Könyvvilág, 1977 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
NÉVAI LÁSZLÓ Igazságszolgáltatás és hatékonyság Egyre többen ismerik fel, hogy az eredményességi szemléletnek érvényesülnie kell az élet olyan területein is, amelyek kívül esnek ugyan a gazdálkodáson, de mégis fontos tényezői a társadalom, az ember szocialista fejlődésének. A magyar gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztését nyomon kísérte az igazságszolgáltatás reformja is: új törvények jelentek meg a bíróságokról, az ügyészségi szervezetről és a büntető eljárásról, valamint egy új törvényerejű rendelet a bíróságoknak a polgári (vagyoni, családjogi, lakásügyi stb.) perekben követendő eljárásáról. Ez utóbbi a Polgári perrendtartás ún. III novellája. Valamennyi jogszabály a szocialista igazságszolgáltatás demokratikus jellegét erősíti és fokozza egyidejűleg hatékonyságát is. Az új jogszabályok igen jelentős változásokat eredményeztek : megszűntek a korábbi gazdasági döntőbizottságok és most már bírósági útra tartoznak a vállalatok stb. egymásközti jogvitái, általánossá vált a bírósági hatáskör a munkajogi ügyekben, egyszerűbb és gyorsabb lett a polgári perek intézése, következetesebben érvényesül a pereskedőkkel szemben a jóhiszemű eljárás követelménye stb. Ezek a változások és még sok egyéb módosítás, amelyek összesen több mint kétszáz törvényparagrafusban nyertek megszövegezést, szükségessé tették a legutóbb 1967-ben megjelent polgári perrendtartási kommentár teljes átdolgozását és kibővítését. A most megjelent új könyv (A polgári perrendtartás magyarázata, szerk. Szilbereky Jenő és Névai László), figyelembe veszi az elmúlt tíz év polgári ítélkezésének alakulását. Szerzőtársainkkal (Bacsó Jenő, Bajory Pál, Balogh Imre, Baranyi Albert, Farkas József, Németh János, Novák István, Schekuitz György, Újlaki László és Varga Gyula) együtt arra törekedtünk, hogy kiemelt helyet biztosítsunk az értelmező feldolgozás során a bírósági gyakorlat új jelentőségeinek és irányzatainak, azoknak éppen, amelyek az említett igazságszolgáltatási reform során napvilágot látott jogszabályok alkalmazásával kapcsolatosak. Naprakész állapotba kívántuk hozni a munkát olyan értelemben is, hogy tükrözze a polgári eljárásjog szocialista tudományának az utóbbi években elért újabb eredményeit. Egy ilyen könyv természetesen nem könnyű olvasmány, sőt egyáltalán nem is „olvasmány", hanem olyan mű, amelyet meghatározott kérdésben való eligazodás céljából vesznek kézbe. Nem is laikusok (akik — mint az orvosi szakkönyvek tanulmányozása esetén is — gyakran önmagukat vezetik félre a helyesen értettnek vélt információval), hanem a jogász szakemberek, bírák, SIKLÓS LÁSZLÓ Szórakozunk? művelődünk? Majd’ négy évig foglalkoztam mai fiatalok házasságával : a biztató kezdettel, a nehézségekkel, az otthonteremtéssel, eszményeikkel, majd pedig a házasságkötést sokszor gyorsan követő konfliktusokkal, a váláshoz vezető úttal, a válás tényével és következményeivel. Számtalan publikáció melett két könyv született ebből: A házasságok a földön köttetnek és Válunk, válogatunk címmel, mindkettő a Móra Kiadó Kozmosz-sorozatában. Amikor a kiadóval egy következő riportkönyvről tárgyaltam, úgy éreztem, merőben mást, újat kezdek s kicsit féltem is, hogy addigi biztos talajom