Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)

1931-08-06 / 94. szám

2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« újabb kormányintézkedés ebben az ügyben nem jelent meg, ez annyit jelent, hogy a kötelező lisztkeverési törvény ismét eredeti formájában lép ha­tályba, azaz a 75—25 százalékos keverés búzánál s a 95—5 száza­lékos keverés a rozsnál. Emellett meg kell jegyeznünk, hogy a törvény ez év augusztus 31-én hatályát veszíti s miután a parlament nem ül össze, teljesen kizárt dolog, hogy meg­hosszabbítsák a törvény érvényességét. Hogy az ilyen gyors változások a gazdasági élettel szoros kapcsolatban levő érdekelt lisztkereskedőket és sü­tőket meglehetős kellemetlenül érintik, az könnyen érthető s ez is azt mu­tatja, hogy a lisztkeverési törvény nem hogy a fogyasztóknak, de a termelők­nek és közvetítőknek sem hozott sem­miféle előnyöket. 19b1. augusztus 6. szobrászművésszel pedig emlékérmet készíttetnek. Darányi Kálmán dr. ál­lamtitkár, a főiskola világi, Varga Kál­mán kákozdi lelkész egyházi gondnoka, Pongrácz József dr. a teológia, Fejes Zsigmond a gimnázium igazgatója álla­nak az élén ennek az ünnepnek, amelyre várják a magyar kormányzót is és várják az egész magyar kulturélet fi­gyelmét. L. Z. IWÄ'ÄäUWSSÄS&ÉSS81 A Nemzeti Bank igazgatótanácsa 4%-ról 5%-ra emelte Komárom,­­ augusztus 5. a diszkontkamatlábat. A csehszlovák Nemzeti Bank igaz­gatótanácsa augusztus 4-én délelőtt tartott rendkívüli ülésén elhatározta, hogy a diszkontot egy százalékkal fölemeli. Erről a következő hivatalos jelentést adták ki: „A csehszlovák Nemzeti Bank au­gusztus 5-iki érvénnyel a diszkont kamatlábát 5 százalékban, az állami papírok lombardjáét 6 százalékban s a többi papírok lombardjáét 6,5 százalékban állapította meg.“ A csehszlovák Nemzeti Bank ezen intézkedése meglepetést keltett, mert a múlt heti jelentésében még azt állapí­totta meg, hogy a diszkont emelése Csehszlovákiában egyelőre még nem szükséges. Az igazgatótanács keddi ha­tározatából azonban arra lehet követ­keztetni, hogy a nemzetközi pénzügyi helyzet következtében Csehszlovákia is kénytelen óvóintézkedéseket tenni. A banktanács a diszkont emelésénél azt a körülményt vette tekintetbe, hogy hogy a szomszéd államokban a disz­konttételeket egyhamar nem igen fog­ják leszállítani. A Bank of England ismételt diszkont­emelése is döntő befolyással volt a Nemzeti Bank igazgatótanácsának ha­tározatára. A mai napig érvényben volt négy százalékos tétel 1930 óta, tehát teljes egy évig volt érvényben. A diszkont kamatlábának emelését követni fogja a bank kamatláb emelése is, amelyre nézve a bankkartel megbí­zottai szintén összeültek tanácskozásra Nagy ünnepre készül a pápai ref. főiskola Petőfi és Jókai iskolája négyszáz éves. J Kincsek az érdemkönyvben Jókai több prózai munkája és köl­teménye az érdemkönyvbe jutott. Meg­hatott óvatossággal forgatjuk az érdem­könyvet, amely a vasajtós szoba pán­célszekrényéből kerül elő. A szerzők kitüntetett munkájukat saját kezükkel írták be a könyvbe, amely már­is nagybecsű ereklye. Az 1842-es ezért év­ből való lapokon olvasható Jókai két költeménye is. Az egyiknek címe Mi az? s Lengyelország bukásáról szól. Szólj, mi dal ez? Ennyi zaj középest, Ennyi bűvhang s vad moraj felett? Felcsapongva egre hat zenéje ... Majd később így sóhajtanak