Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1918-09-28 / 39. szám
191&. szeptember 28. Az utcák tisztasága járvány idején igen fontos. Egy panaszos írás a felháborodás hangján ír arról, hogy a komáromi közönség az utcák tisztaságával mit sem törődik, a szemetet kidobja az utcára, az esti órákban beszennyezik az utcákat. Azt az orvosságot ajánlja kellő számú rendőr hijján, hogy a város a katonai rendőrség parancsnokságát kérje meg, hogy ez irányban eljárjon. A komáromi órák megint rosszul járnak, amiből sok kellemetlensége származik a közönségnek. A hivatalokban is rosszak az órák, illetve helytelen időt mutatnak s igy esik meg, hogy — mint egy előkelő miniszteri tisztviselő írja komáromi látogatása alkalmából — hogy a Kiscsapó utcai postahivatalban már háromnegyed hatkor hatot mutat az óra. Jön a villanyos, irtuk három évvel ezelőtt, de az előmunkálati engedélyes azóta a boldogok álmát alussza és nincs kedve felébredni. Pedig jó üzlet volna a komáromi villamos; Győrben már néhány hónap múlva építeni fogják. Ha van vállalkozási szellem, akkor nem fogja már tovább nézni az idő rohanását. nagyarányú csempészés. Ai rendőrség munkája. — leleplezték a tetteseket. — Saját tudósítónktól. — A komáromi rendőrfőkapitányság bizalmas uton értesült arról, hogy a Komáromot érintő hajókon nagyarányú csempészés folyik. Az értesülés vétele után Éliássy Sándor dr. rendőrfőkapitány elrendelte, hogy a komáromi kikötőt érintő hajókat figyeljék s ha valami gyanúsat vesznek észre, úgy a rendőrközegek lépjenek közbe. Nem sokáig kellett a rendőrség embereinek az időt a nyomozással tölteni. Szombaton éjszaka, szép holdvilágos, csöndes éjszaka volt; feltűnt a Leimert detektiv vezetése alatt levő rendőröknek, hogy a kikötőbe befutó gőzösre gyanús zsákokat raktak fel. A felfedezésre azonnal beavatkoztak s úgy a Magyar Folyam Tengerhajózási R. T. Tass mint Kékes hajóján nagyobb mennyiségű tengerit és lisztet találtak, amit a rendőrök lefoglaltak. Lohnert a csempészeket vallatóra fogta, akik beismerték, hogy úgy a tengerit, mint a lisztet Bécsbe akarták kiszállítani. A rendőrségi sajtóiroda ez ügyről a következőket jelenti: A M. F. T. R. hajózási társaságnak két Bécsbe igyekvő hajóján, a Tass és a Kékes gőzösön nagyobb mennyiségű csempész árut foglalt le a rendőrség. A Tass hajó fedélzetén tizennégy zsák tengeri, a kabinokban pedig tíz zsák tengeri volt elhelyezve; a Kékes gőzösön Szabó István másodgépész kabinjában az ágyban egy zsák lisztet, Sánta Józsefné és Szakmeiszter Imréné szakácsnék kabinjában a matracok alatt 2 teljes zsák lisztet és 2 zsákban 50—50 kg. lisztet, egy kabinban pedig tíz zsák lisztet. Élesztő Ferenc és Bangha Pál kormányos lakhelyiségében 450 kg. csöves tengerit talált a rendőrség, mely azokat lefoglalta. A felfedezés után a hajóalkalmazottakat a rendőrség vallatóra fogta. Szabó István, Sánta Józsefné, Szakmeiszter Imréné, Élesztő Ferenc és Bangha Pál beismerték, hogy a tengerit és a lisztet Bécsbe akarták kiszállítani. A rendőrség a csempészek ellen a kihágási eljárást megindította. NganM Mimin A főgimnázium második osztályát hétfőig bezárták. — Naponként újabb megbetegedések történnek. — Egy orvos véleménye. — A Komáromi Lapok tudósítása. — A nyár elején az egész országon átvonult az u. n. spanyol betegség, ami mindenfelé enyhe lefolyású volt s csak a legritkábban végződött halállal. Annak idején Komáromban is sokan átestek minden különösebb baj nélkül e járványon. Már már azt hittük, hogy a veszély elmullott fejünk fölött, mikor pár hét előtt ismét ezúttal már