elveszítem. Ez a könyv ugyanis a művelődésről szólna. Ú Mindenesetre Elkezdtem anyagot gyűjteni. Jártam az országot. Ingázó fiatalokkal utaztam műszak után a falujukba, s ott nyomoztam, ki hogyan tölti estéit, szabad idejét, ha van; nagyvárosok pályaudvarán ácsorogtam és beszélgettem sörözés, pálinkázás közben az igényekről; bejáró ipari tanulók klubjába látogattam egy városban, s ezek után másutt már nem hittem el, hogy ilyet létrehozni lehetetlen; megrendelt és olvasatlan újságok, folyóiratok dühítettek föl egy modern ifjúsági házban; kiváló könyvek, könyvtárak és kevésbé kiváló könyvtárosok (elmaradt) hatását, összefüggéseit kutattam; hitetlenkedtem, vajon meg lehet-e szerettetni a színházat úgy, hogy a gyári KISZ-bizottság utalványokat osztogat; színjátszó együtteseket kísértem ügyvédek, ügyészek, jogtanácsosok számára, készült. Elsősorban nekik akartunk a kezükbe adni olyan szakkönyvet, amely a gyakorlati jogászi munka igényeit az elmélet szabta tudományos követelmények figyelembevételével igyekszik kielégíteni. (A polgári perrendtartás magyarázata. I—II. Szerkesztette: Szilbereky Jenő és Névai László, Közgazdasági, 2172 oldal, kötve 286 Ft.) munkásszállásra és fesztiválra, a környezetükre gyakorolt hatásról faggattam őket a szünetben, nyári táborban a zene iránti közömbös tömeget találtam, ezért kutattam majdnem mutáló hangok után a nagy múltú munkáskórusokban (hiába, mert az átlagéletkor sok helyütt ötven év), ám mégis találtam éneklő ifjúságot néhány kisvárosban; mint minden mást, a képzőművészeti kultúra hiányának okait is a gyökereknél, a gyerekkorban, a lakóhelyen, a brigádokban próbáltam kideríteni, az így kapott képet festők, TIT-előadók egészítették ki; hangsúlyt kapott az ismeretterjesztés is, hiszen művelődés nincs ismeretek átadása és azok befogadása nélkül .. . Sokszor találkoztam a szórakozás és a művelődés nyílt szétválasztásával, sőt szembeállításával, s bár nem én fedeztem föl ennek a veszélyét, külön fejezetben tudatosítom. Amikor a megírás, összeszerkesztés végére értem, meglepődve tapasztaltam: most sem tettem mást, mint az előző két kötetben. E riportok alanyait javarészt ugyancsak munkásfiatalok közt kerestem, életformájuk, körülményeik, eszményeik, sőt értékrendjük is hasonló néhány év előtti beszélgető partnereim százainak életformájához, értékrendjéhez, és ez a könyv életünknek csupán egy másik —■ de éppoly lényeges — vetületét mutatja meg. Szerényebben, de pontosabban: megkísérli bemutatni. (Siklós László: Picasso a gyárban. Kozmosz, 221 oldal, fűzve 9 Ft.) Gerszi Teréz: A németalföldi rajzművészet két évszázada c. kötetéből (Corvina) BOGNÁR JÓZSEF Közgazdasági gondolkodásmód Aligha vannak a XX. század utolsó negyedének izgalmasabb és ellentmondásosabb folyamatai, mint azon jelenségek és tendenciák, amelyeket összefoglalóan „világgazdasági korszakváltásnak” szoktunk nevezni. Egyre többen ismerik fel, hogy e folyamatok és trendek erőteljes hatással lesznek az emberiség és a civilizáció sorsának alakulására. A fenyegető katasztrófát a pesszimistákkal ellentétben, én elháríthatónak tartom, de a súlyos veszélyek adva vannak. A civilizáció „megmentése” (megvédése) azonban offenzív és nem defenzív „szellemi hadviselést” kíván, mert egy dinamikus világban csak az maradhat