24 óra, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-01 / 281. szám

14 HIRDETÉS 2012. DECEMBER 1., SZOMBAT A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyféltől kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APRÓHIRDETÉSEK AZ ÉDV ZRT. VÍZTAKARÉKOSRA CSERÉLTE AZ ISKOLA CSAPJAIT A Kéz a kézben program keretében víztakarékosra cserélte a tatabányai József Attila Általános Iskola csaptelepeit az Északdunántúli Vízmű Zrt. Az iskola vízfogyasztása és költségei ezzel nagymértékben csökkenhetnek. Egyetlen csöpögő csapból naponta több tíz liter víz is elfolyhat. Egy általános iskolát tekintve ez évente óriási vízmennyiség is lehet. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. nemrégiben felmérte a József Attila Általános Iskola vizesblokkjait és kicserélte a hibásan működő csaptelepeket. Mindezzel nem csak a csöpögés miatt elfolyt vizet takaríthatja meg az iskola, hanem az új, víztakarékos csaptelepek használatával a vízfogyasztás jelentős százalékát is megspórolhatják. Ezen felül a társaság egy energiatakarékos elektromos bojler megvásárlásával, valamint aknatetők cseréjével igyekezett komfortosabbá tenni az ott tanulók életét. A víztakarékosság azonban nem csupán a költségmegtakarítás miatt fontos. Az akció másik célja a vízkincs megóvása. Erre tanítják a gyermekeket is az iskolában. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Tatabánya város programjának keretében „fogadta örökbe” a József Attila Általános Iskolát. Az akció keretében a térségben működő gazdasági társaságok oktatási intézményeket fogadhatnak örökbe, mellyel a szervezet vállalja, hogy minden lehetséges eszközzel segítik az intézményt. jk TÉL! Amin hőmérséklet + déli felhőzet Esztergom ÍMESZEM Nyergesújfalu • 4<>c “"***" .Tata * Dorog '’ Bábolna 4oC -1°C * Tatabánya a°c j Kisbér Orosztány w / ~r­­ EMS EWS / Komárom-Esztergom megyében hétvégén hideg, szeles idő lesz. 4 ° C / Szombaton délelőtt derült, délután és éjszaka, valamint vasárnap­­ * borongós időben, elszórt hóesések várhatók. Tovább csökken a hőmérséklet. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga reggel minimum -1, kora délután maximum 4, vasárnap reggel minimum Vízhőmérséklet 1 fok közé várható. aaor A legvalószínűbb folytatás: u.m­a „ a jövő héten várhatóan folytatódik a téli hőmérsékletű időszak, Tisza • 6-7 ° C általában nagy havazások nélkül, de például kedden jelentős meny- Balaton 8 ° C­nyiségű hóra van kilátás. tx n ° r Távolabbi kilátások hasonlóan hideg időt ígérnek. velencei-io ö Orvosmeteorológiai hidegfronti hatás várható Fertő 8 ° C Közlekedés-meteorológia: az időszakos hóesés jelentős baleset- Tisza-tó 6 ° C veszélyt okoz! A féktávolság tíz méterekkel nő. Például 40 km/ó se­bességnél száraz úton 22, havasnál 80 méter. Sokan elszokhattak Pollen ettől Vigyázni kell rájuk és magunkra is! „ . „ . . Gombák alacsony Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI . Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő “az,am­i alacsony előrejelzés: www.eumet.hu Pázsitfűfélék alacsony GYÁSZKÖZLEMÉNYEK Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schneider Ferencné született Civisz Anna 81 éves korában elhunyt. Temetése 2012. december 4-én (kedden) 15 órakor lesz a tarjáni temetőben római katolikus szertartás szerint. ____________________________________________A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Jánosné Marika, volt Gyivi-dolgozó 76 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. december 6-án, csütörtökön 13 órakor lesz Tatabányán, a sík­­völgyi temető ravatalozójában._________________A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hermann Imre , volt baji lakos 42 éves korában elhunyt. Temetése 2012. december 5-én, szerdán 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén meg­jelennek, és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kecskeméti