24 óra, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-07 / 32. szám
Koppánymonostor Az Élettér Egyesület - mely az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját - február 10-én délután öt órától a művelődési házban mutatja be a 9. Koppánymonostori Kalendáriumot. A kiadvány átadási ünnepségének sokéves hagyományait követve most is szó lesz a kalendárium elkészítésének háttérmunkáiról, valamint a szokásokhoz híven, az egyesület vezetője, Monostori Éva, ismerteti majd a közhasznú szervezet éves programját, továbbá a hosszabb távú terveit. Az összejövetel ünnepélyességét emelendő szándékkal a 20 éve működő Garabonciás Együttes monostori általános iskolás növendékeinek táncos műsora is látható lesz, majd a jelenlévők hallhatnak egy érdekesnek ígérkező előadást a cserkészetről. Ezt követően a szintén jubiláló Magyarock Dalszínház tagjai örvendeztetik meg a fellépésükkel a közönséget. ■ KOMÁROM - TATA ÉS TÉRSÉGE 24 ÓRA - 2007. FEBRUÁR 7., SZERDA A kalendáriumot kilencedszer készítette el az Élettér EgyesületFit-kid a bordásfalak között eredmények Ma megyei tornaversenyt is rendeznek Ha nem is a város legrégebbi iskolája, de az egészen biztos, hogy az egyik legeredményesebb. Évek óta bizonyítják ezt a Petőfi Sándorról elnevezett intézmény diákjai, akik a 79. tanév második „félidejét” kezdték néhány napja. Palásti Péter Komárom A patinás falak között két klasszikus kivitelezésű lépcsősoron is fel lehet jutni az emeletre, ahonnan a tanáriba vezető folyosó oldalfalán kialakított ablakon át azt is lehet látni, hogy ki mit csinál a tornateremben. Ottjártunkkor éppen Vadkerti Ildikó tanárnő tartott gyógy- testnevelési foglalkozást, melynek keretében az egyik feladata az volt, hogy a felfordított zsámolyokba úgy kellett belehelyezni a lehúzott zoknikat, hogy azokat csak a lábujjakkal lehetett megérinteni. Nem könnyű, de a jelenlévőknek nem okozott különösebb nehézséget. A legújabb sportdivatot is egyre többen sajátítják el itt, a bordás falak között. Ők azok, akik a Fit-kid egyre magasabb szintű művelői. Közülük eddig az ötödik osztályba járó Vadkerti Luca érte el a legjobb eredményt a közelmúltban megrendezett országos versenyen. Az meg majd a mai nap végére derül ki, hogy kik szerepelnek legeredményesebben a torna diákolimpia megyei döntőjén, amit ugyancsak a Petőfi-iskolában rendeznek meg tíz oktatási intézmény hatvan tanulója között. Többségük Tatáról, Tatabányáról, Esztergomból és Dorogról érkezik. Mindezt Szabó Tamásné igazgatónőtől tudtuk meg hétfőn, aki elmondta azt is, hogy januártól Folcz Melinda gyógypedagógus rendszeresen foglalkozik azzal a csaknem húsz diákkal, akik a szakemberek szerint sajátos nevelést igényelnek. Ennek köszönhetően ők is egyre jobb eredményeket érnek el, míg mások bizonyítják tehetségüket az országos versenyeken is. Az elmúlt három évben nyolcan hoztak haza arany-, hatan ezüst-, öten pedig bronzérmet a legmagasabb szintű tanulmányi versenyekről. Délutánonként már gyógytestnevelési foglalkozások is vannak a tornateremben Bélbolyhoktól a török koron át a partnerségig tata A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság szervezésében február 7-én, délután négy órától a Magyary Zoltán Városi és Megyei Művelődési Központban dr. Szerémy Zsolt sebészorvos előadását hallgathatják meg az érdeklődők, melynek témája a bélrendszer működése és egészségi problémái lesznek. Ugyanezen a napon, ugyanezen időpontban a Móricz Zsigmond Városi Könyvtárban „A török kor és Tata- Tóváros” címmel Hegyi Klára történész, tudományos tanácsadó, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa tart előadást. Másnap, február 8-án kezdődik az a 36 órás képzés a tatai Öreg-tó Klubhotelben, melynek címe: „Partnerség és együttműködés az önkormányzatok és a civil szervezetek között”. Ezek az oroszlányi kistérség települései által delegált húsz fő vesz részt. ■ Készülnek a vizitdíj bevezetésére a kivétel Csak betegeire háríthatná a többletkiadásokat Naszály a tatai kistérséghez