Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-01-28 / 12. szám

12. szám, negyvenharmadik évfolyam. Szombat) 1922. január 28. LAPOK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY titkolási ár cai ® fa-szlovák értékben. Helyben és vidékre postai szétküldéssel: tigét* évre 86 K, feléire 40 K, negyedévre 20 K. Egyes szám ára 1­80 fillér. P­OLITIKA­I LAP. ALAPITOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAT JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nadar­ u, 20 hová úgy & lap szellemi részét illető közlemények, mm a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. külded­őtt Kéziratokat nem adunk vissza. Gik hetenkio! háromszor: kedden, csütörtökön és szombatos. ti w l­ípi meg kellene jelenni azon a konferencián, melyet Génuában tartanak a különböző államok. Ez lesz az első alkalom, amidőn minden állam mint egyenjogú, egyforma fél képviselteti magát és hallatja szavát nemcsak Európa, de úgyszólván az egész világ gazdasági újjászervezése kérdésében. Az olasz kormány a szövetséges hatalmak képviseletében elküldte meg­hívóit nemcsak azokba az országokba, melyek a világháborúból győztesként kerül­tek ki, de azokat az államokat is meg­hívta, a­melyekről eddig minden előzetes meghallgatásuk nélkül szoktak határozni. A konferenciának tervbevett céljai mellett tört lándzsát az angol miniszterelnök, logikus beszéde Európaszerte nagy feltű­nést keltett s azt a reményt kezdte éb­­resztgetni a szívekben, hogy a nemzetek­­ géhlai találkozása az egész világ gazda­sági életében új erőt fog ébreszteni és az általános konszolidációnak, amelyre külö­nösen Európában oly égetően nagy szük­ség van, fogja egyengetni útját. Meghívták a konferenciára Amerikát is, amely nélkül lehetetlen Európa talpra­­állítása. Amerika azonban, úgy látszik nem kíván részt venni az európai államok génuai konferenciáján. Tapasztalható, hogy Amerika az utóbbi időkben jófor­mán teljesen visszahúzódott az európai­­ ügyek intézésétől és csak akkor kíván újra aktivitásba lépni, ha eleve meggyő­ződött arról, hogy mindaz, ami munká­jának sikerét kockáztatja, nem lesz többé útjában. Amerika tehát azt kívánja, hogy ne tegyék meg képviselői az utat hiába Genuába. Minden jel arra mutat, hogy Amerika a konferencián nem fog meg­jelenni. Az a kérdés most már, hogy miért nem­ akar részt venni. Ismeretes az az el­lentét, mely Amerika és Franciaország között fenn­áll. Mert igaz ugyan, hogy Amerika nem hajlandó elismerni az orosz­­országi szovjet uralmat és az állandó vö­rös hadsereget, de éppolyan mértékben tiltakozik Franciaország túlhajtott milita­­rizmusa ellen is, amely az óriási francia szárazföldi hadseregben jut kifejezésre. A washingtoni konferencián lefolyt események erősen meglazították a két nagyhatalom között fennállott barátsági viszonyt, ahol Franciaország a leszerelés kérdésében olyan mereven szembehelyez­kedett az összes hatalmakkal. Ezt az el­lentétet még Lloyd Georgenak is nehéz lesz kiegyenlíteni és igy a génuai konfe­rencia ügye nem a legjobban áll és mind­azok a vérmes remények, melyek a gaz­daságilag egyformán lecsúszott európai államok népeiben a konferenciához fű­ződnek, egyelőre csak remények marad­hatnak, pedig itt van már a huszonne­gyedik óra, hogy Európa megmentéséért határozott lépés történjék. Van-e magyar probléma? Újév rég elmúlt, amikor csehszlovák vezető férfiak nyilatkozatai, beszédei fel­színre kényszerítették eze kérdést, illetőleg felszínre kényszerítették azzal, hogy agyon akarták hallgatni. A magyar sajtó éberebb erői, — mint e lapok is, — azonnal meg­szólaltak, de én úgy találom, hogy még mindig nem kellő eréllyel, pedig e kérdés mélyen nyúló erejénél fogva kell, hogy részünkről kellő eréllyel hangsúlyozott ébresztővé váljék, mellyel fel kell, hogy rázzuk a konszolidálás alkalmazkodás, beleélés magyar lovagjait. Az űr, mely itt tátongott a hivatalos nyilatkozatok­ban a magyar kérdést illetően, egy reflektor fényével világított be oda, és ama eszmekörbe, melybe sorsunkat kényszerláncokkal kapcsolták s melytől ezek után igazán hiába várnók a meghallgatást, jogaink elismerését. A csehszlovák republikában elismerten van német kérdés s van egy kissé ruszin kér­dés, de magyar kérdés? — Hallatlan irreden­tizmus kell ahhoz, hogy valaki ilyesmit csak sejteni is próbáljon. Pedig még könnyű lenne igen tisztelt vezető politikusoknak erről meg­győződni (de