Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-12-04 / 97. szám

1937. december 4. KOMÁROMI LAPOK 0. oldal A Komáromi Lapok karácsonyi rejtvény versenye Csak azok a megfejtések számítanak, amelyek mellé a szelvényt is mellé­kelik. Szelvény a 4. oldalon: 10. 11. 12. 14. 16. 17. 18. 19. 21. 22. 24. 27. 29. 31. 33. 47. 49. 50. 54. 55. 56. 57. 59. 60. 62. Vízszintes: 1. Gróf Zrínyi Miklós Szigeti vészé­jával. Parisban van. Pázsit lesz belőle. Tehát? ... vissza. Pálya is, h­at is van ilyen. Háromszor — latinul. Nagy kiadóvállalatok alkalma ja. P­i­hen­ő hely­ze­t­be­n. Érc — latinul. Száz — szerbül. Kellemetlen hiba a kézen. Sajátkezüleg. Szólásmondás, az anya­i szeretet­ről szól. Felesége van. Mint horpadt sírokat a nap Létünk bearanyozza.« (Madách.) Szakadás, törés — németül. A jó célzás eredménye, ő — angolul. Autómárka. Városrész rövidítése. Két hével mélyített »a«. »... benne barna kislány eladó? Ritka német férfinév. Egyforma betűk. & — magyarban. Lássuk ... ? Hadd halljuk az esetet! Egy tésztaféle népies neve. Bódítószer. Finn város. Német semleges névmás. Izom. Irénke. Eliser. Mellett­e németül. Festő. Kínt okoz. 63. A munka jutalma. 65. Személyedre. 66. Helyhatározó rag. 67. A rokkant ember »testrésze« 69. Ede egy ritkább becézése. « 3. sz. Keresztrejtvény. Függőleges: 1. Szólásmondás. Megállapítás a na­gyon okos emberről. 2. Adag — németül. 3. Tehén. 4. A Duna neve az ókorban. 5. IF. 6. Elszenved. 7. Magyar költő (a Mézeskalács című operett szerzője). 8. Az égen süt. 9. Gárdonyi monogramja. 13. Doktori. 15. A hajnal istennője a görögöknél. 17. Modern női becenév. 20. Bözsike. 22. Takarmány van ilyen. 23. Ónnal van bevonva. . 25. Német prepozíció (ig). 26. AV. 28. Remekül fizet. 29. Szokásmondás, a magántulajdon szentségét példázza. i 30. Y. R. 32. A német út rövidítése. 33. Trentinói városka. 36. »...lány! Az első nagy szerel­­­­mem!« 37. Ott bent.­­ 40. A Kalevala magyarra fordítója. 4. Benne van a belmében. 42. Világhatalom. 44. A legnagyobb vétek — másképen* kifejezve. 46. Szórakozóhely. 47. Dolgozzunk vele. 48. Bell találmánya. 49. Himfy monogramja. 51. Római 6. 52. ... élet, erő, egészség. 53. Vidámság a kísérője. 57. Régi súlymérték. 58. Spinét becsületes neve. 61. A béby kikap. 83. Erény­­ ellenkezője. 64. Neki a hátul van elől. 67. Római 1500. 68. A kormány félhivatalosának rö­vidített neve. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 42. 43. 45. 46. . r“5­3 I 3­6 T—8­9 \ 10 m 11 Ó L\ 1215 14 15$ 16 ÓL w n 18 m 29 20 m 21 s 22 23 m 24 25 ---27 28$ M 29 30 J \ 31 32 ÓL 33* 34 m { 35 m 36 m 37 38 m 39 w 40 41 m 42 43 44 m 45 m 46 \# 47 48 49 Ó­Lw 50 \ 51 52$ 53$ 54 55 4.Sick 56$ 57 58 •m 59 m•w Ó­L 60 [UNK] 61 62 63 64 w 65| | 66 \ tS £> 67 68 m '~Pr'*7 69 \ A gyémántcsengő Az árokparton volt egy fiatal fa. Két ujjnyi vastag volt a törzse és nyurgán magasodott fel, hogy a te­tején hat szál levél terpeszkedjék be­le a napsugaras, vidám, nyári dél­utánba. Ez a h­­at szál levél tenyérnyi árnyékot vetett a gyepre. Két kövér ember úgy húzódott az árnyékba, hogy csak