Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2006. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-23 / 69. szám

SPORT 29 2006. március 23., csütörtök Területi Floorball Diákolimpia Két nap alatt negyven mérkőzés Komáromban Két nap alatt négy korcso­portban negyven floorball­­mérkőzést rendeztek Ko­máromban, a sportcsarnok­ban. Megyénken kívül ér­keztek csapatok Győr, Vas, Fejér, Veszprém, Pest, So­mogy megyéből és Buda­pestről is. A szőnyi Bozsik-iskola - ha­gyományait folytatva - a III. és IV. korcsoportban is bejutott az országos döntőbe. Az V. kor­csoportban a tatai Eötvös- és a komáromi Kulcsár-iskola kép­viseli szűkebb hazánkat a máju­si paksi döntőn. A VI. korcso­portban ismét nagy csatát ví­vott a továbbjutásért a komáro­mi Széchenyi és Jókai. Egymás elleni eredményük döntetlen­nel zárult, így jobb gólarányuk­nak köszönhetően a gimná­zium csapata lépett tovább. Eb­ben a korosztályban a tatai Eöt­­vös-gimnázium csapata már korábban kiharcolta a döntőbe jutást egy másik területi cso­portból. Elmondhatjuk, hogy me­gyénk iskoláiban a felkészítő tanárok sokat áldoznak a floor­ball népszerűsítésére, amit a diákok a szép eredményekkel meg is háláltak. EREDMÉNYEK: III. kor­csoport, fiúk: csoportm.: Bo­­zsik Szőny - Nagykovácsi 8-2, Váci Győr - Kesjár Budaörs 2-8, Nagykovácsi - Széchenyi Sió­fok 3-2, Váci - Lövő 3-1, Széche­nyi - Bozsik 04, Lövő - Kesjár 0- 12. Elődöntő: Bozsik - Váci 5-2, Kesjár - Nagykovácsi 17-0. 3. helyért: Váci - Nagykovácsi 2-0. Döntő: Kesjár - Bozsik 9-3 IV. korcsoport, fiúk: kör­mérkőzés: Petőfi Komárom - Bozsik Szőny 0-5, Lövő - Simon Szombathely 1-5, Petőfi - Kes­jár Budaörs 1-1, Bozsik - Si­mon 2-1, Lövő - Kesjár 24, Si­mon - Petőfi 4-1, Lövő - Bozsik 1- 7, Kesjár - Simon 2-3, Lövő - Petőfi 2-1, Bozsik - Kesjár 04. Végeredmény: 1. Bozsik, 2. Si­mon, 3. Kesjár, 4. Lövő, 5. Pe­tőfi V. korcsoport, fiúk, cso­portm.: Kulcsár Komárom - Eötvös Tata 14, Bródy Ajka - Rudas Dunaújváros 2-3, Péch Tatabánya - Kultsár 3-1, Bródy - Bánki Dunaújváros 2-1, Eöt­vös - Péch 6-1, Rudas - Bánki 2-5. Elődöntő: Eötvös - Bródy 2-1, Bánki - Kultsár 4-5. 3. he­lyért: Bánki - Bródy 8-7. Dön­tő: Eötvös - Kulcsár 3-0 VI. korcsoport, fiúk: kör­mérkőzés: Széchenyi Komá­rom - Kempelen Komárom 4-0, Péch Tatabánya - Jókai Komá­rom 0-7, Temesvári Esztergom - Kempelen 3-2, Széchenyi - Péch 7-3, Jókai - Temesvári 2-0, Kempelen - Péch 3-3, Széche­nyi - Temesvári 6-0, Kempelen - Jókai 2-9, Péch - Temesvári 14, Széchenyi - Jókai 2-2. Végered­mény: 1. Jókai, 2. Széchenyi, 3. Temesvári, 4. Kempelen, 5. Péch. Az V. korcsoport győztesei, vagyis a tatai Eötvös-gim­­názum csapata Az VI. korcsoport győztesei, vagyis a komáromi Jókai­­gimnázum csapata UEFA-kongresszus Johansson a magyarok helyében az utánpótlásra helyezné a hangsúlyt Lennart Johansson, az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA) elnöke azt javasolja az MLSZ új vezetésének, hogy az utánpótlás-nevelésre helyez­ze a hangsúlyt. Ezt kitüntetése után nyilatkozta a Parlamentben. A svéd sportdiplomata a svájciakat em­lítette példaként. Szerinte Magyarorszá­gon is vannak tehetséges labdarúgók, akiket azonban nem lenne szabad azon­nal külföldre engedni, mert ha marad­nak, akkor nekik köszönhetően emel­kedne a magyar bajnokság színvonala, s ez a válogatott eredményességére is jó hatással lenne. „Magyarországnak nincs szüksége a személyes támogatásomra az Eb-pályá­zatot illetően, ugyanis biztos vagyok ben­ne, hogy nagyon színvonalas anyagot fog leadni. És ez számít igazán” - mondta Jo­hansson, aki hozzátette, nem egysze­­mélyben dönt, hanem a végrehajtó bi­zottság 14 tagjából 13 voksol, ugyanis az olasz Franco Carraro érintettsége révén nem szavazhat majd december 8-án. Az UEFA első embere kifejtette, na­gyon örül Bozsik Péter szövetségi kapi­tányi kinevezésének, mert a szakember apja, az Aranycsapat legendás fedeze­te, Bozsik József személyes jó barátja volt, akárcsak társai, Puskás Ferenc, Grosics Gyula vagy éppen Hidegkúti Nándor. Johansson elnöki mandátuma 2007-ig érvényes, az UEFA jövő évi, január 25-26-ai düsseldorfi kongresszusáig kell döntenie az esetleges folytatásról. A 75 éves sport­vezető 1990 óta vezeti az európai szövet­séget, ha távozik posztjáról, akkor várha­tóan Franz Beckenbauer vagy Michel Platini lehet az utódja.

Next