Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2002. július (7. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
: 2002. JÚLIUS 30., KEDD Schumacher otthon is győzött Michael Schumachernek a Francia Nagydy-győzelem és az ötödik világbajnoki cím megszerzése után sikerült győznie elsőként az átépített hockenheimi pályán, így szerzett örömet hazai rajongóinak. A régi pályán utolsóként győzedelmeskedő Ralf Schumacher csak harmadik lett, míg csapattársa, az ezúttal nem elsőként elrajtoló Montoya a második helyet kaparintotta meg. Rubens Barrichello lett a negyedik a másik Ferrarival, miközben David Coulthardnak sikerült megszereznie az ötödik helyet. A hatodik a Schumacherfivérek és Frentzen mellett szultán hazai pályán versenyző Nick Heidfeld lett, így egy ponttal gyarapítja saját és csapatának pontjainak számát. Ezután már csak három autónak sikerült befutnia épen a célba ez után a fárasztó és kemény verseny után. Michael Schumacher nagyon boldog volt, hogy végre hazai nagydíját is sikerült megnyernie a Ferrarival.Annyi mindent sikerült idén elérnünk, hogy az már fantasztikus. Csak köszönetet mondhatok Istennek, hogy megteremtette számomra ezt a lehetőséget. A csapat remek munkát végzett. Nagyon szoros küzdelmet vívtam Ralffal, és a német rajongóknak ez nagyon tetszett. Nagy kár az, ami Ralffal történt, de biztos vagyok benne, hogy még rengeteg lehetősége lesz (a győzelemért küzdeni) a jövőben.” A Ferrarinak mint mindig, most is nagy segítséget nyújtott technikai partnere, a Shell. A Francia Nagydíj sikerét követően ismételten az ott először bevetett új Shell üzemanyag hatotta a Ferrarikat, mellyel hatékonyabban, gyorsabban és könnyebben tudtak futni. Jean Todt így nyilatkozott erről: ,A Shell új üzemanyaga pont úgy viselkedik, ahogyan a teszteken. Az abroncsok kitűnő teljesítményével együtt nagyobb terünk van a bokszbeállások és a versenystratégiák tervezésekor.” Ralf Schumacher kevésbé volt boldog bátyjánál. A verseny elején Jarno Trulli tartotta fel, majd Jacques Valeneuve halódó autója után kellett poroszkálnia a bokszutcában, amellyel értékes másodperceket vesztett. Végül kegyelemdöfésként egy nem tervezett bokszbeállásra hajtott be, s ezzel a győzelmi esélyesnek végleg lőttek azután, hogy a rajtrács második helyéről rajtolhatott el. „Nagyon kiábrándító nap volt ez számunkra Minden elromlott, ami csak tudott. Ennek ellenére a második és harmadik helyet megszereztük. Azt kell mondanom, hogy voltak már rosszabb hétvégéink is” - nyilatkozta a német Williams-szel pilóta Ennek az eredménynek a csapat együttműködő partnerei is örülhettek, így a BMW, a Michelin és a HP. Ami pedig Ralf Schumacher csapattársát, az új Hockenheimringen elégedetlen Montoyát illeti, az ő és Kimi Räikkönen nevéhez fűződik a szezon egyik legszorosabb harca. Az első kör végén ugyanis a két pilóta látványos és kiszorítós harcot vívott a negyedik helyért. Nem hiába vívott nagy harcokat a tengerentúli CART bajnokságban Montoya ezelőtt, az ott szerzett tudását ezúttal kamatoztatta és kivillantva oroszlánfogait, megnyerte ezt a helyi küzdelmet. Räikkönennek nem volt szerencséje, hiszen később, a 38. körben a bal hátsó kereke kidurrant a hajtűkanyarnál. Épphogy meg tudta fogni autóját, s kerék nélkül besántikált a bokszba Bár visszatért a versenybe, de a Südkurvénál nekicsapódott a falnak, és kénytelen volt feladni a versenyt. A Német Nagydíj után Michael Schumacher tovább növelte előnyét az egyéni ponttáblán, s nagyon messzire került a második helyezett