Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-05-11 / 57. szám
u, urnái, Kom Arc 1939. ífiájas 11. VYHNE Szlovenszkó páratlan hatású női gyógyfürdője újonnan berendezett modern hidegvízgyógyintézettel és szénsavas fürdőkkel. Természetes meleg vasas fürdő és hegyi klimatikus gyógyhely női bajokban, vérszegénységben és idegbántalmakban szenvedők részére. TELJES PENSIÓ lakás, ellátás (napi négyszeri étkezéssel), I. oszt. vasas fürdő, gyógy-, zenedíj és világítással együtt naponta Ke 454,8. Diétikus ellátás is. — Ortodox kóser vendéglő. —s— Autóbuszjárat. Felvilágosítást ad: VTH Sí E fürdőigazgatósága. "Villany világítás neki, ő is nagyot nevet és itt jön, ami nekem adott igazat, a vámtiszt szalutál előttem és az u’itáskámat nem vizsgálja meg. Itt Tarvisió állomáson váltjuk be a schillingeket és a szokolokat irákra. Amig a vámvizsgálat és a mozdony kicserélése tart, az amatőr fényképészeink leszállnak, hogy pár felvételt csináljanak, de csakhamar visszasompolyognak a kocsinkba. Valaki jóakaróig figyelmeztette őket, hogy nem jó itt a határon fényképezni, mert még valaki kémesnek nézi őket és bajba juthatnak. Intim társaságunk bár csak tizenhárom tagból állt csak, de azért mégis három műkedvelő fényképész kerülközött ki közülünk: Henzel Margit, Didera János, Simkó Gusztáv csettegtették gyakran a kodakjukat. Nem egyszer már indulni akartunk, amikor ők még marasztaltak bennünket. Csak még egy kicsit várjanak, amíg pár felvételt csinálunk. Amikor aztán mi ezért zúgolódtunk, hogy ez a sok fényképezés rengeteg időnket elrabol, azzal igyekeztek lekenyerezni bennünket.* — Tessék szépen csoportba állni, önökről is veszünk fel képet.^ így kerültem én egy képre a velencei szent Márk tér galambjaival, a Sóhajok hídjával, a Campanillével, a firenzei Triton szökőkúttal, a keresztelő templom csodás bronzkapujával, a római Colorseummal, Vatikánnal és a jó Isten tudja, hogy hányféle nevezetességgel. Szegény amatőrjeinknek azonban sok bajuk volt a múzeumok, képtárak látogatásánál a gépeikkel. Azokat a portás mind elszedte tőük. Még a Szent Páter templomba se engedtek be fényképezőgépet, se a vatikáni gyűjteményekbe. A gyűjtemények, múzeumok, képtárak egyik fő jövedelmi forrása a bejáratnál árult felvételek, sokszorosítások, másolatok, fényképek. Ennek a privilégiumát védik a fényképező gépek be nem engedésével. Párszor azonban sikerült az éber őröket kijátszani az én fedezésem alatt. Karonfogva mentünk a bejáraton át. A kodak a karba fogott karjaink leple alatt csempésződött be, így jutott be egy kodak a firenzei Pitti gyűjteménybe. A galéria egyik erkélyéről pár szép felvételt lehetett csinálni. Szóval a határállomásról, Tarvisióról nem sikerült a felvétel. Pedig az állomással szemben egy hatalmas emlékmű vonta magára a figyelmet. Magas talpazaton őrt álló katona szobra. Határt jelző emlékmű és egyben az ott elesett olasz hősök síremléke is. Végre készen voltak a vámvizsgálattal és a mozdonycserével, a vonalunk megindult immár olasz földön. A bécs-velencei gyorsvonaton, mivel utunk egész nap tartott, az étkező kocsiban ebédeltünk és vacsoráztunk. A Lloyd utazási iroda dicséretére legyen mondva ellátásunk mindenütt elsőrangú volt. Az étkező kocsi egyik pincére hallván magyar beszédünket, sürüjri hangoztatta: — Én csak magyarul beszélek. Nagyon örültem, hogy ott messze idegenben is meg fogom magam valakivel értetni, mivel a magyaron kívül se élő, se holt nyelvet nem beszélek. Sajnos azonban ezzel a pincérrel semmire sem