Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2003. június (8. évfolyam, 127-147. szám)

2003-06-26 / 147. szám

Heti RTV HÍRLAP 2003. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK 7 T TJÜJ^^p KSiMISi A bikaborjak Hétfő, m2: 21:40 óra Fekete-fehér, olasz-francia filmdráma Moraldo, Fausto, Leopol­­do, és Alberto egy álmos kis­város aranyi­fjai, akik sehogy sem akarnak belenőni a fel­nőtt életbe. Szüleik világát szűknek és unalmasnak ér­zik, nagy tervekről, izgalmas életpályáról álmodoznak, de erejükből legfeljebb némi botránykeltésre futja. Mene­külni szeretnének, de csak Moraldónak van annyi ereje, hogy felszállj­on a Róma felé tartó vonatra. Az erőteljesen önéletrajzi ihletésű film elké­szítésének idején Fellini még maga is pályakezdőnek szá­mított csakúgy, mint fiatal színészei, akik közül a saját nevét is vállaló Alberto Sordi igazi világsztár lett. A ház emlékei - Hetedíziglen Kedd, mtv: 23:35 óra Színes, magyar játékfilm Egy jómódú kisvárosi pol­gárcsalád nagyreményű fia elzüllik. Városszerte azt be­szélik: Az ördög szállta meg ezt az embert. Családja kita­gadja, ő maga utolsó fogódzó­ul egy keresztény-kispolgári család szigorúan nevelt lá­nyát választja feleségül, a há­zasságtól remélve a visszaka­paszkodást. Az asszony ösz­tönzésére az elherdált vagyon utolsó morzsáiból temetkezé­si üzletet nyit, ő maga ügyes­kezű ember lévén, koporsó­kat készít. Szükség is van minden fillérre, mert rövid időn belül hét gyerek szüle­tik, közülük egy halottam A vér szava Szerda, tv2: 21:15 óra Színes, amerikai akciófilm A Dirty Dancing, a Holtpont és a Ghost után Patrick Swayze újabb akcióhős sze­repkörében ismét meghódí­totta a nézők szívét. Ezúttal rendőrtisztet alakít, aki egy Appalache-i kisvárosból a ha­talmas, bűnözőkkel teli Chi­cago utcáira kerül. Itt ugyanis a maffia át akar venni egy üz­letet, ám közben két hibát is elkövetnek: az első, hogy megölnek egy fiatalembert, akinek a bátyja rendőr. A má­sodik, hogy ez a rendőr nem más, mint Truman Gates. Tru­man olyan világban nőtt fel, ahol nincs bocsánat, hivatása viszont mértéktartásra és a törvény tiszteletére kötelezi. Bátyja, Brian azonban bosszúálló angyalként ront rá a város alvilágára. A maffiave­zérnek is arcára fagy a gúnyos mosoly, amikor fellángolnak körülötte az indulatok, és kézhez kapja Truman ultimá­tumát: ha nem adja ki a rend­őrségnek öccse gyilkosát, ha­marosan kitör a háború. Vészhelyzet Csütörtök, RTL Klub, 17:30 óra Színes, amerikai filmsorozat Benton hiába keres munkát más kórházakban miután Ro­mano felfüggesztette. Volt fő­nöke ugyanis gondoskodott arról, hogy sehol ne tartsanak rá igényt. Elizabeth elintézi ugyan, hogy egy Philadelp­hiai kórházban befogadják, de ha Benton elvállalná ezt a munkát és oda költözne, ez feljogosítaná Carla-t, az or­vos volt barátnőjét, hogy át­vállalja a kis Reese nevelését. Az elkeseredett Benton végül kénytelen Romano