Polgári leányiskola, Komárom, 1913

sok hasznos ismerettel gyarapodva induljanak haza, a jó öreg Komárom, a kedves otthon felé. Kettős az öröm, mert kezdődik az arany szabadság, a pompás vakáció. E tanulmány kirándulások rendezésében hathatósan segítségünkre volt a Magyar Tanítók Turista Egyesülete, kiváltképen annak alelnöke Mihalik Kálmán fővárosi polg. isk. igazgató, ki fáradságot nem ismerve végezte a kalauzolás nehéz feladatának egy nagy részét, továbbá Petrik Kálmán titkár, ki ügyeinket intézte és este a hajónál várta a kirándulókat. Ezúton is fogadják hálás köszönetünket. A tervek is a fenti egyesület által az Eötvös-naptárban közöltek alapján készültek. Örömmel vettük, hogy a Magy. Földrajzi Intézet, Kárpátoktól­­ Adriáig című és a tanulmány­ kiránduláso­kat szolgáló füzetes vállalatot indít, ami a kirándulások rendezését rendkívül megkönnyíti számtalan hasznos út­mutatásával. Eddig megjelent: Budapest, Alduna, Ba­laton. Köszönetre kötelezi iskolánkat ez Intézet azzal, hogy kirándulóink részére Budapest kézitérképét 50 százalék engedménnyel és 10 százalék kedvezménnyel bocsátotta rendelkezésünkre, 25 f­ ért darabonként. A kirándulások fent közölt tervezet „Hajóút“ részét Antal Gabriella, a többit Weiss Katalin t. tagok dol­gozták ki, amiért köszönet és elismerés illeti őket, va­lamint a kirándulásokat rendező és kísérő tanerőket an­nál is inkább, mert a fővárosi kirándulás valamennyi közt a legfáradságosabb, a legtöbb körültekintést, gon­dot és figyelmet igényli.

Next