24 óra, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-16 / 268. szám

14 Gyakran tanulnak új figurákat a Szalézi-Irinyi kézilabdásai NYERGESÚJFALU A Szalézi- Irinyi Gimnáziumban sok le­hetőség van a sport terén is. Az újonnan érkező diákok az első évben egy kijelölt napon plusz két órát tartózkodnak az isko­lában, a gyengébb tanulók kor­repetálásokra, a jobban teljesí­tők pedig sportszakköre jár­nak. A sportkínálat: kézilabda, kosárlabda, foci, csocsó. Iskolánkban színvonalas a kézilabda. Heti több órában tartunk edzéseket, hiszen las­san közeledik a középiskolai bajnokság. Az edzést bemele­gítéssel kezdjük, hogy ne for­duljanak elő sérülések. Gyak­ran tanulunk új figurákat, amire a játék közben nagy szükség van. Minden edzés vé­gén lehetőségünk van játékra. Hajnal Zoltán tanár úrnak kö­szönhetően csapatunk egyre jobban fejlődik. Gyarmati Gyöngyi, Kalmár Melinda, Herczeg Nikolett, Szalézi-Irinyi Gimnázium Csokonai és Lilla emléke ma is él DEBRECEN/DUNAALMÁS Hol­nap évfordulója lesz Csokonai Vitéz Mihálynak: 1773. no­vember 17-én született Debre­cenben. 1797 tavaszán Komáromban ismerkedett meg Vajda Julian­nával (Lilla). Kölcsönös és bol­dog szerelem alakult ki közöt­tük, melyről versei tanúskod­nak. Szerelmük a család ellen­állása miatt nem teljesedhetett be: Lillát szülei egy duna­­almási kereskedőhöz adták fe­leségül. Dunaalmáson, Lilla egykori lakhelyén, dr. Ferenczy Miklós orvos, író 1971-ben létrehozta a Csokonai-emlékszobát. A gyűj­temény legérdekesebb darabja Domity Viktor 1817-ben kiadott könyve, mely barátjának, Cso­konainak az életéről szól. A kis­­ kiállítás, mely Csokonai és Lil­la halhatatlan szerelmének ál­lít emléket, csak bejelentkezés­sel látogatható. Trukmü­ller Mónika, Tatabánya, kereskedelmi és vendéglátóipari iskola, 10. B Csokonai Vitéz Mihály Lilla sírja Dunaalmáson SÉTA - CSAK FIATALOKNAK! 24 ÓRA - 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Talentumosok vendégségben lapkészítés A főszerkesztő irodájától a tördelői szobáig November 13-án a 24 Óra szerkesztőségében jár­tunk a Talentum gimnázi­umból a SÉTA-program keretében. Már egy hete, a legutóbbi elméleti óra óta nagyon vártuk ezt az alkalmat. TATA/TATA BÁNYA Az egy do­log, hogy két tanórát így si­került megúsznunk, de nem ez volt az elsődleges cél, ha­nem hogy bepillantást nyer­jünk az igazi szerkesztőségi munkába. Szőts István - aki a SÉTA- programban az újságíróórákat tartja nekünk - fogadott bennün­ket. Röviden ismertette a részle­teket, bemutatott Szerdahelyi Csaba főszerkesztőnek, aki egy rövid tájékoztatást adott arról, mivel is telik egy átlagos nap az újságnál. Ezután mindenki örö­mére elindultunk, és körbejártuk az egyes helyszíneket, hogy meg­ismerkedjünk a munkafolyama­tokkal. Megnéztük az újságíró­kat, a lapszerkesztőket, akik el­magyarázták, hogyan működik az a speciális program, amivel dolgoznak. Érdekes volt szá­munkra, hogy betekinthettünk a tatai oldal szerkesztésébe is, és már kedd délután láttuk, mi jele­nik meg a szerdai újságban. Ezt követően megfigyelhettük, hogyan dolgoznak a tördelők. Ez egy nagyon izgalmas munka, bár kissé időigényesnek tűnik, hiszen mint egy kirakós játékot, úgy kell a számítógép képernyőjén egy­más mellé rakosgatni a már elké­szült cikkeket és képeket. A lap fotósa itt, a tördelőknél készített rólunk felvételeket, amelyeket a rovat szobájában azonnal meg is nézhettünk, és közösen a számí­tógép segítségével kiválasztot­tuk azt, amelyik szerintünk a legjobban sikerült. Ez látható itt az újságban. Mindenképpen érdemes volt ellátogatnunk a szerkesztőség­be, hiszen nagyon sok érdekes­séget láttunk. Karsai Gergő, Talentum iskola, 10. osztály A talentumos diákoknak Szőts István lapszerkesztő (balra) és Hornyák Csaba tördelőszerkesztő (előtérben) ismertették a munkafolyamatokat Dorogi lányok is kocogtak a szigeti futógálán DOROG/BUDAPEST A dorogi Zrí­nyi Ilona Általános Iskola tanu­lói nem először vettek részt a fő­városban tizenegyedszer meg­rendezett Coca-Cola futógálán, amelyre minden évben lányo­kat, asszonyokat hívnak meg. Minden korosztály megtalálható ilyenkor a Margitszigeten, s ma­gunk dönthetjük el, hogy gyalo­golva vagy futva tesszük meg a választott távot. Futás közben gyakran pillan­tottunk az égre - végül szeren­csére nem eredt el az eső, sőt a jó hangulatunkat fokozta