Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1998. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-03 / 206. szám
6 1998. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK HÍRLAP A lilla-ház titka Az eredeti Lilla-házat ma már csak fényképen láthatjuk. Az 1700-as évek végén épülhetett a Petőfi szülőházára erősen hasonlító téglából és kőből épült kis házikó. Az egykori lakója tette híressé a ma is sok rejtéllyel körülvett épületet. Vajda Julianna (Csokonai Lillája) 1798. március 30-án Tápay Szabó László szerint „férjével” Lévai Istvánnal a komáromi „lakodalom” után Dunaalmásra költözött. A házikó tehát 1933-ig megőrizte eredetiségét, mert még ebben az évben lebontották. Ez nagy hiba volt, hiszen megszűnt az épület, eltűnt az a szoba, ahol élt és másolgatta Csokonai verseit. A kegyetlen és szigorú döntés halálra ítélte a kis házat, ahova az emlékek ezrei kötődtek. 1802. februárjában Csokonai Komáromban járt és minden valószínűség szerint almási otthonában kereste a már Lévai Istvánnét és egy piciny könyvecskét ajándékozott neki a következő bejegyzéssel: „Elfelejthetetlen Angyalom Vedd ezt a könyvet azzal a Szívvel, amilyennel ajánlom . Emlékezz meg írójáról, Aki miattad siet a Halálhoz és aki Te hidegekben fogadsz mintsem érdemelné. Élj vígan! Csokonai ” Kunszery Gyula e sorok írójához írott levelében a következőket jegyezte meg: „Mint e bejegyzések két dolgot igazolnak, egyrészt, hogy Csokonai a szakítás után is valóban találkozott még egyszer a hajdani Lillával. Másrészt ez a találkozás éppen nem volt valami szívélyes hangulatú s egymagában is cáfolja azt az irodalmi mende-mondát, mintha valamiféle intimebb folytatása lett volna akár Komáromban, akár Dunaalmáson.” A látogatás helyét illetőleg azt írta továbbá Kunszery Gyula: „miért ne kereshette volna fel a költő egykori múzsáját Asszonyi otthonában is, ha csak éppen szinte kölcsönös megállapodás alapján szakítottak, de össze nem vesztek. A költő dunaalmási látogatása lélektanilag nem volt lehetetlen.” Ugyanezt erősíti meg Ferenczi Zoltán a századforduló elején: „Van olyan mendemonda, hogy felkereste Dunaalmáson.’ Ma már egészen biztosan megállapíthatjuk, hogy a költő megfordulhatott Dunaalmáson nemcsak 1802- ben, hanem az alatt az egy év alatt is, amíg kisebb-nagyobb megszakításokkal Komáromban tartózkodott. Vajdáéknak Almáson volt szőlőjük és pincéjük, utóbbi eredeti állapotában ma is megvan. A néphit sokáig úgy emlegette, hogy itt felejtett „csapot-papot...” Ez téves, mert ma már tudjuk, hogy Hajdúböszörményben történt az eset... Tény, hogy Csokonai 1797. őszén a szüret alkalmával is itt járhatott Almáson. A szüret annak idején felért egy családi ünneppel, amikor a munkába a lehetőség szerint bevonták az épkézláb családtagokat, sőt vendégeket is meghívtak az alkalomra. Sajnos 1797. őszén a szüret alkalmával Csokonainak már nagyon nehéz volt a helyzete, ugyanúgy Vajda Juliannának is, akivel már éreztették, hogy a szüreten jelenlevő Lévai Istvánnak a felesége lesz... 1805-ben meghalt Csokonai. A költő édesanyja fia halála után Dunaalmásra érkezett. A szomorú édesanya fia Lillájával akart találkozni. Az idős asszony - Vajda Elek szerint - „megbékélve hagyta el Almást.” 1806-ban Domby Márton, a költő egykori barátja szintén Dunaalmásra látogatott és a találkozás után a következőket írta: „O (Lilla) derék termetei, kinyílt homlokai s kellemesen interessáló (megnyerő) ábrázatú, meglehetősen magas, de már azon gráciáiból (bájaiból), melyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt, sokat vesztett.” Domby Márton 1808-ban ismét megjelent Dunaalmáson (az 1817-ben kiadott Csokonai életrajzhoz gyűjtötte az anyagot) és akkor a következőket írta Lilláról: „Lilla tehát volt egy betsületes komáromi kereskedő, Vajda Péter úrnak leánya, most pedig Komárom mellett egy betsületes almási kereskedő, Lévai úrnak hitvese.” 