24 óra, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-08 / 132. szám

2020. JÚNIUS 8., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP - OLVASÓSZOLGALAT Több mint kétszáz zsák szemetet gyűjtött össze a komáromi KÖSZ Tisztább lett a Szőnyi-szint Szemétszedés! akciót hirde­tett szombatra a nemrégi­ben megalakult KÖSZ, azaz a Komáromi Önkéntes Sze­métszedők csapata. Körtvélyfáy Duna dina.kortvelyfay@mediaworks.hu Két huszonéves fia­talember, Fehérvári Dávid és Mózes Dániel alapította meg a KÖSZ-t, amely a hétvégén, tar­totta első nyilvános rendez­vényét. Az esemény kalando­san kezdődött, hiszen a szer­vezők egy autósnak segítettek, aki a Szőnyi-sziget mellett csú­szott le az útról. A fiúk a tűzol­tók kiérkezéséig tartották a ko­csit, hogy ne essen le a mélybe. A „katasztrófa” elhárítása után kezdődhetett a szemétszedés is, amelyhez a szervezők által vártnál jóval többen csatlakoz­tak. Mintegy hetvenen indul­tak megtisztítani a Szőnyi-szi­­getcsoportot. Az akcióba a ko­máromi cserkészek is bekap­csolódtak, minden korosztály együtt indult szemetet „va­dászni”. A szemétszedésre töb­bek között a Városgazda Kft. is felajánlott zsákokat. Dávid már egy félig teli sze­meteszsákkal a kezében be­szélt nekünk szervezetük megalapításáról.­­ Idén januárban a testvé­remmel mentünk kutyát sé­táltatni, akkor láttuk, men­­nyire szemetes a Duna-part - mondta Dávid. - Kitaláltuk, hogy összeszedjük a hulladé­kot, öt zsákkal gyűjtöttünk. Több alkalommal is folytat­tuk ezt, a Városgazda Kft. pe­dig minden alkalommal el­szállította a megtelt zsákokat. A vírushelyzet miatt pi­henőre kényszerültek. Ápri­lisban Mózes Dániel kereste meg őket azzal, nem lenne-e kedvük „kitakarítani” az Er­zsébet híd és a Monostori erőd környékét. Dávid meglepve ta­pasztalta, hogy a két hónappal ezelőtt testvérével rendbe tett szakaszon ugyanannyi, ha nem több hulladékot találtak. - Közzétettük az eredményt egy komáromi Facebook-cso­­portban, ahol pozitív visszajel­zéseket kaptunk - mondta Dá­vid. - Danival folytattuk, amit elkezdtünk, heti rendszeres­séggel indultunk útnak. Dani vette észre azt is, men­­nyire szemetes a Szőnyi-szi­­getcsoport, így fejükbe vették, megszabadítják a szeméttől a területet. Ekkor már többen ja­vasolták neki, hozzanak lét­re egy szervezetet.. A­ közössé­gi oldalon ekkor regisztráltak Komárom Önkéntes Szemét­szedők néven, itt teszik közzé, hol szednek legközelebb szeme­tet, milyen hulladékot találtak. Mottójuk: KÖSZ, hogy jössz! A fiúk célja az is, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá­juk, és felfedezzék, a hulladék­­gyűjtés kiváló szabadidős tevé­kenység, és minimális erőbe­fektetéssel milyen sokat lehet tenni a környezetért. Az első nyilvános akciójukon több mint kétszáz zsák szeméttől szabadí­tották meg a szigetet. A szemétszedők több csoportban indultak munkára szombat délután. Nem is gondolták volna, hogy ennyi dolguk lesz Fotók: Kovács László Mózes Dániel és Fehérvári Dávid alapította meg a KÖSZ-t Percről percre gyarapodtak a megtelt zsákok a gyűjtőpontokon Kábítószerrel kereskedtek '­ A tatabá­nyai nyomozók egy tatabányai, egy tatai és egy Veszprém me­gyei kábítószer-terjesztőt is el­fogtak egy napon belül. A gya­nú szerint F. Csaba rendsze­resen adott el kábító hatású szert V. Zsoltnak, aki azt elad­ta H. X.-nek, aki az anyagot to­vább értékesítette. A nap fo­lyamán a rendőrök több sze­mélyt előállítottak a Tatabá­nyai Rendőrkapitányságra, akik a gyanú szerint rendsze­resen vásároltak H. X.-től ká­bítószert. Ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésé­nek gyanúja miatt indítottak eljárást. F. Csaba, V. Zsolt és H. X. ellen kábítószer-kereske­delem bűntett elkövetése mi­att indult eljárás. F. Csabát és V. Zsoltot a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letar­tóztatásuk indítványozását. Összetörte a lopott kocsit a férfi A gyanú szerint egy 19 éves férfi még február­ban, Esztergomban, a Pozso­nyi utcában leparkolt gépjár­­m­űvet tulajdonított el, majd összetörve vitte vissza a ház elé. A tulajdonos amikor ész­revette a rongálódást, feljelen­tést tett a rendőrségen. A nyo­mozók azonosították a tettest és napokon belül előállították és őrizetbe vették. A rendőr­ség az iratokat vádemelési ja­vaslattal az Esztergomi Járási Ügyészségnek megküldte. Megálkították a horrorkaravánt A Tatabányai Rendőr­kapitányság járőrei állítottak meg Környén egy kisbuszt, ami a hozzákapcsolt utánfu­tóhoz rögzítve szabálytalanul vontatott egy másik kisbuszt, amihez tréleren egy másik gépkocsi volt hozzákapcsol­va. Az