Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2002. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-17 / 89. szám
Választás 2002 HÍRLAP A vasárnapi választásokról A fővárosban kimagaslóan sokan járultak a választóurnákhoz Mivel központilag már nem lehet a választópolgárokat tájékoztatni az országgyűlési választás második fordulójával kapcsolatos tudnivalókról, ezért a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) egyhangú döntésével felkérte a fővárosi és a kerületi választási irodákat, hogy a helyben szokásos módon tájékoztassák a választókat arról, hogy mely szavazókörben lesz újabb voksolás - közölte az FVB vezetője kedden az MTI-vel. Fűrész Klára elnök elmondta: nyilvánvalóan jogalkotási hiba miatt a törvény ma nem kötelezi a nyilvántartó szerveket arra, hogy kiértesítsék a választókat a második fordulóról. Az ELTE jogászprofesszora problémának tartja azt is, hogy a választók részére korábban megküldött értesítőszelvény is hiányos. Ezen ugyanis csak az első forduló időpontja van feltüntetve, a második fordulóé nem. Az FVB elnöke rámutatott, hogy a jelenleg meglévő nagyfokú ismerethiányt pótolni lehet a helyben szokásos tájékoztatási (tévé, újság, stb.) módszerekkel. Erre a Fővárosi Választási Iroda utasíthatja is a helyi választási irodákat. Fogarasi József, az FVB elnökhelyettese ennek kapcsán megjegyezte, a helyi választási irodák megtehetnék azt is, hogy azoknak a házaknak a kapujára, amelyeknek lakói érintettek a második fordulóban, hirdetményt helyeznek el a tudnivalókról. - Erre költhetnék például azt a 100 ezer forintot, amit az Országos Választási Iroda adott e héten minden egyes választókerületnek tájékoztatási feladataira - mondta az elnökhelyettes. Fűrész Klára kifejtette: a késedelmes tájékoztatás oka, a törvényi hiányosság mellett, részben abból adódik, hogy korábban nem volt ilyen helyzet a második forduló előtt. Eddig ugyanis a második forduló tétje szinte megegyezett az elsővel. Most azonban a mandátumok jelentős része már eldőlt. Hangsúlyozta: erre az extra helyzetre pedig nincs felkészülve a törvény, de a tájékoztatás sem. Az FVB elnöke úgy vélte, hogy erre a kérdéskörre már hamarabb fel kellett volna figyelnie az Országos Választási Irodának. Emlékeztetett rá, hogy a problémára már az OVB is felhívta a figyelmet. Fűrész Klára kitért arra is, hogy az FVB egyhangúlag köszönetét fejezte ki a budapesti választópolgároknak azért, hogy kimagaslóan sokan (77 százalék) járultak az urnákhoz. Ezáltal ugyanis a területi listás választás érvényes és eredményes lett. Közölte, hogy a 32 országgyűlési egyéni választókerületből II-ben (az 5., 13., 19., 20., 23., 26., 27., 28., 29., 30., 31.) az első fordulóban az egyéni választás is sikeres volt, és ezekben már a képviselőket is megválasztották, így tehát az e választókerületekben lakók nem voksolnak vasárnap. Tudatta az elnök azt is, hogy a vasárnapi második fordulóban a 21 fővárosi egyéni választókerületben ugyanott kell majd szavazniuk a választópolgároknak, ahol az első alkalommal tették azt. Reform kisgazdák tájékoztatója Komáromban tartott sajtótájékoztatót a Reform Kisgazdapárt megyei elnöke, Szentirmai Ferenc és dr. Bálványos Tamás, a párt országos elnöki tanácsadó testületének képviseletében. Szentirmai Ferenc a tájékoztatón elmondta: A Reform Kisgazdapárt napokban megtartott rendkívüli elnökségi ülésén hozott határozat alapján a pártvezetés felkéri valamennyi tagját, szimpatizánsát, hogy a jobboldali kormányzás folyamatosságát biztosítva a Fidesz - MDF jelölteket támogassák a második fordulóban. Szentirmai Ferenc arról is szólt a komáromi sajtótájékoztatón, hogy kérik a reform kisgazda tagokat az átgondolt és higgadt politikai állásfoglalásokra. Kérik továbbá, hogy ne vegyenek részt semmiféle vitában, ugyanakkor az eddigi események tanulságait levonva, minden erejükkel készüljenek az év végi önkormányzati választásokra. Szentirmai Ferenc, a Reform Kisgazdapárt megyei elnöke hangsúlyozta: várják a megyében jelenlévő és a kisgazda eszmeiséget magukénak tudó kisgazdákat, hogy csatlakozzanak a reform kisgazdákhoz. Ahhoz a párthoz, amelynek egyik jelmondata: Tiszta kézzel! „Köszönöm a választók megtisztelő bizalmát, a rám adott szavazataikat az ez évi országgyűlési képviselő választás első fordulójában. Kérem, hogy 2002. április 21 -én