24 óra, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-23 / 223. szám

24 ÓRA - 2005. SZEPTEMBER 23., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Több településen is autó­mentes napot rendeztek tegnap. Elsősorban a szemléletformálás volt a cél. A gyerekek sokat ta­nulhattak, a járművezetők azonban még ellenálltak. Lővey Júlia megyei információ Több telepü­lésen is megpróbálták legalább részben autómentesíteni a teg­napi napot. Kisbéren első alka­lommal, tavaly ugyanis nem ju­tottak hozzá az igényelt minisz­tériumi támogatáshoz. Az, hogy autóból így is volt bőven, már nem a szervezőkön múlott. Ők ugyanis szemléletet kívántak formálni, és tényleg kitettek magukért. Kisvasút, „kispolszki”-tologatás, vetélke­dők, kerékpáros felvonulás - Tatabányán a gyereknapot is fe­lülmúló jókedv zsivaja töltötte be a polgármesteri hivatal előtt lezárt területet. A tényleges autómentesítés azonban elképzelhetetlen a tö­megközlekedés színvonalának fejlesztése, a jegyárak csökken­tése és kerékpárutak nélkül. A megyeszékhelyen tegnap ingyen lehetett közlekedni a Vértes Volán Rt. helyi járatain. Horváth Istvántól, a vállalat ve­zérigazgatójától megtudtuk: éves szinten egyre kevesebben utaznak a buszokon. Igaz, uni­ós viszonylatban még mindig jól állunk. Ettől függetlenül las­sítani szeretnék az utasszám csökkenését. Ehhez kedvező vi­teldíjak kellenének, ami már fi­nanszírozás kérdése. Ami a kerékpárutakat illeti, Walcz László, a tatabányai pol­gármesteri hivatal közlekedési referense arról tájékoztatott, hogy a már megépí­tett, különálló út­szakaszok a tervek szerint egy 14 kilo­méter hosszú fő­gerinchálózathoz csatlakoznának. Az összefüggő kerékpárutat La­ki Ferenc környe­zetvédelmi refe­rens is hiányolta, aki tegnap is két­kerekűvel jött munkába. El­mondta: akárcsak 2004-ben, az idén is mérik, van-e hatása az autómentes napnak a leve­gőszennyezettségre és a zaj­szintre. Tavaly, bár nem volt jelentős, azért tizedekben mérhető volt a változás. Autómentes nap biciklivel Megyénk a személyautók tükrében Nem volt ugyan több kerékpár, mint autó, de a kis csapat lelkesen szelte át a megyeszékhelyet . 2002 2003 2004 Személygépkocsik 80 867 86 185 87 242 Ebből Wartburg 4 050 3 493 2 625 Ebből Trabant 5 741 4 788 3 513 Közgyűlési vita: épüljön-e ezer lakás? A jobboldali képviselők elvetnék, de legalábbis le­lassítanák egy új lakóte­lep építését, a baloldaliak pedig maximálisan támo­gatják azt. Palásti Péter Komárom Az erről szóló előter­jesztés lényegéről nem sok szó esett. Helyette várospolitikai vita bontakozott ki arról, hogy kell-e ezerlakásos lakótelepet építeni a Csillag-erőd közelében. Kezdetben a műemléki kör­nyezet védelméről esett több szó, aztán szóbeszédekre alapo­zott javaslatok kerültek teríték­re. Molnár Attila fideszes képvi­selő mondta ki először, hogy in­formációi szerint az ipari park­ban működő multinacionális cégek akarnak ezen a területen munkásszállásokat létesíttetni, de egyetlen fillért sem adnának hozzá. Ezen leginkább dr. Lengyel Jenő szocialista alpolgármester háborodott fel, aki emlékezte­tett arra, hogy Komáromnak még 18 ezer lakója sem lenne jelenleg, ha annak idején a nagyvállalatok nem építtetnek tömegével új lakásokat. Úgy vélte, hogy hiba lenne a multik ide csalogatása után elvárni a munkásoktól, hogy továbbra is ingázzanak, ahelyett, hogy lete­lepedésüket segítse