József­né­m született Horváth Ilona (Cili) 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. de­cember 4-én, kedden 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk búcsúztatásán megjelennek, és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. ____________________________________________A gyászoló család „Csak az hal meg, akit elfelednek. Örökké él, akit nagyon szerettek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Várnagy László 66 éves korában hosszan tartó, de erővel viselt betegség után váratla­nul elhunyt. Temetése 2012. december 4-én 15 órakor lesz a neszmé­­lyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára a kegye­let virágait helyezik, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család 24 ÓRA Komárom-Esztergom megyei napilap Terjesztési ügyintézés: Telefon: 06-40-510-510 (helyi tarifás szám); Fax: (1) 488-5580; e-mail: elofizetes@axels.hu Levélcím: AS-B Kft., 1525 Budapest Pf. 110. Előfizetés a kiadónál: Tel.: (34) 514020, Telefax: (34) 514021 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül és átutalással a KHB (Tatabánya) 10400913- 0911733000000000 ASM (Tatabánya) pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja egy hónapra 2590 Ft, negyedévre 7770 Ft, fél évre 15540 Ft, egy évre 31080 Ft. Hirdetésfelvétel: Tel.: (34) 514020; Telefax: (34) 514021 e-mail: hird.kom@axels.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvény­pályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-en, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilván­tartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak a ahhoz, hogy azok felhasználásával Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Bu­­dapest Kiadói Kft, Hadequin Magyar­­ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhet­nek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk mód­járól és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált, Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva lehet. INGATLAN DÓZSAKERTI, újvárosi 1 szobás lakások már 3,4 M-ért. 70/409-8943,70/206-5586 -------------------------------------------------------------- *52585* FELÚJÍTOTT dózsakerti, 2 szoba-hallos, igé­nyes lakás eladó, 5,7 M-ért. 70/206-5586 ---------------------------------------------------------------*55941* IFJÚMUNKÁSON lakás kiadó/eladó. 20/965- 4014 -------------------------------------------------------------- *56173* IGÉNYES 2 szobás téglalakás eladó, már 200 E önerőtől, 4,8 M-ért. 70/206-5586 -------------------------------------------------------------- *54883* INGYENESEN segítünk eladni ingatlanjait! Hívjon bizalommal. 06-70/206-5586 -------------------------------------------------------------- *54824* KECSKÉDEN 1085 nm közművesített építési telek áron alul eladó. 30/443-8885 -------------------------------------------------------------- *56117* KÖZTÁRSASÁG úton erkélyes, 2 szobás, 53 nm-es tégla lakás eladó. 70/206-5586 -------------------------------------------------------------- *54866* OROSZLÁNYBAN 1,5 szobás, felújított, I. em.-i lakás eladó. Tel.: 20/511-7431,16-20 h-ig. -------------------------------------------------------------- *56162* SÁRBEREKBEN, Bánhidán szép csalá­di házak már 8 %-tól, igényes 19 %-tól. www.full-home.hu, 70/206-5586 ---------------------------------------------------------------*54936* TATABÁNYÁN, Gál Itt­en 2. emeleti, 63 nm-es, 3 szobás, erkélyes, műanyag ablakos lakás eladó. 4,99 M Ft. 70/386-4547 -------------------------------­------------------------------ *56223* TATABÁNYÁN, Kós K. úton eladó vagy kiadó egy 43 nm-es, összkomfortos, 3. emeleti la­kás. Tel.: 70/432-5621. -------------------------------------------------------------- *55986* TATABÁNYÁN, Mártírokon 62 nm-es, 3 szo­bás lakás eladó! 3,99 M Ft. 70/397-3569 -----------------------------------,-------------------------- *56225* SÍ szoba 2 fél szobás, főzőfülkés, fszt.