a fáj­dalmas sorok : Oh haláldal ez, sírhalmi ének, Egy enyésző nép hattyúdala, Egy hazának végfeljajdulása, Egy letűnő nép esthajnala. A lengyelek sorsa nagy probléma volt akkor. A Képzőtársaság pályázatán Ács Károly Lengyel keservek című ver­sével első díjat nyert, aki mögötte má­sodik maradt, Petőfi Sándor volt. Jókai nagy tehetsége inkább prózai elbeszéléseiben jelentkezett. Íme egy részlet egyik „beszélykéből­ csupa ra­gyogás az ifjú diák minden sora: Gyönyörű az éjszaka. Nem itt a porban, itt sötét az és kietlen. Fenn, fenn, hova a ködök nem szállnak, hova csak a szentek könyörgése hat fel, ragyognak a fénymiriádok, mint gyöngyök a sötét tó fenekén. Érdekesek a bírálatok, amelyekkel Jókai munkáit kisérték. Egyik beszé­­lyét Kerkápoly Károly bírálta meg s többek között ezt mondja: „kerekeb­beknek jósoltatván a mű, ha a vetél­kedők küzdése tárgyául szolgáló nő­nek könnyelműbb jellem adatik.“ Egy másik bíráló a Rény és vétek című el­beszélésében más szempontból kifogá­solta egy hölgy jellemét, azzal a kí­vánsággal, hogy a szerző szelidítse meg Jókait a kívánság nem hozta za­varba. Nyomban átdolgozta az elbe­szélést és ezt a címet adta neki: Is­tenítélet. Petőfi kézírásával sűrűn találkozunk az érdemkönyvben. Petrovics Sándor akkor még az aláírás, de a legtöbb helyen át van húzva, vagy kitörülve és helyette A. B. jelzés, vagy Homan­­nai álnév olvasható. Petőfi később, amikor a hírnév szárnya emelte, nem engedte meg, hogy fiatalos kísérleteit közzétegyék, s az érdemkönyvből is el kellett tüntetni a nevét. Pedig a zsen­gék között sok szép vers, ragyogó strófa található. Itt van a Felköszöntés című, amelyről az egykor szinte pápai diák, Kozma Andor, aki Petőfi pápai éveit megírta, megállapítja, hogy szilaj, erőteljes, mohó, mámorszomjas a bordalból micsoda hatalommal tör ki Petőfi egyénisége. Éljen a szív biztató vezére, A varázsdalt pengető remény; Éljen a menny, a pokol és minden, Minden éljen... óh, csak vesszek én. Ez a valósággal kirobbanó, örök­életű strófa, ez az igazán Petőfi-hang már azt mutatja, hogy Petőfi költői pályája itt Pápán, a főiskolában kez­dődött. Vagy ezek az ihlett sorok, az Ideál című versből nem a későbbi nagy költőre vallanak ? Ti, fönt a menny kék tengerében Mosolyogva fürdő csillagok, Trónjához a szent végzetnek Olyan közel kik állatok, Melyik ragyog reményt szivembe, Melyik ragyog közületek ? . . . Nem érdektelen a harcos, gúnyos Petőfit is megismerni székfoglaló be­szédéből, amelyet akkor kellett tarta­nia, amikor bírálóvá választották. hetedik gimnazista ezekkel a szavak­­­kal vette át tisztét: Uj bíráló tag megnyitó beszéddel lépjen a pályára, ez a t. Társaság rendelete. Jól van tehát! Szólok én is egyet, kettőt, de csak röviden. Vannak reá okaim. „Okaid?“, fogja a rágalom morogni gúnymosollyal ajkán, „értjük ! mert hosszan nem tudsz szólni“. Igen tisztelt Rágalom ném­­ a dologban lehet ugyan némi igazság, s én már szerénységből sem fogom magamat ez ellen védeni, de mindenesetre reményiem, leszel ke­gyes okaimat meghallgatni. Röviden szólok, miszerint én az alkalmi be­szédet, hogy őszintén szóljak,­­szív­ből gyűlölöm ... Hogy miért gyűlöli, — mondja ez­után, — nem tudja, de gyanítja. Mikor megszületett, a „koszorús muzsafia, a rektor“ alkalmi beszédet tartott, és ez elég volt neki arra, hogy örökre meg­unja az alkalmi beszédeket. „Itt lakott Petőfi Sándor.