tartozó falvak közül egyedül Naszályon dolgozik az önkormányzat alkalmazottjaként a háziorvos. Dr. Nagy Mária kollégái már vállalkozóként látják el feladataikat. A községben nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő doktornőt különösen sokan keresték fel megfázás miatt az elmúlt napokban, akiknek még nem kellett itt sem vizitdíjat fizetniük, de február 15-től már igen. Ennek technikai feltételrendszerét a polgármesteri hivatal fogja kialakíttatni. A doktornőtől megtudtuk, hogy tegnap ő is ott volt Budapesten, a sportcsarnokban azon a szakmai fórumon, ahol több mint négyezer orvos vett részt szakmai kamarájuk szervezésében. Másokkal együtt ő is furcsállta, hogy a kormányzat részéről egyetlen felelős vezető sem jelent meg a tanácskozáson, csupán az országos tiszti főorvos. Érdeklődésünkre elmondta, hogy változatlanul együttműködik az önkormányzattal a községben élők egészségének megőrzése, illetve ha szükség van rá, akkor gyógyításuk érdekében. Nem tekinti ugyanis igazi vállalkozásnak azt a helyzetet, melyben az egészségbiztosító bármikor meghatározhatja a bevételeit, míg kiadásait csak a betegekre háríthatja. Erre ő nem hajlandó. ■ Palásti Képünkön dr. Nagy Mária látható Nagy Zoltán vizsgálata közben Több felügyelő még több pénzt kap havonta, mint korábban Komárom Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottságainak taglétszámát egy-egy fővel megemelték a közelmúltban. A képviselő-testüet tagjainak többsége azt is megszavazta, hogy ezentúl 30 százalékkal több tiszteletdíjat kapjanak azok, akik ezt a nem túl sok idő- és energiaráfordítást igénylő feladatot ellátják. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egyes cégek esetében a korábbi harmincezer forintos tiszteletdíj helyett csaknem negyvenezret vehetnek fel havonta. ■ P. P. Nyílt nap után rajz- és énekverseny is lesz TATA Ma nyür napot tartanak a Fazekas Utcai Általános Iskolában, ahol a szülők és gyerekeik tájékozódhatnak az ének-zene tagozatos felvételi rendjéről. Február 17-én a leendő elsősök számára rajz- és énekversenyt is hirdetnek. Előbbi témája: A kedvenc mesém, utóbbiban viszont kedvenc dalukat kell majd előadniuk a kicsiknek. A jelentkezési lapokat az óvónőktől kell elkérni, s azokat kitöltve eljuttatni az iskolának február 12-éig. ■ HAGYOMÁNY Ési minőség! a Rozmann Húsbolt I Tata, Piac tér ■ (Plusz mögött) IS B 30/347-9574 Saját készítésű pácolt, füstölt áruk. Friss húsok• Házi füstölt sonka 1290 Ft _ füstölt csülök sertéskaraj sertéscomb sertésoldalas sertésdagadó házi zsír 890 Ft I 890 Ft a 890 Ft I 790 Ft I 790 Ft 1 299 Ft I Enni-kék étkezési utalvány elfogadóként Nyitva tartás: H.: ZÁRVA K-Sze.: 7.00-16.00 Cs-P.: 7.00-17.00 Szo-V.: 7.00-13.00 i NEMES HENTES E HETI AJÁNLATA Rövid karaj.......................990.Hosszú karaj......................919.HátSÓ CSÜlök (sütni, káposztába) 500. Tata, Rákóczi út Tata Profi áruház Tata, Penny market Oroszlány, Penny market © Husqvarna 2007.február 6-28. B IBI 109.900 Fimm mi 122.900 Ft QB3 H 350 50 cm-1 ’132.900 Ft Bruttó fogyasztói árak Üzlet: Tata, Bajcsy-Zs. u. 1. 34/383-669 Szerviz: Szomód, Alma u. 16. IS. 34/491-096 • 06-30/342-8570 VERHETETLEN ÁRON KÍNÁLJUK ALUPLAST MŰNYAG ABLAKAINKAT K=1,0 w/m2k fokozott hővédelmi üveggel, részszellőztetővel és hibás működtetésgátlóval szerelve! AKCIÓ február 28-ig! Ízelítő megdöbbentően alacsony árainkból: 90/150 BNY 32 900 Ft 120/150 BNY 37 300 Ft 150/150 BNY 42 500 Ft 90/240 BNY.EA 51 500 Ft Az árak az áfát tartalmazzák! Az árak V5 légkamrás 70 mm vastag profilra vonatkoznak! 112 000 Ft MDF fóliás beltéri ajtók állítható tokkal fehér, bükk és cseresznye színben: 31 600 Ft-tól! KOMPLETT CSALÁDIHÁZ-EPITOKNEK PLUSZ KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTUNK! ! KOMFA-THERM FAIPARI ÉS NYÍLÁSZÁRÓ GYÁRTÓ KFT. TATA (Fényes Üzletházban) Ady E. u. 3-5. Tel/fax: 34/381-501 , mobil: 20/252-9042 KOMÁROM (a Plus Diszkont mellett) Klapka Gy. u. 12. TeL/fax: 34/540-228, mobil: 20/583-9285 Temze 3 alapüveges