mentem, mert csupán csak a fenti mondatot tudta magyarul. Azt szajkó módjára ismételte, ha kellett, ha nem. De azért az étkezésnél eléggé megértettem magam vele és bőségesen ellátott, boszorkányos ügyességgel rakván ki tányéromra a megismételt adagokat. Mint nagy kifli és kenyérfogyasztó féltem, hogy még egy magyar mondatot tud ez a pincér és azt fogja mondani : — Ha az úr sörözni akar, akkor ne ide, hanem a péküzletbe menjen. De e magyarbarát pincér ezt nem mondotta, sőt a legnagyobb készséggel tartotta elém a császárzsemlyés kosarat ismételten is. Az utitársak között még egy nagy kenyérfogyasztó volt. Radványi Ernő, Jószágigazgató Homonnáról. Hamarosan véd és dacszövetséget kötöttünk és egymást segítettük ki kenyér dolgában. Hamarosan össze is barátkoztunk, elneveztük egymást kenyeres pajtásnak. Röviden persze csak úgy köszöntöttük egymást reggelenkint: — Szervusz kenyeres! Meghívott Homonnára, hogy látogassam meg, olyan zsivány pecsenyét süt sajátkezüleg kint a szabadban, hogy halálom napjáig megemlegetem. Én meg Komáromba hívtam meg s azt mondtam, hogy olyan komáromi halászlevet főzetek, hogy azt még háta után is emlegetni fogja. A vonat pedig robogott velünk. Az olasz vonatok, még a gyorsvonatok is, nagyon régi módiak, éppen nem modernek, oldalnyitósak és minden padsor végén oldalt ajtó nyílik ki, de azért a kocsi mindkét végén megvannak a rendes feljáratok és a kocsi közepén végig lehet haladni és így igazán érthetetlen, hogy miért van tele az egész kupé mindkét oldala ajtókkal, ahová föl és lelépni a féltenyérnyi lépcső miatt igen nehéz és nem egyszer veszedelmes is. A bolognai állomáson majd hogy baleset nem ért bennünket. Menet egyik hölgy u’itársunknak a lába akadt meg fönt a lépcsőn leszálláskor és leesett a peron keramit kövezetére. Visszajövet szintén Bolognában hasonló eset velem történt. Esés közben az cikázott át agyunkban, hogy ha most kezünk, lábunk eltörik és hat hétig a bolognai üvegcseppek hazájában, Bolognában a kórházban kell feküdnünk, jól el lesz intézve a kirándulásunk. Hála a jó Istennek, semmi bajunk se esett. A vonatunk mind jobban halad előre a síkságon. Az intenzív földmivelés klasszikus földjén járunk. A kis darab földecskék mind öntöző csatornával vannak körül véve. A földek fűzfa módjára lebotolt szederfával vannak körül ültetve, egyik szederfától a másikig szellő lugasok. Az első a selyemtenyésztésnek, a másik a gazdag bortermelésnek az alapja. (Folytatjuk.) «■ [UNK]BnHBSn UQBBBBKH Gyujtópapír reggeli és vacsora melegítésre zsákonként 1 K-ért kapható lapunk nyomdájában, Nádor utca 29. szám alatt. Huszonöt évvel ezelőtt meghalt a mesekirály és azóta gyászol a magyar mese. Jósai Mór: magyar költők fejedelme, egybegyültünk hódolni előtted, halhatatlanná lett emléked előtt. Itt vagy köztünk, bár nem látunk testi szemeinkkel de telkeinkkel megérzfl’t, hogy jelen vagy, itt ülsz előttünk trónusodon, onnan sugárzik felénk a magyar múltba révedező szemeidnek csodálatos kékje és onnan zendül meg mesélő hangodnak bűvös-bájos muzsikája. Oldjuk meg saruinkat, úgy közeledjünk feléje! Magyar szivek dibbanjatok össze a nagy költő szereltében, olvadjatok eggyé a hála érzésében. Ragyogó női szemek, gyűljön ki bennetek a magyar büszkeség tüze, férfiszivek izzó *) A Jókai Egyesület 1929. május 5-én rendezett Jókai ünnepen elmondta Alapy Gyula dr. lelkesedése alázkodjék meg a hála érzésével a Gondviselés megáldó kegyelme előtt, hogy Jókait nekünk adta és nem más nemzetnek, a rokontalan ! magyarság elárvult nemzetének . .. Egy kis nemesi házban, Komárom városában 1825. február egyik utolsó jj napján nagy öröm lakozott; Asvaijőkay j Józsefet, kulcsos Komárom városa árváinak atyját fiúval ajándékozta meg szeretett hitvese, Pulay Mária. Ámodó természetű, könyvekbe temetkező, kevésbeszédű édesapja, eleven aszú és kedélyű, közlékeny, barátságos édes anya ringatják a kis bölcsőt. Az örömben észre sem veszik, hogy a csecsemők fölött még virraszt valaki az álomosztó téli éjzakában, a szellem szárnyaként érkező magyar píniusz, mely boldogan hajlik a kis bölcső fölé, áldást osztva az ifjú életre. Boldog szülők ti, csak babusgassátok, becézzétek a kis szőke fiúcskát, hiszen nem is tudjátok, hogy a gerendás kis udvari szobácskában királyi csemetét neveltek a magyar nemzet és a nagy világ számára, aki egykoron uralkodik majd a sziveken! ! A játszadozva serdülő kis szőke fiú esténkint odahúzódik édesanyja pergő rokkája mellé, hallgatni annak meséit, kedves elbeszéléseit, az édesapa felolvasásait és csengő hangja elvegyül a zsoltár éneklésében. Az Úr énnékem őriző pásztorom, s Azért én semmiben meg nem fogyatkozom... Átellenből oda hangzik a kálvinista templom harangjának érces szava és kis fiát kézenfogva vezeti Isten házában Jókay Józsefné nemzetes asszony. Harmadik szomszédjukban emelkedik a hires komáromi Kollégium, hol jeles tanítók oktatják a világosfejü kis deákot. Tízéves korában már német szóra külldik Pozsonyba, mert az ember annyi embert ért, ahány nyelvet beszél; két évig van oda és soha el nem mosódó emlékekkel tér haza a koronázó városból. Élményei valamikor regényeibe kerülnek és sokan, ezrek olvassák érdeklődéssel. Évtizedekkel később pozsonyi lakóházára ezeket a sorokat véshették márványtáblára Pozsony mai gyarjai: Jókai egykoriban hozzád járt német igére: ! Most te sietsz hozzá nemzeti szóra, Pozsony. ! Gyámja a német szó után a francia jj nyelvre fogja, mikor tizenkétéves korában árvaságra jut, azután az angol meg az olasz következik s később, mikor Pipára megy tanulmányait folytatni, az i ősi kollégiumba, a csodálatos véletlent ugyanebben az esztendőben kalauzolja 5 mellé a zsebében katona-obsittai gyalogosan érkező, vékonydongájú, horpadt mellű Petrovics Sándort, halatatlan költő barátját: Petőfi Sándort. Sorsára döntő befolyást gyakorol píz évvel is idősebb barátja, munkáikat együtt írják l a képző társulat érdemkönyvébe s a két jóbarát együtt megy vakációra a fiát repeső örömmel váró özvegy édesanyához, akinek az önérzetes, büszke Petőfi is tisztelettel csókolja meg a kezét. Az édesanya azt akarja, hogy fia az akkori idők szokása szerint jogot végezzen. Lelki szemeivel már látja is karddal az oldalán, mint jurátus», akiből még vicispán is lehet. Jókay Móricz elmegy Kecskemétre és itt feltárul előtte a magyar nép lelke. A magyar Alföldnek csodálatos, végeláthatlan síkján, Szorgalmasan tanul, a társaság is meg i szereti a jó táncost, ügyes festőt, jó énekest és műkedvelőt. Jókainak azonban ez mind csak külsőség, a szive, lelke másutt jár. Esténkint a Zsidófiú l dráma lendületes sorait írja és télszalkán egyszer toprongyos alak vetődik szállására, szegény vándorszínész barátja, aki gyalogszerrel utazik Debrecenből Pest felé: Petőfi Sándor. Elolvassa a színdarabot és megbírálja, lemásolja a jellegzetes gyöngysorizással és azután beküldik a Magyar Tudós Társasághoz pályamű gyanánt. Még Kicskeméten kap bele első regényébe, a Héköznapok-ba, de már otthon fejezi be a gyönyörű komáromi sziget