Montoyától. A második helyért még mindig szoros harc folyik Montoya, Ralf Schumacher, Barrichello és Coulthard között. A következő futam a három hét múlva megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj lesz a Hungaroringen. Forrás: Amber PR Zabel az élen, Bodrogi 65. Továbbra is a német Erik Zabel áll a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által vezetett országúti világranglista élén. A vasárnap negyedik Tour de France-győzelmét arató amerikai Lance Armstrong maradt a 3. helyen. Az ausztrál Robbie McEwen, a zöld trikó (azaz a pontverseny) nyertese a 10.-ről a 6. pozícióba ugrott. Az új rangsor legnagyobb „vesztese” (6. volt, 35. lett) a doppingvétsége miatt fél évre eltiltott német Jan Ullrich. A franciaországi körversenyen 62. Bodrogi László két helyet rontva jelenleg a 65. helyezett. Magyar-spanyol: jön Eusebio is Az MLSZ tájékoztatása szerint Eusebio, a portugálok legendás futballistája elfogadta a meghívást, s jelen lesz az augusztus 21-én sorra kerülő Magyarország - Spanyolország barátságos találkozón, amely az idén 75 éves Puskás Ferenc tiszteletére „átkeresztelt” Népstadion első hivatalos labdarúgó-mérkőzése lesz az új név alatt A két egykori klasszist régi barátság köti össze, a pályán az 1962-es BEK-döntő volt a leghíresebb találkozásuk. A Benfica akkor 5-3-ra legyőzte a Puskással felálló Real Madridot, a portugálok góljai közül kettőt Eusebio szerzett, míg a másik oldalon mindhárom találat a magyar csodacsatár nevéhez fűződött. HÍRLAP / Risztov Éva ezüstje - Gáspár csúcsa Jobban nem is kezdődhetett volna a magyarok számára a vizes sportok berlini Európabajnokságának slágerágazata, az úszás: 400 vegyesen Risztov Éva, megelőzve az abszolút favorit, olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világrekorder Jana Klocskovát, az előfutamok legjobb idejével bejutott a délutáni döntőbe, ahol végül ezüstérmes lett. A 17 esztendős magyar úszónő az előfutamban végig vezetett, s kitűnő, 4:39.76-os idővel győzött a 4:40.53-at tempózó ukrán klasszis előtt. Ők ketten kimagaslottak a 16 fős mezőnyből, a 4:46.91-es harmadik legjobb idő a román Paduraru nevéhez fűződik. Ez a papírforma szerint biztos érmet ígért Risztov számára, s ez így is lett, mivel a döntőben a második helyen ért célba, minden magyar nagy örömére. Helytállt a szám idei ifjúsági Európa-bajnoka, a 16 esztendős Reményi Diana is nyolcadikként (4:50.01 p.) biztosította a helyét a fináléban. Ugyanez nem sikerült, annak ellenére 400 gyorson Kiss Balázsnak (17. hely, 3:58.62 p.) és Cseh Lászlónak (21., 4:03.45), hogy mindketten jól úsztak. A címvédő olasz Brembilla 3:49.48-cal érte el a legjobb időt. Risztov remek egyéni rekordja és érmet hozó döntőbe jutása a 400 vegyes előfutamaiból lendületet adott a magyaroknak a berlini úszó Eb nyitó délelőttjén: a rajthoz állók zöme tovább lépett, Gáspár Zsolt máris országos csúcsot javított. A férfiak közül a „veterán” Güttler Károly (5. hely, 1:01.89 p.) és az újonc Flaskay Mihály (7., 1:01.97) 100 mellen, Horváth Péter (4., 55.64 mp.) és Bodrogi Viktor (14., 56.36) 100 háton, Gáspár Zsolt (7., 24.28 mp.) 50 pillangón folytatja a délutáni középdöntőben. Különösen utóbbi tett ki magáért: megjavította saját tavaly felállított 24.36-os országos csúcsát! A nők mezőnyében még hárman voltak érdekeltek: Szepesi Nikolett 200 háton (13., 2:17.75 p.) került a továbbjutó 16-ba, míg az egyformán 50 pillangón próbálkozó 16 évesek - Taray Kata és Papp Renáta - kiestek. Sport Armstrong legalább 2004-ig folytatja