Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2001. március (6. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-14 / 61. szám

^ 2001. MÁRCIUS 14., SZERDA ___________nlKLAr________ Márciusi történelem Föl, föl­­ látjátok lobogómat...! Megyénkben történt az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc idején Alig lehetett történelmünknek oly mozgalmas korszaka, mint az 1848/1849-es esztendő tör­ténéseit felölelő. h­a lett volna akkor is internet, ha működött volna a világháló, akkor a Ma­gyarországra vonatkozó file­­tengerben minden bizonnyal túlterhelten, tűzpirosan izzot­­tak volna a chip-kötések, és tán a vírusok is elégtek volna a mágneses mezőkön. Élt, szá­guldott, forrongott a nemzet. A forradalom persze nem szű­kíthető egyetlen napra, ami­ként a szabadságküzdelem idő­szaka is hosszabb a két jeles esztendőnél. Kisbér, Ácsteszér, Ete, Csép Batthyány, Táncsics, Vörösmarty, Bajza Forradalom akkor lesz, ha az emberek egy-egy csoportjában el­viselhetetlenné válik a megalázta­tás. A Bakony erdeiben a XIX. század elején mind több jobbágy­fiú vállalta a bujdosó betyáréle­tet. Míg a tisztások sovány szántó­földjein egyre nehezedett a szán­tóvetők sorsa, Stancsics Mihály ácsteszéri cselédlegény megpi­hentette kifáradt jószágait, mire megverte őt az urasági hajdú. Ez az eset minden bizonnyal egyik kiindulópontja az újra kibontako­zó magyar ellenállásnak. Mihály a szülőföldről való elbuj­­dosásnak saját módját választot­ta. Előbb vándorló mesterlegény lett, aztán tanítói oklevelet szer­zett, majd bejárta gyalogosan Európa több országát. Hazatérve sikerült útiélményeit - összevetve a magyar valósággal - megírni, megjelentetni. A bakonyi térségben akkor is Kisbér volt a legnagyobb telepü­lés. Ennek urai, a Batthyányiak a magyar arisztokrácia felvilágo­sult rétegéhez tartoztak. Gróf Batthyány Kázmér már 1849-ben felszabadította jobbágyait. Ő is túl volt ekkor már egy európai körúton. A bécsi kormánykörök­kel azonban nem csak ezen ta­pasztalatai okán fordult szembe, de korán megérintették a szemé­lyes szabadság eszméi is. Szerel­mi házasságkötése csak úgy jö­hetett létre, hogy református hit­re tért. Kisbéri kastélya gyüleke­zőhelye volt a reformkor politi­kusainak, a Védegylet eszméje is itt született meg. A közeli etei és csépi szőlőhegy borospincéi ugyancsak kedvelt találkahelyei voltak az ország sorsán búsongó, a hazáért égő férfiaknak. Batthyány Kázmér itt ismerhette meg Bajza Józsefet, Vörösmarty Mihály, akinek­ - mint bőkezű mecénás - életjára­dékot biztosított. És feltehetően ezen körök révén ismerkedett meg Táncsics Mihállyal, akit kis­béri kastélyában is fogadott, majd - amikor menekülni kellett Táncsicsnak a hatóságok elől - a gróf horvátországi birtokán rej­tette el őt. 1849-ben az országgyűlésben találkozhattak. Táncsics válasz­tott képviselő volt, Batthyány kormánybiztos, majd külügymi­niszter. Táncsics hosszú élete végére el­jutott a magyarországi munkás­­mozgalmi sajtó létrehozásáig. Batthyány ingatlanjait a szabad­ságharc bukása után elkobozták a győztesek, és a korszerű gazdag birtokon jöhetett létre a kisbéri ménes. A gróf a száműzetésben korán meghalt, Vörösmarty