Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-04 / 97. szám
1937. december 4. KOMÁROMI LAPOK 0. oldal A Komáromi Lapok karácsonyi rejtvény versenye Csak azok a megfejtések számítanak, amelyek mellé a szelvényt is mellékelik. Szelvény a 4. oldalon: 10. 11. 12. 14. 16. 17. 18. 19. 21. 22. 24. 27. 29. 31. 33. 47. 49. 50. 54. 55. 56. 57. 59. 60. 62. Vízszintes: 1. Gróf Zrínyi Miklós Szigeti vészéjával. Parisban van. Pázsit lesz belőle. Tehát? ... vissza. Pálya is, hat is van ilyen. Háromszor — latinul. Nagy kiadóvállalatok alkalma ja. Pihenő helyzetben. Érc — latinul. Száz — szerbül. Kellemetlen hiba a kézen. Sajátkezüleg. Szólásmondás, az anyai szeretetről szól. Felesége van. Mint horpadt sírokat a nap Létünk bearanyozza.« (Madách.) Szakadás, törés — németül. A jó célzás eredménye, ő — angolul. Autómárka. Városrész rövidítése. Két hével mélyített »a«. »... benne barna kislány eladó? Ritka német férfinév. Egyforma betűk. & — magyarban. Lássuk ... ? Hadd halljuk az esetet! Egy tésztaféle népies neve. Bódítószer. Finn város. Német semleges névmás. Izom. Irénke. Eliser. Mellette németül. Festő. Kínt okoz. 63. A munka jutalma. 65. Személyedre. 66. Helyhatározó rag. 67. A rokkant ember »testrésze« 69. Ede egy ritkább becézése. « 3. sz. Keresztrejtvény. Függőleges: 1. Szólásmondás. Megállapítás a nagyon okos emberről. 2. Adag — németül. 3. Tehén. 4. A Duna neve az ókorban. 5. IF. 6. Elszenved. 7. Magyar költő (a Mézeskalács című operett szerzője). 8. Az égen süt. 9. Gárdonyi monogramja. 13. Doktori. 15. A hajnal istennője a görögöknél. 17. Modern női becenév. 20. Bözsike. 22. Takarmány van ilyen. 23. Ónnal van bevonva. . 25. Német prepozíció (ig). 26. AV. 28. Remekül fizet. 29. Szokásmondás, a magántulajdon szentségét példázza. i 30. Y. R. 32. A német út rövidítése. 33. Trentinói városka. 36. »...lány! Az első nagy szerelmem!« 37. Ott bent. 40. A Kalevala magyarra fordítója. 4. Benne van a belmében. 42. Világhatalom. 44. A legnagyobb vétek — másképen* kifejezve. 46. Szórakozóhely. 47. Dolgozzunk vele. 48. Bell találmánya. 49. Himfy monogramja. 51. Római 6. 52. ... élet, erő, egészség. 53. Vidámság a kísérője. 57. Régi súlymérték. 58. Spinét becsületes neve. 61. A béby kikap. 83. Erény ellenkezője. 64. Neki a hátul van elől. 67. Római 1500. 68. A kormány félhivatalosának rövidített neve. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 42. 43. 45. 46. . r“53 I 36 T—89 \ 10 m 11 Ó L\ 1215 14 15$ 16 ÓL w n 18 m 29 20 m 21 s 22 23 m 24 25 ---27 28$ M 29 30 J \ 31 32 ÓL 33* 34 m { 35 m 36 m 37 38 m 39 w 40 41 m 42 43 44 m 45 m 46 \# 47 48 49 ÓLw 50 \ 51 52$ 53$ 54 55 4.Sick 56$ 57 58 •m 59 m•w ÓL 60 [UNK] 61 62 63 64 w 65| | 66 \ tS £> 67 68 m '~Pr'*7 69 \ A gyémántcsengő Az árokparton volt egy fiatal fa. Két ujjnyi vastag volt a törzse és nyurgán magasodott fel, hogy a tetején hat szál levél terpeszkedjék bele a napsugaras, vidám, nyári délutánba. Ez a hat szál levél tenyérnyi árnyékot vetett a gyepre. Két kövér ember úgy húzódott az árnyékba, hogy csak a fél fejüket vonta be az árnyék. Hófehér ruhájuk kigömbölyödött, hogy messziről olyanok voltak, mint hatalmas, óriási tök. — Milyen jó itt az árnyékban — mondta az egyik kövér ember. — Magam is azt mondom, — mondta a másik kövér ember. Azután hallgattak és ültek a parányi árnyékban, amely alig volt nagyobb, mint a tenyerem és csak a fél fejüket takarta be. — Hallottad? — kérdezte az egyik kövér ember úgy egy félóra múlva. — Igen. Hallottam. Hah... Most is. Tisztán, élesen, mint mikor elhalkul az élet zsivaja alkonyattal, kellemes csengetés hangja hallatszott. A tiszta levegőben úgy úszkált ez a hang, mint a vizipók a forrás tetején. — Most is! — Csakugyan! Haj, de szép, de gyönyörű. — Félre az útból! — hallatszott ebben a pillanatban és a két kövér ember előtt az út porában megállt valami alkotmány, ami inkább hasonlított gyöngyházgombhoz, mint valama utaz*? [alkotmányhoz. Az egyik kövér azt mondta a másiknak: — Állj fel, testvér, fogd meg azt a kis valamit. Azt mondja a másik kövér: — Állj fel, testvér, te, mert te könnyebb vagy. Én olyan jól ülök itt, hogy no. Egyik sem mozdult. Pedig az árnyék alig terítette be a fél arcukat, a nap melegítette őket s a gyep sem volt valami puha és kényelmes. A csengő csengett édesen, tovább és halljátok, a gyönyörű hintából, mert az volt, kilépett a Szerencse nevű tündér, kezében remekbeszabott napernyővel, fején hét csillagból font koszorúval. Kilépett és megállt az út közepén, megrázta a csengőt és azt kiáltotta: — Halljátok, emberek. Ti