24 óra, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-03 / 154. szám
* 10 HÍRSÁV Gitárrekord Balatonfüreden A világ leghosszabb koncertje 216 órányi szakadatlan zenéléssel éjjel-nappal szólt a füredi Kisfaludy színpadon. Háromszázötven produkció és több mint ezer fellépő állt a közönség elé. A klasszikus gitárosok mellett a dzsessz, a latín, a flamenco, a könnyűzene és a rock képviselői is játszottak az új Guinness-rekordért. Megfejtették a Stradivarik titkát? A FA EGYENLETES tömörsége adja a Stradivari-hegedűk hangját. Ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet egy holland kutató és egy amerikai hangszerkészítő végzett orvosi CT-vel. Összejött a pénz a kapolcsi fesztiválra A kapolcsi bűvészeti Napokat a Miniszterelnöki Hivatal, az Önkormányzati Minisztérium, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium összesen húszmillió forinttal támogatja. Márta István, a fesztivál főigazgatója szerint ez az összeg hiányzott ahhoz, hogy meg tudják rendezni a fesztivált. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu 7 24 ÓRA - 2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK BULVAR&MŰSOR Testhezálló feladatot kapott Erős Antónia Forgács Gábor legújabb filmjében, hiszen egy riportert kell alakítania. A híradós egészségmegőrző szűrőprogramokat is szervez. Dián Tamás - Igaz, hogy filmszerepet kapott? - Igen is, meg nem is. Forgács Gábor Pillangók című filmjében egy helyi televízió riporternőjét kellett eljátszanom, aki egy gázrobbanás helyszínéről tudósít. Ebben az értelemben tehát szó sincs alakításról, hiszen olyan feladatot kellett megoldanom, amely egy híradósnak nem okozhat problémát. - Ugye nem ez az első ilyen felkérése? - Valóban, feltűntem már az Üvegtigrisben és a Barátok közt című sorozatban is. Sőt Kaposvárott, a városi televízió riportereként több játékfilm forgatásáról is tudósítottam, vagyis nem ismeretlen előttem a filmezés világa. Ugyanakkor határozottan állítom: nincsenek színészi ambícióim. Az eddigi szerepléseim a Pillangókban eljátszott szituációra hasonlítottak: riportert kellett játszanom, ami ugye nem szerep, hanem a mindennapi munkám. - Magáról a filmről lehet tudni valamit? - Egy nagyon tehetséges, ám hátrányos helyzetű kisfiúról szól, és arról, elérhet-e sikereket valaki, ha a környezete minduntalan visszahúzza. A főbb szerepeket Rudolf Péter, Kéri Kitty és a kisgyereket alakító Sipeki Nikolasz játssza. Maga a forgatás emlékezetesre sikerült: Sírok mellett dolgoztunk, egy olyan helyen, ahol az emberek még ma is barlanglakásokban és különböző tákolmányokban élnek. Nekem hozzátartozik a munkámhoz, hogy belepillanthatok ilyen sorsokba, a színészeket viszont nagyon megdöbbentette ez a hihetetlenül mély szegénység. - Az ön által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány már országosan ismert. Hány gyógyszertárban szerveztek eddig különböző egészségvédő szűréseket? - Több mint 560 patikában látható a helyszíni vércukor- és vérnyomásmérést jelző narancssárga felkiáltójel, és ezek többségében már elkezdődött a koleszterinszint-mérés is. A vérnyomásmérés ingyenes, a többiért pedig jelképes, a cserélhető tű árával megegyező összeget kell fizetni. Már szervezzük a november 16-ára tervezett Egy Csepp világnapot a Syma csarnokban, és ezenfelül is ki szoktunk menni egy-egy helyszínre, például az egyetemekre. Az a célunk, hogy minél több embert képbe hozzunk saját egészségi állapotát illetően. Többször előfordult már, hogy valaki a mi szűrésünkön tudta meg, hogy cukorbeteg, és így meg tudta előzni a szövődmények kialakulását. Színésznő azért nem lesz híradós Erős Antónia már az Egy Csepp világnapot szervezi Névjegy SZÜLETETT: 1970. október 2-án. ISKOLÁI: Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989- 1992), ELTE média szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar, PR-szak. pályája: Kaposvári Városi Televízió (1993-1995), Pécsi Körzeti Televízió (1995-1998), 1998-tól az RTL Klub munkatársa. Jenek a saját egészségükre, hogy időben felismerjék a bajt Puccinival opera lesz idén az első előadás a szegedi szabadtérin Puccini Turandot című operájával