-i la­kás Erdész úton irodának, lakásnak eladó. 06-20/972-6821 ---------------------------------------------------------------*56159* 3 szobás igényes lakás tégla négyemeletes­ben eladó, 7,5 M. 70/206-5586, 70/409- 8943 -------------------------------------------------------------- *54865* ALBÉRLETET KERES KERESEK külön bejáratú albérleti szobát víz­zel, villannyal, fűtési lehetőséggel Környén vagy környékén. 06-30/932-1609 -------------------------------------------------------------- *56073* ALBÉRLETET KÍNÁL DÓZSAKERTI ezxtrán felújított, egyszobás la­kás kiadó/eladó: 304-651,06-30/937-6419 -------------------------------------------------------------- *56169* KERTVÁROSI 2 szobás, bútorozott lakás ki­adó kaucióval. Tel.: 06-20/315-3980. -------------------------------------------------------------- *56178* NE fizesse albérletét fizesse saját lakását! 70/206-5586 -------------------------------------------------------------- *54825* BSZOBA kiadó Tatabányán. 06-20/925- 3989 ------------- *56249* TÁRSKERESŐ-SMS 168/80/51 FÉRFI párját keresi. Tataiak és környékbeliek jelentkezését várom! 30/415-9796.__________________ SMS-SZÁMUNK: 06-91/336-000 A szöveget így kezdte: ÓRA Az üzenet regisztrációjaként válasz-SMS-t küldünk. * Max. 160 karakter. Emelt díjas hirdetés. 400 Ft+áfa/SMS Tisztelt Olvasóink! Rovatunk kizárólag jókívánságok és kulturált társkereső üzenetek közzétételére szolgál az emelt díjas tarifa ellenében. Trágár, becsületsér­tő, illetve egyéb, akár bármiféle szolgáltatást kí­náló szövegeknek nem adunk helyet! A kiadó TATABÁNYA Komáromi úti 35 nm bútorozott lakás kiadó. 30 E Ft+2 hó kaució: 30/394­ 6783 -------------------------------------------------------------- *56157* ÜZLETHELYISÉG SIMELEGKONYHÁS üzlet bérleti joga átadó. www.haraplak.hu, 30/6322-779 --------------------------------------------------------------*56193* TATABÁNYÁN, a Kodály téren 50 nm (üzlethe­lyiség-*-raktár) kiadó. Tel.: 20/953-1959. -------------------------------------------------------------- *56174* TATABÁNYÁN Körtéri büfé áron alul eladó a temető utáni buszfordulóban. 30/443-8885 -------------------------------------------------------------- *56116* TATÁN belvárosban 27 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 20/543-9344. -----------------------------------------------------— *56220* GARÁZS BKODÁLY téren garázs eladó. 20/942-6353 -------------------------------------------------------------*56099* SÁRBERKI garázssoron garázs kis kerttel ha­vi 10000 Ft-ért kiadó. 06-20/9583-313 --------------------------------------------------------------*56094* JÁRMŰ AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért. 20/421- 4485 --------------------------------------------------------------*55580* VEGYES A legolcsóbban száraz hasított tűzifa Ko­márom megyében, ingyen szállítva. Tel.: 70/204-9204. -------------------------------------------------------- *55843* ADVENTI borvásár. 30/621-1843, 34/387- 526 --------------------■-----------------------------------------*56088* AJÁNDÉKOZZON agytréner készüléket kará­csonyra! Tanulási problémák, stressz, alvás­zavarok, depresszió megoldása. 20/328- 9468 -------------------------------------------------------------- *56231* AKÁC, tölgy tűzifa eladó. 06-30-479­ 7435 -------------------------------------------------------------- *56048* BAKCIÓS SZÉN­ 06-30/376-6743 -------------------------------------------------------------- *55475* FABRIKETTAKCIÓ 5500 Ft/mázsa raklap té­telben. 