A vasárnap véget ért Tour de France profi kerékpáros körversenyen sorozatban negyedszer diadalmaskodó amerikai Lance Armstrong bejelentette: legalább 2004-ig folytatja pályafutását. A 30 éves tengerentúli klasszis azonban óva intett mindenkit a túlzott lelkesedéstől, mondván: ez nem jelenti azt, hogy a következő két évben is megnyeri a világ legjelentősebb viadalát. - Soha nem mondom, hogy ezt vagy azt szeretném elérni. Ön gyilkosság lenne azt állítani, hogy jövőre is én győzök - hangsúlyozta. Armstrong bevallotta, hogy még mindig imádja a kerékpározást és a versenyzést, s nemcsak munkának, hanem szórakozásnak is tekinti a Tour-t. - El kell ismernem, hogy idén könnyebb dolgom volt, mist a korábbi években, de ez a viadal minden alkalommal nagy összpontosítást és rengeteg energiát igényel. Nem akarom kritizálni a mezőny többi tagját, hiszen próbálták a legjobbjukat nyújtani. Én ennek ellenére remekül éreztem magam a három hét során. Hivatalos totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. fogadási heti 1 TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szelvény 1 db, nyereménye 4 253 064 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 11 215 161 forint. 12 találatos szelvény 126 darab, nyereményük egyenként 14 466 forint. 11 találatos szelvény 1672 darab, nyereményük egyenként 1090 forint. 10 találatos szelvény 10 740 darab, nyereményük egyenként 283 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 47 535 forint. 4 találatos szelvény 48 darab, nyereményük egyenként 1685 forint. Kína: búcsú Milutinovictól Több száz szurkoló és a szövetség vezetői búcsúztatták a pek kingi repülőtéren Bora Milutinovicot, a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányát. - Csodálatos két évet töltöttem Kínában, s remélem, sikerült tennem valamit a futball felvirágoztatásért - mondta elutazása előtt a jugoszláv edző. - Még nem döntöttem a folytatásról, egyelőre pihenni szeretnék mexikói házamban. Az még nem dőlt el, hogy ki lesz a világhírű szakember utóda a kispadon. A szövetség irányítói szerint a hazai trénerek még nem rendelkeznek olyan szakmai ismeretekkel és nemzetközi rutinnal, hogy megfelelő szinten el tudnák látni ezt a feladatot, ezért ismét külföldi szakvezetőt keresnek. Sajtóértesülések szerint Lula Feróimnak, a Flamengo edzőjének és Antonio Lopesnek, a vb- aranyérmes brazil válogatott technikai igazgatójának már felajánlották a posztot, de mindketten elhárították a felkérést. Milutinovic irányításával az ázsiai ország csapata először harcolta ki a világbajnoki részvételt. Toronto: Hewitt meggyógyult Felgyógyult vírusbetegségéből Lleyton Hewitt: a wimbledoni bajnok indul a vasárnapig tartó, 3 millió dollár összdíjazású torontói tenisztornán, s első ellenfele a spanyol Felix Mantilla lesz. - Még nem vagyok tökéletes fizikai állapotban, az étvágyam sem az igazi, de remélem, hamarosan tejesen rendbe jövök - mondta az ausztrál sztár. Hewitt, aki angliai diadala után három hétig egyetlen tornán sem vett részt, időről időre visszatérő fertőzéssel küzd, s az orvosok ma sem tudják megállapítani, mi okozza légizési panaszait és gyomorfájdalmait. Serena Williams vezet - Sávolt a 71. Nem történt változás az első három helyen a női teniszezők világranglistáján: továbbra is az amerikai Serena Williams vezet nővére, Venus, valamint honfitársuk, Jennifer Capriati előtt. Az élcsoportban a belga Kim Clijsters az 5.