Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-02-07 / 17. szám

6 oMal „Komáromi Lapok*______________________ Eladások kezdete hétköznap este VOM iataMODERN MOZI KOMÁROMI TISZTI PAVILLON |d.U.7.4.6,ÉS 1.9A. Szombat moziszünet! Vasárnap négy előadás! 2, 4, 6 és 1l9 órakor HAROLD LLOYD: JSSLAI A legnagyobb ameritkai vígjátéksláger 7 felvonásban. Kedden, február 10-én Foxfilm! A hamis eskü Foxfilm! Szenzációs amerikai dráma. Főszerepbe William Farnum. ; dapesti útra, ahol a gázálarccal fölszerelt utasok szemei elé borzalmas látvány tárult. Férfiak, nők, gyermekek, kétségbeesetten szaladgáltak és borzalmas rángatózások között estek össze. A Potsdami téren döglött lovak eltorlaszolták az utat, melyen több száz emberi hulla feküdt. A soffőr csak a legnagyobb nehézségek leküzdése után tudott a Bellevue-uccába jutni. Őrületes iramban hajtott keresztül Hallensee irányában az Állatkerten. A gépkocsi kerekei a hullák ezrein robogtak keresztül. A hullamező csak Kurfürstendammon ért véget. Itt ezer és ezer hiányos öltözékü ember szaladt kétségbeesetten és kiáltozott segítség után: »Ki a szabad levegőre, ki a pokolból!« hangzott a kétségbe esett kiáltás ...* Potsdam mögött hajnalban a mezőkön békés földmivesek dolgoztak és nem is sejtették, hogy Berlinben élethalál küzdelem folyik. I 1925. február 7. Ep itt a fiatal Jókai életül. Az első nyomtatott sorok. Egészen érdekes; a százéves születés megünneplésének előkészületei közt már elmúlt a Jókai kilencven esztendős írói jubileuma. A szerencse mindig szerette a félénk és furcsa embert, már a rém mesék fantáziájával minden bokorban szörnyű kísérteteket látó gyermeket is, akit még az iskoláig tartó százlépéses útra is csak úgy lehetett rábeszélni, hogy a családból valaki ott állt a kapuban mindaddig, míg be nem fordult az iskolaépületbe. Addig is egyre hátranézegetett, nézik-e, érzik-e. Hét éves korában irta első köszöntő verseit s kilencesztendős volt, mikor neve nyomdafestéket látott. Élt Komáromban egy bolond, aki fölbokrétázott kalapjával ide oda köszöngetve, „urak a papok“ felkiáltásokkal bolyongott az utcákon. A kis Móric egy rövid poémát irt a bolondról: Olyan vagyok, mint az olly madársereg, Amely eltévedvén, az ég alatt cseveg, Én is eltévedtem, elmémben bujdosok, Szánjatok meg, kérlek, jó lelki orvosok. A varsecske kézről kézre járt. A professzor urak is tudomást vettek róla s vállon veregették Móricot. De ez még mind neem lett volna semmi. Éppen akkor jött haza Pestről Tóth Lőrinc, neki megmutatták a „csodagyerek“ versét s 8 kiadatta a „Társalkodó“-ban 1834 julius 16 án a kis verselő teljes nevével. Az egész város beszélt a nagy eseményről. A nyomdafesték még akkor nem közönséges kulimász volt, mint most. Az élet első regénye. Húsz éves korában beállott ügyvédbojtárnak Asztalos uramhoz, a legnépszerűbb komáromi fiskálishoz. Eleinte annyira emberkerülő volt, hogy a városba is csak kora reggel vagy késő este ment ki, a dunai kertben írta, javítgatta első regényét, a Hétköznapokat. Csúfolták is, hogy az édesanyja zárja a pincébe, mert félti a szép csallóközi lányoktól. De aztán megbarátkozott a társasággal és ő lett az összejövetelek fő mulattatja. Kifogyhatatlan volt a szórakoztatásban. Ő találta föl a „Hogy tetszik" et, a „Mit visz a kis hajó“-t és több más máig is divatos társasjátékot. S mialatt első regényén dolgozott, szövődni kezdett első másik regénye is, az Asztalos fiskális úr bájos leányával, Etelkával. Könnyű volt a dolog. Móricnak volt ürügye Asztalosékhoz járni, Etelka pedig a „sógornál“ vett órákat, Vály professzortól. Ha találkoztak, Etelka elpirult, Móric pedig nagyon bőbeszédű lett, mint aki mámoros. Eszter testvére, Vályné, segítette a kezdődő idillt, óra végén mindig kiadta a jóságos és mentő utasítást : — Eredj csak, Mórickám, kísérd haza Etelkát. A dolgot nem is lehetett titokban tartani. A városban suttogni kezdtek az új párról és a pletyka meg is ölte a kis históriát. Jókainénak dicsérték a leendő menyét. — Amíg élek, nem engedem, hogy a fiam katolikus