egyenruhások mindkét sofőrrel szemben 50 000 fo­rint pénzbírságot szabtak ki. A járvánnyal k­­pcsolatos folyamé frissülő, hiteles információk: MtliYíi iNFORH^ftOO A követke­ző helyszíneken és időpontokban várják azokat, akik vérükkel se­gítenének embertársaikon. Hét­fő, kedd, szerda, csütörtök, 8-15 óra, péntek 8-12 óra: Tatabányai Területi Vérellátó (Semmelweis u. 2.). Hétfő 9.30-17 óra: Eszter­gom, Rugby Club (Nagy-Duna sé­tány 1.), 15-18 óra: Bököd, Műve­lődési ház (Hősök tere 6.). Kedd 14-16 óra: Súr, Kultúrház (Petőfi u. 50.), 17-19 óra: Bakonyszom­­bathely, Művelődési Ház (Kossuth u. 31.). Szerda 15-18 óra: Pilis­­csév, Művelődési Ház (Hősök tere 10.). Péntek 15-18 óra: Tatabá­nya, Vértes Center (Győri u. 7-9.). VASÚT MAGYARORSZÁG Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járvá­nyügyi menetrend lépett életbe, a járatok egy része helyett pótlóbu­szok szállítják az utasokat. A Ko­­márom-Esztergom, illetve a Szé­­kesfehérvár-Komárom vonalon naponta egy vonatpár közlekedik, a többi vonat utasai a vasúttal párhuzamos útvonalon közlekedő helyközi buszjáratokkal utazhat­nak. Részletek, menetrend a vas­úttársaság honlapján. UCYFELFOGADA5 MEGYE INFORMÁCIÓ A kisbéri, ko­máromi, oroszlányi és a tatai járá­si hivatalokban lévő NAV-ablakok június 8-tól a megszokott nyitva­tartási időben várják az ügyfele­ket. Kérik ügyfeleiket, hogy a sze­mélyes ügyintézéskor viseljenek az orrot és szájat is eltakaró tex­til- vagy papírmaszkot, esetleg sá­lat, kendőt. Felhívják a figyelmet arra is, hogy az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intéz­hető, ezért a hivatal kéri ügyfele­it, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerül­ve a személyes megjelenést és a sorban állást. A NAV általános tájé­koztató rendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható. JATA8ANYA a T-Szol Zrt. arról tá­jékoztatta felhasználóit, hogy a koronavírus miatt ideiglenesen bezárt központi ügyfélszolgálati irodájukat (Fő tér 18/E.) hétfőn, óvintézkedések és korlátozások bevezetésével, újranyitja. A láto­gatás kizárólag előzetes időpont­foglalással és szájmaszk viselé­sével lesz lehetséges, az intézke­dés visszavonásáig. A foglalásra online a www.tszol.hu/online-ido­­pontfoglalas honlapcímen vagy telefonon, a 34/600-700-as szá­mon van mód. Kérik a felhasz­nálókat, hogy amennyiben lehe­tőségük van rá, az ügyfélszolgá­lat látogatása helyett továbbra is a nem személyes ügyintézési for­mákat válasszák (online fiók, tele­fon, e-mail vagy posta). Részletek a társaság honlapján. • Június 13-a a magyar feltalá­lók napja. A tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár munkatársai júni­us 8-12-ig minden nap elhelyez­nek Facebook-oldalukra egy fotót, mely egy találmányt ábrázol. A já­tékosok három lehetőség közül tip­pelhetik meg, mi látható a képen és kinek a nevéhez fűződik a felad­vány. A hét folyamán legtöbb he­lyes választ megadó játékos éves könyvtári tagságot kap jutalmul. TATA Berg Judit Két kis dinó a zsírk­réta korban című könyvéhez vagy a sorozat további részéhez, esetleg a Tökmagok című sorozathoz vár­nak illusztrációkat a Móricz Zsig­mond Városi Könyvtárba. A szaba­don választott technikával készült rajzokat kép formátumban pénte­kig lehet beküldeni az mzsoktata ® gmail.com-ra. Az e-mailben fel kell tüntetni a nevet, életkort és azt, melyik meséhez készült a rajz. A beküldött képeket Lakatos István grafikus, író zsűrizi. A nyertesek ér­tékes jutalomban részesülnek. «­ ■­­ Tatabánya: Győri út 24. (telefon: 34/316-800); Dorog: Kossuth L. utca 6. (33/441-008); Esztergom: Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313-063); Kisbér: Iskola u. 11. (34/354-000); Ko­márom: Széchenyi u. 1. (34/344- 770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi­ és Ápolási Intézet (34/361-761): Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti ren­­­delőintézet. Dorog: Szent Margit, Rákóczi u. 9. (telefon: 33/431-191) 18.00-24.00; Phar­ma dr. Révay Patika, Hősök tere 7/a (33/441-661) 00.00-08.00. Esztergom: PatikaPlus Gyógyszer­­tár, Mátyás király u. 30. (33/500- 275) 20.00-24.00. Kis Duna Gyógyszertár, Aradi vértanúk tere 2/C (33/502-255) 00.00- 07.30. Kisbér: Alma Gyógyszertár, Széchenyi u. 15. (34/552-162) 00.00-08.00. Komárom: Mentha Patika, Jedlik Á. u. 12. (34/345- 925) 20.00-08.00. Oroszlány: Oroszlánkő Gyógyszertár, Tán­csics M. u. 40. (34/360-593) 19.00-22.00. Tata: Capricornus Patika, Fazekas u. 3. (34/586- 008) 20.00-22.00. Tatabánya: Levendula Gyógyszertár, Győri út 28. (34/510-433) 22.00-08.00.

Next