veszélyesebb formában jelentkezett a spanyol betegség. Komáromban is megjelent újra a járvány, s bennünket sem kímért meg. Szerencsére nálunk eddig még nem olyan arányokban jelntkezik, mint a Dunántúl több városában, vagy Felsőmagyarországon, de ha a közegészségügyi hatóság a legerélyesebb intézkedéseket azonnal nem foganatosítja, megtörténhetik, hogy a járvány nálunk is komolyabb jelleget fog ölteni, s Gaál Zsigmond dr. tiszti főorvos a járvány terjedése ellen — mit megnyugvással kell kiemelnünk — már saját hatáskörében intézkedett, de mi — ebben bizonyára a főorvos is velünk egy véleményen van — nagyobb szabású, több védelmi intézkedéseket sürgetünk, amelyek között az is szerepel, hogy a köztisztaság érdekében minden lehetőt kövessen el, lehetőleg minél sürgősebben, a hatóság. Nálunk még aránylag kevés megbetegedés történt s az esetek eddig még enyhe lefolyásúak voltak. A legtöbb megbetegedés a főgimnázium második oztályának tanulói között lépett fel, akik közül huszonkilenc betegedett meg spanyol betegségben. Ez ideig arról tudunk, hogy ez osztályt hétfőig bezárták s így addig a tanítás szünetelni fog. Azt hisszük azonban, hogy sokkal okosabb lenne egy-két hétig az összes tanintézetekben a tanítást szüneteltetni, mint kitenni a pár napi szünet miatt úgy a gyermekeikért aggódó szülőket, mint a szülőket az esetleges fertőzés veszélyeinek. Egy kiváló orvostanár, akit a spanyol betegségről megkérdeztünk, a Komáromi Lapoknak a következő nyilatkozatot tette: — A spanyolnátha tényleg felütötte a fejét és sokkal járványosabb, mint első ízben volt. A spanyolnáthát mindig a gyomor és a belek megbetegedésének szimptómái kísérik: étvágytalanság, hányási inger, sőt a diarhoe sem ritkaság. Csakugyan az influenzának mintha valami köze volna a bélhuzam megbetegedéséhez. A berlini orvosi szövetség ülésén Hansemann pathológus mutatott rá, hogy az első nagy influenzajárványhoz annak idején kolera-járvány társult s egyúttal annak a reményének adott kifejezést, hogy a kolerajárvány ezúttal el fog maradni. A svájci orvosok azonban óva intenek, legyünk résen, mert a spanyolnátha terjedését, tapasztalat szerint, minden óvarendi szabály ellenére sem lehet feltartóztatni. Dr. Markovics, a bártfafürdői tiszti lábbadozó-otthon főorvosa közölte egyik bécsi orvosi szakilapban, hogy sikerült neki a spanyol influenzát minden esetben 24 óra alatt meggyógyítani. Dr. Markovics nyomban a láz jelentkezése után erős adag kalómért rendelt s 4—8 óra múlva egyegy félgrammos aspirint, amelybe egy decigramm koffeint kevert. Az ily módon kezelt esetekben a láz 24 óra alatt megszűnt s a betegség lefolyása minden esetben komplikáció nélkül való volt. Hogyha azonban a betegnek kálóméit nem rendelt, mint amely a bél desinfekciójának igen hathatós szere, akkor a betegség legalább nyolc napig eltartott s különféle komplikációk: légcsőhurut, tüdőgyulladás, mellhártyalob, középfülgyulladás léptek fel. Dr. Markovics úgy vélekedik, hogy a spanyolnátha kombinált infekció, amelynek esetében kórkép homlokterében jelentkező bélaffekcióhoz a tüdő megbetegedésének szimptómái társulnak. A kálómél a higany egyik sója, amelyet a gyógyászatban, mint hathatós hashajtószert, de amely egyszersmind energikus bél dezinfkáló is — régóta alkalmazzák. Minthogy azonban bizonyos körülmények közt a kalomelnek mérgező hatása is lehet, orvosi rendelés nélkül nem szabad használni. íle feledkezzünk meg a hősök árváiról. ..Komáromi Lapok“ 3. oldal. A VÁROS. A közélelmezési hivatal. E héten egy nagy lépéssel haladtunk előre a háború ötödik esztendejében. A közélelmezési hivatal régi helyiségéből kihurcolkodott s a községi fiúiskola épületének balszárnyán, öt, szép tágas helyiségben telepedett le. Hála Istennek! sóhajtunk fel. És sóhajt fel velünk együtt a közönség, amely eddig éppen holtra szaladgálta magát, amíg valami bagatel dolgot el tudott intézni. A helyiségek azonban még nem elegendők. Szükséges, nagyon is szükséges lenne még az is, hogy azok a lehetetlen állapotok, amelyek eddig a jegykiosztások körül állandóan előfordultak, megszünjenek. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha megfelelő segédszemélyzet, nem 2—3 alkalmazott, intézi az osztást, és ha megfelelő ellenőrzés gyakoroltatik, természetesen megfelelő személyzettel. Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk azt is, hogy Ivánffy Géza előadó, akinek idejét a jegyekkel való elszámolás rabolta el, azzal is foglalkozhassék, hogy élelmiszereket teremtsen. Mert ez a fontos! Nem kevésbé fontosnak tartjuk azt is, hogy a sertésüzem a közélelmezési hivatal ellenőrzése és irányítása alá kerüljön. És még valamit. Ha a komáromi közélelmezés vezetői kereskedői fejjel fognak okoskodni, úgy merjük remélni, hogy végre valahára megjavul a helyzet. A komáromiak lisztje. Nagy nehezen megérkezett kiosztatott és a fogyasztóhoz jutott a komáromi liszt, amit a győri Back-malom szállított, olyan minőségben, amit szóvá kell tenni és figyelmeztetni a Haditerményt, hogy látogasson el a Bick-malomba. Ez a malom a háború előtt — mint jónevü volt ismeretes, mi is annak ismertük. És igy nem győztünk eleget csodálkozni, amikor a lisztjét megláttuk. Olyan ez a liszt, hogy a malom direktora nem ismerne rá. A közönség panaszait jogosnak találjuk. Azt kell kérdeznünk, hogy miért egyforma a három koronás liszt a kilencven filléressel? Talán tévedtek? Jó lenne, ha a város megkérdezné a malmot, amelynek jóhírneve ezt a tévedést bizonyára kikorrigálná a legközelebb. A rendőri sajtóiroda, Éliássy Sándor dr. főkapitány dicséretes előzékenysége folytán a rendőri sajtóiroda működése e héten megindult, amely elé nagy várakozással tekintünk. Az árdrágítók minden héten olvashatók lesznek a lapok hasábjain ! HÍREK. — Az evangélikusok egyetemes gyűlése. A napokban volt Budapesten az evangélikusok egyetemes gyűlése, amely evangéliumi egyszerűséggel iktatta hivatalába a lemondott báró Prónay Dezső örökébe loósi és egervári báró Solymosi Lajos egyetemes egyházi és iskolai felügyelőt. Az eskütétel a deáktéri templomban volt dr. Rafffy Sándor bányakerületi püspök imádsága és Kapi Béla dunántúli püspök avató beszéde után nagy közönség jelenlétében. Az ünnepies cselekvényt nemzeti himnuszunk eléneklése fejezte be. A beiktatási ünnepélyen részt vett az egyetemes felügyelő testvére gróf Gyürkhy Viktorné, loósi és egervári Sólymosi Irma bárónő, szőnyi nagybirtokos is családjával. Az egyetemes egyház folytatólagos gyűlésén báró Prónay Dezső megható szavak kíséretében adta át utódjának az elnöki széket és a hivatalos pecsétet, mire ez elmondta beköszöntő beszédét, amelyben kiterjeszkedett a magyar evangélikus egyetemes egyház minden életnyilvánulására, szavait azzal fejezvén be : „ne beszédet várjanak tőlem, hanem tetteket!“ Az új felügyelőt ezután a küldöttségek üdvözölték, élükön a testvér református egyház küldötteivel gróf Dégenfeld József konventi elnök és dr. Balthazár Dezső püspök vezetése mellett. Az egyetemes gyűlés másnap folytatta tanácskozását, melynek során megerősítette, a dunáninneni kerület megválasztott felügyelőjét, sándori dr. Kéler Zoltánt is méltóságában.