megalázó ajánlatát elfogadni, csak hogy Chicago-ban maradhas­son. Weaver egyre nagyobb teret enged Carternek, akit még mindig frusztrálnak a korlátozások, bár maga is ér­zi, hogy komoly lelki kihívá­sok várnak rá munkája során. Egy nő például a szeme láttá­ra lő agyon egy sebesült fér­fit, akit pár perccel a merény­let előtt sikerült megmente­nie. Chen elhamarkodott ígé­retet tesz egy halálos beteg gyermekéért aggódó anyá­nak, és nem sokkal később el kell ismernie, hogy hiú remé­nyeket ébresztett az asszony­ban. Kovac és Abby első ran­­devúja rosszul végződik... Kísértet Lublón Péntek, Filmmúzeum, 20 óra Színes, magyar filmdráma Kaszparek Mihály lublói borkereskedő kísértetként ijesztgeti a város békés polgá­rait. Mint jó szellemhez illik, fordítva üli meg a lovát, és ha­mis aranyakkal fizet. Ám nem mindenki fél tőle. Csinos fele­sége kimondottan örül látoga­tásának, még csókjától sem ri­ad vissza A titokzatos jelen­ség nagy vihart kavar, és Strang felügyelőt küldik a rej­tély megoldására A filozófiá­ban is jártas, zseniális detektív csapdát állít a kísértetnek... Emlékezz a titánokra! Szombat, HBO, 19:05 óra Színes, amerikai filmdráma Boone (Denzel Washing­ton) kiváló amerikai futballe­dző hírében álló fekete tanár­ember. 1971-ben a virginiai Alexandria városában meg­kezdik a faji elkülönítés felszá­molását, amelynek jegyében összevonnak két iskolát. Az amúgy is meglévő feszültsége­ket tetézik Boone kinevezésé­vel az egységes csapat élére. A fehér fiúk korábban sorra nyerték a meccseket, nehezen fogadják el az új színesbőrű edző utasításait. Az edzőtábo­rok eleinte botrányos vereke­désektől hangosak, de a srá­cok lassan rájönnek, hogy az egymás elleni gyűlölet felesle­ges. Jól szerepelnek a bajnok­ságban, de a legfontosabb meccs előtt a kapitány autó­balesetet szenved. A Titánok csapatának most igazi egysé­get kell mutatnia... Hanta Boy Vasárnap, RTL Klub, 20 óra Színes, amerikai vígjáték Fletcher Reede a leg­rosszabb fajta ügyvéd, akinek életformája a hazugság, és még akkor sem mond igazat, amikor álmodik. Kissé elha­nyagolt kisfia születésnapján azt kívánja, hogy apja egy na­pig ne tudjon hazudni. Kér­ése teljesül, Fletcher attól a pilla­nattól kezdve könyörtelenül és megállíthatatlanul őszinte. A baj csak az, hogy aznap egy rendkívül fontos tárgyaláson kéne arcátlanul hazudnia, hogy megnyerje az ügyet. VI. 30., hétfő ■0 Kossuth 5:00 Reggeli krónika 8:04 A BBC világhíradója 8:19 Mindennapi tudomány 9:04 Napközben 10:00 Délelőtti krónika 11:04 Szonda 11:35 Rákóczi, I. Rádiószínház 12:02 Déli krónika 12:40 Ki nyer ma? 12:50 Törvénykönyv 13:05 Vendég a háznál 13:30 Krisztus közöttünk! 14:04 Magyar zeneművészek külföldön 15:05 Szóljon hozzá! 16:00 Délutáni krónika 16:1­5 Magyarországról jövök... 17:05 Pénz, piac, profit 17:45 Kék bolygó 18:00 Esti krónika 19:05 Határok nélkül 19:30 Sportvilág 19:50 Jó éjszakát, gyerekek! 