Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-08-06 / 94. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« újabb kormányintézkedés ebben az ügyben nem jelent meg, ez annyit jelent, hogy a kötelező lisztkeverési törvény ismét eredeti formájában lép hatályba, azaz a 75—25 százalékos keverés búzánál s a 95—5 százalékos keverés a rozsnál. Emellett meg kell jegyeznünk, hogy a törvény ez év augusztus 31-én hatályát veszíti s miután a parlament nem ül össze, teljesen kizárt dolog, hogy meghosszabbítsák a törvény érvényességét. Hogy az ilyen gyors változások a gazdasági élettel szoros kapcsolatban levő érdekelt lisztkereskedőket és sütőket meglehetős kellemetlenül érintik, az könnyen érthető s ez is azt mutatja, hogy a lisztkeverési törvény nem hogy a fogyasztóknak, de a termelőknek és közvetítőknek sem hozott semmiféle előnyöket. 19b1. augusztus 6. szobrászművésszel pedig emlékérmet készíttetnek. Darányi Kálmán dr. államtitkár, a főiskola világi, Varga Kálmán kákozdi lelkész egyházi gondnoka, Pongrácz József dr. a teológia, Fejes Zsigmond a gimnázium igazgatója állanak az élén ennek az ünnepnek, amelyre várják a magyar kormányzót is és várják az egész magyar kulturélet figyelmét. L. Z. IWÄ'ÄäUWSSÄS&ÉSS81 A Nemzeti Bank igazgatótanácsa 4%-ról 5%-ra emelte Komárom, augusztus 5. a diszkontkamatlábat. A csehszlovák Nemzeti Bank igazgatótanácsa augusztus 4-én délelőtt tartott rendkívüli ülésén elhatározta, hogy a diszkontot egy százalékkal fölemeli. Erről a következő hivatalos jelentést adták ki: „A csehszlovák Nemzeti Bank augusztus 5-iki érvénnyel a diszkont kamatlábát 5 százalékban, az állami papírok lombardjáét 6 százalékban s a többi papírok lombardjáét 6,5 százalékban állapította meg.“ A csehszlovák Nemzeti Bank ezen intézkedése meglepetést keltett, mert a múlt heti jelentésében még azt állapította meg, hogy a diszkont emelése Csehszlovákiában egyelőre még nem szükséges. Az igazgatótanács keddi határozatából azonban arra lehet következtetni, hogy a nemzetközi pénzügyi helyzet következtében Csehszlovákia is kénytelen óvóintézkedéseket tenni. A banktanács a diszkont emelésénél azt a körülményt vette tekintetbe, hogy hogy a szomszéd államokban a diszkonttételeket egyhamar nem igen fogják leszállítani. A Bank of England ismételt diszkontemelése is döntő befolyással volt a Nemzeti Bank igazgatótanácsának határozatára. A mai napig érvényben volt négy százalékos tétel 1930 óta, tehát teljes egy évig volt érvényben. A diszkont kamatlábának emelését követni fogja a bank kamatláb emelése is, amelyre nézve a bankkartel megbízottai szintén összeültek tanácskozásra Nagy ünnepre készül a pápai ref. főiskola Petőfi és Jókai iskolája négyszáz éves. J Kincsek az érdemkönyvben Jókai több prózai munkája és költeménye az érdemkönyvbe jutott. Meghatott óvatossággal forgatjuk az érdemkönyvet, amely a vasajtós szoba páncélszekrényéből kerül elő. A szerzők kitüntetett munkájukat saját kezükkel írták be a könyvbe, amely máris nagybecsű ereklye. Az 1842-es ezért évből való lapokon olvasható Jókai két költeménye is. Az egyiknek címe Mi az? s Lengyelország bukásáról szól. Szólj, mi dal ez? Ennyi zaj középest, Ennyi bűvhang s vad moraj felett? Felcsapongva egre hat zenéje ... Majd később így sóhajtanak a