30/936-1004, www.tatabrikett.hu --------------------------------------------*—■*—<-----— '*56081* FIGYELEM! Vastag tölgyfa és akácfa ingyen szállítva 12 E Ft/köbmétertől. Tel.: 20/629- 2309. ------------------------------------------------------------- *56100* KEMÉNY tűzifa 11E Ft/erdei m3-től szállítás­sal. 06-20-981-7187 -------------------------------------------—-----------— *56104* REDŐNYJAVÍTÁS -készítés: 06-20/363-8453. ------------------------------------------------------------ *56232* SZÉN-TŰZIFA kedvező ára 719-021,30/270- 2693 -------------------------------------------------------------- *56145* TÖLGY, akácfa 14000 Ft/erdei m3-től ingye­nes szállítással. 06-20-627-6561 —---------------------------------------------------------- *56047* BTŰZIFA-ÉRTÉKESÍTÉS 9000 Ft-tól. 70/256-6944 ----------------------------------------------------------- *55987* BVESZEK használt dunnákat, párnákat 4800 Ft/kg-ig, hagyatékot. 06-30/469-1461 -------------------------------------------------------------- *55752* UTAZÁS BRÜKFÜRDŐI üdülési jog eladó, áron alul. Tel.: 20/942-6353,34/324-202. --------------------------------------------------------------'*56099* EGER belvárosi apartman kiadó. 30/973-5075 -------------------------------------------------------------- *55506* HARKÁNYBAN 2 hetes üdülés olcsón. 336­ 515 -------------------------------------------------------------- *56124* OKTATÁS ANGOLOKTATÁS Tatán, háznál is! 30/224- 7719 --------------------------------------------------------------*56166* KARÁCSONYI akció a SZINKRON RTI-nál! Tan­folyam indul XII. 10-én. Tel.: 20/956-7805. ------------------------------------------------------------- *56233* PENTA-NET Kft. biztonságiőr-tanfolyamot in­dít 19900 Ft-ért, garanciákkal, munkalehető­séggel. 34/330-880. Nyst.: 11016705. -------------------------------------------------------------- *55770* bTÖRÖK AUTÓSISKOLA Tanfolyam indul M, A, B, C, CE, B kategóriára épülő A1 december 4-én, 16 h-kor Tatán, a Művelődési Házban. Részletfizetés­ 30/902- 9206,34/380-734 (okév 11015404) ---------------------------------------------------------­­ÚSZÁSOKTATÁS­*56138* Gyerekek és felnőttek részére. 30/630-9209 ---------------------------------------------------------- *56191* SZOLGÁLTATÁS Turul Taxi 317-317 06-30/2-317-317 ABLAKCSERE, REDŐNY Árnyékolók, ablakszigetelés. AKCIÓS ÁRAK­ 06-20/927-5400 ---------------------------------------------------------­­DUGULÁSELHÁRÍTÁS*54218* - csatornakamera. 20/337-5093 ---------------------------------------------------------- *56059* FENYŐKERTBŐL 0,5 m-10 m-esig különbö­ző méretű és fajtájú karácsonyfa gyökeresen vagy kivágva eladó. Nagyigmánd, Bajcsy Zs. u. 107. Érdeklődni: 20/561-9073. ' -------------------------------------------------------------- *56135* GARÁZSKAPUK és kertkapuk nyíló, toló gyártása automatizá­lása. Érdeklődni: Linemayer Kaputechnika Kör­­nye, Alkotmány u. 48. Tel.: 06-20/945-7622. ---------------------------------------------------------- *56041* GÉPJÁRMŰVEK eredetvizsgálata, kpl-javítá­­sa, vizsgáztatás, szélvédő-, gumijavítás, elekt­romos kerékpárok adásvétele. Takács Károly, Nagyigmánd, Bajcsy-Zs. u. 107.356-926. -------------------------------------------------------------- *56129* BKERÍTÉSÉPÍTÉS gödörfúrással 400-600 mm-ig. Tel.: 06-30/9865-354. ------------------■------------------------------------------- *56055* KŐMŰVES-, burkoló- és famunka. 06- 30/374-6082 -------------------- *56123* BMIKULÁS házhoz megy! 06-30/294- 4634 -------------------------------------------------------------- *56024* HIRDETMÉNY A Kesztölckert Szociális Szövetkezet az Eu­rópai Unió Szociális Alapjának 45168649 Ft támogatásával 10 főt foglalkoztat és képez 2011.09.01-től 2012.11.30-1. ÁLLAT BELGA óriás- és vágni való nyulak eladók. Tel.: 06-30/612-6115. -------------------------------------------------------------- *55966* CHAROLAIS üszők eladók. 06-30/6314­ 883 . -------------------------------------------------------------- *56227* BHÍZÓK, süldők eladók. 