20:04 Aranyemberek 20:35 Apám tűzoltó lesz 21:05 A Szabó család 21:35 Értsünk szót! 22:00 Késő esti krónika 22:30 Felhang 23:04 Lemezmúzeum 0:00-4:25 Kossuth-éjszaka 0:10 Himnusz # Petőfi 4:03 Folk-óra 5:03 Kívánságreggel 8:45 Sportreggel 9:00 Délelőtt 9:01 Hírpercek 9:16 Stúdióbeszélgetés 9:52 Apró-cseprő 10:03 és 11:04 Közlekedés 10:10 A vélemény szabad 10:45 Szimbólumok hétről hétre 11:05 Sporthírek 11:10 Gordiusz plusz 11:15 Élj jól! 11:38 Zöld jelzés 12:00 Jó ebédhez szól a nóta 13:00 Verkli 13:50 Vízállásjelentés 14:00 A Rádió kívánságműsora 17:00 Csúcsforgalom 18:01 Kölyökrádió 18:30 Gordiusz-játék-tér 19:04 Sportpercek 19:15 Világzene-magazin 21:04 A tegnap slágereiből 22:00 100+1 százalék 22:30 Tandem 23:00 Hírpercek 23:15 Jazzportré 0:00-3:54 Éjfél után... mtv 5:35 Hajnali gondolatok 5:38 Agrárhíradó 5:50 Nap-kelte 9:05 Fekete gyöngy (sor.) 9:45 Telenyerő 10:00 Parlamenti Napló 10:55 Telenyerő 11:10 Családban marad (sor.) 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 13:05 Baywatch (sor.) 13:55 Roma Magazin 14:25 Domovina 14:55 Trendhagyó 15:25 Telenyerő 15:45 Váratlan utazás (sor.) 16:40 Dallas (sor.) 17:30 Navigátor 17:50 Gusztáv (sor.) 18:00 Híradó 18:35 Borostyán (sor.) 19:30 Híradó este 20:05 Kékfény 21:05 Futballistafeleségek (sor.) 22:00 Hétfő este 22:30 Provokátor 23:00 Alice és Martin (francia-spanyol filmdráma) 1:00 Kárpáti krónika 5:35 Hajnali gondolatok 5:38 Agrárhíradó 5:50 Nap-kelte 9:05 Delta 9:35 Plusz­­ 10:30 Madrigál-történet (magyar portréfilm) 10:55 Néprajzi értékeink 11:10 Héthatár 12:00 Déli harangszó 12:01 Angélica (sor.) 12:45 Karino (lengyel játékfilm) 14:05 Kárpáti krónika 14:15 Híres zenei gyűjtemények­­ A Kájoni kódex 14:35 Chicago Hope (sor.) 15:25 Nap­nyugta 18:00 Telesport 19:40 Esti mese 20:05 Híradó este 20:40 Ablak 21:05 Unokáink is látni fogják 21:35 Ki kicsoda a filmművészetben? (sor.) 21:40 A bikaborjak (olasz-francia filmdráma) 23:25 Záróra 0:30 Megveszem ezt a nőt (sor.) 1:20 Ablak (ism.) 1:50 Magyar Ház - Palackposta 2:15 A próbának már vége 2:50 Telesport (ism.) 5:50 Faluvilág 6:00 Propaganda (ism.) 6:30 Jó estét, Magyarország! (ism.) 7:15 Lazac 9:00 Petrocelli (sor.) 9:55 Villa Acapulco (sor.) 10:40 Teleshop 11:40 S Club 7 Hollywood-ban (sor.) 12:15 Vad angyal (sor.) 13:05 Szerelem a halál árnyékában (am. romantikus film) 14:35 Kapcsoltam 15:10 Providence (sor.) 16:05 Pacific Blue (sor.) 17:00 Jóbarátok (sor.) 17:30 Betty, a csúnya lány (sor.) 18:30 Tények 19:00 Aktív 19:45 Hárman párban 20:15 Piszkos ügynökök (am. akció-vígj.) 21:15 Viszem a bankot (am. akció-vígj.) 22:55 Jó estét, Magyarország! 23:25 Profiler - Pszichozsaru (sor.) 0:20 Napló (ism.) 1:20 Aktív (ism.) 2:00 Vers éjfél után 1 6:00 Pokemon (sor.) 6:30 Reggeli Benne* 8:38 Találkozások­­ reggel 9:05 Recept Klub (ism.) 9:25 Terra Nostra (sor.) 10:35 Top Shop­­ 11:35 Delelő 13:10 Fókusz Portré (ism.) 13:40 Mike Hammer magándetektív (sor.) 14:35 Recept Klub 14:50 Csak egy szavadba kerül! 