24 óra, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-28 / 227. szám

24 ÓRA - 2005. SZEPTEMBER 28., SZERDA MEGYEI TÜKOR Többen is jelezték la­­ punknak a Paradicsom­­ kertből: egy hónapja foj­tó, kátrányos szag és fo­lyamatos zaj keseríti meg életüket. Gondjukat a Mészáros út végén felépí­tett Vértes Aszfalt Kft. üzeme okozza. Lővey Júlia tatabánya­i betelefonálók azt ál­lították, hogy senkit nem kér­deztek meg tőlük, akarják-e az üzemet vagy sem. Megkérdeztük Till Pétert, a Vértes Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: nem tudnak mit tenni a bitumen­szaggal. A kész aszfaltot nem tárolják szabadon, szerinte a la­kók csak azt érezhetik, amikor tehergépkocsival elszállítják az anyagot. Hozzátette: jogerős építési engedély alapján építet­ték meg az üzemet. A polgármesteri hivatal épí­tésigazgatási osztályának illeté­kesétől, Lengyelné Fekete Mári­ától megtudtuk: még nem zá­rult le a használatbavételi enge­délyezési eljárás. Nincs meg például az észak-dunántúli kör­nyezetvédelmi igazgatóság jó­váhagyása. Megkérdeztük: nem kellett volna tájékoztatni a lakókat az üzemről? Lengyelné elmondta: 2001-ben elkészült egy előzetes szabályozási terv a területre vonatkozóan, amely­ben már szerepelt az aszfalt­üzem. A tervet jóváhagyta a képviselő-testület, ezt azonban lakossági fórumnak kellett megelőznie. LAKI FERENC környezetvé­delmi referens megerősítette: volt lakossági fórum, amely­nek központja­­rendezési terv állt. Az üzemről csak említés szintjén esett szó. Ezzel az ön­­kormányzat tájékoztatási kö­telezettsége be is fejeződött. Az aszfalttal kapcsolatos tevé­kenységet ugyanis környezet­­védelmi engedély nélkül is le­het folytatni. Ezért nem ké­szült hatástanulmány sem, amelyet előzetesen megtekint­hettek és véleményezhettek volna az állampolgárok. Csomagba rejtve kapták a lakók a napjaikat megkeserítő üzemet Vizsgálatot kezdeményeznek a helybéliek SURI JÁNOS: Nap mint nap érezzük a sza­got. Már beszél­gettünk a többi lakóval arról, hogy esetleg írásbeli kérelmet nyújtsunk be az önkormányzat­hoz. Arra szeretnénk kérni a hi­vatal illetékeseit, hogy vizsgál­ják meg a problémát. FÜLÖP JÓZSEFNÉ: Reggelente olyan büdös van, hogy abla­kot sem lehet nyitni. Emellett folyamatos zúgást kell hallgat­nunk. A Dembinszki utcában, közvetlenül a házakkal szem­ben, már van egy üzem, de az­zal eddig nem volt probléma. mmnwm Résen kell tehát lenniük a la­kóknak akkor, amikor egy rendezési tervvel kapcsolatos lakossági fórumon vesznek részt. Hiszen gyanútlanul azt gondolhatják, valóban csak egy tervről van szó, amely 5-10 év alatt még úgyis válto­zik, módosul... Ehhez képest úgy tűnik, részvételüket és hozzá nem szólásukat határo­zott igennek veszik az önkor­mányzati képviselők, így nincs akadálya annak, hogy a tervben említés szintjén sze­replő létesítményeket megsza­vazza a közgyűlés. Tóparti nyugdíjasparti óvodásokkal esztergom-búbánatvölgy Teg- ted Egyesület és az Esélyek Há­­zán. Vetélkedtek, sütemény- egy óvodáscsoport is érkezett nap látták vendégül a megyei za munkatársai az esztergom- olimpiát tartottak, bográcsot- hozzájuk vidám műsorral a idősotthonok lakói a Veled-Ér- búbánatvölgyi Kerek-tópart­­iak kora délutánig. Délelőtt még Bánomi lakótelepről. 