24 óra, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-01 / 26. szám
9 2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Komárom legjobbjait jutalmazták sportgála Szijj Katinka és Szabó Attila két-két díjat is átvehetett az ünnepségen Szijj Katinkának szólt a legnagyobb taps szombat este Komáromban. A sportlövőt női kategóriában az Év sportolójává választották, emellett átvehette a Jó tanuló-jó sportoló díjat is. Szabó Attila az Év edzője és az Év testnevelője címet érdemelte ki. Kovács László Komárom Sportgála és bál keretében vehették át díjaikat azok a sportolók és szakvezetők, akik az elmúlt évben eredményeikkel, helytállásukkal öregbítették a Duna menti város hírnevét szerte az országban, illetve világban. A rendezvényen most is színvonalas bemutatókkal szórakoztatták a megjelenteket a helyi tanintézetek diákjai, illetve sportegyesületeinek tagjai. A Komárom körzeti jó tanuló-jó sportoló díjat tíz diák vehette át. A kiírók két csoportra osztották a gyerekeket, külön jutalmazták azokat, akik a Magyar Diáksport Szövetség versenyein szerepeltek, illetve a szakszövetségek rendezte diákolimpiai sportágakban bizonyítottak. Átadtak egy különdíjat, a Czibor Zoltán Labdarúgó Alapítvány legtehetségesebbnek tartott utánpótlás játékosa, Hegedűs Gergely, a Feszty Árpád Általáá 1nos Iskola tanulója érdemelte ki az elismerést. Az Év testnevelő tanára címmel ezúttal Szabó Attila, a KEMÖ Kulcsár István Szakközépiskolája és Szakiskolájának pedagógusa büszkélkedhet. Később még egyszer szólították, kiderült, hogy az Év edzője megtisztelő cím birtokosa is lehet. Nemcsak a kiváló tanár volt az egyedüli, aki „duplázott”, hanem Szijj Katinka is, aki a jó tanuló-jó sportoló díja mellé megkapta az Év sportolójának járó jutalmat a női kategóriában. A férfiaknál Márton Ádámot, az NB 11-ben szereplő Komáromi AC férfi kézilabdacsapatának játékosát díjazták, aki meghatározó tagja az együttesnek, emellett sokat tett azért, hogy jó utánpótlása legyen a szakosztálynak. Az Év csapata címet ugyancsak a KAC férfi kézilabdázói nyerték el azzal, hogy tavaly ezüstérmet szereztek, a jelenlegi bajnokságban pedig pontvesztés nélkül az első helyen állnak. Négyen érdemelték ki a Komárom sportjáért elnevezésű díjat: Hársfalvi Béla és dr. Mikolasek Sándor több évtizeden keresztül segítette a város sportéletét, Szőnyi Ferenc ultratriatlonista és Sidi Péter sportlövő pedig kiváló hazai és nemzetközi eredményeket mutatott fel. Képaléria: KEMMA.hu Mint minden évben, most is jutalmazták a jól tanuló, jól sportoló diákokat. Az idén tízen kapták meg a körzeti diáksportbizottság elismerését Nagy sikert arattak a helyi sportegyesületek bemutatói is Jó tanulók - jó sportolók Komáromban Név Iskola Sportág Testnevelő, edző Bakos Anett Petőfi torna, atlétika Vörösházi Tibor, Vadkerti Ildikó Kiss János Petőfi atlétika, torna, úszás, labdarúgás Vörösházi Tibor, Andrási Mihály, Kiss János Szakál Bence Máté Széchenyi úszás Nagy Béla Vadkerti Adél Petőfi torna, atlétika Vörösházi Tibor, Vadkerti Ildikó Vadkerti Luca Petőfi torna, atlétika, labdarúgás Vörösházi Tibor, Vadkerti Ildikó Darai Szilvia Bozsik floorball ifj. Galambos Tamás, Lukács Csaba, Kovács Barna Gáspár Nikolett Kulcsár tájékozódási futás Kovács Anna, dr. Ágh Eleonóra Nagy Sándor Gárdonyi sportlövészet Both András, Kisvárdai István Prieiszli Péter Petőfi floorball Andrási Mihály, László Péter, Kiss János Szijj Katinka Széchenyi sportlövészet Puskás Ilona, Kisvárdai István Szlovénia ellen pótselejtez a magyar válogatott kézilabda A főtitkár szerint csapatunk szép és megoldható feladat előtt áll bécs/budapest A magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovénia legjobbjai ellen vív világbajnoki pótselejtezőt júniusban - derült ki a vasárnapi bécsi sorsoláson. Az első mérkőzést idegenben