24 óra, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-29 / 100. szám
2020. ÁPRILIS 29., SZERDA Szinte együtt vetik a tengerit és a napraforgót Remény 1^ I __ I Petrik József iicigyuii iiiciiiy^iiv az eső a földeknek Folyamatos a munka a földeken is. A határ vető- és permetezőgépektől, vagy éppen a magágy előkészítésétől hangos, miközben kimondva, kimondatlanul az aszályos időjárás okozza a legtöbb fejtörést a növénytermesztésből élőknek is. Petrik József jozsef,petrik@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ A napokban az őszi vetésű gabonák az utolsó növényvédelmi kezelést is megkapták. Megelőző jelleggel rovarölő kezelést is dukált ezeknek a kultúráknak. A vetések szépen fejlődnek, de a szárazság jelei már mutatkoznak a vetett táblákon. A levélvégek száradnak. Ahol szükséges volt, ott a gyomirtásokat elvégezték. Elsősorban a magról kelő, kétszikű gyomnövényekkel szemben pipacs, sebforrasztó zsombor, pásztortáska, tyúkhúr és veronikafélék igyekeznek megóvni az állományokat. Az említett domináns fajták mellett azért más is előfordult a földeken, különösen azokon a területeken, ahol az őszi gyomirtást elhanyagolták. A gondos gazdák gombaölő szereket is „bevetettek” a tábláikon, megelőző jelleggel, esetenként pedig levélbetegségek ellen. Ezen túl hektáronként 30-40 kiló hatóanyagnak megfelelő folyékony nitrogén műtrágya is került a talajra, talajba állományjavító célzattal. Az őszi árpának egyes területeken az aszály mellett bizonyos vírus megjelenése okozott még károkat. A vetésfehérítő bogarak imágói által okozott kártétel is már megfigyelhető, de a mezőgazdasági vállalkozók védekezni jellemzően a lárvák ellen kezdenek majd. Az idei rendkívüli időjárás miatt a szokottnál korábban kellett gombaölő szeres védekezést végezni helminthosporium ellen. A közelmúlt nagy hőingadozása okozta stressz meglátszik a haszonnövények fejlődésén. Április 9-én például 25,6 Celsius-fokot is mértek szűkebb hazánkban, miközben április elsején, a megye keleti végén -8-9 fokot mutatott a hőmérők higanyszála. Ez a fagy például a repcét már sárgabimbós állapotban érte. Szűkebb hazánkban április hónapban eddig összesen 9-10 milliméter csapadék hullott. A szárazság okozza továbbra is a legtöbb gondot az agrárvállalkozóknak. Miközben vetnek is már, a magágy előkészítése is folyamatosan zajlik. A lucernák is a hideg és száraz tavasz miatt a vártnál gyengébbek. Növényvédő szerekkel kapcsolatosan a vásárlási pánik csillapodott, de a készítmények beszerzése még mindig akadozik, nehézkes. Porzik a talaj, ahogy a vetőgépek forognak rajta. Hetek óta nem hullott érdemi csapadék a szántóföldekre Fotó: MTI A tavaszi vetésűek is senyvednek A tavaszi vetésű gabonák esetében ebben az évben lassúnak tűnik a kelés, a hajnali hideg és a csapadékhiány miatt. A napraforgó döntő hányada viszont már földbe került. A területek 40 százalékán a megelőző gyomirtással is végeztek. A kezelés hatékonyságához azonban minél előbb legalább 15-20 milliméter csapadékra lenne szükség. A tengeri vetése is folyamatos, és szinte egybecsúszott a szotyoláéval. A talajban lévő kevés nedvesség miatt viszont a nagyobb kiszáradástól félve akadtak termelők, akik már a fagy közeli lehűlések előtt „kiszórták”a tengerit. A cukorrépa már a földben van. A táblák túl vannak a megelőző gyomirtáson. A hetekben jöhet az úgynevezett stop-kezelés. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: KEMMA.hu MEGYEI KJ^WEP Miután gyakorlatilag nemhogy egy, de immáron három esztendeje sújtja kis hazánk mezőgazdaságát az aszály, így amit egy évvel ezelőtt papírra vetettünk ebben a témában, azt most is nyugodt szívvel idemásolhatnánk. A népi megfigyelésen alapuló mondás ugyan közismert, miszerint a májusi eső aranyat ér. Ám az aranytermésig akad még néhány napunk. Csak hát a gazdák és az agrárium sem szokott ahhoz az elmúlt évszázadban, hogy a február, a március és az április egyaránt csontszáraz legyen. Márpedig most erről van szó. Nem akarnék okoskodni, de úgy tűnik, hogy a szabad ég A kalászosok ebben az évben bizton megsínylik a csapadék hiányát alatt munkálkodók számára - egyebek mellett - ezt tartogatja a klímaváltozás. Szűkebb hazánk művelt területeinek jó része is porzik. Különösen most látható ez jól - vagy éppen a porfelhő miatt kevésbé -, hogy a táblákon vetőgépek zakatolnak. Miközben a lehulló szemek sokszor nem magágyat, hanem „porágyat” fognak. Hogy mi lesz ebből? Az őszi vetésűek, illetve a kalászosok bizton megsínylik a csapadék hiányát. Ennek az állításnak az igazságtartalmát majd nyár derekán, végén „ellenőrizhetjük”. Az aratás kezdetén. Addig marad a remény. Bár tegyük hozzá, hogy az agrárágazatban a remény még csalfább és vaksibb, mint amelyik Csokonai Vitéz Mihály tollából született... Előnevelt csukák érkeztek a Dunába MEGYEI INFORMÁCIÓ A Komárom Esztergom Megyei Horgász Egyesületek szövetsége a napokban 15000 előnevelt csukát helyezett ki a neszmélyi és a táti Duna-ágakba - tájékoztatott a KEMHESZ szakmai igazgatója. Schmidt-Kovács Bence elmondta, a kis csukák ragadozó életmódjának első napjai kiválóan alkalmasak új élőhelyük elfoglalásához, ugyanis vizeinkben már megtalálható a számukra nagyon fontos keszeg- és küszfélék lárvája, valamint a szúnyoglárva, amin jó eséllyel megmaradnak az ivadékok. 30 Az előnevelt halakat 20 darabonként helyezték ki a búvóhelyekre, az esetleges kannibalizmus elkerülése érdekében egymástól jelentős távolságba. A megyei horgászszövetség fontosnak tartja halfajaink sokszínűségének megőrzését, így minél változatosabb faunát helyez az általuk kezelt vizekbe. A telepítéstől azt várják, hogy a kihelyezett állomány tíz százaléka felnő, és a horgászok fogásainak élményévé válik. A neszmélyi és táti Duna-ágakba telepítették a csukákat Fotó: F. I. SZAKADJ KI A VALÓSÁGBÓL! / #OLVASSOTTHON regisztrálj és NYERJ* kemma.hu/olvassotthon Garantált könyv nyeremémy C ^ A. minden 50. repsztrálónaki TOVÁBBI ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK VÁRNAK RÁD! SMART HIRDETÉS