mindig azért siránkoztok, hogy nincs szerencsétek. Itt vagyok. Engem azért küldött dicsőségesen uralkodó királyom, hogy megelégítsem az embereket, hogy ne panaszkodjanak unosuntalan. Jöjjetek. Itt a Szerencse maga. Ragadjátok meg, tegyétek magatokévá, hogy ne legyen panaszotok. — Hallod testvér. — kérdezte az egyik kövér a másiktól. — Hallom. Ez épp nekünk való lenne. Ránk is férne egy kis szerencse ebben a rossz világban, amikor az embereknek még panaszkodniok se szabad. Eridj csak, testvér, fogd meg azt a Szerencsét. — Hálisten minek ne mennél te, miért menjek én? Ha jól meggondolom, nekem nincs is valami nagyon nagy bajom. Igaz, hogy süt a nap és meleg van, de viszont az is igaz, hogy ez a kis fa, áldja meg az Isten, épp annyi árnyékot ad, amennyi nekem elég. Nem indulok. Azonkívül jól be is ebédeltem. Az asszony levágott egy tyúkot, jó háromkilósat, azt töltve megsütötte. Úgy bepakkoltam, mint valami duda. Én bizony nem mozdulok most innen semmiért se. Akinek viszket, vakarja, akinek a feje fáj, szorongassa. Nincs nekem semmi bajom. Ériggy te, ha hiányzik a szerencséd. — Én? — csattant föl a másik kövér. — Hát rám fogod, hogy nekem van valami panaszom? Biz nincsen nekem semmi bajom se. Jó kis sültlibát ettem délben, jó finom volt, hogy még a tíz körmömet is megnyaltam utána. Remekül kitömtem a hasamat. Úgy kibékültem a sorsommal, mint a pázsiton hasaló bárány. Legfeljebb azért sírhatnék, hogy nem bírtam többet enni. Hát, hogy nekem valami bajom lenne, azt tagadom. Ez a drága, kis fa olyan, mint valami menyasszonyi mirtusz. Csupa öröm, csupa reménység, csupa megelégedés. Hogy én ezt most, épp most, amikor olyan jól elfészkelődtem, elhagytam, olyan nincs a sifonérban. Jöjjön ide az a Szerencse nevű tündér, ha azt akarja, hogy legyen belőle valami, ha szeretné, hogy megfogjam. A Szerencse pedig csak rázta, csak rázta a gyémánt csengőt, hogy annak hangja betöltötte a poros utat, közeli falut, betöltötte a nyári melegben eltikkadt rétet, lombdús erdőt. Hiába. Senki se nyújtotta ki érette a kezét. Az egyiknek a víz volt kellemes, amelyben fürdött, a másiknak a regény volt gyönyörű, amelyet elmerülve olvasott a diófa alatti nyugszéken. A harmadik a kiskutyájával játszadozott és azzal szórakozott, hogy tekergette előtte zsebkendőjét. A negyedik és az ezredik hasalt a patak homokos partján, süttette hátát a nappal és olyan kéjesen nyújtózott el, mint a gyík. Se ez, se az, nem vágyott semmire többre, mint amit abban a pillanatban élvezett, amelyben a csengő szólt. Végül is az egyik kövér oldotta meg a kínos helyzetet. Fölemelte intőleg ujját és azt mondta a tündérnek: — Rosszkor szólt a csengőd. Nem jó időben érkeztél. Ne akkor gyere, amikor te akarod, hanem akkor, amikor hívunk. A tündér nem szólt semmit. Porfelhő kerekedett és a csinos kis alkotmány elszállt benne. Az ezüst csengővel együtt. A két kövér nem is hallotta soha többé, hiába várta, hogy mégegyszer megszólaljon a csengő. Nagy későn sóhajtoztak azután, hogy meg kellett volna ragadni a Szerencse kezét akkor, amikor kínálkozott. Társasjátékok Ez az én orrom... Kör. Egy középjátékos. A középjátékos valamelyik körben álló játékos elé áll, rámutat például saját könyökére és azt mondja: ez az én orrom. Majd a körben álló játékos rámutat saját orrára és azt mondja: ez az én könyököm. A válasszal nem késlekedhetek, mert ha addig, míg a középjátékos 10-ig számol, nem tud felelni, neki kell középre mennie. Ugyancsak a középre megy, ha hibásan válaszol. Az orr és könyök után természetesen sorra kerül minden testrész. Uccafogócska... A játszók párhuzamos arcsorokban állanak. A sorokban álló játszók között és a sorok közt akkora távolság van, hogy a játszók kényelmesen kezet foghassanak. Az arcsorokban álló játszók kezet fognak. Fogót és futót választanak. A fogó a futót mindig csak a játszók által képzett utcákon kergetheti. A játékvezető adott jelére mindenki negyedfordulatot végez jobbra s most már azzal fog kezet, aki előzőleg mögötte, illetve előtte állott. Ha a fogó megfogta a futót, új szaladókat választanak, a régiek pedig ezek helyére állanak. Állat, madár, hal. Kör. Egy középjátékos. A középjátékos valamelyik körben álló játékos elé áll és azt mondja: állat, madár, hal. Rövid szünet után e három szó közül egyet ismétel és sebesen számol tízig. A kérdezett játékos állat, madár vagy halnak nevét mondja, aszerint, hogy a középjátékos melyiket ismételte. Ha addig nem jut eszébe név, míg a középjátékos 10-ig számol, ő megy középjátékosnak. Egy nevet nem szabad kétszer mondani.