fájdalmas sorok : Oh haláldal ez, sírhalmi ének, Egy enyésző nép hattyúdala, Egy hazának végfeljajdulása, Egy letűnő nép esthajnala. A lengyelek sorsa nagy probléma volt akkor. A Képzőtársaság pályázatán Ács Károly Lengyel keservek című versével első díjat nyert, aki mögötte második maradt, Petőfi Sándor volt. Jókai nagy tehetsége inkább prózai elbeszéléseiben jelentkezett. Íme egy részlet egyik „beszélykéből csupa ragyogás az ifjú diák minden sora: Gyönyörű az éjszaka. Nem itt a porban, itt sötét az és kietlen. Fenn, fenn, hova a ködök nem szállnak, hova csak a szentek könyörgése hat fel, ragyognak a fénymiriádok, mint gyöngyök a sötét tó fenekén. Érdekesek a bírálatok, amelyekkel Jókai munkáit kisérték. Egyik beszélyét Kerkápoly Károly bírálta meg s többek között ezt mondja: „kerekebbeknek jósoltatván a mű, ha a vetélkedők küzdése tárgyául szolgáló nőnek könnyelműbb jellem adatik.“ Egy másik bíráló a Rény és vétek című elbeszélésében más szempontból kifogásolta egy hölgy jellemét, azzal a kívánsággal, hogy a szerző szelidítse meg Jókait a kívánság nem hozta zavarba. Nyomban átdolgozta az elbeszélést és ezt a címet adta neki: Istenítélet. Petőfi kézírásával sűrűn találkozunk az érdemkönyvben. Petrovics Sándor akkor még az aláírás, de a legtöbb helyen át van húzva, vagy kitörülve és helyette A. B. jelzés, vagy Homannai álnév olvasható. Petőfi később, amikor a hírnév szárnya emelte, nem engedte meg, hogy fiatalos kísérleteit közzétegyék, s az érdemkönyvből is el kellett tüntetni a nevét. Pedig a zsengék között sok szép vers, ragyogó strófa található. Itt van a Felköszöntés című, amelyről az egykor szinte pápai diák, Kozma Andor, aki Petőfi pápai éveit megírta, megállapítja, hogy szilaj, erőteljes, mohó, mámorszomjas a bordalból micsoda hatalommal tör ki Petőfi egyénisége. Éljen a szív biztató vezére, A varázsdalt pengető remény; Éljen a menny, a pokol és minden, Minden éljen... óh, csak vesszek én. Ez a valósággal kirobbanó, örökéletű strófa, ez az igazán Petőfi-hang már azt mutatja, hogy Petőfi költői pályája itt Pápán, a főiskolában kezdődött. Vagy ezek az ihlett sorok, az Ideál című versből nem a későbbi nagy költőre vallanak ? Ti, fönt a menny kék tengerében Mosolyogva fürdő csillagok, Trónjához a szent végzetnek Olyan közel kik állatok, Melyik ragyog reményt szivembe, Melyik ragyog közületek ? . . . Nem érdektelen a harcos, gúnyos Petőfit is megismerni székfoglaló beszédéből, amelyet akkor kellett tartania, amikor bírálóvá választották. hetedik gimnazista ezekkel a szavakkal vette át tisztét: Uj bíráló tag megnyitó beszéddel lépjen a pályára, ez a t. Társaság rendelete. Jól van tehát! Szólok én is egyet, kettőt, de csak röviden. Vannak reá okaim. „Okaid?“, fogja a rágalom morogni gúnymosollyal ajkán, „értjük ! mert hosszan nem tudsz szólni“. Igen tisztelt Rágalom ném a dologban lehet ugyan némi igazság, s én már szerénységből sem fogom magamat ez ellen védeni, de mindenesetre reményiem, leszel kegyes okaimat meghallgatni. Röviden szólok, miszerint én az alkalmi beszédet, hogy őszintén szóljak,szívből gyűlölöm ... Hogy miért gyűlöli, — mondja ezután, — nem tudja, de gyanítja. Mikor megszületett, a „koszorús muzsafia, a rektor“ alkalmi beszédet tartott, és ez elég volt neki arra, hogy örökre megunja az alkalmi beszédeket. „Itt lakott Petőfi Sándor.