meg, ami fejlődik. A fejlődés olyan komplex, egyeztetett és előrelátó cselekvést kíván, amelynek feltételeit csak a nemzetközi politikai és gazdasági rendszer mélyreható rekonstrukciója teremtheti meg. Tudatában vagyok annak, hogy e folyamatokat és jelenségeket eltérő észlelések alapján és időrendszerben érzékeljük. A tudományos kutató jelzőrendszerét ugyanis egyrészt a keletkező jelenségek következményrendszerének gondolati kibontása, másrészt a más tudományágak gondolkodási rendszerének megváltozásából eredő asszociációk jelentik. A gazdaságpolitikusok riasztóberendezését — ezzel szemben —, az egyes közgazdasági tényezők valóságos (világpiaci) elmozdulásai szólaltatják meg! A fogyasztó viszont csak a „harmadik hullámban” érzékeli azon konkrét változásokat, amelyeket a hazai gazdaságpolitika valamilyen formában adaptál. Úgy gondolom, hogy a világ mai állapota és a döntések súlyos volta — amelyeket kormányoknak, vállalkozásoknak és egyéneknek egyaránt hozniuk kell — nem engedi meg többé, hogy a legfontosabb információkat ennyire eltérő időrendszerekben (ilyen nagy időbeli különbségekkel) fogadhassuk. Közgazdasági kutatók műveiket szinte kizárólag az első és második szféra szereplőihez adresszálják. Ezt a két évszázados hagyományt kell ma megtörnünk, mert a jelenlegi változások annyira alapjaiban érintik az emberi civilizációt, valamint az egyén mindennapi életét és aspirációit, hogy ismernie kell azon alternatívákat, amelyek között ma még választhat, és amelyek alakulását ma még befolyásolhatja, holnap azonban a természeti erők szenvtelen közömbösségével gázolnak rajta keresztül. Az olvasóknak — akiket mi a közgazdasági életben a gazdasági élet szereplőinek nevezünk —, meg kell ismerniük azon világproblémákat, amelyekkel ebben a korban szembe kell nézniük, mert ellenkező esetben nélkülük kell dönteni róluk. Ezért választottuk mondanivalónk formájául a kérdés-feleletet, amely nemcsak az igazság keresésének, hanem a nagy tömegek informálásának is hasznos eszköze az antik időktől fogva. Természetesen e tanulmánykötet inkább nyitánya, mint kibontása, vagy záróakkordja e nagy világproblémáról szóló mondanivalóinknak. E folyamatok és tendenciák alapjaiban érintik a közgazdaságtudományi gondolkodásmód premisszáit, feltételezéseit, törekvéseit és eszközrendszerét. Másrészt a harmadik világ fejlődése számos olyan új problémát vetett fel, amelyekre a közgazdaságtudomány nem képes, vagy csak hagyományos választ képes adni. Nyilvánvaló, hogy e népek viszonyát a közgazdaságtudományhoz elsősorban az határozza meg, hogy képes-e az korszerű fejlődésüket előmozdítani. Ha a válasz negatív, úgy e népek más úton fognak elindulni. Ezért van szükség arra, hogy a közgazdasági gon- GYŐRI GYÖRGY Beszélgetni jó Huszonkettedik esztendeje már annak, hogy megcsináltam az első interjúmat. Százhetven esztendő című könyvem — az óbudai Goldberger-gyár históriája — 1954-ben került a könyvpiacra, de az akkori Irodalmi Alap jóvoltából egy ideig még a Henger című üzemi lap ösztöndíjas munkatársa maradhattam. Ötvenötben jeles vendég érkezett a gyárba: Nazim Hikmet. Vele beszélgettem el benyomásairól: csípős megjegyzéseit, élesen kritikus észrevételeit az öreg gyárban látottakról az idő tájt nem volt könnyű beverekedni az üzemi újságba ... . Az