a fél fejüket vonta be az árnyék. Hófehér ruhájuk kigömbö­­lyödött, hogy messziről olyanok voltak, mint hatalmas, óriási tök. — Milyen jó itt az árnyékban — mondta az egyik kövér ember. — Magam is azt mondom, — mond­ta a másik kövér ember. Azután hallgattak és ültek a pará­nyi árnyékban, amely alig volt na­gyobb, mint a tenyerem és csak a fél fejüket takarta be. — Hallottad? — kérdezte az egyik kövér ember úgy egy félóra múlva. — Igen. Hallottam. Hah... Most is. Tisztán, élesen, mint mikor elhal­kul az élet zsivaja alkonyattal, kel­lemes csengetés hangja hallatszott. A tiszta levegőben úgy úszkált ez a hang, mint a vizipók a forrás tetején. — Most is! — Csakugyan! Haj, de szép, de gyönyörű. — Félre az útból! — hallatszott ebben a pillanatban és a két kövér ember előtt az út porában megállt valami alkotmány, ami inkább hason­lított gyöngyházgombhoz, mint vala­­ma utaz*? [alkotmányhoz. Az egyik kövér azt mondta a másiknak: — Állj fel, testvér, fogd meg azt a kis valamit. Azt mondja a másik kövér: — Állj fel, testvér, te, mert te kön­­­nyebb vagy. Én olyan jól ülök itt, hogy no. Egyik sem mozdult. Pedig az ár­nyék alig terítette be a fél arcukat, a nap melegítette őket s a gyep sem volt valami puha és kényelmes. A csengő csengett édesen, tovább és halljátok, a gyönyörű hintából, mert az volt, kilépett a Szerencse nevű tündér, kezében remekbesza­bott napernyővel, fején hét csillag­ból font koszorúval. Kilépett és meg­állt az út közepén, megrázta a csen­gőt és azt kiáltotta: — Halljátok, emberek. Ti mindig azért siránkoztok, hogy nincs sze­rencsétek. Itt vagyok. Engem azért küldött dicsőségesen uralkodó kirá­lyom, hogy megelégítsem az embe­reket, hogy ne panaszkodjanak unos­­untalan. Jöjjetek. Itt a Szerencse ma­ga. Ragadjátok meg, tegyétek maga­tokévá, hogy ne legyen panaszotok. — Hallod testvér. — kérdezte az egyik kövér a másiktól. — Hallom. Ez épp nekünk való lenne. Ránk is férne egy kis szeren­cse ebben a rossz világban, amikor az embereknek még panaszkodniok se szabad. Eridj csak, testvér, fogd meg azt a Szerencsét. — Hálisten minek ne mennél te, miért menjek én? Ha jól meggondo­lom, nekem nincs is valami nagyon nagy bajom. Igaz, hogy süt a nap és meleg van, de viszont az is igaz, hogy ez a kis fa, áldja meg az Isten, épp annyi árnyékot ad, amennyi ne­kem elég. Nem indulok. Azonkívül jól be is ebédeltem. Az asszony le­vágott egy tyúkot, jó háromkilósat, azt töltve megsütötte. Úgy bepakkol­­tam, mint valami duda. Én bizony nem mozdulok most innen semmiért se. Akinek viszket, vakarja, akinek a feje fáj, szorongassa. Nincs nekem semmi bajom. Ériggy te, ha hiány­zik a szerencséd. — Én? — csattant föl a másik kö­vér. — Hát rám fogod, hogy ne­kem van valami panaszom? Biz nin­csen nekem semmi bajom se. Jó kis sültlibát ettem délben, jó finom volt, hogy még a tíz körmömet is meg­nyaltam utána. Remekül kitömtem a hasamat. Úgy kibékültem a sorsom­mal, mint a pázsiton hasaló bárány. Legfeljebb azért sírhatnék, hogy nem bírtam többet enni. Hát, hogy nekem valami bajom lenne, azt tagadom. Ez a