“ Megyünk a Petőfi-hangulatokért tovább a kis házhoz, ahol Petőfi, a pápai diák lakott. Róla van elnevezve az utca és a 11 számú régi, földszintes, sárga ház, amely a büszke táblát viseli. Itt lakott Petőfi Sándor 1841 októbertől 1842 augusztusáig. A kapun belül kis udvar, amelyet virágok díszitenek. Az egyik, utcára nyíló, egyablakos, keskeny szoba Petőfi egykori otthona. Ma Freud Ferenc nyugalmazott városi főszámvevő lakik a házban, amelyet sűrűn felkeresnek Pápa vendégei. A kis ház szomszédságában áll az Ó-kollégium, amely a Adásztevelről való visszatelepülés óta volt a főiskola hajléka 1857-ig, amikor mai impozáns otthonába került. Most a régi kollégiumban van az internátus, amelynek Pap Zoltán tanár a vezetője. A régi épület nem fényes otthon, de annál kedvesebb és családiasabb. Ezt az igazi pápai jelleget igyekszik megőrizni Pap tanár úr, aki itt a fiatal sorsok felett őrködik, s ugyanakkor a gimnáziumban, mint a gazdag régiségtár őre, őskori kövekre, múmiákra és régi harci eszközökre vigyáz. Mennyi emlék kel most életre az Ó-kollégium fehér bolthajtásai alatt a régi időkből és az internátusi korszakból is. Mennyi kedves történet nyer új szárnyat a pápai diákéletből, melyben öröm, búbánat és szerelem kergetőzik. A pápai diáknóták sokat beszélnek erről. Akik valaha írták, ma nagytiszteletű urak, professzorok és más, komoly tisztségek viselői, sőt püspök is akad közöttük. „Ezek a dalok az érzelem és képzelet virágai. — írta Antal Géza dr., a dunántúli püspök negyven év előtt, amikor mint képzőtársasági elnök a Tavasz című emlékkönyvet szerkesztette. — Ó, mert az ifjú szív nem lehet el érzelem nélkül.“ Majd szeptemberben, amikor a négyszáz éves jubileumot ülik, a püspök, a Tavasz egykori szerkesztője, elnökölni fog az egybesereglő pápai diákok és a sok-sok vendég gyülekezetében Balogh Jenő főgondnok társaságában. Kozma Andor odát ír a nagy napra, Ólé Sándor pápai lelkész pedig prédikációt mond. Lampérth Géza a főiskola történetét írja meg. Tóth Endre dr. és Trócsányi Dezső dr., Mándi Márton István, a nagy professzor életét. A teológia emléklapot ad ki „Teológiai tanulmányok“ címmel, Beck Ö. Fülöp Világ vándor a válaszúton. Mindig baj van ezekkel a világvándorokkal. Valahány vándor, annyi külön egyéniség. Újabban a week-endruhások azzal a földigérő golf nadrággal s a tiroli nadrágosak jöttek hozzánk a távoli hegyekről. Ez pedig, akit tegnap láttunk, a következő kép festött: A Nádor utca sarkán állott, szemben az építkezéssel, amelyben szinte elmerült. Az építkezés deszkarengetegei mögül állandóan fantasztikus lemondások és káromkodások hangjait cipeli a nádori szellő. Ebben gyönyörködött az én vándorom. Fején barna Borotva-sapka, arcán egy nikkelkeretü, rozoga pápaszem s néhány korai szakáll-tüske. A derék meleg dacára drapp esőköpeny rajta, valamint fehér és gyűrött hosszúnadrág, sárga bakkancs. Hátán egy spárgára fűzött, esett hátizsák, kezében gitár s egy csomó kalaládé, így, első pillantásra is nagyszerű látvány. Mert eleinte ügyet sem vetettünk rá. Több ember is álldogál a Nádoron, nemcsak ez az egy. Egy félóra múlva azonban mégis észre kellett vennünk a kitartó férfiút. A kalalábés globetrotter csökönyösen