­“ Megyünk a Petőfi-hangulatokért to­vább a kis házhoz, ahol Petőfi, a pá­pai diák lakott. Róla van elnevezve az utca és a 11 számú régi, földszintes, sárga ház, amely a büszke táblát vi­seli. Itt lakott Petőfi Sándor 1841 októbertől 1842 augusztusáig. A ka­pun belül kis udvar, amelyet virágok­ díszitenek. Az egyik, utcára nyíló, egy­ablakos, keskeny szoba Petőfi egykori otthona. Ma Freud Ferenc nyugalma­zott városi főszámvevő lakik a házban, amelyet sűrűn felkeresnek Pápa ven­dégei. A kis ház szomszédságában áll az Ó-kollégium, amely a Adásztevelről való visszatelepülés óta volt a főiskola hajléka 1857-ig, amikor mai impozáns otthonába került. Most a régi kollégi­umban van az internátus, amelynek Pap Zoltán tanár a vezetője. A régi épület nem fényes otthon, de annál kedvesebb és családiasabb. Ezt az igazi pápai jelleget igyekszik meg­őrizni Pap tanár úr, aki itt a fiatal sorsok felett őrködik, s ugyanakkor a gimnáziumban, mint a gazdag régiség­tár őre, őskori kövekre, múmiákra és régi harci eszközökre vigyáz. Mennyi emlék kel most életre az Ó-kollégium fehér bolthajtásai alatt a régi időkből és az internátusi kor­szakból is. Mennyi kedves történet nyer új szárnyat a pápai diákéletből, melyben öröm, búbánat és szerelem kergetőzik. A pápai diáknóták sokat beszélnek erről. Akik valaha írták, ma nagytiszteletű urak, professzorok és más, komoly tisztségek viselői, sőt püspök is akad közöttük. „Ezek a dalok az érzelem és képzelet virágai. — írta Antal Géza dr., a dunántúli püspök negyven év előtt, amikor mint képző­­társasági elnök a Tavasz című emlék­könyvet szerkesztette. — Ó, mert az ifjú szív nem lehet el érzelem nélkül.“ Majd szeptemberben, amikor a négy­száz éves jubileumot ülik, a püspök, a Tavasz egykori szerkesztője, elnökölni fog az egybesereglő pápai diákok és a sok-sok vendég gyülekezetében Ba­logh Jenő főgondnok társaságában. Kozma Andor odát ír a nagy napra, Ólé Sándor pápai lelkész pedig pré­dikációt mond. Lampérth Géza a fő­iskola történetét írja meg. Tóth Endre dr. és Trócsányi Dezső dr., Mándi Már­ton István, a nagy professzor életét. A teológia emléklapot ad ki „Teológiai tanulmányok“ címmel, Beck Ö. Fülöp Világ vándor a válaszúton. Mindig baj van ezekkel a világván­dorokkal. Valahány vándor, annyi kü­lön egyéniség. Újabban a week-end­­ruhások azzal a föld­igérő golf nadrággal s a tiroli­ nadrágosak jöttek hozzánk a távoli hegyekről. Ez pedig, akit tegnap láttunk, a kö­vetkező kép festött: A Nádor­ utca sarkán állott, szemben az építkezéssel, amelyben szinte elme­rült. Az építkezés deszkarengetegei mögül állandóan fantasztikus lemon­dások és káromkodások hangjait ci­peli a nádori szellő. Ebben gyönyör­ködött az én vándorom. Fején barna Borotva-sapka, arcán egy nikkelkeretü, rozoga pápaszem s néhány korai sza­­káll-tüske. A derék meleg dacára drapp esőköpeny rajta, valamint fehér és gyűrött hosszúnadrág, sárga bakkancs. Hátán egy spárgára fűzött, esett háti­zsák, kezében gitár s egy csomó ka­­laládé, így, első pillantásra is nagyszerű látvány. Mert eleinte ügyet sem vetettünk rá. Több ember is álldogál a Nádoron, nemcsak ez az egy. Egy félóra múlva azonban mégis észre kellett vennünk a kitartó férfiút. A kalalábés globetrotter csökönyösen