interjúkészítás igazi ízeire azonban csak jóval később éreztem rá, amikor a Közneveléshez kerültem. Belépésem idején a lapnak már figyelemre méltó interjúhagyományai voltak, s örömmel vállalkoztam a folytatásban való részvételre. A kiváló hazai és külföldi tudósokkal, művészekkel folytatott beszélgetéseknek az volt a céljuk, hogy kilépve a tantervek és az iskolai prakticizmus szűkebb kereteiből — az embernevelés és az emberi műveltség dolgában —, szuverén gondolkodók álláspontjával ismertessük meg az új utakat kereső magyar pedagógustársadalmat. Sem e sorok írójának, sem az Ember és műveltség című kötet többi interjúkészítőjének soha nem volt szándéka magánéleti „szenzációkat” firtatni. Beszélgetőpartnereink gondolataira voltunk kíváncsiak, világlátásukra, szellemi pályájuk kanyargós útjaira. Talán ennek köszönhető, hogy többségük az első fölkérő szóra kész volt nyilatkozni. Ahány interjúalany, annyi arc, annyi szín, annyi élmény. Szent-Györgyi Albert kész jegyzetekkel fogadott szigeti nagyszállóbeli szobájában. Déry Tibor viszont állandóan noszogatott: Kérdezz csak, kérdezz! Beszélgetésünket Sári kutya kinti nyüszíté so dolkodásmód eddig kialakult rendszerét és összetevőit is vizsgálat alá vegyük — az új problémák és követelmények fényénél —, hiszen a tudomány feladata sohasem lehet más, mint az emberiség életének és jövőjének szebbé és jobbá tétele. Legközelebb — ha erőm engedi —, ezekkel a kérdésekkel szeretném folytatni. (Bognár József: Világgazdasági korszakváltás. Közgazdasági, 225 oldal, kötve 31 Ft.) festette alá. A regénybeli Niki valóságos utóda mindenáron be akart jönni a Tamás-hegyi ház üvegezett verandájára — talán, hogy kertbeli ismerkedésünket folytassa. Be nem jöhetett ugyan, de az interjúban — a kutyanevelési módszerek példájaként — fontos szerepet kapott. A Duna Intercontinentalban Selye János rögtön a stressz jelenlétét igyekezett bizonyítani. Maga azért van stresszben, hogy jó kérdéseket tegyen föl, én meg azért, hogy jól válaszoljak. Csönd, nyugalom, tisztaság, jólét: igazi svájci légkör fogadóit Szondi Lipót zürichi intézetében. Amint azonban a nyolcvanhárom éves tudós megszólalt, szenvedélyes szavai, magyarosan dinamikus gondolatai nyomban vihart kavartak az idillikus nyugalomban. Élvezet volt hallgatni, s nehéz volt vele lépést tartó kérdéseket fogalmazni. A beszélgetés, az interjúkészítés — világdivat. Vajon miért, tűnődöm el néha. Talán azért, mert mind modern életünkben, mind a modern irodalomban az izgalmasan vibráló párbeszéd — a dialógus — egyre fájdalmasabban érezhető hiánycikk. Az interjú egyfajta hiányt pótol tehát. Másrészt: az interjú talán a leghitelesebb műfaj — nonfiction, ha úgy tetszik —, hiszen ki beszélhetne hitelesebben valamely kérdésről, mint annak a területnek legkiválóbb tudója, kutatója, alkotója? S mi, újságírók valószínűleg azért szeretünk interjút készíteni, mert egy-egy szuverén gondolkodóval való találkozás jótékony izgalma még sokáig él és hat bennünk. Beszélgetni tehát jó. Hogy azonban olvasni is jó-e az élő beszéd szigorú formákba kényszerített csapongásait, azt az olvasó hivatott eldönteni. (Ember és műveltség. Gondolat. Szerk.: Győri György. 445 oldal, kötve 42 Ft.) Iványi Grünwald Béla festménye Telepy Katalin kismonográfiájából (Corvina)