1855. Lilla halála. A házikó utcára néző szobájában halt meg Csokonai múzsája. Második férjének segédlelkésze Farkas Benő rohant Hetényből Almásra (valószínű komppal kelt át a Dunán) és a halott mellett Domby Márton: Csokonai életrajzát, s a Lilladalokat, valamint imádságos könyvét találta... A szájhagyományok szerint a második férjétől különváltan élő Lilla utolsó napjaiban három idős paplisasszonnyal lakott együtt. Ők Barsi Karolina, Zsófia és Mária voltak. Az ő édesapjuk eskette össze annak idején Lillát Végh Mihállyal. A megmaradt berendezés ott maradt, a három idős hölgy nagy becsben tartotta és őrizte Lilla emlékeit. Ezek az emlékdarabok az ottlakók halála után a padlásra kerültek. Az 1910-es években új lakó költözött az épületbe, aki nem sokat törődött a padláson lévő kacattal. 1933-ban bontásra került a sor. A bútordarabokat eladogatták (Lilla asztala a tükörrel Tatára került) és az egyéb tárgyakat (levelek, pénz, versek) egy pléh (?) ládába helyezték és az alapba vagy a lábazatba befalazták (néhai Filipsz Józsefné vallomása). Tóth Józsefné neszmélyi lakos elmondotta, hogy 1933-ban szemtanúja volt annak a jelenetnek, amikor a Lilla-ház alapját rakó kőművesek egy 1,5 literes üveget (!) helyeztek el óvatosan kövek és téglák között - benne egy pergamenttekerccsel, és amikor mint kisleány érdeklődött az üveg tartalmáról azt felelték: „Lilla végrendelete van benne.” Hát írhatott az idős Lilla végrendeletet? Lehetséges. A háznak szerény berendezését rá kellett hagynia valakire. A Lévai rokonságra semmi esetre sem hagyhatta... Ilyen előzmények után kezdtünk hozzá 1987 őszén az „ásatásokhoz.” Óriási volt az érdeklődés. Emberek tömege jelent meg a „kiásás” idején a Lilla-háznál. Egy fiatal korában nagyon csinos, idős korában összetört vénasszony titka nyugszik a bevakolt téglák között. A mély gödörből „csak” kövek gurultak elő. Félő volt, hogy összedől a fal. Abba kellett hagyni a kutatást. Dr. Ferenczy Miklós Múlt és jelen A magyar nyelv ápolása misszió Szilágyi Enikő, mint Jászai Mari Ahogy ültünk a Tatai Várudvaron, a szél fújta Enikő szőke haját..., hallgattam határozottan csengő mély hangját, néztem milyen törékeny, valahogy a Gyöngyhajú lány jutott eszembe. És a gyöngyhajú lány mesélt, és mesélt a Papagáj című előadás előtt. Jel - Művészcsaládban nőttem Marosvásárhelyen, édesapám operaénekes volt. Édesanyám közgazdász, de a család „lelke” a nagyi volt, aki olyan volt, mint a mesékben. Mindenre volt ideje, türelme..., igen a család lelke a nagyi volt! -Hol jártál főiskolára?! - Marosvásárhelyen, de már hallgató koromban sokat filmeztem, Kolozsvárott. Sokszor aludtam repülőn, vonaton..., de imádtam csinálni filmet, színházat. - Melyik volt az első emlékezetes élményed? - Tompa Sándor rendezésében a Szerelemeső. - Most a Debreceni Színháznál vagy. - Azért volt egy kerülőút. A forradalom előtt, 1989-ben Belgiumba emigráltam a férjemmel. Négy évig voltunk ott, én a Genfi Egyetem hallgatója lettem, bölcsész, én a nyelvtanulást, a szép beszédet..., egyfajta missziónak tartom. - Négy év Belgium, ezek szerint Magyarországra ’93-ban kerültél. - Lengyel Györgyöt, az igazgatót nagyszerű embernek tartom. Egyórás beszélgetés után döntött úgy, hogy szerződtet. Szinte ismeretlenül. - Enikő! Három nívódíjad és Kazinczy-díjad van. - Nekem a magyar nyelv ápolása misszió. - Színészvilág, művészvilág... 1 - Én csak harmóniában tudok dolgozni. A színpadi játék is egyfajta munkafolyamat. Felelősség. Éppen ezért nem szeretem a képmutatást, az irigységet, pedig már a levegőből is azt szippantjuk be Szerencsére vannak, kellenek, hogy legyenek, kivételek. El kellene gondolkodni azon, hogy a rosszindulat sokkal több energiát emészt fel, mint a jóindulat, a megértés... Suttogták ott a Várudvaron, hogy Szilágyi Enikőről még sokat hallunk. Biztosan. Mert hiszen, hogy az igaz embernek, a tehetségnek van jövője. Monos Zsuzsa Rengeteg megoldandó feladatot jelent még az egyházi iskolák megszervezése, a plébániák és a hozzájuk kötődő katolikus iskolák élő kapcsolatának kialakítása! Így, amikor Ön azt kérdi, mit tartok a legfontosabb célomnak, nem mondhatok mást, mint azt, hogy teljesíteni, amit a jelenben az egyház elvár a képviselőjétől! Én tehát szeretnék az új időknek minden tekintetben megfelelni! -kezdi önbemutatását László atya. Látszik rajta, hálás érte, ha csínján bánok szűkre szabott idejével. Emiatt gyorsabb ritmusban kérdezem: Plébános úr! Annyit tudok Önről, hogy ’81-ben, a Városmajori-templomban szentelték pappá. Hogy két évig Rómában élt... - Össztöndíjasként lakhattam a Pápai Magyar Intézetben! A Lateráni Egyetemen és a Biblikus Intézetben tanultam. - Ilyen előzmények után előbbre jutott a papi méltóságban? - Abban a szolgálatban, amit most végzek, alkalmasabb személy lettem...