3 i­u* fi v 12» »i* Nehézsúlyú sumákolás RIBÁRY ZOLTÁN Annak idején majd’ kiköptem a tüdőmet legbe­csesebb sportdíjamért, egy­­ könnyűsúlyú nyolcevezősben nyert - magyar bajnoki ezüs­tért. Amatőrként nem is lettem volna hajlandó több áldozatra. A profi sportolók mások, ők iga­zi szenvedésre is készek a sikerért, a szponzorok kegyeiért, a startpénzekért. Némelyikük még a lelkét is odaadja az ördögnek. Ördögi színjáték, ami az elmúlt napokban a magyar sport, köze­lebbről a súlyemelés háza táján történik, még mindig az athéni dop­pingbotrányaink nyomán. Nagy dirrel-durral beharangozott, majd lóhalálában lefújt leleplező sajtótájékozta­tó, lemondás, fenyegető telefonok, sporto­­­­lók és sportvezetők egymásra mutogatá- Az én szememben sa, visszavonulás - s ezzel, legalábbis az végleg oda én szememben, végleg oda az ártatlanság, az ártatlanság. Lassan már csak az lesz igaz(i) teljesít­­­­mény, ha a súly löki ki az emelőt Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy az ártatlannak hitt hő­sök sem feltétlenül angyalok egytől-egyig, de ezzel a mostani Gyurkovics-Komáromi sztorival nekem betelt a pohár. Nagyon úgy tűnik, hogy az ügyben mindenki hazudik, vagy legalább csúsztat. Mindenesetre ami körülöttük kavarodott, méltatlan a Coubertín-i „szent” sporthoz: inkább a tévé- és rádióműsorok, újságok kék fény blokkjában lenne a helye. Úgy látszik, hogy az élet egy másik területén tapasztalt sok sumákolás, csalás, „fehéringes” bűnözés (igen, ez sem erős) ra­gadós divattá, mintává vált. Nem nehéz kitalálni, mire, kikre gondolok: hát persze, hogy a politikára, politikusokra­­ alsóbb­­felsőbb szinten. Ha ők szinte bármit megengedhetnek maguk­nak következmények nélkül, hogyan remélhetnénk, hogy má­sok körömszakadtáig ragaszkodnak a fair playhez. Az embernek két választása marad. Vagy „bekeríti házát”, és nem figyel a minden színtéren zajló küzdelmekre, vagy minden eredményből kegyetlenül köbgyököt von, akkor is, ha fáj. Fürdés lóháton Áprilisi tréfa MARKOS ATTILA tv-producer, a komáromi Ló-show há­zigazdája az egyik forga­táson a Kis-Dunán ment át lóháton, teljesen bemikrofo­­nozva, az őt vevő kamerába beszélve. Egyszer csak, ami­kor lova egy laza vágta köz­ben hirtelen besüllyedt egy víz alatti mélyedésbe, ő egy hatalmas bukfenc kíséreté­ben esett le a négylábúról. A felvétel viszont olyan jól sikerült, hogy rendszeresen vetítik a televízióban. Ezért viszont rengeteg zrikót kell elviselnie barátaitól, ismerő­seitől, akik mindig megkér­dik, hogy milyen a víz a Kis-Dunába, vagy hogy mi­kor végezte el a kaszkadőr­iskolát. SÁHÓNÉ HORVÁTH MÁRTA banai polgár­­mester as­­­szony nem tagadja, hogy jól rászedték a polgárőrök még április el­sején. Ezen a napon telefo­non értesítették a település első emberét, hogy ők bi­zony elkaptak valakit, aki fát lopott. A polgármester érdeklődött afelől, hogy milyen értékű az ellopott tüzelet. A polgárőrök csak annyit mondtak, nem tud­ják, de a tettest ott tartják borozóban, és menjen azonnal. Amint odaért a bejárathoz, jót nevettek rajta