06-30/252-6966 --------------------------------------------------------------*56080* BHÍZÓSERTÉS eladó 180-200 kg. Tel.: 34/387-629. esti órákban. -------------------------------------------------------------- *56170* HÍZOTT anyadisznók eladók. Szomód, 491- 393 -------------------------------------------------------------- *56144* KONYHAKÉSZ háztáji pecsenyekacsa 3 kg 3000 Ft/db, kakas 5 kg 3500 Ft/db. 30/532- 6507 -------------------------------------------------------------- *56243* BMALACOK eladók. Tel.: 30/644-4500. -------------------------------------------------------------- *56105* NAGY súlyú hízó eladó. 06-20/824-2239 -------------------------------------------------------------- *56213* TOJÓHIBRIDEK 34 hetesek 800-1100 Ft/db eladók, szállítás ingyenes. 30/8530-100 -------------------------------------------------------------- *55649* TOJÓTYÚK 1 éves, vörös, kb. 2 kg-osak, ház­hoz szállítva 650 Ft/db. 06-20/204-2382 -------------------------------------------------------------- *56200* BVÁGNI való csirke kapható. Konyhakész 850/kg élő 550/kg. 30/6464784,30/269­ 5328 -------------------------------------------------------------- *56199* MEZŐGAZDASÁG TRÁGYA eladó 500/g Tatabányán 30/275- 5307. -------------------------------------------------------------- *56108* ÚSZÓS bortartályok féláron: 30/465-4034 -------------------------------------------------------------- *56022* 8170-180 kg-os hízó eladó, gyári sorköz­művelő, 5 soros rugókapás összecsukható vagy elcserélhető haszonállatra. 06-20/553- 8074 -------------------------------------------------------------- *56086* SZOMBATI APRÓ-CSEPRŐ BABAKOCSI nagy gumikerekes, mózeskosa­­ras, sportkocsivá alakítható eladó. 30/204- 4668 -------------------------------------------------------------- *56244* ELADÓ 200 l-es hűtőláda, 15000 Ft. Érdek­lődni: 06-30/248-8520. --------------- *56201* Új kutyaház, XL-es bőrdzseki és vas szánkó olcsón eladó +20/450-2167,5­ 10000 Ft. -------------------------------------------------------------- *56122* ÁLLÁST KERES ELADÓI, pultos állást keresők 06-30/899- 7442 -------------------------------------------------------------- *56125* ÁLLÁST KÍNÁL Németországi munkára keresünk villanyszerelő szakmunkásokat! ■ szakmunkás bizonyítvány • önálló munkavégzés, pontosság, megbízhatóság • jó német nyelvtudás • B kategóriás jogosítvány Ha sikerült érdeklődését felkeltenünk, kérjük jelentkezzen az alábbi E-mail címen: k.kienert@munzer.de. A Transpoint International (HU) Kft. gya­korlattal rendelkező bér- és tb-ügy­­intéző munkatársat keres. Önéletraj­zokat a következő e-mail címre várjuk: zsuzsanna.nagy@vrtranspoint.com -------------------------------------------------------------- *56187* BERŐSÁRAMÚ berendezés szerelőt kere­sek tatabányai munkahelyre. Feltétel: önálló munkavégzés. Tel.: 06-20/333-2495. ---------------------------------------------------------------*56250* GYORSÉTTEREMBE pultost felveszünk. Fény­képes önéletrajzát küldje: dppult@freemail.hu -------------------------------------------------------------- *56204* INGATLANIRODA értékesítői tapasztalattal rendelkező 2 új kollégát keres! Önéletrajzokat ingatlanideal@gmail.com címre várjuk. jí------------------------------------------; .■ *56223* ALPLA Kft. (19016) felvételre keres munkaügyi, bér-, tb-ügyintézői munkakörbe, önálló munkavégzésre munkatársat. Feladatok: - bérszámfejtési feladatok, kimutatások, bevallások, statisztikák, havi és éves jelentések készítése - tb-kifizetőhelyi feladatok teljes körű ellátása - munkatársak be- és kiléptetése, teljes körű munkaügyi adminisztráció ellátása - munkáltatói és egyéb igazolások kiadása - hatóságok felé történő adatszolgáltatás, bevallások elkészítése (OEP, NAV, NYUFIG, KSH) - havi rendszeres riportok elkészítése (létszám, fluktuáció, távollétek, bér­­bérjellegű költségek) Elvárások: - közép/felsőfokú tb-ügyintézői végzettség ÉS közép/felsőfokú személyügyi ügyintézői végzettség - átfogó, naprakész tb-, adózási és Mt.