14:55 Disney-rajzfilm: Mickey egér klubja 15:25 Játékzóna 16:20 Testpercek 16:30 Nash Bridges - Trükkös hekus (sor.) 17:30 Vészhelyzet (sor.) 18:30 RTL Klub Híradó 18:55 Fókusz 19:30 Barátok közt (sor.) 20:00 Harmadik műszak (sor.) 21:00 Delta Force Kommandó (am. akciófilm) 22:40 Híradó 8 percben 22:55 Beach House 23:50 Találkozások­­ este 0:05 Testvérbosszú -A Menendez-gyilkosságok (am. filmdráma) 1:45 RTL Sport Klub 2:05 Fókusz Duna 4:00 Himnusz 4:05 Műsorismertetés 4:10 Híradó 4:30 Zenés percek 4:50 Rendhagyó történelemóra (sor.) 5:30 Gazdakör 5:50 Indul a nap 8:00 Híradó 8:15 Magyar népmesék (sor.) 8:30 A Tenkes kapitánya (sor.) 9:00 Heti Hírmondó (ism.) 9:45 Diákcsemege 10:15 Sándor Mátyás (sor.) 11:15 Folk­est 11:40 Hungarorama 11:50 Híradó 12:00 Déli harangszó 12:05 Vers 12:10 Gazdakör 12:30 Isten kezében (ism.) 13:00 A tudomány kincsesháza (ism.) 13:30 Heuréka! Megtaláltam! 14:05 Ezer év ezernyi emlék (sor.) 14:35 Halld Izrael! (ism.) 15:05 Látogatás egy égitesten 16:05 Hej, hej, helyes beszéd! 16:10 Emlékképek -régi híradók (ism.) 16:30 100 éve történt 16:35 Klipsz 17:05 Bűvölet (sor.) 18:00 Híradó 18:15 A szenvedelmes kertész (sor.) 19:00 Váltó 19:30 Mese 20:00 Híradó 20:30 Valdez közeleg (ám. western) 22:00 Viaszfigurák és gondolatok (sor.) 22:10 Tálentum - Sass Sylvia 22:40 Tabu (magyar dok.film) 23:55 Híradó 0:20 Vers Q 6:00 Sabrina, a tiniboszorkány (sor., ism.) 6:25 Tv Shop 7:55 Nyerő percek 8:55 Egy rém rendes család (sor.) 9:25 Férjek gyöngye (sor., ism.) 9:50 Dr. Phil 10:40 TV Shop 10:55 T.J. Hooker (sor., ism.) 11:55 Charlie angyalai (sor., ism.) 12:50 TV Shop 13:05 A nyomozó (sor., ism.) 14:00 Szerelmek Miamiban (sor.) 14:50 T.J. Hooker (sor.) 15:35 Charlie angyalai (sor.) 16:30 Bundás (sor.) 17:00 A Simpson család (sor., ism.) 17:30 A Simpson család (sor.) 18:00 Sabrina, a tiniboszorkány (sor.) 18:30 Szeretünk Raymond (sor.) 19:00 Egy rém rendes család (sor.) 19:30 Férjek gyöngye (sor.) 20:00 Stingers (sor.) 20:55 Nikita (sor.) 21:50 Rémvadászok (sor.) 22:40 Szeretünk Raymond (sor., ism.) 23:10 Bár 23:40 Jerry Springer show 0:30 Babes on Fire (sor.) 1:05 Kéjfél 2:05 TV Shop 2:35 Dr. Phil 3:20 Futurama (sor.) 3:45 Pöröly felügyelő (sor.) 4:35 Kiss Kiss (Bang Bang) (angol játékfilm) 6:30 Talpig majom (am. fantasztikus film) 8:00 A hercegnő és a tengerész (am. romantikus film) 9:25 Romy és Michele (am. vígj.) 10:55 Evolúció (am. sci-fi vígj.) 12:35 Űridomár (am.