24 óra, 2021. június (32. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-08 / 130. szám

2021. JÚNIUS 8., KEDD MEGYEI KORKÉP - OLVASÓSZOLGALAT Ismét több ezer versenyzőt vonzott az elmúlt hétvégén tartott nemzetközi kutyaki­állítás. A komáromi Monos­tori erőd a Magyar Vizslák Világszövetségének speci­­ál küllembajnokságának is otthont adott. Körtvélyfáy Dina dina.kortvelyfay@mediaworks.hu KOMÁROM - Tavaly alakult meg a Magyar Vizslák Világ­­szövetsége, a szervezet egyik célja a fajtagondozás - mond­ta lapunknak dr. Kovács Zol­tán nemzetközi kommuniká­cióért és kapcsolatokért fe­lelős államtitkár, a világszö­vetség elnöke. - A drótsző­rű vizslák esetében fajtamen­tésről beszélhetünk, hiszen mindössze 3-4 ezer példány él belőlük a világon. Azért dolgozunk, hogy a fajta jövő­je biztosított legyen, így kü­lön öröm számomra, hogy a két magyarvizsla-fajtából több száz kutya is nevezett. Az államtitkár saját kutyá­it, Násvát és Hunyort is elhoz­ta a rendezvényre. A két vizs­la ezúttal nem versenyzett, de már több kiállításon is részt vettek, és vadászni is szoktak. Dr. Kovács Zoltán arról is beszámolt, szeptember végén, a vadászati világkiállítás nyi­tó hétvégéjén tartják az el­ső magyarországi vadászku­tyák seregszemléjét, világku­páját, amely szintén a Monos­tori erődben lesz. - Az erőd az egyik kedvenc történelmi emlékhelyem - árulta el az államtitkár. - A magyar történelem egy olyan speciális korszakához tartozik, amelyről kevés em­lék maradt fenn. Az építmény kiváló állapotban van, jól használható rendezvényekre, így aztán külön öröm, hogy ebben az esztendőben két magyar vizslás megmérette­tésnek is otthont ad. Az őszi, húsznapos vadá­szati kiállítás legtöbb esemé­nye a budapesti Hungexpón ■ '1-. -:1-2-1 V '-1' KEMMA.hu Dr. Kovács Zoltán államtitkár szívesen látogat el az erődbe Céljuk, hogy biztosítsák a magyar vizslák jövőjét lesz, de minden megyében lesznek ehhez kapcsolódó programok. Ebből megyénk sem lesz kivétel, állította dr. Kovács Zoltán, vadász szer­vezetek, kulturális intézmé­nyek bevonásával szűkebb hazánk is szerves részét ké­pezi a rendezvénysorozat­nak. A tizenhatodik nemzetközi kiállításon mintegy hatezer ebet bíráltak. A járvány okoz­ta bizonytalanság ellenére is sok külföldi nevezés érkezett be a szervezőkhöz. Az ese­mény jelentős programpont­ja volt a fiatal felvezetők juni­or handler kvalifikációs ver­seny gálája is. A Magyar Eb­tenyésztők Országos Egye­sületeinek Szövetsége törek­szik arra, hogy biztosított le­gyen az utánpótlás a felveze­tőkből. A gyerekek sokat ta­nulhatnak a kutyák tartásá­ról, szocializációjáról. Megis­merhetik és gyakorolhatják a küllemsportot, a közösség ré­szeseivé válhatnak. A vasárnapi kiállítás megnyitójára sorakoztak fel a magyar vizslák és gazdáik a komáromi rendezvényen Kovács Zoltán (balra) nyitotta meg a világszövetség kiállítását Komondorok is versenyeztek az elmúlt hétvégén a Monostori erődben Versek lesznek hallhatók három megyei pályaudvaron MEGJE l INFORMÁCIÓ Az eszter­gomi, a kisbéri és a tatabányai autóbusz-állomáson is verse­ket hallhatnak majd az uta­sok szeptember 6-a és október 6-a között. A tavalyi nagy siker után, idén már nemcsak a Bala­tonnál, hanem országosan is hallhatók versek október 6-áig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV összesen 71 vasút-, illetve autóbusz-ál­lomásán. A balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszön­hetően, magyar költők verse­it kiváló művészek előadásá­ban élvezhetik az utazók. A Vers a peronon országos irodalmi eseménysorozat ré­szeként, idén is a nemzeti összetartozás napján indult a verselés. Az október 6-ai nemzeti gyásznapig 35 vers tölti meg az utasok lelkét 125 napon át. A nyári hónapok­ban 30 Balaton-parti vagy kö­zeli állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig to­vábbi 20 vasút-, illetve 24 tá­volsági buszállomáson hall­hatók a költemények ország­szerte. A költeményeket kiváló művészek mond­ják el A szervezők idén a múlt év­ben elhunyt Szőcs Gézára em­lékeznek. Mellette Ady Endre, Áfra János, Babits Mihály, Be­­reményi Géza, Csokonai Vitéz Mihály, Dukay Nagy Ádám, Nagy Gábor, Faludy György, Fazekas Anna, Géczi János, Hartay Csaba, József Attila, Juhász Ferenc, Kemény Ist­ván, Keresztesi József, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szálin­ger