­­ismeretek, III. min. 3 év munkaügyi, bér- és tb-számfejtésben szerzett tapasztalat - megbízhatóság, precizitás, önállóság - erős excel- és word-ismeret Fényképes önéletrajzokat, iskolai végzettségekről szóló bizonyítványokkal, bruttó fizetési igény megjelölésével. Eva.Leininger@alpla.com címre kérjük elküldeni. Jó kommunikációs készséggel, állóképesség­gel rendelkező, dolgozni akaró munkatársat keresek benzinkútra. Önéletrajzot a Tata, Má­jus 1. úti Shell-benzinkútra várom a megjele­nést követő héten. -------------1----------------------------------------------- *56171* KERESÜNK call centeres munkatársat 4­ 6 órás munkára. 30/390-3980 --------------------------■—■------------------------- *56139* MOST nyíló tatabányai irodába keresünk pénzügyi tanácsadókat. Érettségi feltétel! 30/390-3980 ------ *56139* OPENHOUSE Ingatlaniroda tapasztalattal rendelkező irodavezetőt keres! Önéletrajzokat a tatabanya@oh.hu e-mail címre várjuk. -------------------------------------------------------------*56223* 8 ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó lakatos, karos­­­szérialakatos és hegesztő munkatársat ke­res tatabányai járműfelépítményt gyártó cég. lorrytelepetmeny@gmail.com, 34/313-495. < PULTOS-FELSZOLGÁLÓT keresünk Tatabányára! Ha fiatal vagy, gya­korlattal rendelkezel, és van szakképesí­tésed, várunk csapatunkba! Küldd el fény­képes önéletrajzodat az info@plazscafe.hu e-mail címre. ----- ------ *56155* STILL Kft. pályázatot hirdet műszaki gyakor­noki állás betöltésére. (2 fő) végzős főiskolai és egyetemi hallgatók és legfeljebb 3 éve vég­zett diplomások jelentkezését várjuk. Tatabá­nya max. 50 km-es vonzáskörzetéből, aktív és azonnal használható angol vagy német nyelvtudással. További információ a 34/573- 211-es telefonszámon. -------------------------------------------------------------- *56075* BSZAKÁCSOT felveszünk a kisbéri Bakony Étterembe. Tel.: 06-20/353-9694. -------------------------------------------------------------- *56188* SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSSAL foglalkozó cég logisztikai és számlázási gyakorlattal ren­delkező munkatársat keres. Fényképes, bérigényt is tartalmazó önéletrajzokat a log.palyazat@gmail.com címre várunk. ESZŐLŐSI söröző-lottozó pultost keres részmunkára. Terminálvizsga előny: 20/379- 4508 -------------------------------------------------------------- *56087* TATABÁNYAI töltőállomásra shopeladót és kút­kezelőt keresünk! Kopszika45@freemail.hu --------------------------------- *56120* TATAI 4 csillagos szálloda főállású karbantar­tót keres villanyszerelői végzettséggel. Jelent­kezni az akos.jolathy@oldlakegolf.com e-mail címen vagy a 06-34/587-720-as telefonszá­mon lehet. -------------------------------------------------------------- *56168* TEHERGÉPJÁRMŰ-SZERVIZ megfelelő he­gesztési gyakorlattal rendelkező karosszéria­­lakatos munkatársat keres. Tűzvédelmi szak­vizsga szükséges. 30/982-3357 TÖBBSZINTŰ értékesítői hálózat új műkö­dési koncepciójához max. 3 fő kollégát ke­res. 30/390-3980 -------------------------------------------------------- *56139* Főszerkesztő-kiadóvezető­­terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Felelős szerkeszti: TAKÁCS ZOLTÁN Hirdetésvezető: BALASKÓ PÉTER A szerkesztőség és a kiadó címe: 2800 Tatabánya, Mártírok u. 44. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Telefon: (34) 514-010 Szerkesztőségi telefax: (34) 514-011 e-mail: szerk.kom@axels.hu Kiadói telefon: (34)5144­00 Kiadói telefax: (34) 514-001 Készült: AS-NYOMDA Kft, Szilády Üzem Megrendelés száma: 330011 • Nyomtatás időpontja: 2012.11.30. Telefon: (76) 481401 • Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám:1416-8650 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Komárom Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Lapker Zrt. regionális árushelyein keresztül történik.

Next