drága, kis fa olyan, mint valami menyasszonyi mirtusz. Csupa öröm, csupa reménység, csupa megelégedés. Hogy én ezt most, épp most, amikor olyan jól elfészkelődtem, elhagytam, olyan nincs a sifonérban. Jöjjön ide az a Szerencse nevű tündér, ha azt akarja, hogy legyen belőle valami, ha szeretné, hogy megfogjam. A Szerencse pedig csak rázta, csak rázta a gyémánt csengőt, hogy annak hangja betöltötte a poros utat, közeli falut, betöltötte a nyári melegben el­tikkadt rétet, lombdús erdőt. Hiába. Senki se nyújtotta ki érette a kezét. Az egyiknek a víz volt kellemes, amelyben fürdött, a másiknak a re­gény volt gyönyörű, amelyet elmerül­ve olvasott a diófa alatti nyugszéken. A harmadik a kiskutyájával játsza­dozott és azzal szórakozott, hogy te­kergette előtte zsebkendőjét. A ne­gyedik és az ezredik hasalt a patak homokos partján, süttette hátát a nappal és olyan kéjesen nyújtózott el, mint a gyík. Se ez, se az, nem­­ vágyott semmire többre, mint amit abban a pillanatban élvezett, amely­ben a csengő szólt. Végül is az egyik kövér oldotta meg a kínos helyzetet. Fölemelte intőleg ujját és azt mondta a tündérnek: — Rosszkor szólt a csengőd. Nem jó időben érkeztél. Ne akkor gyere, amikor te akarod, hanem akkor, ami­kor hívunk. A tündér nem szólt semmit. Por­felhő­­ kerekedett és a csinos kis al­kotmány elszállt benne. Az ezüst csen­gővel együtt. A két kövér nem is hallotta soha többé, hiába várta, hogy mégegyszer megszólaljon a csengő. Nagy későn sóhajtoztak azután, hogy meg kellett volna ragadni a Szeren­cse kezét akkor, amikor kínálkozott. Társasjátékok Ez az én orrom... Kör. Egy középjátékos. A közép­­játékos valamelyik körben álló játékos elé áll, rámutat például saját kö­nyökére és azt mondja: ez az én orrom. Majd a körben álló játékos rámutat saját orrára és azt mondja: ez az én könyököm. A válasszal nem késlekedhetek, mert ha addig, míg a középjátékos 10-ig számol, nem tud felelni, neki kell középre mennie.­­ Ugyancsak a középre megy, ha hibá­san válaszol. Az orr és könyök után természetesen sorra kerül minden testrész. Uccafogócska... A játszók párhuzamos arcsorokban állanak. A sorokban álló játszók kö­zött és a sorok közt akkora távolság van, hogy a játszók kényelmesen ke­zet foghassanak. Az arcsorokban álló játszók kezet fognak. Fogót és futót választanak. A fogó a futót mindig csak a játszók által képzett utcákon kergetheti. A játékvezető adott jelé­re mindenki negyedfordulatot végez jobbra s most már azzal fog kezet, aki előzőleg mögötte, illetve előtte állott. Ha a fogó megfogta a futót, új szaladókat választanak, a régiek pedig ezek helyére állanak. Állat, madár, hal. Kör. Egy középjátékos. A közép­játékos valamelyik körben álló játé­kos elé áll és azt mondja: állat, ma­dár, hal. Rövid szünet után e három szó közül egyet ismétel és sebesen számol tízig. A kérdezett játékos állat, madár vagy halnak nevét mondja, aszerint, hogy a középjátékos melyi­ket ismételte. Ha addig nem jut eszé­be név, m­íg a középjátékos 10-ig szá­mol, ő megy középjátékosnak. Egy nevet nem szabad kétszer mondani.

Next