Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2005. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-21 / 298. szám
Sport HÍRLAP FÉRFI ASZTAJLITANISZ NB I. ÜSHGH Ősszel dobogós a Spar SE I. Az elmúlt, 2004-2005-ös szezonban a tatabányai Spar SE I-es gárdája a dobogó második fokán végzett. Most hasonlóan előkelő heyen tanyáznak Imecsék, hiszen a Budaörssel holtversenyben a második, harmadik helyről várják tavaszi folytatást. A közelmúltban Szám Zoltánnal, a klub elnökével beszélgettünk az ősz történéseiről is a tavaszi reményekről, lehetőségekről. Az már a szezon elején kiderült, hogy egy kiemelkedő tudású együttes mellett még legalább két-három alakuat pályázik émes helyezésre. Természetesen köztük a Spar SE I. is. - Milyen változások történtek a szezon kezdete előtt? - Hat év után Harasztovics László külföldre szerződött - jegyezte meg a pártvezető. - Őt feltétlenül pótolni kellett, így érkezett a kötelékünkbe a fatal, tehetséges Sipos Viktor. Húszéves, rendkívül ügyes, ám még rutintlan, éppen ezért hullámzó produkciót nyújtott. Az állandóságot Béres Szabolcs, Imecs Ernő és Molnár János képviselték. Ez egy kifejezetten jó hangulatú, baráti társaság. Úgy gondoom, ez a legnagyobb erénye a Spar >E-nek, no és az, miszerint egy mindenkiért, mindenki egyért. Ez plusz :rőt kölcsönzött a társaságnak a kritikus pillanatokban is. - Hogyan alakult az őszi szezon? - Mi tagadás, rosszul kezdődött, hiszen a legnagyobb ellenlábasunk, a Budaörs hazai környezetben, nagy csatában ugyan, de legyőzött bennünket. Igaz, ők jóformán egész nyáron edzésben maradtak, hiszen a nemzetközi porondon is helyt kellett állniuk, a Spar SE viszont meglehetősen dényeleji formát mutatott. Tegyük hozzá, a budaörsiek először nyertek ellenünk. A folytatás viszont jónak mondható, mivel az abszolút favorit Kemecse kivételével minden riválisunkat legyőztük. - Melyik volt a legizgalmasabb és melyik a legkönnyebb találkozó ősszel? - Úgy gondolom, a korábban említett Budaörs elleni tatabányai összecsapás tartogatta a legtöbb izgalmat a számunkra, míg talán a legsimább győzelmet Győrben, a Széchenyi UNIQA I. ellen arattuk. - Miként értékelné a csapat tagjait? - Béres kimagasló teljesítményt produkált. Ő nyerte a legtöbb meccsünket. Végig húzó embere volt a gárdának. Imecs Ernő is hozta remek formáját és a tőle elvárható győzelmeket. Biztos pontja volt a Sparnak, aki esetenként még bravúrokat is bemutatott. Molnár a kezdeti bizonytalankodást követően magára talált, és azután kiváló dolgokat vitt véghez az asztal mellett. Az újonc Sipos Viktor is egyre inkább belerázódott a csapatba, a játékba. Remélem, korábbi rapszodikus teljesítménye egyre inkább egyenletesen jó lesz. Az utolsó fordulókban mutatott játéka már meggyőző volt. Szerencséje van, hogy egy ilyen rutinos csapatban szerepelhet, ahol jók a fejlődési, kiugrási lehetőségek. Bízom benne, hogy él ezzel.Folytatás... - December 22-ig edzésben maradunk, mert borzasztóan rövid a szünet a folytatásig. Új év után már kezeljük is a tréninget, hiszen az első bajnoki január 7-én lesz. Egyúttal szeretnék köszönetet mondani szurkolóinknak, támogatóinknak, akik a Spar SE I. mellett a Spar II-et is segítik, úgy, mint a Spar Mo. Ker. Kft., a tatabányai önkormányzat, a Vita-Sütő Kft. Komárom és a Hamé Kft. Petrik J. Bábolnai Téli Teremlabdarúgóbajnokság . Az Ászok FC csapata nem jelentek meg a mérkőzésen. Ezzel elvesztette mérkőzését és az ellenfél javára (Nagyok) 3-0-s gólarányt írták jóvá. Ismételten felhívják a csapatok figyelmét, hogy amennyiben egy csapat két mérkőzésen nem jelenik meg a megadott időpontra, úgy kizárják a további küzdelmekből, pontjait törlik!!! 