165 cm Továbbra is vezet a Fidesz pártok versenye A jobboldal ismét erősítette pozícióit, de Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre többen szavaznának Hétfőnként új eredmények a Reggelben A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke és az ASM Kiadói Kft. együttműködésben közvélemény-kutatást végez olyan közéleti kérdésekről, amelyek a lakosságot foglalkoztatják. A megkérdezettek a napilapot vásárló felnőtt magyar lakosságból kerültek ki Budapesten és az ország különböző városaiban. A minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. A megkérdezésre február első hetében került sor. Kérdéseinkre 677 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? A biztos pártválasztók körében a Fidesz előnye ismét növekedett egy kicsit A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK REGGEL-GRAFIKA a biztos pártválasztók százalékában A február első hetében történt megkérdezés alapján elmondhatjuk, hogy a különbség a Fidesz és az MSZP között 3,1%, amely 0,6%-kal nagyobb, mint a múlt héten volt. Az előző heti adatokhoz viszonyítva mind a Fdesz (+1%), mind pedig az MSZP (+0,4%) szavazótábora bővülni látszik. Az MDF támogatottsága kismértékben nőtt, az SZDSZ viszont kevesebb szavazatot szerezne, mint egy héttel ezelőtt. A kisebb pártok támogatottsága összességében csökkent, csak a Centrumnak sikerült kismértékű növekedést elérnie, de így is egy százalék alatti a támogatottsága. A biztos pártválasztókat tekintve az előző héthez képest 2,2%-kal nőtt a Kdesz, 1,3%-kal pedig az MSZP támogatottsága. Így a különbség 3,8%-ról 4,7%-ra növekedett a két párt között. Az egy hónappal ezelőtt mért adatokhoz képest a Rdesz választótábora 2,9%-kal növekedett, az MSZP-é 1,6%-kal csökkent. A két párt támogatottsága az előző hetek tendenciájának megfelelően ismét azonos irányba mozdult el. Azok száma, akik a „Nem döntötte el” választ adták, 2,6%kal nőtt az előző héthez képest, viszont kismértékben csökkent a szavazástól távol maradók aránya. Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Fidesz SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? A Gyurcsány Ferencet választók aránya alig változott az előző héthez képest, az Orbán Viktorra szavazók száma azonban 1,1%-kal csökkent. Érdekes, hogy a miniszterelnök-jelöltek és pártjaik támogatottsága ellentétes irányú változást mutatott ezen a héten. Ha tegnap lett volna a főpolgármester- választás, ön kire szavazott volna? Az ezen a héten megkérdezettek közül Demszky Gáborra 1,1%-kal kevesebben szavaznának. Pokorni Zoltán, kismértékben ugyan, de ismét növelte támogatóinak számát. A megkérdezettek egyharmada választana más személyt a főváros élére A nők körében Orbán a népszerűbb közvetlen miniszterelnök-választás esetén a férfiak inkább Gyurcsányra voksolnának, közülük 27,2% választaná Gyurcsány Ferencet Orbán Viktorra csaknem 6%-kal kevesebb férfi szavazna. A nők közül viszont többen preferálják Orbán Viktort a jelenlegi miniszterelnöknél. Meg kell említenünk, hogy kiemelkedően magas a nők között a „Nem tudja” választ adók aránya. Az életkor szerinti megoszlást és a miniszterelnök személye közötti összefüggést vizsgálva továbbra is érvényesül a Fidesz jelentős fölénye a két fiatalabb, míg az MSZP-é a két idősebb korosztály tekintetében. A 45-59 évesek vannak a legkevesebben a „Nem tudja” választ adók között, és az ő korosztályukban vannak legtöbben, akik más személyt szeretnének a miniszterelnöki székbe. A „Nem tudja ” választ adók közül legtöbben a 60 feletti korosztályhoz tartoznak, de a 18-29 éves megkérdezetteknek is csaknem egyharmada mondta, hogy nem tudja, kire szavazna. Pártelnökök találkozója volt a legérdekesebb AMia iÉriyHMMMMMk ese ménye a parlamenti pártok elnökeinek találkozója volt. Ez Gyurcsány sikerének tekinthető, de a Fidesz szakértőinek kitiltása a megbeszélésről, az ellenzéki pártnak kedvezett Jól jöhetett Orbán Viktornak a Monetáris Tanács körüli csörte is. A kormányfő azzal nevezte meg a testület új tagjait, hogy azoknak Járai Zsigmond is örül, ám a bankelnök még aznap közölte: kész tények elé állították. Ronthatott viszont a Fidesz népszerűségén Szita Károly állítólagos titkosszolgálati aktáinak nyilvánosságra kerülése. A Fidesz alelnöke kénytelen volt elismerni: az ügy már számukra is kínos. A múlt héten folytatódott a főpolgármester népszerűségvesztése. Egy horvát lap kavart vihart körülötte, azt állítva, hogy adriai nyaralóját adócsalással vásárolta és újította fel.