Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2005. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

Megyei krónika Bibliai előadások Nyergesújfalun Január 17-én 18 órakor tartja első előadását Rei­­singer János irodalomtör­ténész és Oláh László bib­liaoktató a nyergesújfalui Tömegszervezeti Székház­ban. A bibliai témájú elő­adásokra ingyenes a belé­pés. Január 24-én és 31-én, hétfőn, szintén 18 órakor tartanak előadást ugyanitt. Mindhárom előadás témája Jézus beszélgetései - tud­tuk meg Magyar Esztertől, a nyergesújfalui polgármes­teri hivatal önkormányzati titkárától. Gyöngyhalász filmhét -válogatás a világ rejtett filmkincseiből Esztergomban is Gyöngyhalász címmel rendez filmhetet a Buda­pest Film, a január 27-én kezdődő programban olyan filmek szerepelnek, amelyek a hagyományos forgalmazásban eddig nem jelentek meg, de világszer­te elismerést és sikert arat­tak - tájékoztatta a Buda­pest Film Kft. szerdán az MTI-t. A fővárosban és vi­déki nagyvárosokban négy filmet mutatnak be. Látha­tó majd a tavalyi év Arany­­medve-olyas alkotása, Mi­chael Winterbottom Ezen a világon (In This World) című film­je, a Velencei Filmfesztiválon feltűnést keltett Pen-Ek Ratana­­ruang rendezte Utolsó élet az univerzumban (Last Life in the Universe), az új Chan Kaige-film, A kis virtuóz (Together) és Roger Mi­­chell tabukat döntögető al­kotása, az Anya és a szere­lem (The Mother). A Buda­pest Film közlése szerint a Gyöngyhalász filmhét első vetítését Budapesten, a Szindbád moziban és a pé­csi Apolló moziban tartják. Ezután egy kulturális „roadshow” keretében az ország több nagyvárosá­ban is műsorra tűzik az al­kotásokat. A filmek látha­tók lesznek Győrött, Kapu­várad, Szombathelyen, Za­laegerszegen, Kecskemé­ten, Cegléden, Kiskunhala­son, Kiskunfélegyházán, Székesfehérvárott, Debre­cenben, Miskolcon, Szol­nokon és Esztergomban. Rendkívüli testületi ülés Tatabányán Tatabánya közgyűlése ma 9 órai kezdettel rendkí­vüli ülést tart, amelyen egyebek mellett az önkor­mányzat tulajdonában lévő Olimpikon és Ságvári úti sportlétesítmények felújí­tási és fejlesztési koncep­ciója első fordulós megvita­tására is sor kerül majd. Ezt követően a munkahelyte­remtő befektetések előké­szítéséhez szükséges ön­­kormányzati nyilatkozato­kat hagyják jóvá zárt ülés keretén belül. Csokonai Vitéz Mihályra emlékeznek Dunaalmáson A Dunaalmás község ön­­kormányzata, a Dunaal­más Barátainak Köre és a helyi Csokonai Általános Iskola Csokonai Vitéz Mi­hály halálának 200. év­fordulóján ünnepi meg­emlékezést tart január 28-án, pénteken délután három órakor.­ ­ A megemlékezés a Cso­­konai-szobornál kezdődik,­­ majd a koszorúk és a gyer­ig­lyák elhelyezése után, fél­­ négykor a Csokonai Műve­­­­lődési Házban ünnepi be­s­­szédet mond dr. Ferenczy Miklós Csokonai-díjas író, Dunaalmás község dísz­­s­polgára. Ezt az Óh ébredj,­­ valahányszor ébresztünk! című irodalmi műsor kö­veti a Csokonai általános iskola tanulói, a Zengzet j Zeneiskola és a „dunaal­­­­mási öregdiákok” részvé­­­­telével. Délután fél ötkor a­­ volt református iskolában tekinthető meg Juhász­­ Mihály Csokonai-gyűjte­­ménye. Itt megnyitó beszé­­­­det mond Haffnerné Do­bos Szilvia, a Dunaalmási­­ Híradó főszerkesztője, a­­ megnyitón közreműködik­­ Adlár Györgyné Fekete­­ Zsuzsanna Komárom vá­ros nevében. Egy órával­­ később, fél hatkor szintén a volt református iskolá­ban kialakított közösségi ház klubszobáját adják át a civil szervezeteknek és a­­ jövőben alakuló klubok­­­­nak. A klubszobát Lévai Péter dunaalmási polgár­­mester ad­ja majd át. 