Balázs, Tamkó Sirató Ká­roly, Terék Anna és Weöres Sándor versei hangzanak el. A költeményeket kiváló mű­vészek - Beck Zoltán (30Y), Csuja Imre, Für Anikó, Gás­pár Sándor, Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mácsai Pál, Mihály Péter, Nagy Pé­ter, Tahin Zsolt és Tóth Ildikó - mondják el. VERADAS MEGYEI INFORMÁCIÓ A követke­ző helyszíneken és időpontokban várják azokat, akik vérükkel segí­tenének embertársaikon. Kedd 11-14.30: Tatabánya, Rendőrka­pitányság (Komáromi út 2.), 16- 18 óra: Vértestolna, orvosi ren­delő (Petőfi út 67.). Szerda, 14- 16 óra: Súr, polgármesteri hiva­tal (Súr, Szabadság tér 1.). 17-19 óra: Bakonyszombathely, művelő­dési ház (Kossuth u. 46.). Csütör­tök, 15-18 óra: Piliscsév, műve­lődési ház (Hősök tere 10.). Pén­tek, 11.30-15 óra: Tatabánya AGC Glass Hungary Kft. (Üveg­gyár út 1.). színház TATABÁNYA Jászai Mari Színház, Népház: csütörtök 19 óra: Szutyok (tragikomédia). Péntek 15 óra, szombat és vasárnap 19 óra: Ve­szedelmes viszonyok (játék az ér­zelmekkel). PROGRAM TATA A Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Köz­pontban kedden 16 órától ren­dezik a Zene és Szöveg worksho­­pot, melyen Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar tagja tart előa­dást. A workshop ingyenes, de regisztrációhoz kötött. TATA Mozart szerelmes szop­ránjai címmel rendeznek kon­certet a Piarista Rendházban szombaton 16 órától. A koncer­ten részletek hallhatók Mozart Cosi fan tutte. Le nozze di Figaro és Don Giovanni című operái­ból. Előadók: Ácsai Zita, Somo­gyi Eszter és Szeleczki Artúr, ren­dező: Kürthy András, zenei veze­tő: Lengyel Andrea. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kö­tött. A regisztrációkat a szerve­­zes@tatairendhaz.hu e-mail-cím­­re, vagy munkaidőben, 8-15 óra között a 06-30/691-0030-as te­lefonszámon várják. VASÚT MEGYEI INFORMÁCIÓ A Buda­pest-Győr-Hegyeshalom vona­lon keddtől július 1-jéig több vo­nat menetrendje néhány perc­cel módosul pályakarbantartási munkálatok miatt. Péntekig több késő esti és reggeli vonat módo­sított menetrend szerint közleke­dik, mert Rákosrendező állomá­son pályakarbantartást végez­nek. Hétfőtől péntekig két regge­li piliscsabai S72-es vonat végál­lomása a Nyugati pályaudvar he­lyett Angyalföld állomáson lesz. Részletek a vasúttársaság hon­lapján. ELLENŐRZÉS MEGYEI INFORMÁCIÓ A NAV Ko­márom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munka­társai június 7. és 18. között a pékségeket és a pékáruüzlete­ket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaa­dást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. ÜGYELET ORVOSI Tatabánya: Győri út 24. (te­lefon: 34/316-800); Dorog: Kos­suth L. utca 6. (33/441-008); Esz­tergom: Petőfi Sándor utca 26- 28. (33/313-063); Kisbér: Iskola u. 11. (34/354-000); Komárom: Széchenyi u. 1. (34/344-770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Orosz­lányi Szakorvosi­ és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Dorog: Hárs­fa Gyógyszertár, Hám K. Itp. 1. (telefon: 33/503-105) 18.00- 24.00; Szent Margit, Rákóczi u. 9. (33/431-191) 00.00-08.00. Esz­tergom: Szent Imre Gyógyszertár, Körösi u. 7. (33/416-502) 20­­ 0- 24.00. Kis Duna Gyógyszertár, Ara­di vértanúk tere 2/C (33/502-255) 00.00-07.30. Komárom: Vásár­tér Gyógyszertár, Széchenyi u. 81. (34/343-063) 20.00-24.00; Ment­ha Patika, Jedlik Á. u. 12. (34/345- 925) 00.00-08.00. Oroszlány: Dorsich Gyógyszertár, Népek­­barátsága u. 41. (34/360-017) 19.00-22.00. Tata: Városi Gyógy­szertár, Kossuth tér 2. (34/586- 055) 20.00-22.00. Tatabánya: Le­vendula Gyógyszertár, Győri út 28. (34/510-433) 22.00-08.00. ÁLLATORVOSI Haszonállatos és kedvtelésből tartott állatos­­ mui­Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 2801 Tatabánya, Pf. 141. E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu Mai hírügyeletes: Szász Dalma Kitti kaidőn túl, hétköznapokon­: dr. Nagy Imre - Naszály, Táncsics u. 29. (20/938-2776). Dr. Keleti Zol­tán - Vértesszőlős, Szabadság te­lep 1974. (30/555-3145). Dr. Oz­­vald István - Esztergom, Kossuth u. 54. (33/311-741 vagy (30/960- 9825). Csak kedvtelésből tartott állatos: dr. Lakatos Tibor - Úny, Templom u. 5/B (20/494-7202). Dr. Hegyi Alexandra - Esztergom, Bánomi u. 16. (30/313-0109). Érdekeset látott, hallott'»

Next