5. forduló eredményei: Nyócker - Gall-Vill 4-3, Telepi FC - Rózsaszín L. Za Co Cleaning 1-9, Keménydió - Szűzoltók 4-5, Törpe SC - Monostori Erőd 8-1, Ászok FC - Nagyok 0-3. Szabadnapos volt: T.Kopiker Legjobb góllövők: Görözdi László (Rózsaszín Lódobogás Za-Co Cleaning) 14, Öllé István (Keménydió) 10, Halász Norbert (Törpe SC) 9. A 5. forduló után a bajnokság állása: 1. Rózsaszín Lódob. 12 31-10 2. Szűzoltók 12 15-13 3. Törpe SC 9 20-6 4. Keménydió 9 23-20 5. Nyócker 9 16-9 6. T.Kopiker 6 17-10 7. Gall-Vill 6 14-16 8. Monostori Erőd 6 18-21 9. Nagyok 6 10-14 10. Telepi FC 0 5-24 11. Ászok FC 0 8-34 r! ä- ' LABDARÚGÁS Felkészülés a tatabányai tornára Ünnepélyes, családias környezetben készültek a Bábolnai Városi Sportcsarnokban a ’94-es korosztályú fiúk a Karácsonyi Teremlabdarúgó-kupára, amelyet december 29-én Tatabányán rendeznek meg 2005. DECEMBER 21., SZERDA 15 SZÖSZ-TISZTÚJÍTÁS Erősíteni kell a sportpartneri kapcsolatot Hatmilliós támogatás a költségvetési tervezetben Tatbányán tartotta tisztújító közgyűlését a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (SZDSZ). Jó volt a részvételi arány, hiszen a harminchárom tagszövetséget tömörítő szervezet közel hetven százaléka képviseltette magát. Elsőként Horváthy Lóránt, a SZDSZ elnöke szólt az elmúlt négy év munkájáról. Értékelésében külön kitért arra, hogy szerencsésen átvészelte a szövetség a megyei sportbizottság megszűnését. Beszélt még a többi között az elnök a szövetség pénzügyi helyzetéről is, és mint mondta: a bevételek jelentős részét képezik a Nemzeti Sportszövetségtől és a más szervezetektől pályázati úton elnyert összegek. Csicsó Erika, a megyei önkormányzat sportreferense tájékoztatást adott arról is a jelenlévőknek, hogy a pályázati pénzeket már odaítélték, és hamarosan hozzájuthatnak ahhoz sportági szakszövetségek. Ugyancsak jó hír, miszerint a SZDSZ részére hatmillió forint támogatás szerepel a megyei közgyűlés 2006. évi költségvetési tervezetében. Ez az összeg persze még változhat, de a szövetségek bíznak abban, hogy a végső döntésnél is megmarad ez a tisztességes összeg - emelte ki Csicsó Erika. Dr. Kovács György Zoltán, a felügyelő-bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a SZDSZ és annak vezetősége az egyre romló gazdasági körülmények ellenére is jól működött ebben az esztendőben. Véleményének adott hangot, amikor arról beszélt, hogy továbbra is gyümölcsöző kapcsolatot kell fenntartania a Rajna-Pfalz tartománnyal, akikkel kiváló és eredményes tízéves együttműködés van. E külföldi sportkapcsolat nagyon sokat jelent a megye sportjának mind anyagilag, mind erkölcsileg. A tisztújító közgyűlésen a tisztségviselők újraválasztása is a fontos napirendi pontok között szerepelt. Vita végül is csak abban a