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK 3 hírlap Utolsó döntő a magyar versenyen - Tatabányán Kétezer indulóból kétszáz diák jutott el a Kölcsey ma­gyar nyelv és irodalom fel­adatmegoldó verseny utolsó döntőjébe, amelyet tegnap tartottak Tatabányán, kertvárosi Kölcsey Általános­­ Iskolában. A verseny fő szer­vezőjétől, Marsovszki Viktó­ria tanárnőtől megtudtuk, idén lett tízéves a verseny. Az első három évben még csak a városon belüli isko­lák mérték össze tudásukat magyarból, de később az egész megyéből érkeztek je­lentkezők. A mostani alka­lomra a tíz tatabányai iskola mellett 17 „vidéki” oktatási intézményből is eljöttek. A négy elődöntő során iro­dalmi és nyelvtani feladato­kat kellett beadni a gyere­keknek. Ezek könyvtári ku­tatómunkát és irodalmi for­rások felkutatását igényel­ték. A szervezők tapasztala­ta, hogy a gyerekek szívesen vesznek részt a kreativitásra épülő vetélkedőben, mert eltér az iskolában megszo­kott „könyvízű” magolástól. A mosatni döntőben már nem lehetett külső segéd­eszközöket igénybe venni, a megkapott feladatlapokat időre kellett a lehető legjob­ban kitölteni. A verseny eredményhirdetését jövő héten tartják. F. I. A magyar verseny szervezőjétől, Marsovszki Viktóriától kapják be jutott diákok a Kölcsey iskolában meg a feladatlapokat a döntő- Farkas István felvétele Koszorúzási ünnepség Kömlődön A Kömlőd községi önkormányzat képviselő-testülete koszorúzási ünnepséget tartott szerdán délben a Doni­csata áldozatainak emlékére két évvel ezelőtt felállított emlékműnél. Hárskúti Attila kömlődi alpolgármester megemlékezett az I. és II. világháborúban elesettekről, valamint a közelmúltban Dél-Ázsiában bekövetkezett ter­mészeti katasztrófa áldozatairól. Ezt követően Madari Ferenc polgármester és Hárskúti Attila elhelyezte az ön­­kormányzat koszorúját az emlékműnél, majd a Perczel Mór iskola diákjainak rövid műsora zárta az ünnepséget. Vándordíj a legszebbnek­­ Oroszlányban Az oroszlányi művelődési központban a díjak átadásával hivatalosan is véget ért az „Öltöztessük ünneplőbe városunkat a szeretet ünnepén” dekorációs verseny. Az Oroszlány Barátainak Köre és több ci­vil szervezet felhívására decemberben több mint harminc család, intézmény, vál­lalkozás nevezett be, hogy a várost szeb­bé, hangulatosabbá tegyék az ünnepekre. Elekes Lászlóné, a baráti kör képviseleté­ben köszöntötte a megjelenteket, majd át­adta a díjakat. A családi házas kategóriában Fadilné Eizen Erika és családja (Lengyel József utca) nyert, a tömbházak között Bo­ros Zoltánná (Rákóczi út), az intézmények közül a Fővárosi Gyermekotthon, míg a vál­lalkozásoknál a Virágok Háza és a Zsuzsan­na Virágbolt szerezte meg az első helyezést. A nemes vetélkedő alkalmából Licskó István keramikus vándordíjat ajánlott fel a családi ház kategória győztesének, vala­mint bejelentette, hogy a következő város­szépítő akcióban az intézményi kategória nyertesének is átad egyet. Rajnai Gábor oroszlányi polgármester, aki szintén