és ez a legfontosabb! - Igaz, hogy tucatnál is több egyházi oktató intézet munkáját fogja össze? - A négytagú fenntartási szervezet vezetőjeként több ezer iskolás, óvodás, és több mint háromszáz pedagógus tartozik hozzám. - Ezek szerint a legjobb helyen, illetékestől kérdezem: milyen ma az egyházi oktatás helyzete hazánkban? - Megváltoztak a körülmények, és velük együtt változott az egyház küldetésének értelmezése is! Ebben az új helyzetben új szemlélettel kell az iskolákat működtetni. A II. Vatikáni Zsinat szellemében dolgozunk, ez többek közt nyitottságot jelent. Szolgálatunk különvált mindenkori politikai hataalomtól. - Eredményesebbek lettek? - Nehéz erre egyértelműen válaszolni. Sokféle az elvárás, és szinte mindegyik iskolának más az összetétele. Csak a pedagógusainkat tekintve egyértelmű a helyzetünk. Ha pedig a jövőt latolgatjuk, elmondhatom, ahol a keresztény szülők igénylik a gyermekük katolikus szellemű oktatását, s ahol ehhez partner az önkormányzat, ott ezt az igényt megpróbáljuk teljesíteni. Ha már önkormányzatokat emleget, vegyük példaként az esztergomi önkormányzatot! - Ez a város elvileg segít, a gyakorlatban viszont nem könnyíti a helyzetünket. Ez olyan érthetetlen tény, ami az együttműködés és a jószándék hiányára vall... - És milyenek Esztergom polgárai? - Úgy érzem, előítéletek, félelmek uralkodnak ebben a városban. Jónéhányan elmentek innen, az újaknak pedig nem volt hova költözniük. A többség elveszítette identitását. Nincs polgárságunk, hiányzik a megújulási törekvés. - Ugyanakkor azt mondják, hogy az Ön Padovával is testvérkapcsolatban álló - hívő közössége életerős... - Egy ilyen keresztény közösség jótékonyan hathat a város életére...Pünkösdkor nyomtatott levelet kaptak tőlem a Szent Anna templomba járó hívek. Ebben azt kértem, aki úgy érzi, hogy igazán ide tartozik, és ezt vállalja is, jelezze a mellékelt űrlap kitöltésével. Örülök neki, hogy kiderült, igenis van egy tudatos közösségünk! Egy mag, melynek tagjai küldetésüknek tartják a tágabb közösség erősítését, szolgálatát. - Azt hiszem, most kell megkérdeznem: László atya, Ön elégedett, boldog ember? - Boldog vagyok, de elégedett nem...A legnagyobb vágyam, hogy amit elkezdtünk, előbb-utóbb beérjen. Bár az oktatás véget nem érő folyamata, mindig a jövőbe mutat... így nehezen mérhető. Mégis! - És a papi hivatása? - Legalább annyira fontos számomra, mint a családanyának az ő hivatása! Nekünk is megvannak a magunk sajátos, egyházi feladataink! Az a fontos, hogy őszintén és maximálisan próbáljunk eleget tenni a küldetésünknek! Mert minden keresztény a kereszténységben magától Jézus Krisztustól nyeri küldetését. És, mint minden kereszténynek, nekem is az az elsődleges, hogy mit tehetek az egyházamért, nem pedig az, hogy az egyház mit tehet értem! Én például négy évet Indiában gyerekeskedtem! Egyetlen európai diákként, ott is katolikus iskolába jártam, s bár fölismertem a hindu vallás eszmei értékeit, soha nem gondoltam arra, hogy a hitemtől eltérjek... Ma, katolikus papként, örömmel végzem a munkámat. Imáimban nem annyira kérni, inkább hálát adni szoktam. Mészáros István A Kerek-templom plébánosa Az esztergomi Szent Anna templom kerek formájával idillikus szigetként állja kétoldalt elzúgó forgalom osta romát. Plébánosa, Dr. Kiss-Rigó László negyvenhárom éves, ereje teljében lévő, nyughatatlan lelkipásztor. Más tisztelendők életét szinte teljes egészében kitölti a küldetésük, a mi plébánosunk viszont teológiát tanít, sőt a Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóságot is igazgatja...