hozzá írta utolsó verseit. Táncsicsnak ma Ácsteszéren és Kisbéren áll mellszobra. Vörös­marty emlékét Csépen emléktáb­la őrzi, Batthyány Kázmér mell­szobra tavaly óta a kisbéri katoli­kus templom mellett áll. Esztergomi történések Kossuth Lajossal és Széchenyi Istvánnal A hajókikötő már akkor is állt. A Pestről Pozsonyba, illetve Bécs­be igyekvő gőzhajók az árral szemben nem közlekedhettek túl­ságosan gyorsan, itt álltak meg először. Itt állt meg az a gőzhajó is, amely Kossuth Lajost, a Hon­védelmi Bizottmány elnökét szál­lította 1848 októberében a nyuga­ti hadszíntérre. Az állomásokon az államférfi gyújtó hangú beszé­dekben toborozta a nemzetőr zászlók alá a vidék népét. Eszter­gom és környékének lakói kitörő lelkesedéssel fogadták, és a ha­gyomány szerint itt született meg a Kossuth-nóta. Esik eső kariká­ra... - énekeljük azóta is, ha úgy érezzük, hogy újra változtatni kell a viszonyainkon. Esztergom érintésével nem csak hajóút, de postakocsi-út is veze­tett Bécsbe. Az udvari körökhöz húzó történészek sokáig azt állí­tották, hogy gróf Széchenyi István - akit Kossuth a legnagyobb ma­gyarnak nevezett - megőrült, mi­után a pesti nép meglincselte a pesti Duna-hídon a Magyarország­ra küldött hadügyminisztert, Lam­­berget. Ma már az is tudható, hogy ez a „lincselés” udvari ármány mű­ve volt, a karddal sújtó „diák” pe­dig az osztrák titkosrendőrség be­szervezett embere. Kellett az ürügy a hadbalépéshez. És az sem igaz, hogy Széchenyi megőrült volna. Későbbi - az in­tézetből kicsempészett, és azóta napvilágra jutott - írói művei a legfényesebb elméről tanúskod­nak akkor is, ha felháborodásá­ban Schwarzenberger miniszter­­elnököt - az aradi vértanúk kivé­geztetésében legbuzgóbb osztrá­kot­­ kéjgyilkosnak nevezi. Ami­nek következtében az is valószí­nűtlen, hogy az osztrák „elmein­tézetben” ő maga emelte volna saját halántékához a végzetes pisztolyt. (Mert ilyen eszközt hagynak ám az „ápoltaknál”...) És nem ápolószemélyzet, ha­nem fegyveresek hurcolták el őt Pestről 1848 szeptemberében. Esztergomnál megszökött a pos­takocsiról, és a Dunában úszva próbált meg elmenekülni. Kitűnő úszó volt, de a parti őrnaszád zsoldosai elfogták. A napóleoni idők csatáiban századosi rangot szerzett huszártiszt katonai ké­pességeit nem használhatta fel a szabadságharcban... Csatavesztés Bábolnánál és Bakonysárkánynál Görgei működése, Perczel helytállása Nagyobb volt az esélye az addig főhadnagyi rangot elért Görgei Artúrnak, akit Kossuth mint „for­radalmi érzelműnek”, tehetséges­nek vélt fiatal katonatisztet emelt a nemzetvédő hadsereg élére. A zaklatott napokban Kossuthnak nem volt elég ideje a „személyze­ti munkára”. Görgeinek egyetlen „forradalmi” tette volt addig. Ki­végeztette az árulással gyanúsí­tott Zichy grófot. Ma már ebben az ügyben is világos a birodalmi titkosrendőrség ármánya. A jusz­­tizmord végrehajtatásával saját emberüket juttatták a lelkesült honvédsereg élére... A Görgei-kérdés másfél évszá­zada borzolja a hazai kedélyeket. Az osztrák érzelmű magyar törté­nészek új és új korszakokban bi­zonygatják, hogy Görgei zseniális hadvezér volt, ezen túl pedig „re­álpolitikus”. Figyelmen kívül hagyva a Görgeit