június 12-én vagy 13-án, a magyarországi visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A párharc győztese vehet részt a 2011. január 13. és 30. közötti, svédországi vb-n. Azért fontos a jövő évi világbajnokság, mert onnan már kvótát lehet szerezni a 2012-es londoni olimpiára, mely válogatott viszont lemarad a svédországi eseményről, már csak a 2012-es Eb-n való jó szereplésben bízhat. Az eddigi biztos vb-résztvevők: a házigazda Svédország, a címvédő Franciaország valamint a most záruló ausztriai Eb további elődöntősei, azaz Horvátország, Lengyelország és Izland. Sinka László, a magyar szövetség elnöke így nyilatkozott az MTI-nek közvetlenül a párosítás elkészülte után: „A sorsolásnál lehetett volna sokkal erősebb ellenfelet is kapni. A szlovénok nemes, jó ellenfelek. Jelenleg 50-50 százalék esélyt látok a sikerre. Az biztos, hogy pici dolgokon fog múlni a továbbjutás. A válogatott szép és megoldható feladat előtt áll.” Csoknyai István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: „Kaphattunk volna erősebb és gyengébb ellenfelet is. Azt csak a párharc végén lehet elmondani, hogy örüljünk-e vagy sem a szlovénoknak. Az is csak az első mérkőzés után derül ki, hogy jó-e, ha a visszavágó van nálunk. A legfontosabb viszont, hogy először a saját csapatunk háza táján tegyünk rendet! Az biztos, hogy a lehető legjobban felkészülünk az Eb 11. helyezettje ellen.” ■ Gál Gyulák júniusban bizonyíthatnak 1 A párosítás A vb-pótselejtezős párharcok Szlovénia - Magyarország, Ausztria - Hollandia, Norvégia - Litvánia, Németország - Görögország, Szlovákia - Ukrajna, Szerbia - Csehország, Románia - Oroszország, Dánia - Svájc, Portugália - Spanyolország. Roger Federer nyerte a férfiaknál az ausztrál nyílt teniszbajnokságot RÉSZLETEK A 10. OLDALON Újabb bravúrt értek el a Spar SE pingpongozói Asztalitenisz NBI., férfi SPAR SE - HARKÁNY 11-7 Rossz előjelekkel kezdte a rangadót a tatabányai csapat, mivel éljátékosuk, véres, lázcsillapítókkal „megpakolva” tudott csak asztalhoz állni. Emellett Imecs Ernő pedig éjszakai műszak és két óra alvás után kezdte el bűvölni a kaucsuklabdákat. Mindezek ellenére óriási akarattal játszottak a házigazdák, és csaknem négyórás csatában négypontos győzelmet arattak a rangadón. A harmadik helyen álló hazaiak a párosokban biztosan nyertek a negyedik pozícióban lévő vendégekkel szemben. Itt kellemes meglepetést jelentett az Imecs-dr. Szám duó sikere. Szám Zoltán, a klub ügyvezető elnöke ki is emelte, hogy ritkák azok a mérkőzések, amikor a csapat minden tagja a maximumot nyújtja. Erre volt azonban szükség ahhoz, hogy bravúros győzelmet arasson a Spar SE. Tatabányai pontszerzők: Molnár J. 4, Béres 3, Imecs, dr. Szám 1-1 valamint a Béres-Molnár és az Imecsdr. Szám páros. ■ ?. J. Jól játszottak és simán nyertek a vízművesek Vízilabda: Téli-kupa TVSE - OSC 10-2 (40,1-1,3-0, 2-1) Budapest, Kőér utca, vezette: Marnitz, Bátori. Tatabányai Vízmű SE: Verandics - Csányi 5, Kiss Sz. 2, Lévai, Gombos, Kutasi, Olber 3. Csere: Vincze (kapus), Csanádi, Zantleitner, Simon. Játékos-edző: Zantleitner Tamás. Gyorsan szerzett tetemes előnyt a vízműves gárda, hiszen Csányi másfél perc leforgása alatt háromszor vette be az OSC utánpótlás együttesének hálóját. A tatabányaiak ezután is jól védekeztek, elöl pedig Kiss két gólja mellett három ötméterest is kiharcolt. Az ő semlegesítése a center poszton megoldhatatlan feladat elé állította a fővárosi fiatalokat. A TVSE végig jól játszva, magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is csak egy vereséggel áll a kupában. Zantleitner Tamás: - Ügyesek voltak a srácok. Jól játszottunk, és végig komolyan vettük a találkozót. ■ Petrik J. Ötlete és témája van? Mi jutott eszébe? 24 ÓRA SMS: 30-303-0024 Mi a véleménye? E-MAIL: SZERK.KOM@AXELS.HU FAX: (34) 514-011