a város, s ennek köszönhetően tovább gyarapodjon Komárom. Zatykó János polgármester is úgy fogal­mazott, hogy a jobboldali képvi­selők csupán valótlan víziókat vázolnak, s alaptalan állításo­kat hangoztatnak. A vita elmérgesedése előtt egy ügyrendi javaslatnak kö­szönhetően lezárták a véle­ménynyilvánítás további lehető­ségeit, és 9 igen, 4 nem és 4 tar­tózkodás mellett úgy döntöttek, hogy a Regioplan Kft. folytassa a „Komárom-Csillagváros” tele­pülésszerkezeti tervének elké­szítését, ami mindössze negy­vennel kevesebb lakás építését eredményezheti, mint, ami az eredeti elképzelés volt. 3 JEGYZET Akár gyalogolhatnánk is néha RIBÁRY ZOLTÁN Ha a gépjárműforgalom egyenesen arányulna az utak állapotához, üzemanyagárakhoz, nekünk nem kéne autómentes nap, kampány nélkül sem mobilizálnánk túl magunkat. Ám rejtélyes módon minden nyűgünk ellenére ezt tesszük, egyre többen, egyre drágább, újabb, gyorsabb járgányokkal. S bi­zony jó­­ lenne­­ néha fékezni a rohanásban. Nem is olyan rég még fuldokoltunk az utak mentén, főleg a gépkocsiállományunk javát adó kétütemű Trabantok, Wartbur­gok, Barkasok füstfelhőiben. Ak­kor is nagyon kellett volna egy-egy autómentes nap (hét, hónap), de nem volt, vagy nem hallottunk ró­la. Inkább arról szóltak a híradá­sok, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, például egyre többen megengedhetik maguk­nak, hogy kocsit vegyenek - igaz,­­ öt-hat év várakozással. Manapság pedig már egyik napról a másikra új autót vehet, akinek van pénze, vagy legalább hitelképes. Ebből következő­en egyre nagyobb gond a járművek növekvő száma. Gyalogos­ként mindenesetre olykor alig lehet átérni közöttük a túlsó ol­dalra, s biciklivel is életveszélyes a közlekedés, ahol nincs ke­rékpárút. Vannak, akiknek az autó státusszimbólum, de olyanok is, akik - elvből - nem használják. Az utóbbiakat sokan lenézik, s tán még azt is megkérdezik, hogy mit esznek. Pedig egyszerű: „amit mi, tényleg” - hogy a reklámot idézzem. Az én szemem­ben cseppet sem értéktelenebbek másoknál, sőt. Például azok­nál, akik - csak dicsekvésből - évente új verdában feszítenek, vagy az aranyifjaknál, akiknek épp csak az első saját autóba ül­ve törik szét a fenekükön a tojáshéj. Szeretném hinni, hogy még nem „egyedfejlődtünk” menthe­tetlenül motorizált lényekké. Elvileg bárki lehetne legalább néha gyalogos. Elvileg... Ma az autó majdnem olyan, mint a cipő. Sokan egy lépést sem tesznek nélküle. ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK! Évtizednyi művészet Figyelmes fiúk JUHÁSZ SÁNDOR kesztölci festő­művésznek nem csak hob­bija, de élete a festészet Mintegy tíz éve foglalkozik ak­tívan a művészettel, de már ko­rábban is festett képeket. Szí­vesen készít tájképeket és csendéleteket, általában olajjal dolgozik. Elmondta, hogy bár igazából nincs kapcsolata a bá­nyászattal és hagyományaival, a bányásznapon megnyitott tárlatra elkészítette a csolnoki Szent Borbála-templom képét, amelyet a Bányászati- és Ás­ványgyűjteménynek adomá­nyozott. Egyébként minden év­ben bemutatja alkotásait az immár hagyományos Lélekvi­­rágok című kesztölci tárlaton. LOMBOSI KRISZTINA történelem szakos tanár­nő még főisko­lás korában gyakorlaton volt Esztergomban egy fiú­is­kolában. Csinos fiatal hölgy lé­vén, tanára kicsit aggódott, ho­gyan fog boldogulni a kamasz­­korban lévő 17-18 éves srácok­kal. De végül minden rendben