andilió csendjében zümmögő, poszméhek és énekesmadarak ezreinek kórusától kísérve, de emberektől távol. Komáromban lesz pitvarista Asztalos Mór irodájában és az ügyvéd szépséges leánya, Asztalos Etelka lesz első szerelme. Ez a fellángolás azonban esik meg a diákszerelem még, semmi más, de boldogsága hatványozottabb, bámja is árnyékosabb. Majd a Hétköznapok kéziratával Pestre megy jurátusnak, leteszi a királyi ítélőtáblán az ügyvédi cenzúrát és az édesanyja boldogan várja haza, hogy derekára övezze fal édesatyja ősi kardját és ujjára húzza címeres, családi pecsétnyomó gyűrűjét, a család féltett klenódiumát. Szegény édesanya, nem is sejted, hogy mily rövid napon elveszted fiadat és nem válnak valósággá hozzáfűzött reményeid! Móric sorsában nem az anyai akarat vágya megy teljesülésbe, nem lesz belőle szolgabíró, sem vicispán, aki után tarsolyos, kardos hajdút lépked. Komáromban tanúja leheted a hires vármegyei tisztujitásoknak, ahol patakban folyik a bor és a piactéren ökröt sülnek, a választás után meg hét vármegyére szóló dáridóktól hangos a város. A vármegye hatalmas urai, kiket oly sokszor ir le szinpompás regényeiigben, ott laknak a vármegyeháza ősi épületében, melynek oromzatán ma is ugyanazok a márványbelűk hirdetik a büszke szavakat: A közbátorságnak őre, ■ Törvények oszlopa, Bűnnek ostora, i Igaz ügy menedéke... I De Jókai Móricot nem hozza a közélethez semmi hivatásérzet; első regénye, a Hétköznapok 1846 ban megjelenik és huszonegyéves korában el is dönti sorsát, az írói pálya int feléje hivogatólag, babért, dicsőséget mutat. s Nyugtalan szívvel, bizalmatlanul nézi ezt az özvegy édesanya, mert urnak való pálya csak egy volt abban az időben: a vármegye. Aki onnét kinőtt, s az országgyűlési követ lett, vagy ntems mester, perszonális. A huszesztendős I Jókai számára uj világ nyílik meg Pesten. Az Életképek szerkesztősége hívja meg dolgozótársul, Petőfi mellette áll, egyengeti útját, amire nincs is különös szükség. Költő barátjának már országos hírneve van, dicsőséges pályafutása egyenesen káprázatos. Az ifjú Magyarország sűrű összejöveteleket tart a Pilvax kávéházban, a „közvélemény asztalánál“. Jókai is egyike lesz az írói tizeknek, akik éles ösztönnel figyelik a vajúdó korszellemet és megsérzik annak történelmi változásait. A föld már dübörög lábaik alatt, valamit érik és készül. A Pozsonyban együttülő nemesi diétán nagy harc folyik konzervatívok és liberálisok között , a küzdelemből megszületik a megujhodott Magyarország, mely eltörölte a jobbágyság utolsó maradványait. Márciusi ifjúság! Elfogadó érzéssel és könnyfátyolos szemekkel tekintünk vissza rátok nyolcvanegy év múlandóságából. A ti áldozatos lelkesülésnek vívta ki alkotmányos szabadságunkat. Az élen Petőfi és Jókai állanak, akik meg tudják érezni az ország szívveréséből, hogy mit is kíván a magyar nemzet. Petőfi dalai belesirkoltanak az álmos, tétovázó Pest kispolgári életébe s a Talpra magyar!s bejelenti a forradalmat. Elérkezett a tettek ideje, Petőfi a gyávák fülében is harsogja: Megreszket a gyáva szavamra, dalom ! Viharodnak előjele, forradalom! s S a lángoló üstökös eltünik a szabadságért vitt csaták vérgőzös forgatagá■ban, csakugyan elesett a harc mezején , és ifjúi vére kifolyt a szivéből, a leg*nagyobb magyar szívből, mely nemzetéjért dobogott, mint megjövendölte. Folyt. köv. egy komplett Clayton-Shuttleworth féle 6 HP cséplőgép-garnitúra. Bővebbet: BAJCSI FERENCNÉL Megyercsi utca 63. Eiimitaneini: Haaszti Komáraia, Gúta,Hemesúcia