ismét járuljanak a választási urnákhoz és szavazzanak Tóth Andrásra, a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltjére. Váltsunk kormányt, mert megérdemeljük! Kerti Katalin SZDSZ 2002. ÁPRILIS 17., SZERDA 3 Orbán Viktor beszéde Tatán Nem sokkal délidő után Tata, a máskor csendes hétköznapjait élő kisváros igencsak megbolydult akkor, amikor Orbán Viktor beszéde megtartásának helyszínére a Zsigmond Vár udvarába érkezett. Legyünk mi együtt nagyon büszkék arra, hogy a választások első fordulóján 2,3 millióan mondtunk igent a megkezdett út folytatására. A ’98-as választásokhoz képest nem hogy megtartottuk a polgári Magyarországba vetett bizalmat, hanem azt további hívekkel tudtuk gyarapítani. Ha összevetjük az MSZP-SZDSZ '98-as választási eredményeivel, megállapítható, hogy azóta 1 millió ember bizalmát veszítették el, tehát akármi is lesz 21-én, április 7-én már történelmet írtunk - állapította meg beszédét Orbán Viktor. Hogy ne csak sokan, hanem elegen is legyenek, annak érdekében a következőkkel fordult a választási nagygyűlés résztvevőihez: meg kell erősíteni a bizakodást, mert most akárhogy is áll a polgári oldal, a 19 megyéből 12-ben a polgári összefogás győzött. Budapest másképp gondolkodott és döntött! - amihez természetesen a demokrácia szabálya szerint teljesen joguk volt. Nem a haragot kell keresni a budapestiekkel. Tekintettel arra, hogy a még nyitva lévő 131 mandátum elsöprő része vidéken van, nyugodtan kimondható, hogy 21-én a vidéki Magyarország fogja kimondani a végső, az utolsó és a döntő szót. A következő néhány nap feladatául a kisgazda érzelmű polgárok felkeresését és a nyugdíjasokkal történő elbeszélgetést jelölte meg Orbán Viktor - aki hozzátette: az elmúlt négy év tükrében és a '94-98-as választási ciklusban történéseire emlékeztetve kérték, hogy 21-én, vasárnap a Fidesz MPP - MDF polgári összefogásra adják voksukat. Ma olyan emberek jöttek itt össze, akik tudják, a jövőt igenekre lehet építeni, a nemekre aligha. Jöjjenek el választani és mondjanak igent a családra, a gyermekekre a hitre, az emberi méltóságra, a szabadságra, mondjanak igent a hazára, a magyar nemzetre - zárta beszédét Orbán Viktor. Crisan Marius Orbán Viktortól sokan kértek autogramot Fotó: C. M. • Zatykó János (4. számú választókerület, Duna-mente) szocialista képviselőjelölt következő programja: április 18., 17.30 óra. Vasárnap újra MSZP címmel kötetlen beszélgetés. Helyszín: Ács, Bartók Béla Művelődési Ház Vendégek Keleti György, az MSZP megyei elnöke, első fordulóban mandátumot szerzett képviselő, Gelencsér Géza SZDSZ. • Tóth András (2. számú választókerület, Tata és környéke) szocialista képviselőjelölt kötetlen beszélgetésre várja a választókat 17-én, szerdán: 8 órától 8.45-ig Naszály-Grébicspusztán, 9-től 9.45-ig Naszály-Almáspusztán, 10.15-től 11-ig Vértessomló - gyógyszertár előtt II.15-től 12-ig Várgesztes, a művelődési háznál. • Dr. Schvarz Tibor, az I. számú, tatabányai választókerület szocialista jelöltjének mai programja: 15-17 óra: Kitelepülés a tatabányai, Kodály-téri Walczer Étterem előtt. 15 óra: A Dózsakerti Közösségi Házban részt vesz a Dózsákért Nyugdíjas Klub rendezvényén. 17 óra: Az Alsógallai Sportegyesület vendége lesz a Táncsics M. úti sporttelepen. A második fordulóban négy választókerületben lehet leadni a voksokat !. számú választókerület Tatabánya és környéke száffiú választókerület Duna-mente Komárom Dr. Gordán Ildikó (Fidesz-MDF) 13025 szavazat Latorcai János (Fidesz-MDF) 13333 szavazat 5. számú választókerület Dorog -Esztergom Dr. Tittmann János (MSZP) 16444 szavazat • A 3. számú választókerületben Keleti György már mandátumot szerzett ezért ebben a körzetben nem lesz második forduló. A I. számú választókerületben Bencsik János független induló visszalépett (másodikként végzett). A további három választókerületben egyaránt az SZDSZ jelöltjei végeztek a harmadik helyen, s léptek vissza az MSZP javára. Dr. Sztruhár Gyula (Fidesz-MDF) 6637 szavazat Dr. Schvarcz Tibor (MSZP) 19386 szavazat Ruchti Róbert (Fidesz-MDF) 12501 szavazat 2. számú választókerület Tata és környéke Tóth András (MSZP) 15528 szavazat Zatykó János (MSZP) 16681 szavazat Velünk az ország Politikai hirdetés A nyugalom erejével. Újra MSZP. Április 21-én ismét szavazzon a jóléti rendszerváltásra! *■ Győzelmünk mindannyiunkon múlik!