24 óra, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Elhunyt a tatabányai lakótelepen leütött 46 éves férfi TATABÁNYA Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - a fel­tételezett elkövető őrizetbe vétele mellett - a 19 éves Sz. Zsolt ellen a rendőr-főkapi­tányság, miután életét veszí­tette az a férfi, akit még ápri­lis 24-én ütött meg a megye­­székhelyen. A rendőrség tájékoztatása szerint április 24-én 18 óra körül egy tatabányai lakóte­lepen, az utcán megütötte a sértettet, aki a földre zuhant. A mentőszolgálat munkatár­sai a bántalmazott 46 éves férfit életveszélyes fejsérülés­sel vitték kórházba, ahol má­jus 3-án életét vesztette. A rendőrök május 3-án a bűncselekmény elkövetésé­vel megalapozottan gyanú­sítható 19 éves helybélit elő is állították. Sz. Zsoltot a nyo­mozók gyanúsítottként ki­hallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Brutális kegyetlen­séggel támadtak a fiatalok Nem ez az első eset, hogy fi­atal támadó okoz halálos sé­rülést vagy gyilkol. Hamaro­san folytatódik annak a 15 éves fiúnak a tárgyalása pél­dául, aki saját bevallása sze­rint tavaly áprilisban két haj­léktalant vert agyon brutá­lis kegyetlenséggel. Két éve egy négytagú galeri állt a bí­róság elé, ők Dorogon nem csupán brutálisan összever­tek egy hajléktalant, de vide­óra is vették a bántalmazást. A megvert férfi életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg akkor. Tavaly októberben egy 19 éves tatabányai fiatal és egy nagybátyja rabolt ki és gyil­kolt meg egy 87 éves asszonyt a megyeszékhelyen a megala­pozott gyanú szerint. A bíró­ság álláspontja szerint V. Ká­roly gyanúsított vette rá az unokaöccsét, hogy a közelben egyedül élő, idős asszonytól pénzt szerezzenek. Sz. A. 2018. MÁJUS 5., SZOMBAT A Bejárható Magyarország Program vízitúra-állomása lehet Duna-parti csónakházat épít a Sirályok csapata A városi önkormányzat négymillió forintos támoga­tásával összeállt az anyagi fedezet a Lábatlani Sirályok Vízisport SE új Duna-par­­ti csónakházának felépíté­séhez. Fenyvesi Károly Karoly,fenyvesi@mediaworks.hu LÁBATLAN Megkapta az építési engedélyt a Duna-partra ter­vezett csónakházra a Lábatla­ni Sirályok Vízisport SE. Az egyesület ebben az évben sze­retné befejezni a beruházást. A létesítmény tervezett ki­vitelezési költsége a beérke­zett árajánlat alapján 39 mil­lió forint. Ezen összeg fedeze­téül első körben adott a Ma­gyar Kajak-Kenu Szövetség 2016-ban megítélt 30 millió forintos támogatása. Második fejezetként ehhez hozzá lehe­tett adni a szövetség idei évi költségvetésének átcsopor­tosításából „megszületett” 5 millió forintot. A még hiányzó forintok elő­teremtéséhez az egyesület az önkormányzat segítségét kér­te. A városi képviselő-testület tagjai legutóbbi ülésükön úgy döntöttek, hogy a helyi költ­ségvetés úgynevezett dologi kiadás rubrikájából 4 millió forint támogatást kaphat a Lá­batlani Sirályok Vízisport SE. Sujbert Levente, az egye­sület elnöke elmondta, hogy Duna lábatlani partszaka­sza nyugati részére, a Vas­út utca felőli területre terve­zett csónakház több szerepet is betölt majd. Természetesen várja a vízisportok helyi ked­velőit, illetve tisztálkodási és táborozási lehetőséget kínál a városba érkező vízitúrá­zóknak. A Bejárható Magyar­­ország Program keretében Lábatlan egy fontos, akkre­ditált vízitúra állomás lehet. Az épület alsó szintjén ka­jakokat, kenukat lehet majd tárolni, ezt a részt nagy ma­gasságú árvíz esetén ki kell üríteni. A felső szinten öltö­zőket, vécéket, tusolókat ala­kítanak ki, illetve egy kis konditerem is helyet kap itt. Az új vízitelepen jelentősen bővül a bérelhető vízisport eszközök köre. A Lábatlani Sirályok Vízi­sport Egyesület tizennégy évvel ezelőtt alakult, a cso­port taglétszáma, illetve pár­toló tagsága is folyamatosan növekszik. A csapat sokat dolgozik a Duna-part