az is, hogy a nap végére kellemesre fordult az időjárás. Az ajándék sem maradt el: az üdítőitalok mellett jutott min­denkinek egy női magazin, egy szelet csokoládé és érett banán. S akadt program a sportolás után is, körülnézhettünk, bön­gészhettünk kedvünkre a ren­dezvény területén felállított sátrakban. Jövőre biztosan sokan találko­zunk ismét a sikeres rendezvé­nyen. Balázs Bernadett, dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola, 8. osztály Részt vevő iskolák Zsigmondy Vilmos Gimnázi­um és Informatikai Szakkö­zépiskola, Dorog Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola, Oroszlány Szalézi-Irinyi Középiskola, Nyergesújfalu Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szak­­középiskola, Tatabánya Talentum Általános Iskola, Gimnázium és Kézműves Szakiskola, Tata Legközelebbi összeállítá­sunk jövő csütörtökön jele­nik meg. Otthoni főzőcske tévés segítséggel Manapság már nem kell a nagymama régi szakácsköny­veit bújnunk ahhoz, hogy egy finom ételt varázsoljunk az asztalra. Akár a tv-ből is meg­tanulhatunk egy­bonyolul­­tabb fogásokat. lan Már számta televíziós csatorna közül tudunk válogat­ni, és miért ne találnák ezek között egy olyat, ami a gasztronómia rejtelmeibe kalauzol el bennünket. Ez nem más, mint a TV Paprika. De a kereskedelmi adókon is láthatunk szórakozta­tó főzős műsorokat, ilyenek pél­dául a Stahl konyhája, a Recept­klub vagy Jamie Oliver műsora. Az ilyen műsorok nem feltét­lenül szakembereknek szól­nak, hanem inkább a gasztronómiát kedvelőknek és a háziasszonyok­nak. Vizuális él­ményt nyújtanak, hasznos taná­csokkal látnak el. A TV Paprikára ez kifejezetten igaz. Megismer­kedhetünk a görög, az olasz, a ja­pán, a kí­nai, a fran­cia és a ma­gyar konyha legismertebb fogásaival, ételre­­mekeivel. Bepillan­tást nyerünk a bo­rok, a fűszerek és a sajtok világába. Ötlete­ket meríthetünk hét­köznapi, vasárnapi vagy akár ünnepi ebédek elkészítéséhez. Izing Tünde, Tatabánya, kereskedelmi és vendéglátó iskola, 13. B SZERINT­EM A szomszéd kertje... Az Európai Unióban az egyik alapvető jog a szabad munkavállalás. Sok fiatal in­dul nagy reményekkel sze­rencsét próbálni. Munkale­hetőség van: az unió nyugat­európai régiója szinte min­den szakmában keresi a szakképzett és a munkálta­tónak olcsó munkaerőt. Hitetlenkedve hallgatom azokat a „sikersztorikat”, amikor valaki arról beszél, hogy jó pár évvel korábban egy öltözet ruhában, iratai­val a zsebében nyakába vet­te a világot, ma pedig már sikeres üzletember, bánya­­tulajdonos, iparmágnás. Hi­hetetlen, hogy valaki „le­szalad a boltba kenyérért”, aztán egyszer csak milli­omosként tér haza. Ennyire a szomszéd kertje se zöld, bár meg kell hagy­ni, az uniós fizetések mes­­­sze jobbak, mint a hazaiak. Azt már hihetőbbnek tar­tom, amikor valaki arról be­szél, hogy néhány év ke­mény munka után itthon kocsit, lakást vehetett. Hogyan juthatunk külföldi munkához? Sokat számíta­nak a személyes ismeretsé­gek, de próbálkozhatunk munkaközvetítő cégekkel is. Szinte minden újságban olvashatunk külföldi állást hirdető ajánlatokat. Egy ismerősöm néhány ba­rátjával egy ilyen munka­­közvetítő cég révén Angliá­ban szeretett volna munkát vállalni. Minden jónak tűnt: munka, szállás, fize­tés. A kiutazás költségeit természetesen maguk fizet­ték. Mikor már Angliában voltak, akkor derült ki, hogy a korábban ígértek közül semmi sem igaz: a fi­zetés lecsökkent, a szállá­son nem volt fűtés és a munka sem az volt, amit ígértek. Vendéglátó területen tanu­lok, és sok ismerősöm van, akik felszolgálóként, sza­kácsként hajón dolgoztak rövidebb-hosszabb ideig. Az ő tapasztalataik lelkesí­tők, de azért nem árt óva­tosnak lenni, ha az ember külföldön akar munkát vál­lalni. A vakszerencsére ne bízza senki magát! Kotroczó Róbert, kereskedelmi és vendéglátó­ipari iskola, Tatabánya Dr. Csernus Imre tart előadást az Eötvösben A televízió révén népszerű­vé vált, a drogproblémák megelőzésében és kezelésé­ben is óriási tapasztalatok­kal bíró dr. Csernus Imre pszichiáter tart előadást ma este hat órától Dorogon, az Eötvös József Általános Isko­lában. A hírverésnek kö­szönhetően bizonyára sokan részt vesznek a különleges stílusúnak ígérkező előadá­son, amelynek címe: A csa­lád, a gyermek és a pedagó­gus lelki egészsége. Melocco Luca, dorogi Zsigmondy-közép­­iskola, 11. A

Next