később elítélő Kossuth Lajos, Batthyány Káz­mér, Szemere Bertalan, Bajza Jó­zsef, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Illyés Gyula, Veres Péter... álláspontját. A jelenkori törté­nésztársadalom is megosztott, az egyik tábor azt állítja, hogy a Ko­­márom-Esztergom megyei nem­zetőrség szégyenletesen megfu­tott a schwechati csatában... Hát persze. Móga vezér alatt, aki már mamunak mondta a hamut, és az egyik szárnyon pedig már Görgei „működött”. Aki aztán­­ elnyerve a fővezérséget - hazaküldte a nemzetőrséget. Mondván, hogy neki csak sorkatonák kellenek. Akik minden parancsot szó nélkül teljesítenek. Legvégül majd a fegy­verletételre vonatkozót is. Aztán - Pozsonyt védhetetlennek minő­sítve, a védelmet meg sem pró­bálva - a sorezredekkel, honvéd­zászlóaljakkal is visszavonult, be­engedve Windischgrätz hadait or­szágunk területére. A vértes ezre­­dek Bábolnánál érték utol, és haj­nali álmukban lepték meg a ma­gyar csapatokat. Az utóvéd - egy Görgei-rokon parancsnoksága alatt - ugyancsak elaludt. A vesz­teségünk halottakban, sebesül­tekben, fogságba esettekben megközelítette az ezer főt. Az osztrák rohamot Nagyigmánd vo­nalában sikerült a magyar tüzér­ségnek megállítani. Kossuth naponta szólította fel le­veleiben a szembeszállásra Görgeit, és a délvidékről felvonuló Perczel Mór tábornokot is. Perczel szót fo­gadott, és Bakonysárkány-Mór vo­nalában csatát vállalt, lelassítva az osztrák előrenyomulást. Három­száz magyar huszár farkasszemet nézett a két vértes lovasezreddel, helytállt a tüzérségünk, amíg lehe­tett, állták az osztrák tüzérségi és gyalogsági tüzet a honvédzászlóal­jak, majd elfogadható rendben visszavonultak Buda felé. A leg­újabban megtalált móri jegyzőköny­vek mindössze harminckét halott­ról szólnak, és ebben a számban fe­le-fele arányban lehettek magyar és osztrák katonák... A környező bakonyi falvak, to­vábbá Ete, Császár, Vértesket­­hely lakossága megszenvedte az osztrákok rekvirálásait, de - mi­ként a korábbi Jellasits-hadjárat idején - több helyütt szembe­szálltak az idegen rablókkal. Komárom ősi nagysága Jókai Mór és Petőfi Sándor A Duna, a Vág és a Kisduna összefolyásánál, az északi parton épült város évszázadokon át a magyar korona egyik legszebb gyöngyszeme volt. Kedvező hadá­szati fekvése, erős vára megóvta hosszú időn át a háborúk csapá­saitól. A hajózásra és közúti cso­mópontra alapozó kereskedő ré­teg, a korán kialakult polgárság Európa egyik legcivilizáltabb te­lepülését teremtette itt meg, ott­honos városmaggal, Duna-parti kertekkel, parkokkal, az iroda­lom és a művészetek lelkes párto­lásával. Tudjuk, hogy itt született Jókai Mór, aki Pápán együtt diá­­koskodott Petőfi Sándorral. Di­áktársát szülei komáromi házá­ban is vendégül látta, Petőfi - út­ba ejtve Dunaalmást, meglátogat­va Csokonai Lillájának sírját - ér­kezett Komáromba, és elragadta­tással szólt, írt a szépséges, gaz­dag és kultúrált városról. Táncsics Mihály szobra szülőfalujában, Acsteszéren A Duna Esztergomnál. Itt ugrott a folyóba gróf Széchenyi István Kossuth Lajos Batthyány birtokán jött létre a kisbéri ménes. Ma múzeumban láthatók a relikviák Jókai Mór szobra Észak-Komáromban

Next