szeb­bé, használhatóbbá tételén, padokat, tűzrakókat helyez­tek el, az elburjánzott aljnö­vényzetet és a veszélyes, le­szakadt faágakat eltakarítot­ták. Sujbert Levente szerint hazánk legnagyobb folyt­ja hatalmas természeti aján­déka a városnak. Szépségeit meg szeretnék mutatni min­den érdeklődőnek. A folyam veszélyforrásaival is számol­ni kell, ezért tartanak az is­kolásoknak tájékoztató elő­adásokat. A csónakház ötletének vannak előzményei. A múlt században, a mára már le­gendás cementgyárnak, már volt egy ilyen létesítménye a mérlegház közelében. Itt fa kielboat evezőshajók és fa­vázú vásznas kajakok vár­ták a vállalkozó szelleműe­ket. A múlt kutatása során előkerült egy fél évszázaddal ezelőtt készült fotó. Az egyik evező tollán a SIRÁLY felirat olvasható. Sujbert Levente elmondta, hogy Lábatlani Sirályok Vízi­sport Egyesület névválasztá­sában ez a felirat semmilyen szerepet nem játszott, tizen­négy éve még nem látták ezt a fényképet. A jövőt jelentő­en Lábatlanon újra lesz Si­rály Csónakház. Az egyesü­let folytatja az emlékek ös­­­szegyűjtését. Várják azok je­lentkezését, akiknél továb­bi féltve őrzött fotók, eset­leg kajakelemek, evezők, ok­mányok vannak. A remények szerint az új csónakház meg­nyitóünnepségére összeáll­hat belőlük egy kiállítás. A Lábatlani Sirályok Vízisport SE tizennégy évvel ezelőtt alakult, a csoport létszáma, illetve pártoló tagsága is folyamatosan növekszik Fotó: F. K. Az új csónakház alsó szintjén kajakok, kenuk tárolhatók majd Vitézi változások munkáit kezdték LÁBATLAN Az önkormányzat 45 millió forint olyan támo­gatást nyert el a Területfej­lesztési Operatív Program keretében kiírt, Önkormány­zati épületek energetikai kor­szerűsítése című pályázaton, amelyet nem kell visszafizet­ni. A megjelölt cél a Tulipán utcai Vitéz Sághy Antal Váro­si Könyvtár épületének felújí­tása, korszerűsítése volt. Az elképzelések megvaló­sítása elkezdődött, az önkor­mányzati intézmény a ter­vek szerint szeptember végé­ig nem tud fogadni látogató­kat. Az alaphelyzet az, hogy a könyvtár, a kor építészeti technológiájával, fél évszáza­da épült. Magas a fenntartá­si költsége. Ennek okai közt vannak a nem hőszigetelt külső falak, az elöregedett ajtók, ablakok, illetve a rossz hatékonysá­gú radiátoros fűtési rendszer ideje is lejárt. A tervek szerint a projekt megvalósítása során elvég­zik a falak utólagos hőszige­telését, kicserélik a nyílászá­rókat, korszerűsítik a fűtési rendszert, napelemeket he­lyeznek el a tetőn. Ezzel pár­huzamosan akadálymente­sített bejáratot, illetve vizes­blokkot alakítanak ki. F. K. A dorogi kézilabdázót, Kaposvári Esztert visszavárja a klub Az égő kocsiból mentették ki a­­ ES ÚT Kiderült, hogy ki ült abban a kocsiban, amely né­hány nappal ezelőtt Eszter­gom és Tát között fának ütkö­zött, majd kigyulladt, és azt is megtudtuk, hogy hogyan me­nekült meg a lángoló autóból az azt vezető hölgy. A Dorogi Egyetértés Sport­egyesület kézilabda szakosz­tálya közölte, hogy a kézilab­dacsapat beállója, Kaposvári Eszter szenvedett balesetet a 11-es úton, és bár a sérülései komolyak, orvosok szerint tel­jesen felépül. „Játékosunk most hosszú küzdelem elé néz, de mi biz­tosak vagyunk benne, hogy viszontláthatjuk még őt a ké­zilabdapályán. Egyesületünk vezetői, edzői és játékosai is mindent meg fognak tenni Eszter mielőbbi felépüléséért! Visszavárunk Eszti!” - tették hozzá a közleményükben. A katasztrófavédelem be­számolója szerint Esztert a helyszínen tartózkodó többi sofőr mentette ki az égő jár­műből. Az esztergomi és nyer­gesújfalui tűzoltók eloltották a tüzet, majd segítséget nyújtot­tak a sérült nő mozgatásához. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért történt a baleset. Továb­bi részletek, helyszíni fotók: kemma.hu Sz. A. A kiérkező esztergomi és nyergesi tűzoltók oltották el a lángokat

Next