tudom, erről ők meg is vannak győződve, csak nem szabad róla tudniuk) ha belepillantanának a szlovák lapokba, melyek közül az „államhűek“ tele vannak a vészkiál­tással, hogy Szlovenszkóban még mindig a magyarok- az urak (kár, hogy erről csak ők tudnak, mi magyarok sajnos ezt éppen nem tapasztaljuk, s a felvilágosító, hittérítő munka még mindig nincsen befejezve. A republikában a magyar kérdés eredete a párisi békekonferencia alkotása, mely a Duna vonalhoz ragaszkodva adott a köztársa­ságnak egy millió magyart s nagyon természe­tes, hogy eme 1 millió magyar az 1/2 millió osztrákkal lakván Szlovenszból, eme területnek szellemi vezető elemét képezve eddig, hatást gyakorolt az egész országrészre s ezen hatást a beözönlö cseh népelem, ha mérsékelni tudta is, de megsemmisíteni — képes nem volt. Hozzájárult ehhez nagy mértékben az ország­rész geográfiai elhelyezkedése: a dél­ felé siető folyók, a dél felé torkoló völgyekkel, a hegyek dél felé lankásodnak, a vasútvonalak — kelet­kezésükben követve a természet parancsolta lehetőségeket — déli irányban koncentrálódnak s a gazdasági, kereskedelmi, évezredes kapcsok minden lázító, romboló munka dacára sem akarnak egészen elszakadni. Mindezek oly tényezők amelyek nemcsak külsőségekben jut­nak kifejezésre, hanem belső, lelki összetartozás érzetet konverváló erők. Ezek a kiindulási pontjai a magyar prob­lémának. Ezt a természeti erők adta magyar kérdést pedig növelte a köztársaság eddigi politikája. Ez a politika a terület megszállásá­tól kezdődő­en mindjárt mint nyilvánvaló ellen­séggel szállt szemben az ittlakó magyarsággal — ez akkor talán némileg indokolható volt; — de ezen ellenséges magatartás változatlanul megmaradt, sőt idővel, egyes megnyilvánulásai­ban még túlnőtte a régi mértéket is. Egy pil­lanatra sem gondolt a lelkek megnyerésére, hanem mindenkor saját, nemzeti politikáját tolva ki cégérül, aszerint is járt el. Maga a magyarság pszichológiailag oly helyzetben volt, hogy sima, ügyes bánásmóddal meg lehetett volna nyerni. Egy csehszlovák vezérkari tiszt tette előttem azon kijelentést, hogy „Mann muss mit allen Ungarn umgehen können und wenn man ihm gut behandelt­, so kann man mit ihn sehr gut auskommen.“ Sajnos, e kije­lentés igazán hasonlított a szlovenszkói magyar psichofotográfiájához. A vezetés Prágából azon­ban elhibázva e megismerés kamatoztatását, folytatott mindent úgy, mint egy megszánt, ellenséges országban szokás. Katonai diktatúra, állandó statárium voltak közigazgatásának esz­közei. S a seb, melyet a békediktátum ejtett­ a magyar lelkeken, nem tudott, h 3 nem tud behegedni. Azt mondhatnák erre cseh részről, hogy ez csak egyes érzékeny emberek lelkü­tükre, mentalitása, de maga a nép zöme már megnyugodva veti alá magát a prágai intézke­déseknek. Óriási tévedés és önámítás lenne ezt hinni. Próbáljanak az urak Prágából meg­jelenni Szlovenszkó csak kissé magyarabb vi­dékein s a nép közé vegyülni, a konszolidáló­dásba vetett bizalmuk, megelégedésük mentén elszállna. De kívánom, hogy hallják s akkor azután menjenek Prágába s tájékoztassák a többi urakat, akik azt hiszik, hogy Szlovensz­kóban a magyar kérdés közigazgatás kérdése. De hát persze, a vasúti fővonalak mentén, a zsupáni hivatalokból informálódni — bizony nem elég. Talán előbbeni célra való törekvésnek kell minősítenünk a nagy vármegyék beveze­tendő szisztémáját. Ezen új szisztéma — ahe­lyett, hogy geográfiaiig összefüggő területeket egyesítene — kellemesebb nemzetiségi meg­oszlást akar teremteni, s meg akar szüntetni oly tiszta magyar vármegyéket, mint Komárom, Esztergom, Hont, Nógrád, Gömör, Abaúj-Tor­­nai s helyette mindenütt a magyarságot ellen­súlyozó tór­elemmel vegyest óhajtja látni a vármegyei bizottságokat. Értjük a tendenciát, de bocsánat uraim, azt hiszik önök, hogy ez­által segítenek az országos magyar problém­án? Nem, ezzel csak az elkeseredést fogják felkor­bácsolni, az elégedetlenségnek adnak új tápot s új harcra ösztönöznek bennünket. Vagy leg­alább majd örülhetünk annak, hogy oly ' váro­sok tanácskozó termeiben, honnan önök erő­szakkal űzték ki a magyar nyelvet, ott újból gyönyörködhetünk benne s fiaink ott lesznek, hogy védjék eltiport, megalázott nemzetüket. S a megértést, melyet, a tiszta magyar mpgyo­r . 0 ivegytiszt _ Kontárom, Nádor-utca 3 . és 48­. szám­ó Mindennemű ruhanemüeket, bútorszöveteket, függönyöket stb. fest és tisztít.

Next