volt az órán, a fiúk részéről semmi kivetnivaló nem tör­tént. Mindössze annyi huncut­ság, hogy az egyik kamasz az óra végén a többiek unszolásá­ra és kuncogása közben bát­ran megkérdezte: tanárnő, ugye, öngyújtó van a farzseb­ében? Ebből Krisztina már se­jtette, hogy a fiú mennyire az anyagra koncentrált az órán. Nagysáp belső felújítás a tele­pülés a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához benyújtott Köz­kincs Hitelprogram pályázatán a Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház teljes belső felújításához csaknem tíz és fél milliós kedvezményes hitelt kapót Nyergesújfalu restaurálják A TEMPLOMOT Csaknem egy éve tart a barokk katolikus templom restaurálása Tarr György restaurá­tor művész vezetésével. A hatvan éve készült faliképek megóvását valamint az elpusztult részletek helyreállítását végzik. Vasárnap az egyházközség Szent Mihály-napi búcsút tart. Nyergesújfalu háziorvosi pályá­­ zatok Kedden 16.30-tól tartják a képviselők következő ülésüket Fe­lülvizsgálják az önkormányzati ren­deleteket, beszámolót hallhatnak a futó projektekről, majd zárt ülésen nézik meg a háziorvosi pályázatokat Nyergesújfalu PÓTKÖLTSÉGEK Fe­lülvizsgálják az önkormányzati ren­deleteket a keddi testületi ülésen a nyergesi képviselők. Beszélnek a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójához való csatla­kozásról. Szó lesz az iskolatej bizto­sításáról és a szúnyoggyérítés pót­költségeiről. Oroszlány tejet neveznek el AZ 56-OSOKRÓL A legutóbbi testü­leti ülésen terület elnevezéséről is döntöttek a képviselők. Az ápolási intézet és a műszaki középiskola közötti városrészt az 56-osok tere néven jegyzik majd be. Oroszlány utakat javítanak A legutóbbi közgyűlésen a képvise­lők tárgyaltak arról, hogy a Deák és Széchenyi utca valamint, a Petőfi utca és a rendelő mögötti szakasz felújítására pályázott az önkor­mányzat. A munkálatokat a Bá­nyász körút és a Sallai utca fedőré­tegének felújítása után kezdik el. Tata BELSŐ LÁTÁS Szeptember 25-én, délután négy órától hallgat­ható meg Huszti Sándor előadása, melynek címe: Belső látás. Az ér­deklődők a művelődési központban találkozhatnak e speciális szakterü­let ismertetőjével. Fatuska Dániel­től kaphatnak előzetesen bővebb felvilágosítást a 20-9274-984 tele­fo­nszámon. Tatabánya 2800 hallgató A MÜTF-ÖN A Modern Üzleti Tudo­ mányok Főiskolájának tatabányai, nappali tagozatára az idén 220, le­velező tagozatára 137 hallgató irat­kozott be. A budapesti tagozaton 145 nappalis diák kezdte meg ta­nulmányait A szakirányú tovább­képzéseken és a Székelyudvarhelyi Képzési Központban még zajlanak a beiratkozások. A főiskolán össze­sen mintegy 2800-an tanulnak. Tokodaltáró 10 éves az egyesü­let Tíz éve alakult meg a Tokod­­altárói Nyugdíjas Klubtagok Egye­sülete. Hétfőn 16 órától a Bányász Kultúrotthonban tartják ünnepsé­güket, amelyen fellép Madarász Katalin is. A klubszoba minden hé­ten benépesül. Egészségügyi szű­rések, filmvetítés várja az időseket, akiknek havonta utazásokat is szerveznek. KERESZTN­E A MEGYEN szerszámokat faragnak A Hanczvikli Jenő tulajdonában lévő, ki­válóan felszerelt vérteskethelyi szerszámkészítő üzemben a nagy értékű számítógép-vezérlésű gép mellett még két hagyományos és egy marógép is szolgálatban van. Kipróbált idősebb szakemberek, Farkas Tibor, Ősz Sándor oldja meg a gyártási, szervizelési feladatokat

Next