részt vett az eseményen, zársza­vában megköszönte minden résztvevő munkáját, valamint arra kérte a jelenlévő­ket, hogy az év további hónapjaiban is ha­sonló gonddal forduljanak környezetük fe­lé, ezzel is elősegítve az igazi, kellemes, ott­honos városkép kialakulását. Licskó István keramikus vándordíjat ajánlott fel a családi ház kategória győztesének Sikeres évet zárt a FITT A legnépszerűbb rendezvény a csilletoló verseny volt A megyeszékhely múltját, a bányászhagyományokat méltó módon, seregnyi rendezvénnyel ápolta, ápolja a Fiatalok Tatabá­nyáért Egyesület (HIT). A korábbi évek sikeres ak­ciói, programjai bizonyít­ják, hogy szüksége van a megyei jogú városnak az aktív, huszon-, harminc­éves fiatalokra, az általuk felkarolt, szervezett ese­ményekre, amelyekkel iga­zi tömegeket tudnak meg­mozgatni. Egyebek mellett erről is szólt a két éve mű­ködő FITT évet záró érté­kelésén Weisz Tamás, az egyesület elnöke. A beszámoló során sorra vette azokat a programo­kat is, amelyeket 2004-ben „vállaltak fel”. Büszkén emelte ki, hogy­­ hosszú évek „kihagyása”­­ után tavaly sikerült ismét­­ megrendezni a háztömb körüli futóversenyt, meg­­­­mozgatva a „fitt” fiatalo­­­­kat. A helyszín ugyan vál­tozott, a Csónakázó-tó kö­­­­rüli terület jelentette a pá­­­­lyát, ám a futásra kétszer­­ is volt lehetősége a vállal­kozó kedvűeknek, ta­vasszal, valamint ősszel. A­­ két futás során csaknem­­ ezer kisiskolás húzott­­ nyúlcipőt. Az őszi verseny során már nagy értékű ] sportszervásárlási utal­­­­ványt is átvehetett a legak­­­­tívabb tatabányai általá­nos iskola képviselője. Set Recski Sándor, a szerve­elnökségének tagja­­ örömmel újságolta, hogy a hagyományteremtő céllal rendezett „sínen innen, sí­nen túl” kötélhúzó verseny is remekül sikerült. Tavaly a Dózsekerti-hídon mér­hették össze erejüket az erős emberek, ám idén azt tervezik, azt szeretnék a FITT-esek, ha a megye­­székhely valamennyi vá­rosrésze kiállítana egy-egy csapatot a vetélkedőre. Az elmúlt esztendőben második alkalommal ren­dezték meg a csilletoló versenyt az egyesület szer­vezésében. Az esemény ki­váló alkalmat teremt arra, hogy a fiatalok méltó mó­don, de vidám keretek kö­zött ápolják a bányász­kodás hagyományait. Ez a program volt tavaly a leg­népszerűbb, a legnagyobb érdeklődésre számot tar­tó. Nem véletlen, hogy a 2003-as tizenkét csapat he­lyett 2004-ben már 17 gár­da nevezett a megmérette­tésre. Sőt, tavaly még szénlapátoló versennyel színesítették a rendez­vényt. A csilletoló- és a szénlapátoló versenyre a fővárostól Miskolcig ér­keztek résztvevők. Az idei esztendő tervei­ről Tóth Csaba elnökségi tag számolt be, aki hang­súlyozta, hogy sikeres ren­dezvényeiket szeretnék folytatni, és egyben meg­köszönte az eddigi progra­mokhoz nyújtott segítsé­gét a vállalkozóknak, a magánszemélyeknek, mert összefogás nélkül nem ment volna. - petrik - Megkezdődött az átkapcsoló állomás kiépítése Kisbéren Kisbéren a 120 KV-os átkapcsoló állomás - a 81-es és a 13-as fő közlekedési útvonal kereszteződésében - kiépítése megkezdődött. Ugyancsak megkezdődött a 20 KV-os villany­­vezeték földbe helyezése a városközponttól, a Széchenyi ut­cától egészen az épülő új kórházig, a Desseő és az Iskola utcáig - tudtuk meg Malomsoki László kisbéri szóvivőtől.

Next