Santana, 1987. május 21. MTK Stadion
AZ IFJÚSÁGI RENDEZŐ IRODA KONCERTMAGAZINJA ÁRA: 12 FORINT " Carlos Santanát lassan két évtizede imádják a lányok, a fiatalasszonyok. Nem csupán azért, mert jóképű, kedvesen törékeny, gyermekien tiszta mosolyú, őszinte szemű, ugyanakkor rendkívül férfias jelenség, anélkül, hogy Hollywoodban elképzelt „latin lover" bájgúnár lenne. A popzenészek között párját ritkítóan tiszta életű, családszerető, magánéleti és nyilvános botrányoktól mindig távolálló Santana elsősorban zenéjével hódít. Egyike azoknak a muzsikusoknak, akiknek a hangszerük testük, lelkük része, akik hat húrral és egy pengetővel mindent ki tudnak fejezni. És Carlos nagyon ismeri az emberi érzéseket, különösen a szerelem érzését. A popzene története során szerelmes dalt írtak a legtöbbet; szerelmes szövegek születtek ezrével, költőktől és fűzfapoétáktól egyaránt. Simon és Garfunkel szerint a szerelem „híd egy zavaros víz felett". A Jethro Tull Sessity-ról énekelt, a gyermeki ártatlanságról, amely mégis oly elérhetetlen. Hasonlították a szerelmet kábítószerhez, királyi hölgyhöz, megénekelték a Szüzet is. Santana legszebb szerelmes dalaiban nincs szükség a szavakra. Mint ahogyan a csóknál, az ölelésnél is feleslegesek a szavak, mert a testek, az érintések, a tekintetek, a sóhajok úgyis elmondanak mindent. Szavakkal lehet hazudni, de a mozdulatokkal, a belső hangokkal nem. Hallgassuk meg a „Samba Pati"-t. Mintha először csak két ember keze találkozna, az ujjhegyek érintenék egymást. Mintha félnének valamitől,valakitől. A mindenkoron gonoszoktól, az irigyektől, akik megszámolják csókjaikat. Egy riadt pillantás a nyikorduló ajtó, a megzörgetett ablak felé. Aztán már semmi sem számít, csak a féktelen egymásra találás. Mennyire más szerelmes dal az „Europa": nehéz nem gondolni a görög-római mítoszra, a hófehér szűzre, akit a kéjsóvár Zeusz bika képében rabolt el lánypajtásai közül. Sír a föld, de örül az ég, ahogyan a dal alcíme is mondja. Sír a gitár, tele van kétségbeeséssel, kérlel halkan, hangosan — hiába. A félelem helyét lassan elfoglalja a vágy, amelyet addig saját maga előtt is titkolt a lány. És az érvelés, a szív lüktetése egyre gyorsul, kapkodóvá válik a lélegzet, mígnem két szerelmes hang felelget egymásnak halkan, boldogan, felszabadultan. Tökéletesen felépített dráma egyetlen fecsegő emberi hang nélkül öt és fél percben. A „Revelation" az égiekhez szól, olyan, mint egy gyónás. Hogyan mondjam el, talán nem is lenne szabad elmondanom. Neki nem mondhatom el, mert oly távol van tőlem, de Te talán segítesz. Nem akarok hangosan szólni, nehogy elárulják szerelmemet, de nem tudom magamban tartani. Te kinyilatkoztattad a legfőbb szerelmet, és most én is kinyilatkoztatom neked azt, ami számomra a legfőbb szerelem. „Verno Vermelho" — éjszaka van, valahol egy forró tengerparton. A víz ilyenkor a legmelegebb, gyönyörű lányok mennek fürödni, hancúroznak, sikkantgatnak, észre sem veszik, hogy közben a parton egy lugas alatt néhány fiú gyülekezik. Egyikük — egy kedves, szelíd, szemérmes fiú — spanyolgitárt penget. Néhányan apró dobokat vernek és dúdolgatnak. A lányok óvatosan kimerészkednek a vízből, és lélegzetüket visszafojtva találgatják, hogy melyiküknek szól a dal. De a dalnak vége, a fiúk összeszedelőzködnek és csendben hazaindulnak. „Moonflower" — vagyis jobban illik hozzá a „Flor de Luna": ismét itthon vagyok, hogy csak a tied legyek. Nézzünk fel a holdra, képzeljünk bele egy virágot, amely egyre nagyobb lesz, mígnem a hold maga is egyetlen virág lesz. Akkor felrepülök érte, lehozom, és a virág szirmaiból lesz ma éjjel a nászágyunk. A „belső titkok" között éppen a „nyílt meghívás" után hangzik fel egy szerelmes dal: „Life is a Lady". Talán a mulatság hajnalán, amikor két egymásra talált ember még nem akar hazamenni, még utoljára élvezni akarja a percet egy utolsó tánccal. Másnap úgyis ünnepnap van, és már csak távolról láthatják egymást a misén, a templom fapadjaiban. A „Marathon" „Aqua Maria"-ja visszatér a tengerparti éjszakába. Már közel az ősz, a szél hűvösre fordul. A legszebb lány, aki nyáréjen ott fürdött a többiekkel, nézi az egyenletesen fodrozódó vizet. A gitáros lassan közeledik hozzá. A lány a szél illatában megérzi a fiú közelségét. Mindketten szólnának, de tekintetük a hullámokra szegeződik. Lopva fogják egymás kezét. A legvallásosabb lemezen a címadó dal hangjai felejthetetlenek: „Oneness" — magányosság, pártalanság, egyetlenség — a legfőbb szerelem egyetlensége. Ahogyan Sri Chinmoy mondja: a szerelem az egyetlen, ami elválaszthatatlan a világ többi részétől, isten egész teremtésétől. Meghallja-e más is a szerelemért, a szeretetért való könyörgést? Halkan szólok, de ha kell, hangosan kiáltok, hogy a szó és a