kérdésben merült fel, hogy legyen-e a SZDSZ-nek általános elnökhelyettese. Szappanos Istvánnak, a megyei kézilabda szövetség elnökének javaslatát elvetették a résztvevők, így a közgyűlés a következő döntést hozta: Újabb négy évre szavazott bizalmat a régi-új elnöknek, Horváthy Lórántnak, elnökségi tagoknak pedig a következőket választották: dr. Szám Zoltán (Tatabánya), Buda István (Komárom), Unger Károly (Tatabánya), Varga László (Tata). Sor került a 2005. évi Komárom-Esztergom Megye Sportjáért elismerő címek átadására is. Vadóczné Tesenyi Hedvig (Tatabánya, természetjárás), Csernoviczki Csaba (Tatabánya, cselgáncs és Éber István (Esztergom, női kézilabda) vehették át a kitüntetéseket Horváthy Lóránt elnöktől. N. Lakics Zs. Sportvezetők, egyesületek, iskolák, sportolók figyelmébe! Várunk minden sportággal kapcsolatos eseménytudósítást, előrejelzést, érdekességet, a sporttal kapcsolatos döntést. NÉMETHNÉ LAKICS ZSUZSA sportszerkesztő Telefon: 34/343-970, 30/235-3570 Fax: 34/540-520 E-mail: hirlap@komarominyomda.hu Nemzetközi tornán a tatabányai Kodály-iskola Kétnapos nemzetközi tornán vett részt a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola hatodik osztályos fiú kézilabdacsapata Horváth Árpád testnevelő vezetésével. Nagyon jól szerepeltek a tatabányai fiúk, akik veretlenül, csoportelsőként kerültek a legjobb négy közé. A nemzetközi tornán egyébként tizenkét, igen jól felkészített együttes harcolt a legjobb pozíciókért. A torna eredményei: Böhönye - Kodály Zoltán Általános Iskola (Kodály) 9-16, Kiskunhalas - Kodály 12-15, Szentgotthárd - Kodály 17-22. Az elődöntőben: Nagyatád - Kodály 17-21. A döntőt a vendéglátó hazai csapat és a Kodály vívta. A nagy csatában eléggé fájó volt a tatabányai csapatnak, hogy a játékvezetői páros a hazai csapa tfi LABDABÚ tot „támogatta”, így nem született igazságos végeredmény, és ezzel elvették a Kodálytól az első helyet. Végeredmény: 1. Csurgó, 2. Kodály Zoltán Általános Iskola, 3. Nagyatád, 4. Veszprém A tatabányai csapat tagjai: Márkus Máté, Túri László, Nagy Zsolt, Tálas Tibor, Szentirmai Róbert, Móritz Patrik, Pulay Gábor, Hruby Zsolt, Bánkuti Gábor, Árvai Máté, Gasparik Márk, Juhász Richard. Kodály-kupa hat csapat részvételével Hat csapat részvételével rendezték meg a közelmúltban a tornának nevet adó Kodály Zoltán Általános Iskolában a Kodály-kupát. Mivel a Dunaferr az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így „beugrott” az iskola ötödik osztályos csapata is, Kodály Zoltán Általános Iskola II. néven. A csapatok két csoportban játszottak, majd a csoport első és második csapata került a döntőbe. A házigazdák hatodik osztályos gárdája magabiztosan nyerte a csoportját. Eredmények: Kodály - Budakalász 22-17, Kodály - Gyöngyös 24-16, Dunaszerdahely - Kodály 14-19, Pécs - Kodály 22-24 A tornát magabiztosan nyerte veretlenül a Kodály I. csapata. Végeredmény: 1. Kodály Zoltán Általános Iskola I., 2. Pécs, 3. Dunaszerdahely, 4. Budakalász, 5. Kodály Zoltán Általános Iskola II., G. Gyöngyös A kupagyőztes csapat tagjai: Márkus Máté, Túri László, Nagy Zsolt, Móritz Patrik, Tálos Tibor, Szentirmai Róbert, Pulay Gábor, Árvai Máté, Juhász Richárd, Bánkuti Gábor, Hruby Zsolt. N. L. Zs.