Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2005. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-01 / 204. szám
Gazdaság hírlap Munkát ad az ezer foglalkoztató Megbecsüli a munkát az, akinek van a Bakonyalján. Nem könnyű elhelyezkedni, a megváltozott munkaképességűeknek, pedig különösen nem. Ezért volt nagy jelentőségű az a zöldmezős beruházás élén, amellyel megváltozott munkaképességűeknek teremtett munkalehetőséget a MEMFO Rehabilitációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Tavaly évvégén adták át az új, korszerű kisüzemet, amelyben a japán tulajdonú, SEWS Magyarország Kft. számára Suzuki típusú személygépkocsikba gyártanak kábelkötegeket. - Jól időzítettük a beszélgetést - fogadott Oplaznik Gabriella, a kft. ügyvezetője, amikor Ét én felkerestem. S mindjárt magyarázatát is adta: - Még az idén életbe lépnek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó új jogszabályok. Ezek megalkotását az tette szükségessé, hogy a jelenlegi, 22 éves jogszabály meglehetősen elavult, elégedetlen volt vele a kormány és a foglalkoztatásban résztvevő cégek egyaránt. - Mi a változás leglényegesebb eleme? - A foglalkoztatás ellenőrzöttebb, szigorúbb lesz. A foglalkoztató cégeknek akkreditálniuk kell magukat, s csak azok jutnak kiemelt támogatáshoz, következésképp azok tudnak fejlődni, akik megfelelnek a követelményeknek. A törvényalkotók célja az volt, hogy a cégeknek nyújtott támogatás mögött számon kérhető szakmai teljesítmény legyen. Csak azok fejlődhetnek, akik jól dolgoznak. - Mivel jár az akkreditáció? - A cég teljes átvilágításával. Ráadásul, minden telephelyre külön-külön kell megtenni. Szükség van a szakhatóságok, a munkaügyi felügyelőség igazolására, természetesen adóügyi és a jogi előírásoknak is meg kell felelni. Be kell szereznünk egy igazolást, egy eddig nem ismert hivataltól arról, hogy a foglalkoztatás során nem követtünk el diszkriminációt. Egy saját, belső átvilágításon már túl vagyunk. Októberben kezdjük az akkreditáció előkészítését. A MEMFO a megyében a legmagasabb szintű foglalkoztató. Reményeink szerint a jövőben is az marad. - Mit hoz ez a jövő? - A rendeletváltozások miatt a pénzügyi és marketing tervet át kell alakítani. Az eteihez hasonló saját telephelyeket szeretnének létesíteni. Partnercégeinkkel jó a kapcsolat. A Sewssal különösen. Nemcsak az eterek foglalkoztatása biztosított a velük való együttműködéssel, hanem Komáromban is szeretnénk a japán cég igényeinek megfelelő foglalkoztatót kialakítani. Általánosságban a munkáltatók most kiszolgáltatottnak érzik magukat. A foglalkoztatási pályázatoknál soha nem tapasztalt passzivitás van. A változások miatt nem mernek bevállalni évekre szóló szerződéseket. A szakma úgy vélekedik, hogy 1983-ban volt ilyen nagy arányú változás ezen a területen. Ezzel együtt is, az uniós követelményekhez alkalmazkodó, modern jogszabály lesz, ami most megjelenik. - A törvényalkotás folyamatában az érintettek véleményét is kikérték? - A rehabilitációs ágazati bizottságban meghallgatták az ágazat képviselőinek véleményét, aggályait is, egykét ponton figyelembe is vették. - Az ezer üzem beváltotta a hozzá fűzött reményeket? - Eredetileg 16 személy foglalkoztatását vállaltuk, most huszonhárman dolgoznak az üzemben. Hárman nem megváltozott munkaképességűek. Most egy férfi munkatársat keresünk négyórás foglalkoztatásra, aki a gondnoki teendőket ellátja. Egyetlen szempont, hogy helybeli lakos legyen. Egyébként ügyesek, sokat dolgoznak az eteiek, a Lews még több feladatot is szívesen hozna ide. Ehhez viszont már nem elég a hely. A gépek mellett szorgoskodó etei asszonyoknak a kis üzem nélkül esélyük sem lenne a munkavállalásra, a tisztességes munkával szerzett jövedelemre. Gáspár Mária Folyik a munka az ezer foglalkoztatóban Fotó: Szép Csaba Oplaznik Gabriella A kormány az elfogadott két rendelettel a foglalkoztatás bővülését kívánja elérni, valamint azt, hogy oda jusson a pénz, ahova szánják. A szabályozás szerint támogatás kérhető a bérekhez, a foglalkoztatáshoz, akkor is, ha a foglalkoztatott személy munkaképesség csökkenése nem éri el a 40 százalékot. Azonos lesz a támogatási rendszer a szegregált és az integrált körülmények közötti foglalkoztatókra. A jelenlegi szabályozás szerint csak a 20 főt elérő foglalkoztatókat, és egyúttal célszervezetként működő cégeket illeti meg a támogatás. Az új szabályozás szerint az egyéni vállalkozók, a kis- és középvállalkozások és a nonprofit szervezetek is igényelhetik azt. 2005. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK 5 Az építkezés bejelentése A 10 millió forintnál nagyobb kivitelezési értékű, valamint a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó építkezést be kell jelenteni az építési hatósággal egyidejűleg az APEH felé is. 2005. augusztus 29-től az adóhatósághoz az építtetőnek a munka megkezdése előtt legalább nyolc nappal kell adatot szolgáltatni az építésügyi engedélyhez kötött építkezés helyszínéről helyrajzi szám feltüntetésével és az építkezés kivitelezési nettó (áfa nélküli) értékéről. Ha időközben kiderül, hogy a munkák többe kerülnek az előirányzottnál, azt is jelezni kell az adóhatóságnak. Az adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozik a fennmaradási és a továbbépítési engedély alapján folytatott építési tevékenységre is, ha annak kivitelezési értéke eléri a 10 millió forintot. A bejelentésre szolgáló nyomtatvány a napokban megjelenik. Aki az adatszolgáltatási kötelezettségét elmulasztja, mulasztási bírsággal sújtható. Ha az építtető magánszemély, akkor a bírság 100 ezer forintig, ha nem magánszemély, akkor 200 ezer forintig terjedhet. A fenti kötelezettséget a 135/2005. (VII. 14) számú kormányrendelet írja elő, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a fekete foglalkoztatást, és átláthatóvá tegye az építőipari kivitelezés formáit. APEH megyei igazgatósága, tájékoztatási és koordinációs osztály Izrael segítene a gabonatárolási gondok enyhítésében Izrael technikai és technológiai segítséget tudna nyújtani a magyar gabonatárolási gondok enyhítéséhez - vetette fel Gila Gamliel izraeli mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes szerdai budapesti megbeszélésein. Az izraeli politikus tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, továbbá Magda Sándorral, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökével. Gila Gamliel az MTI-nek elmondta: több napos budapesti látogatása során a mezőgazdasági kapcsolatok szorosabbá tételéről tárgyalt Budapesten. A megbeszélések másik fő témája a már létező magyar-izraeli öntözési együttműködés volt. MTI Készpénzben tartja megtakarításait a lakosság negyede A magyar lakosság mintegy harmada rendelkezik megtakarítással, ezen belül 25 százalékuk még mindig készpénzben tartalékolja a pénzt - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a megtakarítással rendelkezők 66 százaléka forintbetétben tartja pénzét, ezt követi a készpénzes forma, majd 14 százalékkal az életbiztosítás és 10 százalékkal az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. Az erre vonatkozó kutatás során megkérdezettek túlnyomó többsége, 84 százaléka személyesen, bankfiókban intézi pénzügyeit. Az ügyfelek átlagosan 3-4 hetente térnek be számlavezető bankjukba, míg a megkérdezetteknek az az 5 százaléka, amelyik használja az internet-bankot, havonta hatszor is ellátogat bankja internetes honlapjára. Telefonon keresztül az ügyfelek 9 százaléka intézi bankügyeit, többségük számlaegyenlege lekérdezésére, a megkérdezettek több mint fele pedig átutalásainak, közüzemi számláinak rendezésére használja a call-centert. A felmérésből kiderül, hogy a mobilbankos szolgáltatás lehetőségével a bankkapcsolattal rendelkezők mindössze 2 százaléka él. MTI Nem nő a régi lakóingatlanok ára Az ingatlanforgalmazók az Új lakóingatlanoknál a következő 12 hónapban 3 százalékos áremelkedést feltételeznek, a régi lakóingatlan piacon pedig stagnálásra számítanak - közölte Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: az irodáknál az átlagos áremelkedés a következő évben 2,9 százalékos lesz az előrejelzések szerint, az üzlethelyiségeknél 2,2 százalék, a raktáraknál, üzemcsarnokoknál 2,6 százalék, a telkeknél viszont elérheti a 4,3 százalékot Az eseményen ismertették a GKI Gazdaságkutató Rt. az AL Holding Rt. és az Ingatlan és Befektetés című folyóirat fővárosi ingatlanpiaci indexét, ami 2005. II. negyedévében mínusz 24,3 volt, 1 ponttal kisebb az előző negyedévinél, és 13 ponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőttihez képest Aláhúzta: a lakáspiacon tevékenykedő cégek mínusz 71-es értékkel egyre borúlátóbbak. Az index mínusz 100 és plusz 100 pont között értékeli a fővárosi ingatlanpiaci kilátásokat. Az index 2000 elején még csaknem plusz 20 százalékon állt, majd 2001-től folyamatosan romlott, s 2002-re csaknem mínusz 30 százalék lett Az utóbbi három negyedévben az index -21,4, -21,6, illetve -23,2 százalékon állt. Akar László közölte: az ingatlanforgalmazók szerint a fővárosi irodapiacon túlkínálat van, s ez így lesz a következő 12 hónapban is. A irodaház tulajdonosok viszont a helyiségek iránti kereslet némi élénkülését jelzik, különösen a saját irodák tekintetében. Hozzátette: egyre több befektető a vidéki nagyvárosokban tervez fejlesztést . A GKI vezérigazgatója kifejtette: a lakáspiacon az idei év első félévében 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel ezelőtt, a lakásépítési engedélyek száma viszont 10,5 százalékkal csökkent Az eddigi tapasztalatok alapján a Fészekrakó program viszonylag kis keresletet generált MTI Vállalkozás - Pénz - Siker - Üzlet - Kapcsolat Rendszeresen jelentkező gazdasági oldalak a Hírlapban Keressen bennünket! Komárom-Esztergom Megyei Hírlap: Tímár Ágnes, tel.: 34/343-970, 30/9276-417 Fax: 34/540-520, e-mail: nyomda@komarominyomda.hu, hirlap@komarominyomda.hu kciekparos magazin | w I pedal