tartotta a helyzetet és a sarkot, egy teljes óra múltán is. A gitár kissé ernyedten lógott a hóna alatt s a kalaládé levelei hervadtan csüggtek. Állt és tétovázott. Nehéz válaszúton volt. Előtte a Nádor utca, mely a boldog korzós ligetbe vezet, jobbra tőle a Dunahid, mely külföldi szenzációkat igér, háta mögött a pozsonyi kapu, mely a Csallóköz sík földjének jóságát ajánlja, kövér gyümölcsöket az uton és Pozsonyt az ut végén. Szemeivel azonban elrévült valahová a Vágduna felé is, mert arra nyílik lehetőség fel, a hegyek felé menni. Így aztán, csak állt és tétovázott. Mert nehéz ezt elhatározni. Válaszúton volt a mi barátunk, gondok ráncai húzódtak ábrázatára és keservesen pislogott maga körül. Nagy gond ez. Hová, merre menjen? Már a harmadik órája, hogy ott áll. A kabaré egyre ernyedtebb, a hátizsák laposabb s döntésre még mindig nem jutott. Erre Afrika, arra Honolulu, amarra a déli sark s előtte Egyiptom. Most! Most! Mehetne bármerre, a világ megtárulna előtte és fennen ragyogna neki. De nem mer. Végzetes felelősséget érez a vállán, szíve dobog, lába topog és karja mind lazábban szorítja a kalalábét. Nagy, szörnyű nagy gond, itt, a Nádor ucca sarkán. Egy egész világ problémája húzódik homloka mögé. Most! Most, íme, megmozdul, kettőt előrelép, kettőt hátralép s odamegy a rendőrhöz. Valamit kérdez, talán azt, hogy melyik a legközelebbi vonat Ázsia felé s hol kell felszállni a CIDE- repülőre, valami ilyet kérdezhet, mert a rendőr tanácstalanul rázza a fejét. Barátunk búsan visszamegy a sarokra s tovább szorongatja a gitárt. Áll, áll s egy egész világrendszer gondja vele. Alighanem fészket fog rakni és szoborrá merevedik. Ausgetippelt a Nádor utca sarkán! _____(Sz.) IH ——i Barátom, a kis szegénylány hangosan sirt s úgy akart elmenni melletted az utcán. — Te kiváncsi vagy a siró emberek sorsára, mert igaz ember vagy és megkérdezted tőle, hogy miért sir. És amikor megmondta, hogy azért, mert elvesztette a kézimunkáját, te megkérdezted tőle, mennyibe kerül az. És mikor megmondta, odaadtad neki a nyolc koronát. — Nem tetted gazdaggá azt a kislányt, nem vettél neki rongyos ruhája helyett újat, nem csináltál mást, minthogy letörölted avval a nyolc koronával a kis rongyos lányka könnyeit, mosolyt adtál neki nyolc koronában. Az emberek mentek az utcán, vígan szedték lábukat a Nádor utca aszfaltján, te lassan mentél (tudod, erről ne beszéljünk, az emberek talán félreértenének) és észrevetted a kislányt. Te már nem rohansz süketen és vakon, lassan és megfontoltan megy az aszfaltos utcán és nem a kirakatokon vagy más érdekességeken akad meg a szemed, — a könnyező, síró, rongyosruhás szegénylányon, aki elvesztette kézimunkáját. Barátom, te odaadtad a nyolc koronát, a kislány síró arca, mint felhős, viharos ég szivárvánnyá, változott mosolygóssá és kezében a nyolc koronával, —elrohant.— Talán akartál még valamit mondani neki, talán szeretted volna látni pár percig mosolyogni; ő elrohant barátom; így hagynak el bennünket azok, akikkel jót tettünk. Mosolyognak és rohannak az utcán, az aszfalton; te állsz és nézed őket, néha odaadod a nyolc koronát, ha valami rongyos vagy éhes ember jön közöttük és próbálsz az emberekre visszamosolyogni. Barátom, testvérem, te nemcsak Hős voltál, de megmaradtál ebben a gyű-