Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2002. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

2901 Komárom, Igmándi út 1., Pf. 21 Telefon: 34/342-248, 34/344-185, 34/344-200 Fax: 34/342-361 3. oldal Választás 2002 Tóth Andrásnak, a Ma­gyar Szocialista Párt or­szággyűlési képviselője­löltjének vendége volt teg­nap Tatán dr. Gömbös Já­nos nyugalmazott ezredes, a párt honvédelmi politiká­ját kidolgozó munkacso­port vezetője, valamint Hollósi Nándor nyugalma­zott altábornagy, az MSZP katonai szakértője. 2. oldal Menyei krónika VESSÜNK GÁTAT A DROGFOGYASZTÁSNAK! Tata Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma konferenciát rendezett tegnap a Helyőrségi Klubban. Ács Gábor, a fórum el­nöke a tanácskozás elején elmondta: az elmúlt évi alakulást követően a tegnapi volt az első olyan esemény, amelynek már valóban az volt a célja, hogy együtt tegyenek az egyre inkább fenyegető veszély, a drogfogyasztás ellen. Az elmúlt évben a kormány megfogalmazta stratégiáját a növekvő kábítószer fo­gyasztás megállítására A téma aktualitását az is indokolja, hogy a kábítószerrel való visszaélés miatt elítélt fiatalok szá­ma egyre nagyobb mértékben emelkedett. A pénzügyminiszter Tatabányán járt­ ­ A jelenlegi kormány 1998-ban úgy vágott neki az ország vezeté­­­­sének, hogy máshová helyezte a­­ „hangsúlyokat" Elemi érdeké­­­­nek tekintette, hogy - szakkife­­­­jezéssel élve - a növekedési mu­tatókat úgy alakítsa: némileg­­ függetleníteni tudja az ország­­ gazdaságát az esetleges re­­­­cesszióktól. Egyebek mellett er­­­­ről is szólt Varga Mihály pénz­­­­ügyminiszter azon a fórumon,­­ amelyet tegnap tartottak Tata­bányán, az Árpád Hotel konfe­­­­renciatermében. Az eseményen­­ részt vett Lázár Mózes ország­­­­gyűlési képviselő, a Fidesz-MPP­­ megyei elnöke és dr. Sztruhár I Gyu­la, a fiatal demokraták tata­­­­bányai képviselőjelöltje. A kép­v­­viselőjelölt szólt azokról a válto­­­­zásokról, amelyek az elmúlt bő­­ egy évtizedben Tatabányát érin­­­­tették. Kiemelte: amennyiben a­­ választók bizalmából az ország házába kerülne, úgy továbbra is­­ a megyeszékhely érdekeit tarta­­­­ná szem előtt Továbbiak a 3. oldalon Varga Mihály pénzügyminiszter, dr. Sztruhár Gyula és Lázár Mózes a tegnapi fórumon Fotó: Dallos Polgári védelmi nap Kisbéren Ma délelőtt tizenegy órakor kezdődik Kisbéren, a városi sportcsarnokban a polgári védelem napja alkalmából megrendezenő országos ünnepség. Az eseményen részt vesz majd többek között dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztéri­um politikai államtitkára és dr. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató is. Az ünnepséget követően a Spartacus SE labdarúgópályáján technikai és mentési be­mutató várja az érdeklődőket. Szituációs védelmi gyakorlat Tatabányán 2001. őszén Tatabánya Me­gyei Jogú Város vezetése dön­tött a három lépcsőben végre­hajtandó katasztrófaelhárítá­si gyakorlatok végrehajtásá­ról. Bencsik János polgár­­mester vezetésével a gyakor­lat oktatási tematikája elké­szült. A katasztrófavédelem­ben résztvevő munkacsopor­tok képzése lezajlott. Első körben a törzskarban résztvevők részesültek felké­szítésben. Második körben pedig a törzskarhoz kapcsoló­dó kisebb egységek kaptak oktatást. Az elhatározásnak megfelelően tegnap sor került a törzskari csoport vezetési gyakorlatára. A Polgárvédel­mi Parancsnokság Bencsik János polgármester vezetésé­vel olyan modellt dolgozott ki, amely alapján számot ad­hattak a polgárvédelmi be­osztásban dolgozó köztisztvi­selők a felkészítésen kapott ismeretekről. Közel 30 fő vett részt a szituációs gyakorla­ton. A munkacsoportok kidol­gozták a lakosságvédelmi fel­adatokat és egy adott konflik­tust oldottak meg. A próba ar­ra szolgált, hogyan működnek a lakosság kimenekítésére, el­látására és a befogadóhelyek kijelölésére alakított polgár­­védelmi egységek. Folytatás a 2. oldalon • Ma 16 órakor tartja ülését Kocs képviselő-testülete, ame­lyen megtárgyalják majd a ren­dezési tervet, a szennyvízcsa­tornára való rákötés helyzetét A Szerencsejáték Rész­vénytársaság tájékoztatása szerint a tegnapi Kenó-sor­­solás nyertes számai a kö­vetkezők: A Kenó nyertes számai: 2, 3, 4, 6, 7, 8, 13, 21, 24, 25, 32, 39, 46, 51, 52, 57, 64, 68, 72, 