leányt vegyen el. Asztalosné megtudta ezt. Visszaüzent. A dolog elmérgesedett. Asztalosné hirtelen elvitte a leányt a fürdőbe. Etelka szive egészen összetört, betegen jött haza a fürdőből s néhány napra rá meghalt. Szomorú lett a kicsi regény vége... Laborfalvi Róza. A sorsok fonalát láthatatlant szőri a végzet. A Pilvax asztalnál már egy ország sorsát forralták a fiatalok, titokban és öntudatlanul, mikor Jókai hirtelen, súlyosan megbetegedett. Kérte barátait, ne írják meg haza, nehogy megijedjen az édesanyja. Pedig az ugyancsak nagy ijedtságot állott ki ugyanebben az időben. A láncára! Madarra kocsikénak s a hintó felborult, kitörte a karját. Hazafelé a kínoktól többször elájult, úgy hogy Hetényben meg kellett állniok a papiak előtt, hogy fellocsolják. Nagy buzgalommal segédkezett a beteg Jókaynénak egy anyóka — a furcsán szövött sors fonál ! — a sovány, kiaszott öreg papnő, Csokonai Vitéz Mihály híres szép Lillája: Vajda Julianna. A rossz hír a beteg anyát azonnal kocsira ültette , bizony, Móric már önkivületlen feküdt, magas lázban, a Szigligetiek lakásán. Petőfi és barátai naponta látogatták. A betegápoló Jókayné figyelmét felkeltötte egy királynői szépség, aki gyakran fordult meg Szigligetiéknél. Eszter úgy találta, hogy Etelkára is hasonlít, csak imponálóbb és igézetesebb szépség. Valami gonosz manó váltig izgatta az asszonyt, hogy újra, meg újra szóbahozza s megkérdezze, kicsoda ez a nő. Szigligetiné pergő nyelvvel felelte: — Laborfalvi Róza. Tessék hinni, van egy tisztességes derék leány. Mikor gyerek neki van, maga aszót szoptat és nem szégyenli. Jókainé szigorúan csóválta a fejét és roekíjegyzéseket tett az emberi romlottságról, ami annyira idegen volt az ő puritán szivének. Móric pedig aludt. Két év múlva, a márciusi estén pedig kokárdát tűzött a mellére Róza — Gertrudis a Bánk-Bán előadáson, egymás szemébe néztek és sorsuk meg volt pecsételve. Jókayné kitagadta éne a fiát: „Férfi sorsa a nő.“ Március 15. Még a nagy nap délelőttjén történt, a Landerer és Heckenast-nyomda előtt. Petőfi felállt a kapu előtti szögletköre. — Most egy bizottság bemegy a nyomdába és kinyomatja a tizenkét pontot. Addig türelem ideküntl Havas eső szitált. A rivalgó tömeg esernyőket rázott a levegőbe. — A nemzeti dalt is nyomtassák ki! — követelte. Jökai felkiáltott: — La az esernyőkkel! Hogy állunk a golyók elé, ha az esőcsepptől félünk. Suhogás, mintha ezer madár szállna: ezer esernyő kapcsolódott le. Petőfi, Jókai, Vasváry, Digré és Irinyi bementek Landlerhez. — Ezt a két kéziratot ki kell nyomtatni, — mondta Petőfi. — Lekötetlen, nincs rajta a cenzor engedélye. A fiatal vezérek zavartan néztek össze. Länderer segítette ki őket. Odasúgta halkan : — Foglaljanak !« egy sajtógépet. — A nép nevében lefoglaljuk ! — Az erőszaknak nem állhatok ellent. Míg a sz-dők dolgoztak, Jókai künn lelkesítette a tömeget, mely a szabad sajtó első termékét várta. A többit már tudjak. A teremtő titok. Az asszony őseim távol során Hozzám leszáll emberszülő hevek . Bús férfi voltomon megülve, már Örökké pici élő lényeket Formálnom és szülnöm serkentenek. Valami mélységes szent asszonyi Rejtőzik lelkem halk tárnáiban, Hol anyaméhében ezernyi hitnek, Ezer bimbózó képnek, gondolatnak: : Sok szép gyermekem rendre megfogan. j Az Élet, mintha minden éjszakán Termékenyítőn hullna rám: szeret, Szerelme százszor megfogan, s pazar Bokrozó gazdagsággal omlanak * Lelkemből újszülött kis emberek.5 Létük csak álom . . . mert úgy ringatóznak , Körültem, mint szent árnyak a tavon, Széthullnak, ha követ dob rájuk a Nem értő durvaság, de messze sir j Árnyék-ajkukról is a fájdalom. Szivemhez eleven szál fűzi őket, Fájdalmuk fáj, örömük is öröm, Most én vagyok valóság, ők az álom, j De majd ők élnek, ha árnnyá zilálva Halálom láthatlan mezét felöltözöm. OLÁH GÁBOR: Felhívjuk olvasóink figyelmét a Zoller Antal szerkesztése alatt álló, e téren egyedüli magyar szaklapra, a »Méhész Újságra«, melyből mutatványszámot díjtalanul küld a szerkesztőség, Bratislava, Kórház utca 3. alatt.