a vicces kedvűek, hogy elhitte a sztorit. Ek­kor végiggondolta újból a történetet, és ő is bekap­csolódott a kacagásba. Környebánya kerti tolvaj Teg­nap lopást jelentettek be a telepü­lésen, mivel ismeretlen tettes szep­tember 20-a és 26-a közötti idő­szakban az egyik házba ismeretlen módon hatolt be, és onnan kerti gépeket tulajdonított el. A lopási kár 180 ezer forint. Leányvár fejlesztés a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás pályá­zaton nyert támogatást a kistérségi ügyintézés korszerűsítésére. Leány­vár mint a társulás tagja erre a cél­ra, az informatikai hálózatnak és eszközeinek fejlesztésére 700 ezer forintot kapott. MoCSa ÚJ ÁGYAK A település nap­közi otthonos óvodájában tizenöt elhasználódott ágyat cseréltek ki. A száztízezer forint értékű fekvőhe­lyek beszerzését az önkormányzati tartalék alapból finanszírozták. Oroszlány NÉMETEKKEL BARÁT­KOZNAK Egy delegáció indul a na­pokban a Lengyel József Gimnázi­umból a németországi Heinsbergbe. Mint azt H. Varga Andrea igazgató elmondta, a há­rom némettanárból álló csapattal ő is elutazik. Az ottani gimnázium meghívására indulnak el olyan nem titkolt szándékkal, hogy a két intézmény közötti kapcsolatot erősítsék. Tatabánya szűrési járat A mammográfiás szűrésre behívót kap minden 45-65 év közötti nő. Megyénk keleti feléből nehéz el­jutni a tatabányai kórházba, így hazánkban második helyen itt is elindult a szűrési járat. Immár második alkalommal szállítja a vizsgálatra a hölgyeket Csévről, Kesztölcről, Csolnokról, Únyról és még több kistelepülésről. A busz csütörtökön 9 órára gördül be a kórház parkolójába. Tatabánya szerszámgépek A HÉTVÉGI HÁZBÓL Hétfőn jelen­tették be, hogy a hét végén ismeret­len elkövető a Szigeti dűlőben lévő egyik házba ajtóbenyomás módsze­rével hatolt be, és onnan szerszám­gépeket tulajdonított el. A lopási kár 120, a rongálási kár 5 ezer forint. Tatabánya mackós tolvaj Ked­den betöréses lopást jelentettek be. Az ismeretlen tettes szeptem­ber 26-án a Tarjáni úton lévő telep­helyen az egyik irodába ablakrács kivágása módszerével hatolt be, és onnan eltulajdonított egy szám­kódos páncélkazettát, benne 100 ezer forint készpénzzel. Tatabánya öltözőszekrény SZÁZEZREKKEL Tegnap a megye­­székhely egyik fitneszterméből je­lentették be, hogy az öltözőszek­rényből ismeretlen tettes 11.00 és 11.30 óra közötti időben készpénzt tulajdonított el. A sértett a szekré­nyében hagyta a kulcsot, és az el­követő ezt kihasználva 480 ezer fo­rint készpénzt tulajdonított el. Vértessomló németül énekel­­ nek A település iskolája október 21-én megyei német népdalének­lési versenyt rendez. Hartdégenné Rieder Éva igazgató elmondta, hogy a szervezéshez 50 ezer forint pályázati pénzt nyertek. A versenyre még várják a jelentkezőket, nem csak nem­zetiségi iskolákból. KERESZTÜL A MEGYEN préstisztítás császáron A településen csaknem mindenütt lezaj­lott a szüret az elmúlt vasárnap. Ám ahogy Mánomics Pál szőlős­gazda mondja, a vidám szürettel nincs vége a munkának, mert ott vannak az edények, a prés, amit rendbe kell tenni, mint ahogy a pincét is. Képünkön: férfimunka a szüret utáni „takarítás”.

Next