-ről a 7. helyre csúszott vissza. A magyarok közül Mandula Petri áll a legjobban, öt pozíciót javítva egy héttel korábbi helyezésén jelenleg a 92. Továbbra is az ausztrál Lleyton Hewitt vezeti a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyét (ATP Race) és hagyományos világranglistáját. A múlt heti, 381 ezer dollár összdíjazású sopoti tornán az elődöntőig jutó Sávolt Attila mindkét rangsorban javított egy héttel ezelőtti pozícióján, s egyformán a 71. Tervszerű munka az athéni játékokig Kínai az NBA-ben Jánosi György sportminiszter ígérete alapján a Magyar Olimpiai Bizottság számíthat idén is a 400 milliós póttámogatásra, s jövőre a rendkívül költséges kvalifikációs versenyekre való tekintettel megfelelő források állnak majd rendelkezésére. Többek között ezt jelentette be Schmitt Pál, a MOB elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet alig több mint két évvel, nem egészen 750 nappal az athéni játékok 2004. augusztus 13-án sorra kerülő ünnepélyes megnyitója előtt tartottak. Schmitt, aki leszögezte, hogy most ugyan az élet más területén is megméretteti magát, s pályázik Budapest főpolgármesteri posztjára, változatlanul fontosnak tekinti munkáját sportban, a hazai ötkarikás a mozgalom élén. Foglalkozott a tiltott szerek egyre terjedő használatával, s kijelentette, hogy a doppingellenes küzdelemből a MOB elsősorban felvilágosító munkával kívánja kivenni részét. Közel 800 olimpiai kerettaggal kötöttek szerződést, amelynek egyik pontja megköveteli a tiszta felkészülést. Ha valaki fennakad az ellenőrzésen, azt azonnal kizárják az olimpiai keretből. Idén eddig 470 kontrollvizsgálatot végeztek el, a négy pozitív eset közül mindössze egy kötődött olimpiai sportágban érdekelt versenyzőhöz. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az általa vezetett MOB-küldöttség múlt heti athéni tapasztalatairól számolt be, többek között arról, hogy megfelelő szállást találtak a sikersportág, a kajak-kenu legjobbjai részére az Athéntől távoli versenypálya közelében. A 75 millió eurós költséggel épülő létesítmény jövő augusztusban fogadja az első tesztverseny résztvevőit. A hazai sportkedvelők olimpiai utazásait a korábbiakhoz hasonlóan a Pegazus Tours szervezi. Az egyre több sportos programot lebonyolító iroda az olimpiai játékok 18 napjára két turnusban kínál majd részvételi lehetőséget. Berkes István főigazgató főorvos az Országos Sportegészségügyi Intézet, népszerű nevén a Sportkórház helyzetéről, jövőbeni terveiről szólt. A rekonstrukció előkészületei már megkezdődtek, azzal a nem titkolt céllal, hogy a komplexum Európa egyik vezető sportegészségügyi központjává váljon. Az új épület kialakításának első ütemére 6 milliárd forintot fordíthatnak. A kivitelezés május végén indult, a befejezésének időpontja 2004 március. Az OSEI jelenleg 30 keretorvossal, 11 sportgyúróval és 4 pszichológussal áll szerződésben. Megkezdődött a doppingellenőrző laboratórium olyan jelentős mértékű fejlesztése is, hogy az a NOB által elismert, akkreditálással rendelkező intézmény legyen: műszereket 720 millió forint értékben rendeltek. Már csak a kínai szövetséggel kell megállapodnia a Houston Rockets vezetőinek ahhoz, hogy Jao Ming megkezdhesse pályafutását az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). - Ha jól értem a helyi rendszert, a szövetség addig nem járulhat hozzá egy játékos külföldre szerződéséhez, ameddig klubja nem engedi el. Mivel a Sanghaj Sharks illetékeseivel már megegyeztünk, gondolom, nem lehet különösebb akadálya annak, hogy Jao Ming hozzánk kerüljön - idézte az AFP Michael Goldberget, a houstoni klub egyik elöljáróját.