Rod Stewart, 1986. augusztus 19. MTK Stadion
AZ IFJÚSÁGI RENDEZŐ IRODA KONCERT MAGAZINJA ÁRA: 12 FT ! A popsajtóban bőven termő legendák szerint Rod Stewartnak meglehetősen mostoha gyerekkora volt. Ami csak részben igaz, mert a háború után Londonba költöző skót családnak azért volt mit a tejbe aprítani. Kis trafikjuk biztosított annyi jövedelmet, hogy Robert és Elisa Stewart becsülettel felnevelhette négy gyermekét. Köztük a legkisebb Rodot is, aki éppen tízéves volt, amikor a liverpooli pincékben, klubokban, kocsmákban, majd nem sokkal később más angliai nagyvárosokban is megszólalt a rock and roll. Az ő ideáljai közé azonban ekkor még nem Chuck Berry , Bill Haley vagy Elvis Presley tartozott hanem Al Johnson, aki a The Jazz Singer című filmben szerzett hírnevet magának még a húszas években. A Stewart családnak volt otthon egy régi lemezjátszója, s hozzá vagy 8-10 Al Johnsonlemeze, így a gyerekek éjjelnappal csak ezeket a recsegő-ropogó lemezeket hallgatták. Egy másik legenda szerint karácsonykor a Silence Night heyett is Al Johnsonnal énekeltek együtt, s mint a nyilatkozatokban később oly sokszor elhangzott, ez az énekes volt legdöntőbb hatással Rod Stewart pályafutására. Rod legalább tízszer megnézte a filmet is, de érdekes módon Al Johnson-dalokat a későbbiekben sohasem tűzött műsorára. Mint elmondta, számára „sokkal fontosabb volt az éneknél az a kapcsolatteremtő erő, ahogy Johnson „megfogta” és lebilincselte a közönséget. Kezdetben azonban szó se volt arról, hogy a „legkisebb” fiú popsztár lesz. A család férfi, tagjai nagy focibolondok voltak, így a hétvégéket a 10 éves Rod is a pályákon töltötte. Álmavágya, hogy egyszer ő is olyan nagy csillag lehessen a zöld gyepen, mint Stanley Matthews. Apja, látva fia vágyakozását, , hamarosan kézbe vette az ügyeket. Rod ügyesen játszott a helyi iskola csapatában (csapattársai a Davies testvérek, akik később a Kinksben váltak világhírűvé), így lehetőség kínálkozott, hogy profiként bekerülhessen az FC Brentford, 2 Division klubhoz. Hiába kapott azonban heti 8 font „sztárgázsit”, az edzők nem láttak fantáziát benne, csupán a csapat szerelésének cipelését-pucolását bízták rá. Három hét után elege is lett az egészből, felhagyott a labdarúgással, s amint befejezte iskoláit, amolyan világcsavargóként bekalandozta Európát. A C’mon Everybody volt akkoriban a nagy sláger, s ezt a dalt a „smirglihangú” fiú remekül interpretálta. Egyre inkább érdeklődött a rock and roll iránt, bár ezek az évek elsősorban a tragédiák révén váltak hírhedtté. A dalt éneklő ideál, Eddie Cochran autóbalesetet szenvedett, Buddy Holly repülőgépe lezuhant, Chuck Berryt bebörtönözték. Ugyanakkor a hamburgi Star clubban már játszik egy „őrült”, Silver Beatles nevű együttes, s mintha Európa és Anglia fiatalságát is valami nyugtalanság hevítené. Az utcák már fononok, mindenfelé tinédzserek csapatai, a srácok gitárokat nyüstölnek és sorra alakulnak az együttesek. Rod Stewartot is hajtja a vére, szájharmonikájával kis klubokban egy tál ételért zenél. Egy ilyen helyenfedezi fel őt Jimmy Powell, aki meghívja zenekarába, a Five Dimensionsba. A csapat nagy reménység, a Rolling Stonesszal közösen koncerteznek. Stewart egyelőre szájharmonikázik, de olykor már a mikrofont is elkapja. 1963-ban az Amerikai Folk és Blues Festival zenészei turnéznak angliában. Köztük van Sonny Boy Williamson, aki valósággal elbűvöli játékával a feltörekvő fiatal angol zenészjelölteket. Gitárosok, harmonikások tucatjai - köztük későbbi világsztárok - utánozzák az új példaképeket és remek blues sessionökön mutatják be tudományukat a Ken Colyer’s Jazz Clubban, az Oxford Streeten. Köztük van Rod Stewart is, aki egyre ígéretesebb tehetség, nem véletlen tehát, hogy a féltékeny zenekarvezető Powell rövidesen kiadja az útját. Rod - aki a Stonesszal való közös fellépések során rengeteget tanult Mick Jaggertől - ismét útnak ered. S jósorsa ismét összehozza egy korabeli „tekintéllyel”, Long John Baldry-val, aki Cyril Davis zenekarában énekelt. A legenda szerint Rod a twickenhami pályaudvaron a londoni vonatra várva kedvenc dalait harmonikázta, amikor Baldry megszólította, s mire Londonba értek, már le is szerződtette. Ettől a pillanattól kezdve számít Rod Stewart profinak a rock világában. Heti 35