kezdődnek el pénteken a Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren. A rendező, Kesselyák Gergely meseszerű álomvilágot teremtett színpadra. A látvány, a zene és a mese a szerző életének legszebb pillanatait idézi fel. A darab rendezésekor fontos volt számára a partitúra azon mondata, amely szerint a történet Pekingben játszódik, a mesék idején. „A mesének vannak kellékei, mint az Óperenciás-tenger - ahogy a darabban énekelnek is a tengerről, holott Pekingnek nincsen tengerpartja -, a sárkányok és a magasodó várak” - mondta a rendező. A Dóm téren az idei évadban öt darab lesz. Az előadás címszerepét, Turandot császárlányt Rálik Szilvia alakítja, aki legutóbb José Cura partnereként lépett színpadra Szegeden, és már többször szerepelt a Dóm téren. Legutóbb a szintén Kesselyák Gergely rendezte Nabuccóban, illetve az Alföldi Róbert által színpadra állított Csárdáskirálynőben. A Dóm téren idén öt darabot mutatnak be július 4. és augusztus 21. között. A Turandot után a Marica grófnő, a Szentivánéji álom, a Benyovszky és az István, a király kerül színpadra. ■ Erős Antónia azt szeretné, hogy minél többen figyel *0 W 'Hki fi I 'Hfi Csi H 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Mozimatiné Áramszünet © (am. akciófilm, 1998) 84' 13.15 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki © 16.25 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó © Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt © © (magyar sorozat) 21.15 Szupermozi Holtpont ® © (am. akciófilm, 1991) 114 23.45 Boszorkák © J (amerikai misztikus sorozat) 2 0.45 Reflektor © Nj 1.05 Infománia © Multimédia-magazin vpg 1.35 Alias ® (amerikai akciófilm-sorozat) 11.35 Áramszünet amerikai akciófilm n. m H UIUI AJÁNLÁSÁVAL TV 2 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 I Vonalban. 1830 Európai híradó. 19.00 I Híradó. 1930 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 I Európai híradó. 2230 Garázs. 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Jóban Rosszban .39.35 Evízió délelőtt 10.10 Teleshop 11.45 Régi Jó cimborák © (amerikai kalandfilm, 1995) 13.50 Evízió 14.35 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Dokik © ® (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Rex felügyelő © ® (osztrák-német krimisorozat) 17.25 Szellemekkel suttogó © 18.30 Tények © 19.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 19.40 Aktív © 20.10 Hal a tortán © Vendégváró valósaj,show 21.10 Harminchat ® ® (francia krimi, 2004) 103' R.: Olivier Marcha! Fsz.: Gérard Depardieu, Daniel Auteuil 23.20 Tangó Szerencsejáték-show 23.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 0.30 Tények este 1.10 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 23.20 Tangó Szerencsejáték-show 6.55 Reggeli jam. 9.10 Ezen a világon. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 1630 Vissza a pályára. 17.00 Te vagy az életem. 1755 Híradó. 18.15 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Csattanó. 21.00 A Kilimandzsáró hava (am. kalandfilm). 23.00 Világkép. 23.10 700-as klub. 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Érzékeny Ifjúság ̇ (francia sorozat - 50/7-8.) 10.00 Védelmi jog © (olasz krimisorozat - 26/4.) 11.05 Kisvárosi doktor © 12.20 Rondó 12.50 Roma Fórum 13.25 Bűvölet © 14.30 Jó kis bagázs © 15.05 Família Kft © 15.35 Pompe! © 16.25 TIR 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.50 Max, a zsaru © (portugál krimisor. 52/44.) 18.50 Életképek ® 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A piszkos kezű kislány © (olasz krimi, 2004 - 22.) R.: Renzo Martinoni 22.00 Csütörtök este 22.35 24 - Második évad © (amerikai krimisor. 24/21.) 23.25 Hírek. Időjárás 23.30 Sporthírek 23.40 Kaktusz © (ausztrál film, 1986) 92' 14.00 Élet Erő-magazin. 1430 Szemeszter. 15.00 Pénzhalász. 17.00 Kor Kontroll-percek. 1730 Mentőhelikopter. 1830 Házibuli Attilával és vendégeivel. 1930 A liliomlány (am.mex. sor.). 2030 Hírháló. 21.00 A krokodilvadász(ausztrál kalandfilm, 1987). 23.00 A liliomlány. 24.00 Híriák). 030 Dokumentumflm. 