­német családi film) 14:20 Anya csengője (am. filmdráma) 15:50 X-Men - A kívülállók (am. fantasztikus film) 17:30 Négybalkéz (am. vígj.) 19:05 Felvétel indul! (sor.) 19:30 Talpig majom (am. fantasztikus film) 21:00 Harry Potter és a bölcsek köve (angol-am. fantasztikus kalandfilm) 23:30 Magányos hős (am. akciófilm) 1:05 A drog pokla (am. filmdráma) 2:45 Péntek 13. (am. horror) © 8:00 Vásár az egész világ 8:35 Rendhagyó útikalauz 9:10 A II. világháború 10:10 Gazdagok és híresek 11:15 Nemes küldetés 11:50 Vissza a vadonba 12:25 Hagyományos latin­amerikai gyógymódok 13:05 Az elektronikus hulladék újrahasznosítása 13:20 Az európai művészet nagy korszakai 14:20 Ezredvégi építmények 15:20 Vadcsapásokon 15:55 Az élet hálója 16:25 A Nokia Saga 17:25 Híres sírkertek 17:55 Anzix 18:30 Négylábú páciensek 19:00 Fedezzük fel az állatok világát! 19:35 Kertépítészet 20:05 Rándulj ki Rickkel! 20:35 Bevetésen 21:10 A Westpoint Katonai Akadémia 21:45 Agy­tudomány 22:50 Európai Parlament 23:10 Európa Tanács 23:30 Autós legendák - legendás autók mmmw 9:00 Aranykor 9:30 Jamaica fogadó (angol kalandfilm) 11:15 Privátfilm-múzeum (sor.) 11:30 Anna Frank naplója (magyar rövid játékfilm) 11:40 A tér (magyar rövid játékfilm) 11:50 Eszpresszóban (magyar rövid játékfilm) 13:00 Aranykor 14:00 Diafilmmúzeum (sor.) 14:15 Tárgy­ eset (sor.) 14:30 Amerika hőskora (am. filmdráma) 16:15 Az ember, aki túl sokat tudott (am. thriller) 17:30 Amikor utoljára láttam Párizst (am. romantikus dráma) 19:30 Tüskeböki és barátai (sor.) 20:00 Idegen arcok (magyar játékfilm) 21:30 A nejem pereputtya (am. vígj.) 22:00 A buszon (sor.) 22:30 Sportmúzeum (sor.) A T­­­ 6:30 Más-nap 9:00 Napi 120 perc 0:05 Feng Shui - Út a boldogsághoz 1:05 Különleges határok -m&m 8:00 9:00 11:00 12:00 13:00 14:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 21:00 22:00 22:30 23:00 0:00 1:00 1:30 Inni vagy nem inni? Kutatás a Belgrano után Rettegett kígyók Lábnyom-tolvajok Inni vagy nem inni? Kutatás a Belgrano után Rettegett kígyók Lábnyom-tolvajok Mérgek­ A puma nyomában Az El Nino rejtelmei Az amerikai tudomány határai Világjárók Egyenes adásban A csodálatos polip Az amerikai tudomány határai Világjárók Egyenes adásban I 1:00 Hírvilág világhír 11:30 Délidő 13:00 Hírpercek 13:05 Sajtóklub extra 13:50 Hírpercek 13:55 Csillagszerre, 14:20 Hírpercek 14:25 Film 16:00 Hírpercek 16:05 Lóverseny­hét 16:35 Hírpercek 16:40 Naplemente 17:40 Hírpercek 17:50 A téma az utcán hever 18:50 Alapozó 19:00 Híradó, összefüggések 20:00 Újságíróklub 21:00 Alapozó 21:10 Spiegel 22:00 ATV Híradó 22:30 Hírvilág világhír 22:50 Vigadalom 0:15 Híradó, összefüggések 1:10 Újságíróklub 8:30 Motorkerékpározás (ism.) 10:00 Rali (ism.) 11:00 Sporthírek (ism.) 11:30 Rögbi (ism.) 13:15 Snooker (ism.) 14:45 Motorkerékpározás (ism.) 16:15 Labdarúgás (ism.) 18:15 Hírek 18:30 Szumó 19:30 Sporthírek (ism.) 20:00 K I (ism.) 22:00 Boksz (ism.) 23:00 Hírek 23:15 Motorkerékpározás 0:15 Rali (ism.) 1:15 Hírek (ism.) SPORT 8:45 Wimbledon történetének legnagyobb csatái (ism.) 9:45 Wimbledon történetének legnagyobb páros csatái (ism.) 10:45 Heti helyzet (ism.) 11:30 Labdarúgás (ism.) 12:30 Televíziós vásárlás 12:45 Wimbledon összefoglaló (ism.) 13:45 Televíziós vásárlás 14:00 Tenisz 21:00 Labdarúgás (ism.) 23:45 Wimbledon összefoglaló

Next