73 2. oldal Megyei krónika Tegnap Étén tartotta ülését a Bakonytérsé­­gi Önkormányzatok Szövetsége. A résztve­vők több napirendi pontot tárgyaltak meg, melyek között több tájékoztató is szerepelt. Ugyanakkor döntés született az új informáci­ós táblarendszer kialakításáról is. A tájékoz­tatók során elsőként az élelmiszeripari minő­ségbiztosítási rendszerről tartottak előadást, majd a lakáskassza-program lehetőségeit is­mertették a megjelentekkel. Felvételünkön ifjabb Sógorka Miklós kistérségi menedzser mutatja az utcatáblákat. Megyei közgyűlés Tatabányán Módosították a költségvetési rendeletet Tegnap a szokásos menet­rendnek megfelelően Lázár Mózes elnök vezetésével ülé­sezett a megyei közgyűlés Ta­tabányán. A testület elé nyolc napirendi pont került, ame­lyek közül a legtöbb módosító indítványt tartalmazott. Ennek keretében a testület döntött - egyebek mellett - a 2001. évi költségvetési rendelet megváltoztatásáról is. Az államháztartási törvény ke­retében az önkormányzatoknak a zárszámadást megelőző egy hónappal van lehetőségük a ren­delet módosítására, hogy ezzel összhangot teremtsenek az elő­irányzatok, a teljesítések, vala­mint a várható pénzmaradvá­nyok között A december második dekádjá­­ban végrehajtott rendeletmódo­sítás, az előterjesztés átfutási ideje miatt még nem tartalmaz­hatta azokat a többlet bevétele­ket, amelyek az év végén teljesül­tek, viszont nagyságrendjüket te­kintve igen jelentősek. Ez indo­kolta, hogy az önkormányzat visszamenőleges hatállyal módo­sítsa a költségvetési rendeletet. Az önhibájukon kívül forráshi­ányos helyzetbe került önkor­mányzatok kiegészítő állami tá­mogatásának második fordulójá­ban benyújtott megyei önkor­mányzati pályázatot kedvezően bírálták el. Ennek az lett az ered­ménye, hogy további több mint 12 millióval emelkedett az első fordulóban elnyert támogatások mértéke, csökkentve az önkor­mányzat költségvetési hiányát. Az önkormányzat a köztisztvi­selői törvény módosításából ere­dő többletköltségek finanszíro­zására a tervezett 16 millió forin­ton túl még plusz csaknem 3,1 milliót kapott. Ez az összeg is a hiányt csökkenti, mivel az elmúlt év őszén, az első módosításkor a kiadási oldalt a szükségleteknek megfelelően állítottak össze. - petrik - Segítség a szlovák kollégáknak Muzslára látogatott a nyergesújfalui képviselő-testület A szlovákiai Muzsla községi hivatalában nagy szeretettel fogadták tegnap a nyergesújfalui dele­­­­gációt, amelyet Miskolczi József polgármester vezetett Muzsla 2000 lelket számláló község. Há­­­­rom kis település tartozik hozzá Szentgyörgyhal­­m­a, Kismuzsla és Csenkepuszta Iskoláját egykor I Esztergom vármegye építette. Nagyon szép­­ templommal és egy vadonatúj reprezantatí­v­­ sportcsarnokkal büszkélkedhet A két település között az évek során a jó mun­kakapcsolat mellett igazi barátságok is születtek A tegnapi látogatás a kölcsönös eszmecsere is ennek jegyében zajlott Természetesen fontos szakmai kérdések is szóba kerültek, hiszen Muzsla község a közigazgatásban az úgynevezett demokráciával, amelyet közigazgatási reformnak nevezünk igazából csak most ismerkedik. Továbbiak a következő oldalon A nyergesújfalui és a muzslai önkormányzati vezetők, képv­iselők segítik egymás munkáját Tornaterem az ovisoknak Ma 10 órakor ünnepélyes tornaterem-avatót tartanak Tatabányán, a Ságvári End­re Óvodában. Az ünnepélyes avatón lesz óvodások zenés tornája, aikido bemutató, valamint bábelőadás is. Közlekedési szakemberek tanácskoztak Tatán Kétnapos szakmai tanács­kozás zajlik a Közlekedési Felügyeletek gépjárműható­sági osztályvezetőinek rész­vételével a Tatai Olimpiai Ed­zőtáborban. A szakmai prog­ramokon előadásokat hall­gatnak meg többi között a nemzetközi engedélyek rend­szerében történt változások­ról, az autóbuszos személy­­szállításra vonatkozó enge­délykötelezettség bevezeté­sével kapcsolatos feladatok­ról. A közúti ellenőrzés komplex technológiájának bevetéséről és az ezzel kap­csolatos adatszolgáltatási kö­telezettségről a szakemberek nem csak hallhattak, azt be­mutató formájában a gyakor­latban is megtapasztalhatták. A továbbiakban előadás hangzott el az EU-felkészülés és a PHARE-pályázatok hely­zetéről, valamint egyéb jog­szabály-változásokról. C. M.

Next