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Palacsintás király 10.00 Musica Historica 10.10 Srpskiekran 10.40 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.15 Záróra 13.00 Connect with English 13.30 Válaszd a tudást! 14.30 Nyitott stúdió 14.50 Szabadlábon Erdélyben 15.20 Vigyázz, kész, dzsessz! 15.55 A román kori Ibéria 16.25 Egy polgár vallomásai © 17.05 Forrás-befoglalás 17.15 Pengető 18.10 Világörökségeink ( 18.35 Sophie © 19.05 Esti mese 19.30 Vágom a pasid! © (angol sorozat - 19/19.) 51' 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. 46/17.) 21.55 Veszélyes terepen © (amerikai krimi, 2005) 91' 23.25 Napnyugta 1.55 Bűvölet © (olasz sorozat - 115.) 52' 2.50 A farkassá változott Tom (lett film, 1984)83' 19.05 Esti mese rajzfilmsorozat FILMMÚZEUM 12.00 Aranykor-archívum. 1230 Sportmúzeum. 13.00 Privátfilmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffith-show. 1530 Dzsessziko nok. 16.40 Orion űrhajó - A visszatérés. 18.10 Suddenly (am. film, 1954). 1930 Kalauz. 20.00 Egy szerelem három éjszakája (magyar film, 1967). 21.50 Privát rocktörténet. 6.05 Ally McBeal © 7.00 Forinteső 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) © 12.05 Pacific Blue © 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Férjek gyöngye © 16.50 Két pasi meg egy kicsi 17.25 Will és Grace © 18.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) © 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Férjek gyöngye © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 CSI-New York-I helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.05 Az igazság órája ® (amerikai krimi, 2002) 1.05 Start (ismétlés) 1.35 CSI - Miami helyszínelők 8.45 Labdarúgó-Eb. (ism.). 12.00 Ultrabalaton. 13.00 Tenisz (összefoglaló). 14.00 Tenisz. 21.00 Zuhanyhíradó. 22.00 Mai helyzet. 22.15 Sporthorgászmagazin. 23.15 Atlétika. 21. Salgótarjáni ugrógála. 24.00 Tenisz. Wimbledon. LOOVOlabda. Mayarország-Németország, Magyarország-Montenegró. 7.05 Hírháttér (ism.) 7.30 Élő egyház (ism.) 8.05 A pálya szélén 2008 8.45 Lizzie McGuire 9.10 A mágikus fal 9.40 Az új Lassie 10.30 Bűvölet © 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek. Duna tér 14.25 Egy nap a parkban (francia-olasz film, 1953) 16.00 A tudomány műhelyében 16.35 Anya, az állatorvos (német sorozat-9.) 49' 17.30 Mese 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Bűvölet " (olasz sorozat - 132-133.) 19.30 Aranyborjú (orosz sorozat-7.) 45' 20.20 Impressziók (filmetűd) 20.35 Univerzum (osztrák ism .terjesztő sor.) 21.30 Hírháttér 22.00 Ház a ködben © (amerikai film, 2003) 121 0.05 A Molnár Dixieland Band és a Bohém Ragtime Jazz Band koncertje 1.00 Híradó. Időjárás 2.00 Kikötő - extra (ism.) 3.00 A márványember © (lengyel film, 1976) 154' 17.00 Pat és Stan. 17.05 Mondókák. 17.10 Bori bari. 17.15 Noddy kalandjai. 1735 Miss Mallard nyomoz. 17.50 Pingu. 17.55 Pettson és Findusz. 18.10 Yakari. 1820 Pat és Stan. 1825 Miss BG. 18.50 Mini News. 1855 Connie, a boci. 19.05 Pat és Stan. 19.10 Horse land Lovasklub. 19303-2-1... 6.00 Irány a Földközi-tenger! 7.05 Amazónia (1.) © 8.10 Kicsi vagyok, na és? © 9.15 Görög népek, görög ízek (3-4.) 10.15 Kockázatos kutatások (3-4.) © 11.25 Donna játszóháza 12.35 Kicsi vagyok, na és? © 13.40 A mór örökség (1.) © 14.45 Irány a Földközitenger! (21-22.) 15.50 Görög népek, görög ízek (3-4.) 16.50 Merész régész © 17.50 Kettészelt városok 18.10 Amazónia (1.) © 19.10 Kockázatos kutatások (3-4.)© 20.20 Rejtélyes diagnózis (1.)© 21.15 Forma és tervező 21.30 Challenger - Visszaszámlálás a tragédiáig (1.)© (dokumentumfilm) 22.40 Háború színesben - Adolf Hitler © 23.45 A fotográfia géniuszai (2.) © 0.50 Csatahajók (2.) © 1.50 Kalandozás a régiókban (5-6.) immmlm i 21.30 Challenger... dokumentumfilm 12.00 Bajnokoknak készül. 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Újjáépítők. 17.00 A ralik világa. 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Ötletemberek. 22.00 Piszkos munkák PeterSchmeichellel. 23.00 Futballhuligánok. Hm TV MAGYAR ATVHíjÓZAT 17.25 Will és Grace amerikai sorozat 18.30 Bűvölet olasz sorozat 2008. JULIUS 3., SPORT» MLHTMA DISCOVERY 1 * 10.00 Védelmi jog olasz krimisorozat