tartotta a helyzetet és a sarkot, egy teljes óra múltán is. A gitár kissé er­nyedten lógott a hóna alatt s a kala­­ládé levelei hervadtan csüggtek. Állt és tétovázott. Nehéz válaszúton volt. Előtte a Nádor­ utca, mely a bol­dog korzós ligetbe vezet, jobbra tőle a Dunahid, mely külföldi szenzációkat igér, háta mögött a pozsonyi kapu, mely a Csallóköz sík földjének jóságát ajánlja, kövér gyümölcsöket az uton és Pozsonyt az ut végén. Szemeivel azonban elré­­vült valahová a Vágduna felé is, mert arra nyílik lehetőség fel, a hegyek felé menni. Így aztán, csak állt és tétovázott. Mert nehéz ezt elhatározni. Válasz­úton volt a mi barátunk, gondok rán­cai húzódtak ábrázatára és keservesen pislogott maga körül. Nagy gond ez. Hová, merre menjen? Már a harmadik órája, hogy ott áll. A kabaré egyre ernyedtebb, a hátizsák laposabb s döntésre még mindig nem jutott. Erre Afrika, arra Honolulu, amarra a déli sark s előtte Egyiptom. Most! Most! Mehetne bármerre, a világ meg­tárulna előtte és fennen ragyogna neki. De nem mer. Végzetes felelősséget érez a vállán, szíve dobog, lába topog és karja mind lazábban szorítja a kala­­lábét. Nagy, szörnyű nagy gond, itt, a Nádor ucca sarkán. Egy egész világ problémája húzódik homloka mögé. Most! Most, íme, megmozdul, kettőt előrelép, kettőt hátralép s odamegy a rendőrhöz. Valamit kérdez, talán azt, hogy melyik a legközelebbi vonat Ázsia felé s hol kell felszállni a CIDE- repülőre, valami ilyet kérdezhet, mert a rendőr tanácstalanul rázza a fejét. Barátunk búsan visszamegy a sa­rokra s tovább szorongatja a gitárt. Áll, áll s egy egész világrendszer gondja vele. Alighanem fészket fog rakni és szo­borrá merevedik. Ausgetippelt­ a Nádor­ utca sarkán! _____(Sz.) IH ——i Barátom, a kis szegénylány hangosan sirt s úgy akart elmenni melletted az utcán. — Te kiváncsi vagy a siró emberek sor­sára, mert igaz ember vagy és meg­kérdezted tőle, hogy miért sir. És ami­kor megmondta, hogy azért, mert el­vesztette a kézimunkáját, te megkér­dezted tőle, mennyibe kerül az. És mikor megmondta, odaadtad neki a nyolc koronát. — Nem tetted gazdaggá azt a kislányt, nem vettél neki rongyos ruhája helyett újat, nem csináltál mást, minthogy letörölted avval a nyolc ko­ronával a kis rongyos lányka könnyeit, mosolyt adtál neki nyolc koronában. Az emberek mentek az utcán, vígan szedték lábukat a Nádor utca aszfalt­ján, te lassan mentél (tudod, erről ne beszéljünk, az emberek talán félreérte­nének) és észrevetted a kislányt. Te már nem rohansz süketen és vakon, lassan és megfontoltan megy az asz­faltos utcán és nem a kirakatokon vagy más érdekességeken akad meg a sze­med, — a könnyező, síró, rongyosruhás szegénylányon, aki elvesztette kézimun­káját. Barátom, te odaadtad a nyolc koro­nát, a kislány síró arca, mint felhős, viharos ég szivárvánnyá, változott mo­solygóssá és kezében a nyolc koroná­val, —elrohant.— Talán akartál még valamit mondani neki, talán szeretted volna látni pár percig mosolyogni; ő elrohant barátom; így hagynak el bennünket azok, akikkel jót tettünk. Mosolyognak és rohannak az utcán, az aszfalton; te állsz és nézed őket, néha odaadod a nyolc koronát, ha valami rongyos vagy éhes ember jön közöttük és próbálsz az emberekre visszamoso­lyogni. Barátom, testvérem, te nemcsak Hős voltál, de megmaradtál ebben a gyű-

Next